Ülök és (félre)beszélek?! A magvetésről.

Hírlevél

Írta: Fábián László

Mondani sok mindent lehet, de úgy beszélni, hogy annak értelme is legyen, nagyon nehéz. Agyamban gyakran zűrzavaros gondolatok kavarognak, s ezeket a gondolatokat kell érthető mondatokká formálni és előadni. S mikor előadok, nem biztos, hogy azt mondom, amit előzőleg a zűrzavaros gondolataimban eredetileg mondani szerettem volna. Miért nem arról beszélek, amit eredetileg elterveztem? Azért, mert előtte nem voltam tisztában azzal, hogy milyen körülmények között fogok előadni, hányan lesznek jelen, és hogyan reagálnak az elmondottakra. Az is sokban befolyásolja az elmondottakat, vajon a hallgatók csendben, aktivitás nélkül ülnek, vagy, már ez is előfordult, szenderegnek, esetleg aktívan közbeszólnak, kérdeznek. Természetesen az ilyen előadásaim a sikeresek, mert arról tudok beszélni, ami a jelenlevőket valóban érdekli. Kellemesen emlékezem vissza a brünni előadásaimra (eddig háromszor hívtak meg). A hatalmas előadóterem kb. 230-250 férőhellyel, minden alkalommal az utolsó helyig megtelt. Előadni Brünnben, a kaktuszosok Mekkájában olyan, mint elénekelni Mephisto áriáját a Scalában. Beszélni azzal a tudattal, hogy a jelenlevők legnagyobb része többet tud a növényekről, mint én, s ennek ellenére a két órás vetítés alatt senki sem hagyja el a helyiséget, erős lélekjelenlétet kíván az előadótól. Persze az utolsó mondat utáni spontán és hosszan tartó taps segít felszabadulnom. De még mindig nem tudom, hogy ez a taps az elismerés, vagy csak az előadónak kijáró kötelező tisztelet megnyilvánulása? Bizonyosságot csak akkor nyerek, ha odajönnek hozzám és gratulálnak, sokszor olyan szakemberek, akiket én magam is nagyra becsülök és tisztelek. Előadásaim sikere abban rejlik, nem sablonszerűen, papírról olvasva beszélek, hanem folyamatosan a hallgatósághoz igazodva mutatom be a képen szereplő alanyokat, és mondom alá a szöveget. Most, mikor írom ezeket a sorokat, hiányzik a szemkontakt és a reakció, más valamit leírni, vagy keresetlen szavakkal elmondani, éppen azt, ami akkor az eszünkbe jut.

Csak az első előadásaim során fordult elő, amikor még a szlovák nyelvet nem beszéltem tökéletesen, eleinte csak szlovákul adtam elő, hogy bizonyos kifejezések keresésekor "lefagytam", másodpercekig eltartott, amíg feltaláltam magam és folytatni tudtam a tárgyat. Ezen is túl vagyok már. Jól emlékszem például a legutolsó "otthoni" előadásomra. Mivel a résztvevők többsége szlovák ajkú, ezt is ezen a nyelven tettem meg, amelyen a magvetésekről beszéltem. Bizony néhány kollégám kiakadt, és majdnem elküldtek melegebb tájakra! Pedig minden egyes előadásom elején leszögezem: az itt elhangzottak az én véleményeim, és a növények tartásával kapcsolatos észrevételek és gyakorlatuk saját tapasztalataim alapján értendők. Nem biztos, hogy másnál ezek a tények ugyanúgy működnének, mert nála a tényezők bizonyosan másak. Az asztalomon előkészített munkaanyagon szemléletesen be tudom mutatni azokat a folyamatokat, melyeket praxisomban alkalmazok.

