Gymnocalycium carolinense Neuhuber

Mánfai Gyula képe
Nómenklatúra
Tudományos név: 
Gymnocalycium carolinense Neuhuber
Szinonima: 

Gymnocalycium andreae (Bödeker) Backeberg subsp. carolinense Neuhuber

Etimológia: 

Lelőhely után elnevezve.

Szisztematika
Latin diagnózis: 

A Gymnocalycio andreae (Boed.) Backbg. in Backbg. & Knuth cormo minus proliferanti et id solum in pfantis adultis, floribus albis vel pallide roseis fragrantibus et staminibus non in seriebus duabus dispositis differt; a G. neuhuberi Till & W. Till cormo proliferanti in plantis adultis, spinis pectinatis ad corporem curvatis et floribus praecipue albis fragrantibusque recedit.
Típus: Argentina, Provincia de San Luis, Sierra de San Luis, 1400-1600 m s.m., leg. G. Neuhuber GN 88-31/52, 28. 4. 1988, (Holotypus: WU).

Taxontörténet: 

Típus: holotípus, neotípus, izotípus, szüntípus, izoszüntípus, paratípus, lektotípus (a megfelelőn kívül a többi törlendő)

Gyűjtő:

Időpont:

Típuslelőhely:

Hozzáférhetőség helye, száma:

Eredeti szerző, leírás:

Revideáló, felülvizsgáló szerző(k), leírás(ok):

Rendszertani felosztás: 

Taxon felett: Gymnocalycium alnemzetség

Elterjedés, élőhely, életmód: 

Argentína, San Luis tartományban, Sierra de San Luis hegység déli részén a tengerszint felett 1400-1700 m magasságban.

Vegetatív test
Megjelenés: 

Szukkelens törzse egyesével álló, lapított golyó alakú, a talajból kiálló rész kb. 12 mm magas és 20 mm átmérőjű, kultúrában 35 mm magas és 58 mm átmérőjű is lehet.

Szár: 

A csúcsa besüllyedt és olykor tövises. Bőrszövet kékzöld, matt. A bordák laposak, számuk legtöbbször (9-) 11 (-12), függőlegesek, a növény tövénél laposak. Egy sekély keresztbarázda lapos dudorokra osztja a bordákat, mely keresztbarázdák az areolák körül kiszélesednek. Az areolák kerekek és 3 mm átmérőjűek, vagy sűrű tövisű egyedeknél oválisak, ekkor 3×5 mm nagyságúak, általában 10 mm távolságra állnak egymástól. Sárgásfehér gyapjúval, mely idővel kifehéredik. A kultúrában tartott növényeknél az areola gyapja sohasem hullik ki. A tövisek kerek keresztmetszetűek, ritkán lapítottak és árszerűek, íveltek kampós kinézetűek. A peremtövisek száma 7-9, ebből egy darab lefele mutat és ez általában rövidebb is. A hosszúk 10 (-15) mm, világos barnák, a tövishegye világosabb, érdes felületűek. A tövisek testhez simulnak, ritkán elállók, oldalra és lefele mutatnak, azonban némelykor 2 tövis felfele mutat és ezek csak 5 mm hosszúak. Az idős növényeken 1-2 tövis középhelyzetbe állhat. Az élőhelyen ez csak szórványosan figyelhető meg. Valamikor egy alulra vagy felfele néz, a testtől elálló és 10-13 mm hosszú.

Gyökér: 

Hosszú karógyökérrel és erősen elágazó szívógyökerekkel, az idős növény alkalomszerűen sarjadzik.

Generatív test
Virág, virágzat: 

A virágok a fiatal csúcs közeli areolákból képződnek, rövid tölcsér formájúak, 24-35 mm hosszúak és 30-43 mm átmérőjűek, fehérek, olykor világos rózsaszínűek, édeskés illatúak, kultúrában délelőtt nyílnak ki. A pericarpellum rövid, fordított kúp alakú, 4-6 mm hosszú és 7-9 mm átmérőjű, kívül sötétzöld, selymesen matt, rajta kevés, szélesen lekerekített pikkellyel, melynek pereme a fehérestől a világos rózsaszínűig terjed. A külső lepellevelek lapát alakúak, maximális hosszúk 19 mm és 5-8 mm szélesek, fehér vagy rózsaszínű széllel, zöld középcsíkkal. A belső lepellevelek lándzsa alakúak 15-16 mm hosszúak és 2-4 mm szélesek, fehértől rózsaszínűig, sárgás heggyel és sötétebb középcsíkkal. Feltűnően kevés számú sziromlevéllel bíró taxon. A porzószál fehér, vékony, egyenes, 7-8 mm hosszú. Portok világos sárga, ovális alakú, 0,7×0,4 mm nagyságú. A bibeszál fehér, 10-13 mm hosszú és 1 mm átmérőjű. A bibe krémfehér, 5-6 mm hosszú, karmos, 7-8 bibeággal, a felső porzószálakon túlnyúlik. A nektárkamra színe fehéres-sárga és halvány rózsaszín között változik, 0,3 mm hosszú és 1,9 mm átmérőjű, kissé vagy egyáltalán nem zárt. Terméskezdemény urnaformájú, fehérfalú, 2-4 mm hosszú és 3-5 mm átmérőjű.

Termés: 

Termés körte alakú, 13-16 mm magas és 6-13 mm átmérőjű, sötétzöld, éretten olajzöld, hosszirányban 1 vagy 2 helyen felrepedő.

Mag: 

Mag nagy számban terem, 1,3 mm hosszú és 1,1 mm átmérőjű. Maghéj matt, fekete, kevés dudorral, gyakran világosbarnás maghéjmaradvánnyal. A köldök-csírakapu régió nagy, majdnem kerek, alig besüllyedt.

Hidegtűrés: 
5 °C-nál hidegebb helyen nem tartható
Szintézis, diszkusszió: 

G. carolinense különbözik a G. bruchii fajtól a csak idősebb korban jelentkező telepalkotásával, a matt bőrszövetével (G. andreae-nak fénylő), a fehértől világos rózsaszínűig terjedő virágszínével, mely illatos is. A G. bruchii fajtól különbözik az egyszerű virágszerkezetével, a legtöbbször nagyobb virágával, a nem két sorban rendeződött porzószálakkal, a körte alakú termésével, a San Luis-ból előkerült G. bruchii-nak tojás formájú termése van. 2009-ben Neuhuber revízió alá vette a G. bruchii és a G. andreae taxonokat. Az összes fehér és rózsaszínes virágú G. andreae taxont átsorolta a G. bruchii-hoz. A G. carolinense 1994-ben lett leírva, mint a G. andreae alfaja. 2005-ben emelte fajszintre Neuhuber a G. carolinense-t, módosítatlan leírással. Ezzel a G. andreae fajhoz csak sárga virágú taxonok tartoznak. Irodalmi adat alapján a virágszín faji bélyeg, így a nem sárga virágú taxonok valószínűleg helyesen kerültek át a G. bruchii-hoz. Érdeklődve várom, mikor nevezik át a fehér virágú G. baldianum var. albiflorum taxont, mert amennyiben az előző feltevés igaz ez a taxon is hibásan lett meghatározva. Nos ez is megtörtént, ez a taxon jelenleg (2009) nem más, mint a G. kieslingii.
Az élőhelytől továbbmenve délnyugatra található, szintén a G. andreae aggregátumba tartozó G. neuhuberi lelőhelye.
A taxont 1988 és 1990-ben találta meg G. Neuhuber. Az élőhelyen nem ritkák a téli –15 °C hőmérséklet sem. Graham Charles is önálló fajként említi.

Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.