Személyes vélemény 2.

Hírlevél

Hosszú hónapok után vettem ismét kezembe a tollat. Erre az inspirált, hogy a tavasz első napján a számítógépem képernyőjén megjelent a Debreceni Pozsgástár márciusi Hírlevele. Ebben Szabó Gábor négyfalusi kaktuszos barátom önérzetében megsértve, dörgedelmes véleményét mondta el a kaktuszok gyűjtőszámos címkézéséről. De azután gondolkodóba estem: mit tudok én erről mondani, kit érdekel egy nyugdíjas véleménye, akinek több mint harminc éve soha nem volt „komoly” gyűjteménye, nincs a témára vonatkozó szakmai előmenetele, akinek csak szabadideje van, de azt sem tudja mennyi vagy meddig? Tapasztalata van, nyitott szemmel jár, érdeklődik, titokban szakirodalmat tanulmányoz, adatbázisokkal ismerkedik, próbálkozik, kísérletezik, figyel, anyagiakat áldoz, de nem hülye! Tisztában van azzal, mi a szerepe a természettudós társadalomnak és a világ minden állat- és növényparkjában, botanikus kertjében, nemzeti parkjában dolgozó szakembereknek, és mi a dolga a hobbistáknak, a biológiai sokféleség fenntartásában. Úgy gondolom, ezeket Erdélyben is így gondolják és művelik a kaktuszosok. Ezt azért mondom, mert teljesen egyetértek Szabó Gábor véleményével, különösen az írása első felével. Magam részéről nem olvastam a Kaktusz-Világban megjelent cikket, de ismerem az általam nagyra becsült Mánfai Gyula véleményét a különböző helyeken publikált írásaiból. Megjegyzem, ezek nagy része mostanában eltűnt a világhálóról. Lehet, hogy a számára nagyon kedves Gymnocalycium nemzetsége féltése vagy más miatt, egy kicsit elragadtatta magát? N em tudom, de nem is erről szeretnék beszélni. Engem is régen foglalkoztat a kérdés, mi indokolta a gyűjtőszámmal ellátott növények megjelenését a gyűjteményekben? Kezdetekben, amikor a tengeren túlról megjelentek az első különleges növények, csak a kiváltságosoknak, gazdagoknak volt lehetősége, hogy kertjükbe kaktuszokat vásároljanak. Semmilyen tábla nem kellett, mindenki látta a KAKTUSZ-t. Körülményes, drága volt az utazás az élőhelyek meglátogatására is. Kezdetben jóval kevesebben vállaltak terepmunkát. Jobbára a lakott területek környékén és utak mentén végeztek kutatást. Feltáró jellegű, több populációra kiterjedő, átfogó tudományos igényű munka kevés volt. Mára teljesen megváltozott a világ. Még mindig özönlik a világ az egzotikus tájak felé, a növények meg Európába, számozva, de leginkább számolatlanul. Szabadon működik tehát a kereslet-kínálat törvénye úgy, ahogyan annak működnie kell. Ha a forgalomban csökken az eladandó áruk száma, és csökken a haszon, akkor azt valamivel kompenzálni kell. Erre nagyon alkalmasnak látszott az árut gyűjtőszámmal és az ahhoz kapcsolt minimális információval ellátottan forgalomba hozni. A kaktuszgyűjtő és a kereskedő más és más kategória. Arról, hogy ki a kaktuszgyűjtő, nem kívánok beszélni. A kereskedőt meg ismerem, rendszeresen járok piacra, és legkevesebb három nemzedékre visszamenően kereskedő családból származom. Természetesen becsületes kereskedő ma is van, mint régen. De a kereskedelem oldalvizén hazánkba is felszínre került egy új kategóriájú versenyző, akit én „megélhetési gyűjtő”-nek nevezek. Aki már találkozott vele, az tudja, ez más csónak és messzi vizekre vezet. Na persze nem arra gondolok, hogy elhajózunk Argentinába, Salta, Catamarca vagy San Luis tartományokba, a dolog jóval költségtakarékosabb. Felnyitunk egy szakkönyvet, vagy a Facebookon rákeresünk egy gyűjtőszámos adatbázisra. Máris termett „saját termésű”, gyűjtőszámos kaktuszmagunk! Szolidan merem mondani, a kaktuszgyűjtést sokféleképpen lehet művelni. Ameddig nem vagyunk gyűjtők, a legegyszerűbb, ha műkedvelő szinten kicsiny, érdekes fajokból álló „cserepes növényeket rakunk sorba”, pusztán a gyönyörködtetés céljából. Ebben az esetben, mindenki azt ír a saját növénye táblájára, amit jónak lát, vagy amit csak akar. Ha azonban valaki rendszertani gyűjtemény felállítására vállalkozik, az mélyen nyúljon a pénztárcájába és készüljön fel arra, hogy nem kerülheti el a gyűjtőszámokat. A szaporítás, illetve annak minden mozzanata, mindenki számára felelősségteljes feladat: bizonytalan eredetű kaktuszt nem szaporítunk! Aki pedig cserél, vagy elad, azt a saját felelősségére, gyűjtői tekintélyének kockáztatásával teszi.