Az itt ismertetett módszeremet nagyon hosszú időn át fejlesztettem ki, úgy 40-50 év alatt. Az évek során kipróbáltam az összes ajánlott vetési módszert. Kisebb-nagyobb sikereket értem el, de sohasem voltam az eredménnyel teljes mértékben megelégedve. Általában az eredmény egyáltalán nem múlta felül a belefektetett munkát és energiát. A mesterséges neonfény alatti nevelést is tökéletesítettem, sőt abban a korban még csehszlovák viszonylatban is az élvonalban voltam. A siker ekkor sem volt számomra kielégítő. A mesterséges fény alatt való keltetés egyetlen előnye az volt, hogy a téli hónapokban is vethettem, és a növénykék lassan, de fejlődhettek. Vagy 20 évvel ezelőtt bekerült gyűjteményembe az ún. tőzeglégy (Sciara), a legyek lárvái szívesen lakmároznak szukkulens és kaktusz magoncokon. Kis idő múlva járványszerűen elszaporodtak, és minden vetésemet tökéletesen felzabálták. Nem segített semmilyen vegyszer, még a drága, külföldről behozatott méreganyag sem eredményezett tartós megoldást. Pedig az ártalmatlanításuk olyan egyszerű és eredményes, hogy az mesébe illő megoldásnak számít. Mit sulykoltak belénk a nagy Öregeink? A vetéseknek nem szabad kiszáradniuk, mert ezt a magoncok sínylik meg, hát én sem hagytam soha kiszáradni talajukat. A nedves föld a légylárvák paradicsoma, szaporodtak is bőségesen. Amikor az én türelmem is felmondta a szolgálatot, magukra hagytam a vetéseket. Néhány hét múlva, amikor már eldöntöttem, hogy kivonom a forgalomból a termesztő eszközt, a talajba behúzódott apró magoncok sorára lettem figyelmes. Teljesen össze voltak zsugorodva, de éltek. Az áztatásukat követő napon szépen megszívták magukat, és felmeresztették apró sörtéiket. Ekkor már nem láttam egyetlen tőzeglegyet sem. Néhány hét után újra körözni kezdtek a vetések felett, ami annak volt bizonyítéka, pete formájában néhányuk biztosan átvészelte a vízhiányt.

Megint eldöntöttem, nem kapnak a továbbiakban csapadékot. A következő hónapban elszántam magam az újabb megfigyelésre. A készülékem időkapcsolóval működött, úgyhogy nélkülem is folyamatosan dolgozott a napi 12 órás megvilágítás. Nem láttam egyetlen legyet sem, a magoncok megint jól ki voltak szikkadva. Újabb szívatás, másnapra ismét szépen megteltek és örömmel tekintettek a jövőbe. A legyek inváziója elmaradt. Miért is? Egyszerű a válasz. A legyek generációs ciklusa egy hónap, tehát ha nedves a talajunk tűzdelésig, ezek jól elvannak magukkal. Azonban ha két-három hét után a magoncok talaját hagyjuk kiszáradni, a lárvák és a bábok elpusztulnak a nedvesség hiányában. Ha betartjuk a két áztatás közti ideális időtávolságot, vagyis a talaj telítettségét és teljes kiszáradását, a légynek esélye sincs. A magoncoknak pedig meg sem kottyan az ilyen, néhány hetes szárazság. Tehát itt (is) nagyot tévedtek elődeink, vagy pedig még nem volt dolguk a legyekkel! Ugye, a szükség sokszor nagyúr! Helyzetemben is beállt olyan időszak, amikor növényeim számára alig jutott időm. Már látszott rajtuk az "udvarlás" hiánya. Volt két lehetőség, vagy csökkentem az állományt, vagy ki dolgozok egy működő-gyorsító technológiát. Sikerült! Erről majd még sokszor megemlékezem írásaimban, hogyan is lettem úrrá kevés erő és idő befektetésével ekkora állomány egészséges fenntartásán, sőt továbbfejlesztésén.

