Veszélyeztetett hazai pozsgásnövényeink I. rész

Hírlevél

Pozsgás növényekről általában

A bevezető részben áttekintettük azokat a tényezőket, melyek a növényvilág létét, fenntartható fejlődésüket veszélyeztetik. Kivétel nélkül mindenhol találkoztunk az ember tevékenysége révén keletkezett károkról, - talán - visszafordíthatatlan folyamatokról. Számomra érthetetlen ez a fajta hozzáállás. Nem képes az emberiség tudomásul venni, hogy a természet nélkül nincs élet. Számtalanszor felvetődő kérdés, melyre számos választ lehet adni.

Kaktusz vagy pozsgás?

Elöljáróban egy igen komoly, megfontolt megközelítést idéznék valahonnan: - „Érdekes módon a kaktuszféléket az egész világon nagyon sok ember ismeri. Úgy gondolom azért, mert a hozzá nem értő ember meglát egy kaktuszra emléketető növényt, akkor azt annak is tartja”. Valamivel egy kicsit komolyabban! A pozsgások legegyszerűbb meghatározása szerint ezek a növények jól bírják a hosszú szárazságot, tehát a kaktuszok is pozsgások. A kaktuszfélék családját a tövispárnák különböztetik meg a többi pozsgás növénytől. De, egyes más pozsgásoknak is vannak tövisei, de nem tövispárnákon. Van néhány határeset, de a kaktuszfélék családjának valamennyi tagja pozsgásnak, a pozsgás életforma tagjának tekinthető. Ennek megfelelően azt szokták mondani, hogy minden kaktusz pozsgás, de nem minden pozsgás kaktusz. Kicsit úgy, mintha azt mondanánk, hogy minden tölgyfa, de nem minden fa tölgy. A „kaktuszok és pozsgások”, mint könyvcím szerintem sem tökéletes. Számomra helyesebb, pontosabb lenne a „kaktuszok és más pozsgások”. Ebből a megfogalmazásból olvasható ki legjobban, hogy az ide sorolt növényeknek megegyezik az életformájuk. Nem a származásuk, hanem az ugyanolyan vagy nagyon hasonló ökológiai kihívásra adott válaszuk kötik őket össze. Ez a közös ökológiai tényező a víz, vagy annak időszakos hiánya. Ne essen több szó erről, mert nem kardinális kérdés, hiszen a köznyelv minden szúrós, húsos növényt - talán csak a kerti varjúhájak és kövirózsák kivételével - kaktusznak hív. Ennek az oka, hogy a kaktuszfélék gyűjtésének van a legrégebbi tradíciója, szukkulensek köréből őket ismeri a világon a legtöbb ember. Gondolom, hogy e sorok olvasóinak különösen nem kell bemutatni sem a kaktuszokat, sem a pozsgásokat. Találkozhatunk velük gyűjteményekben, virágboltokban, áruházakban, de néhány fajuk már nagyanyáink ablakában is ott virított. Megszoktuk őket, mint húsos, kövér, szúrós növényeket. Láttuk sokféleségüket, virágaikat. De mit is tudunk róluk ténylegesen? Gondolom a fiatalok nevében - hát többnyire bizony nagyon keveset.
Mint tudjuk a sivatagi, félsivatagi növények többnyire meleg éghajlatú élőhelyén gyakran hónapokig nincs eső. Ezért alkalmazkodniuk kell a vízhiányhoz, és ahhoz, hogy nemcsak az eső formájában lehulló, hanem a más jellegű csapadékot (pára, harmat, köd) is hasznosítani tudják. Ezeknek a különleges növényeknek közös tulajdonsága, hogy az életmódjukhoz alakították szerveiket: gyökerüket, szárukat, leveleiket. Az a módszerük, hogy a megvastagodott, húsos törzsükben vagy leveleikben raktározó sejtekből álló szöveteik vannak, az esős időben felvett víz tartalékolására. Ha elvágjuk a kaktuszt, vagy eltörjük a kövirózsa levelét, akkor tapasztalhatjuk a nyálkás, kissé ragadós nedvet. Ennek a nyálkás sejtnedvnek van döntő szerepe a növény vízfelhalmozó képességének biztosításában, valamint kiszáradásának megakadályozásában. Arra
is képesek, hogy szervezetük hosszabb idő alatt használja fel a gyorsan felvett, viszonylag kevés vizet. A vízben oldott tápanyagok így elegendőek az életben maradásukhoz, sőt lassú fejlődésükhöz is. Ez a különleges csoport elnevezése tehát arra is utal, hogy ezen szervek miatt húsosnak, pozsgásnak néznek ki. A magyar pozsgás szónak tudományos megfelelője a szukkulens szó. Összefoglalva: A "lédús" megfelelője a latin "succus" (lé), mivel a tárolt víz adja ezeknek a növényeknek egy megduzzadt és húsos megjelenését, ez a feltétel az ismert szukkulencia.