Tudjuk, mindenhol a világon, a dél-amerikai és a mexikói kaktuszok is szigorúan védettek sőt, több helyen, ahol a kaktuszok nőnek, szintén védett a terület is. Ennek ellenére állományuk sajnos fokozatosan, néhányuké aggasztóan csökken. Ez, a természeti tényezőktől eltekintve, a látogatók, gyűjtők, sokszor a kereskedők folyamatos és felelőtlen, mértéktelen gyűjtése, - mondjuk ki nyugodtan - az élőhelyek kirablása, valamint a védelmükre hozott intézkedések hatástalanságának is köszönhető. Döntő ok, a természetes élettér, amelyben a kaktuszok élnek egyre gyorsuló ütemben való beszűkülése, eltűnése. Ha nem teszünk semmit, az eddig zavartalan élőhelyek egyre zsugorodnak, a mezőgazdaság egész országrészeken egyfajta haszonnövényt vagy állatot fog „termelni”, vagy már ezt is teszi!? Ezáltal beszűkül az élőhely, a fajok száma csökken, a kisebb területeken nem fejlődik ki az ökológiai összetettség és sokszínűség. A feldarabolódott élőhely az élőlények populációit elszakítja egymástól, így a folyamat felgyorsul. Ez természetes, hiszen sokkal kisebb lesz az esélyük a túlélésre, a további fennmaradásra, mint a korábbi, megfelelő nagyságú és változatos élőhelyen. Az ökoszisztémák eltűnésével azt is elveszítjük, ami nincs szem előtt,- úgy pusztul ki faj, hogy nem is tudtunk létezéséről, tehát esélyt sem kapott arra, hogy megmutassa magát vagy túlélje a klímaváltozásokat, mert belepusztult a környezetét érintő súlyosabb csapásokba. Az utóbbi időben hazánkban is mind nagyobb igény mutatkozik a ritka kaktuszokra és egyéb, a CITES hatálya alá tartozó növényekre. Kevesen tudják azonban, vagy nem veszik figyelembe, hogy azoknak az Európai Unión kívüli országból történő behozatalához CITES export- és importengedély szükséges. Arra, hogy nem a levegőből beszélek jöjjön egy idézet: „Előfordul, hogy honfitársaink „expedíciókat” szerveznek az élőhelyi országokba, ahonnan vadonból gyűjtött példányokat hoznak magukkal. A jogellenes behozatal természetkárosításnak minősül, mely akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. Visszatérve a határunkon történő belépéskor a vámszervek ilyen növényeket, például Mexikóból származó kaktuszmagokat találnak a poggyászban, akkor a tulajdonosa ellen azonnal büntetőeljárás indul, és még természetvédelmi bírságot is kell fizetnie. Ráadásul a jogellenesen behozott növényeket, növényi részeket lefoglalják, elkobozzák. (Kertészet és Szőlészet, 2013. 22. szám). Nem látom be, miért Magyarországon kell a mexikói kaktuszokat a kipusztulástól megmenteni? Az pedig részemről igényként soha fel sem merült, hogy a gyűjteményembe egy Gymnocalycium capillense élőhelyi példánya legyen. Viszont néhány magját szívesen elvetném. Ma már erre esélyem sincs, hiszen eredeti lelőhelyén, az argentínai Capilla del Monte városának környékén sem lehet megtalálni, mert kirabolták. Mexikóban a CITES segítségével kellene olyan hathatós intézkedéseket tenni, amelyek gyökeresen megváltoztatnák a jelenlegi helyzetet. Jó lenne legális megoldást találni a rendkívüli piaci igény kielégítésére. Ennek első lépése lehetne egy központi irányítású, de nem haszontermelésre, közös termelő-, elosztó-, pénzügyi alapot létrehozni. A következő lépés, akár élőhelyenként is, létrehozni egy-egy szigorúan ellenőrzött termelő egységet. Ezeknek az üzemeknek lenne feladata a megtermelt magok megőrzése és elosztása. Úgy gondolom, bármelyik tanácsomat fogadnák meg, hatásos lenne a természetes élőhelyek fosztogatása ellen. Meggyőződésem, a gyűjtőknek bármilyen nehéz is a birtoklási vágyát elfojtani, a természettel kapcsolatos magatartásának minden esetben arra kell irányulnia, hogy a természeti értékek, a biológiai sokféleség, a természetes, illetve a természet közeli állapot fennmaradjon. A gyűjtők csak a szépségükért, különlegességükért és magáért a kertészkedés öröméért tartják a növényeinket, igyekezve a fajok élőhelyen kívüli megőrzését. Ez az egy szabály, amit szigorúan betartok Jászberényben, ugyanúgy ahogyan Erdélyben is, Szabó Gábor és barátai.

Nagy Sándor
Jászberény

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.