Folytatnám a vetésekkel. E tevékenységem csaknem eltűnt az életemből. Nem tudtam figyelemmel kísérni a vetéseket, és a veszteségem óriási lett. A villamos energia megdrágult, s mivel a megmaradt magoncok mennyisége elenyésző lett, kikapcsoltam a berendezést. De hát az utánpótlásról és a kollégákról gondoskodni kell! Újra elkezdtem vetni, de a módszeremet teljesen átdolgoztam, és a Nagyok útmutatásai ellenében kezdtem dolgozni. A vetéshez ezentúl nem használtam semmilyen speciális talajt (téglazúzalék, homok, finom kavics, stb.), egyszerűen lignocelt* raktam az apró vetőedénykékbe. Mivel a talaj és az ültető edények fertőtlenítése időbe és pénzbe kerül, nem szólva a magvak csávázásáról, a gombaölő vegyszerek alkalmazásáról és így tovább, s mivel e folyamatokra nem jutott időm, hát ezért ezeket a műveleteket egyszerűen kihagytam. Sokan most azt mondanák: visszatértem a nagy veszteségekkel járó időszakomra. Tévednek, a Nagyokkal egyetemben! Itt is mesébe illő a megoldás. Fel kell nézni az égre, és ott a megoldás, a Mindenható! A természetben sem csávázik senki, penészgombák szintén előfordulnak, de ahogy azt már a fentiekben is elmondtam, nincs rajtuk felesleges pangó víz, inkább a vízhiány a jellegzetesebb állapot. A Mindenható viszont elpusztítja a penészt. Hát a magoncok? Rendkívül jól tűrik, sőt igénylik a napfényt. Ha csírázásuktól jelen van az erős fény, az nem árt nekik, sőt, fejlődésük kompaktabb, erőteljesebb a tövisruhájuk, és nem "fekszenek" le egy kis penész előtt. Ettől fogva nem tudom, mi az, hogy penész, a gombaölő szereket még a boltban sem nézem meg, nálam ilyen felesleges dolgokat senki sem talál. Hát a tőzeglegyek? Az meg mi? A friss vetéseket alaposan beáztatom, hagyom fél napig "nyakig" a vízben állni, még felülről a vetéseket permettel jól elárasztom, hogy a magvak minden oldalról tökéletesen be legyenek vonva vízréteggel.
Ezt követően letakarom egy-két hétre, megjelölöm, majd az elkészített vetéseket azonnal napos helyre rakom. Amikor már elég magonc kikelt, az üvegtáblát eltávolítom, és a magoncok így már teljes, néhány órás közvetlen napfényt kapnak. Tessék? Az Öregeink mást állítottak ?! De kérem szépen, a növényeink hazájában sokkal erősebb a napfény, és mégis a magoncok nagy része felcseperedik. A következő öntözésig ismét hagyom a vetéseket csont szárazra kiszáradni, már tudható, ez a legjobb védelem a tőzeglegyekkel és a penésszel szemben. A kissé betöppedt magoncok az elkövetkező áztatást követően ugrásszerűen gyarapodnak, erre majd a hallgatóim, illetve olvasóim is rájönnek, hogy ez miért van így, csak figyelmesen olvassák jövőben is soraimat.

Mivel nincs hallgatóság körülöttem, ezért nehezebb beszélnem, hát megiszom egy üveg sört. Persze ezt olyankor nem engedhetem meg magamnak, ha nem vagyok egyedül. Még egy dolgot nem engedhetek meg a publikum előtt, ordíttatni a zenét, most éppen Jimmy szól! Igaz, még nagyon sok olyan dolog hiányzik ebből az írott előadásomból, ami élő vetítéskor természetes és személyesebb. Nagyon sok képet tudok levetíteni szemléltetésként, mert egy jó színes felvétel többet mond el a növényről, mint a teleírt oldalak, akárha a legszebb szavakba is öntjük azokat. Általában egy-két órás előadás tartalma alatt 120-200 felvételt vetítek. Sok, kevés, ki tudja? Bizonyosan a növény külleméről, egészségi állapotáról, méreteiről elmondanak mindent, de arról nem beszélnek, hogyan is neveljük, tartsuk őket. Ezt csak szóban lehet elmondani. Tehát a két aspektus csak együtt ér valamit, ezért nyugodtan ülhetek, és továbbra is (félre)beszélhetek.