A pozsgás növényeket aszerint, hogy szervük mely része rendezkedett be víztárolásra, általában két csoportra szokták osztani.

  1. A megvastagodott, húsos törzsű, rendszerint levél nélküliek összefoglaló neve törzsszukkulens. Ide tartozik az Amerikában honos kaktuszfajok nagy része, valamint az afrikai kaktusz alakú Euphorbia fajok és egyebek.
  2. Ebbe a csoportba tartoznak a levélszukkulensek. Ide sorolandó például az amerikai Agave, az afrikai Aloe, valamint a kövirózsák, a varjúhájfélék és még sok más pozsgás növény.
  3. Erről a harmadik csoportról általában el szoktak felejtkezni. Ezek a gyökérszukkulensek (például a Testudinaria).

Pozsgásokkal foglalkozó szakirodalom hozzávetőlegesen 52 növénycsaládot tart nyilván, amelyben találhatók pozsgás növények. Ezekben körülbelül 300 pozsgás nemzetség van, és az ismert fajok száma több tízezerre tehető. A pozsgás növények nagy számára jellemző, hogy az egyik családba, a kaktuszfélékébe (Cactaceae) mintegy 3000 faj tartozik faj felfogástól függően. Hazánkban is találunk levélszukkulenseket. Így a hegyvidéki sziklás, gyepes lejtőkön élő kövirózsákat, varjúhájfajokat. A jelenlegi besorolást szigorú értelemben véve csak két nemzetség, a kövirózsa (latin nevén: Sempervivum) és a varjúhájfélék (Sedum) tartozik ide. Magyarországon tehát a két nemzetségből több faj is megtalálható, ezek közül összesen öt faj és kettő alfaj védett.

A következő részekben mind a hét taxonra kitérünk, az alábbiak szerint:
A kőtörőfű-virágúak (Saxifragales) rendjében a varjúhájfélék (Crassulaceae) családjába sorolt kövirózsa (Sempervivum) nemzetség két faját, a házi kövirózsát (Sempervivum tectorum) és a rózsás kövirózsát (Sempervivum marmoreum).
A Jovibarbával önkényesen külön foglalkozom, ugyanis korábban a Jovibarbák önálló nemzetségként szerepeltek. A közelmúltban ezt a státuszt azonban elvették, és visszatértek az eredeti helyükre, a kövirózsa nemzetségbe. Ide az alábbi két faj tartozik: a Sárga kövirózsa (Jovibarba hirta) és a Gömbös kövirózsa (Jovibarba sobolifera). Majd a befejező részben a varjúhájfélék (Crassulaceae) családjába tartozó Varjúháj (Sedum) nemzetség következik, amelybe világszerte több mint 500 fajt sorolnak. A könnyebb eligazodás végett röviden megvizsgáljuk a Deres varjúháj (Sedum hispanicum) fajt, majd a Mecseki (Sedum acre ssp. neglectum) és a Homoki (Sedum sartorianum ssp. hillebrandtii) alfajokat.

Nagy Sándor
Jászberény

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.