Müncheni Botanikus Kert - Nymphenburg

Hírlevél

Alcím: Hogyan ne tervezzünk botanikus kerti látogatást

Előzmények röviden

Szeptember elején még nem is sejtettem, hogy kiruccanok Münchenbe, ahol az egyik barátom fia tanul. A célt megfogalmaztuk: Oktoberfest, múzeumok és egyéb nevezetességek látogatása mindösszesen 4 napban (szeptember 27-30.).
Az első nap az utazásé, majd az este Oktoberfest-é volt. Az Oktoberfest-ből egy nap is elég volt.
A következő napok során meglátogattuk:
Deutsches Museum-ot, a Deutsches Museum Verkehrszentrum-ot, a dachaui koncentrációs tábort (lehangoló volt), az Olympiapark-ot, a BMW Welt-ben és BMW Museum-ban, a Müncheni repülőteret és az Allianz Arena-t. Töménytelen műszaki technika mindenhol, amit egy idő után az ember nem képes befogadni és belefárad. Az utolsó nap délutánján javasoltam, hogy kikapcsolódásként nézzük meg a botanikus kertet is. Mikor megérkeztünk láttam, hogy nagy baklövést követtem el azzal, hogy csak szűk két órát hagytunk erre a programra, ugyanis az semmire sem elég.

Müncheni Botanikus Kert - Nymphenburg

A botanikus kert a bajor uralkodók nyári kastélyához, a nymphenburgi kastélyhoz, a reneszánsz-barokk épületegyütteshez tartozó 230 hektáros (a Városliget 100 hektár), barokk eredetű, de tájképi ("angol") stílusban átalakított parktól északra található. A Müncheni Botanikus Kert 22 hektáros területével és évi 400000 látogatójával Németország legjelentősebb botanikus kertje.

A térképen látszik, hogy milyen kis részét tudtuk megnézni a kertnek, csak az üvegházra és a díszkertre (Ornamental Courtyard) volt kutyafuttányi időnk.

A díszkert a vadszőlőval befuttatott Botanikai Intézet mögött található:


A díszkertről készített képek itt láthatóak.


Jegyet az üvegház bejáratánál az Info-pontnál vettünk. Belépve az üvegházba, egyből tudtam, hogy jó helyre kerültünk.

A „Hall A”szentélyben készített képekre minden kaktuszkedvelő csak áhitattal tekinthet.


Az üvegházban készített további képeket ebben a topikban lehet megtekinteni.

Összefoglalva: a hirtelen ötlettől vezérelt botanikus kert látogatásra a 2 óra semmire sem volt elég, kevés volt az idő a nézelődésre. Az egész egy folyamatos rohanás volt felületes szemlélődéssel és a kertnek csak egy tört részét látogattuk meg. Soha többet ilyen szervezést. Egy hétvége talán elég a kert megismeréséhez.
Mindenkinek ajánlom, többek között magamnak is, mert ide még egyszer el kell majd mennem.

Dr. Gyúró Zoltán
Budapest

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.