No, térjünk újra vissza a vetésekhez. Nagyon hosszú ideig, úgy három évre visszamenőleg, nem használtam semmilyen tápot. Mivel jelenleg abban a helyzetben vagyok, hogy a növények eladásából kell kiegészítenem nyugdíjamat és megélhetésemet, rákényszerültem a tápozásra.
Már a vetések első vizébe is adagolok tápot, neve: Krystal, cseh termék, sok változatban és összetételben hozzák forgalomba. Ennek mindig az adott évszaknak és a növények kondija szerint adagolom a változatait. Ilyen műveletet azelőtt sohasem végeztem el. A vetések minden elkövetkező áztatásánál végrehajtom a gyenge tápozást, már csak azért is, mert a lignocel nem tartalmaz semmilyen ásványi anyagot. Az első vetéseket minden év márciusában kezdem el, így a második szezon végére a növények többsége eléri a kereskedelmi méretet. Az első tűzdelésüket akkor végzem, amikor a magoncok már annyira nagyok, hogy egymást kitolják a cserépből, vagyis, ha már elérték a 10 mm-es átmérőt. A tűzdelésre kiszemelt edénykéket kiemelem a többi közül. A magoncok összefonódott csoportját egyszerűen kifordítom egy lapos tálcára, nem számít az sem, ha talajuk még nem száradt ki, lehet az akár teljesen lucskos is. A kifordított magoncokat ezt követően kihelyezem egy napos, meleg helyre, szükség esetén akár több napra is. Most megint hallom az olvasók, elnézést kérek, a hallgatók jajgatását, mert ezt előadásom alatt is hallottam ilyet: de hiszen a napon megsülnek, vagy azonnal kiszáradnak! Talán a te vetéseid így reagálnak az éltető Napra, az enyéim nem. Gond nélkül kint maradhatnak, mivel kikelésüktől fogva ez az alaplétük. Másik fontos tényező, amiért kihelyezem őket a közvetlen Napra, hogy a kifordítás és szétterítésük folyamán elszenvedett gyökérkárosodások minél előbb beforrjanak. Erre a gyors gyógyításra csak a Teremtő képes! Megint megtakarítottam a gombaölő szer és a ráfordítandó idő árát!

Ez nem élő előadás? Akkor jó, felállhatok és rakhatok a kályhára. A dolgozószobámban nincs beépített fűtésrendszer, de ez így van jól. Szeretek fűteni és ülni a kályhánál, más ez a meleg. Gyerekkorom jut eszembe, az otthon, vagy a régi iskola, amikor hetesként le kellett menni a titokzatos pincébe szénért vagy gyújtósért. Ezer kedvem lett volna végigmenni a folyosón és benyitni a helyiségekbe, de a pedellus ezt szigorúan megtiltotta nekünk, hát ezért soha nem mentem végig a folyosón. Ilyenkor mindig különös ájer terjengett körülöttem. Féltem? Nem hiszem, sohasem féltem, felnőttként sem félek semmitől és senkitől. Soha nem voltam hívő vagy babonás, de akkor, ott a sötét pincében más világban éreztem magam. Ott lent a félsötét pincében, mert világítás az nem volt, fény csak a kicsi ablakokon szűrődött be, azt hittem, itt minden más, minden jobb, minden szebb, csak nem látom ezeket a dolgokat. Szerettem és szeretem a meséket, úgy gondoltam a valóságban is minden úgy működik, mint bennük, de sajnos nem. Pedig az élet is lehetne egyszerű és nagyszerű, csak meg kellene találni a megfelelő megoldást. Nem kell hozzá pénz vagy különleges vegyi anyag, csak meg kell látnunk a Teremtőt és az egyszerűbb utat, úgy, mint az én teszem növényeimmel.
Újra elkalandoztam. Talán az élő előadásba az ilyen kitérők is beleférnek? Természetesen gyorsabban beszélek, mint írok, úgyhogy ennyi idő alatt elmesélhetném közben a fél életemet.

A kiszárított és a nap fényével fertőtlenített magoncokat kitűzdelem lapos, bádog tálkába, amelybe már azt a földkeveréket szórom, amelyet általánosan minden növényemnél alkalmazok, nem teszek kivételt. Az Öregek mást mondtak? Mondhatták, őket úgy nevelték, hogy szót fogadjanak és volt idejük is, nekem viszont nincs időm, nekem alkalmazkodnom kellett. Mikor az előadásom végén ecseteltem vetési módszerem előnyeit, hátrányait, az egyik kollégám, Janko Popik felugrott, idegesen és erélyesen azt mondta nekem:
- Akkor is fogok csávázni és minden öntözésnél gombaölő szert használni!
- Rendben Janko, én nem azt akartam az előadásommal belétek sulykolni, hogy ez az egyetlen járható út, hanem azt, hogy van ilyen út is! Engem ez vezetett el a sikerhez.
És mi Janko módszere? Mesterséges fény alá vet, minden egyes fajt külön, zárható műanyagpohárba szór el, így iktatja ki a tőzeglegyeket, de néha ez sem jön be neki. A magoncok gyufa vastagságúak és 2-3 cm magasságúak. Tűzdelést követően a magoncok fele elpusztul még az első locsolásuk előtt. A második veszteség a magoncok szoktatásakor következik be. Sajnos, mivel ő saját gyűjtésű, lokális** magvakat vet, csak keveset arat. A magoncok pusztulása viszont nemcsak a Janko vesztesége, hanem a miénk is, mert így sok értékes növénytől foszt meg bennünket. A villanyszámlája hatalmas, igaz maszek, megengedheti magának, bár az asszony emiatt sokat pöröl vele. Saját tapasztalatom a behozott** magvakkal ugyanaz, mint a saját aratásból származó magokéval. Vagyis, nagyon jó! Itt nagyon is igaz a közmondás: Aki nem akarja, hogy segítsenek rajta, azon nem is lehet segíteni.

November 21-ke van, késő este. Előbb kint voltam az udvaron, meleg tavaszias az idő, jól van ez így? A feleségem nyugovóra tért, kikapcsolom a zenét. Szórakozásként az írás mellett nézem az ATV-én az esti híreket. Krisztina éppen most mondta be, New Yorkban vasárnap erős hóvihar volt. Nem lepődtem meg. Én ezt egy nappal korábban már tudtam. Lányom Pennsylvániában van férjnél, tegnap szkájpoltunk és megmutatta az ablakon át az erős havazást. No és, november vége van, miért lepődöm meg egy kis havazáson? Sajnos hallgatóm, illetve az olvasóm nem tudja, amit én tudok. A lányom arról is beszámolt, hogy szombaton este, amikor nyugovóra tértek, plusz 18° C volt! Kérdem, jó ez így? Néhány napja reggel az autóm üvegeiről nem tudtam levakarni az odafagyott vizet. Hát jó ez így? Engem aggaszt, de azokat, akik erről tehetnek és tehetnének ez ellen, pókerarccal azt állítják, ez így van jól!

Évente 1200-1500 porciót vetek el, egy porció 1-100 szem magig terjedhet, attól függően, hogy milyen sikeres volt az aratás. Az utolsó vetéseket augusztusban végzem el. Őszig nem sokat fejlődhetnek, ezért ezeket a vetéseket ugyanúgy elhelyezem a teleltető, most már polikarbonátos üvegházamban úgy, mint a többi teleltetni való növényt. Megint mozgolódást hallok, bocsánat, én voltam, csak tettem a kályhára. Semmi gond, a kis magoncok, még ha olyan állapotban vannak, hogy alig jelentek meg az első töviskéik, hősiesen kitartanak. A veszteségeim így a minimumra csökkentek, és a növénykék feleslegesen nem nyurgulnak fel. A tavaszi első áztatást náluk ugyanúgy végzem el, mintha friss vetések volnának, tehát nyakig bele a vízbe, bőséges felülről jövő permetezés, egy-két hétig üvegtakarás. Na, most jön a meglepetés! A tavaly ki nem kelt magvak tömeges utókelést követnek el. A kissé méretesebb előző évi növénykéknél ez úgy hat, mintha "rájuk" vetettem volna. A vetési módszerem sikerét a rengeteg, már azt mondhatnám, elképesztő mennyiségű magonc bizonyítja. Odajutottam, hogy szelektálnom kell a saját termésű magvakat, mert a helyszűke, főleg a téli elhelyezésük, lassan kifog rajtam. A tűzdelésüket követően a felnőttekkel azonos bánásmód lehetővé teszi a folyamatos termesztésüket, mert alig vannak kitéve a felesleges zaklatásnak, mint pl.: árnyékolás, hosszabb ideig tartó vízvisszatartás (a be nem hegedt gyökérzet miatt nálam ezt sikeresen megoldja a napfény), fényhez való szoktatás, stb. Egy hét elteltével áztatok, és a növénykék mehetnek fel a polcra, ahol még jobb a fényviszony számukra, amely gyakran beindítja náluk a bimbózást és a virágzást. A kétéves Echinocereus magoncaim 10 cm magasak, és már virágzóképesek, ezt azelőtt csak 5-8 év alatt tudtam elérni.

Előadásom végén mindig megkérdezem a jelenlevőket, van e kérdés, vagy megjegyzés? Időnk még van, pár mondat belefér. Nincs? Sajnálom! Így a kusza gondolataim között nagyon sok tanulság, tapasztalat és tudás fog elvészni. Bocsánat, ez írott szöveg és nem elmondott. Ennek ellenére van megoldás, lehet kérdezni utólag is, a mai technika ezt bőven lehetővé teszi. A növényeinkkel kapcsolatos történések örökösek, mindig lehet újítani, javítani, másképpen csinálni. Előadni a tudnivalókat nem bűn. A bűn az, ha meghagyjuk magunknak a megszerzett tapasztalatokat, és ezzel az Öregeink csapdájába kerülünk. Csak az lesz elismerve, ami notóriusan ismétlődig kiadványtól kiadványig. Az evolúció nem áll meg udvarunk kapujában, bejut az üvegházainkba is. A termesztésnek és technológiájának is megvan a maga evolúciója.

Még egy igaz történetre maradt időm. Morvaországban, Csehország politikai részében, volt egy kaktuszkedvelő. Imádott vetni és a magoncokkal foglalkozni. Gyűjteménye csak egy-két éves magoncokból tevődött ki. Megrendelésre is vetett, a kikelt és felnevelt magoncok felével kellett fizetni. Sok kaktuszosnak ez megérte, mert bizonyosak lehettek abban, valamennyi élő magonc visszakerül gyűjteményükbe. Barátunknak egyszerűen "zöld" ujjai voltak, vagy tényleg nagyon értette a szakmát? Mi volt sikere titka? Minden magvat csávázott, kitette, ha kellett a jarovizáció hatásainak, s ami a fő: az öntözővízbe minden alkalommal gombaölő szereket kevert. A magok és a kikelt apró magoncok teljesen steril környezetben jöttek világra. Eddig minden szép és minden jó, de én nem vagyok egyáltalán megelégedve. Addig, amíg nála vannak a növények, gond egy szál sem. Ment a vegyszer dögivel. Most jön a kérdés. Mi lesz azt követően, ha én vásárolok ezekből az elkényeztetett magoncokból? Humusz! Mégis kinek volt az egészből haszna? Természetesen a vegyiparnak és a kereskedőknek. Nekem károm keletkezett, másoknak káruk lett belőle, a természet megsínylette a hatóanyagok tevékenykedését. Miért kell azonnal a kémiához nyúlni, amikor megy az természetes úton is? Amíg lesznek Jankok, addig a válasz egyértelmű: Éljen a vegyipar!
Amiért eddig eljutottak az olvasásban, ajándékul adok egy nagyon jó és hasznos, ingyenes tanácsot. Nem, nem én fedeztem fel, de olvasmányaim közben megjegyeztem és kipróbáltam. Fric műveinek olvasásánál fedeztem fel ezt a mondatot, de hát megint csak (félre)beszélek. Hiszen olvasóim már bizonyosan elolvasták ezt a Fric sorozatomban. A dolog lényege, ha mégis megjelennek a penészek fehérszőrös telepeikkel, nem kell még ekkor sem a kémiához fordulni. Elégséges, ha a gombatelepeket tiszta, vizes permettel záporozzuk, majd az egészet naposabb helyre tesszük. A vízsugár azonnal elpusztítja az ilyen telepeket. Rajtam kívül már sokan túl vannak az első próbán, akik adtak szavamra, elismerően nyilatkoztak.

Fábián László Udvard

* Magyarországon Hungarocel.
** E kifejezés alatt élőhelyről begyűjtött magvak értendők.

Címkék
Címke: 
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.