Molnár Imre emlékkiállítás - Kaktuszok és pozsgás növények kiállítása 2013

Hírlevél

Az immár több évtizedes hagyományoknak megfelelően ebben az évben is megrendezésre került a "Kaktuszok és egyéb pozsgás növények kiállítása" 2013. augusztus 15 és 20-a között Debrecenben, a Kölcsey Központban. Az idén első alkalommal képviseltette magát a Debreceni Orchidea Klub, melynek tagjai igen színvonalas bemutatóval és virágzó orchideákkal, tillandsiákkal lepték meg a látogatókat. Ma már szinte közhely, hogy kiállításunk országos jellegű, hiszen az ország minden részéből érkeztek kiállítók. De nevezhetnénk nemzetközinek is, mivel Romániából két kiállító is részt vett. Mind a Romániából, mind a Magyarországról érkezett kiállítóknak köszöni a részvételt Társaságunk Elnöksége.
Két különlegességet is megcsodálhattunk. Az egyik Dr. Nemes Lajos pozsgásokkal kapcsolatos érmegyűjteménye, amit az elmúlt 40 év alatt gyűjtött össze, és több mint 50 különböző egyesület, szakkör jelvényeit tartalmazza a világ minden tájáról. A másik Kissné Balogh Judit képkeretre alkotott élőnövény kompozíciója.
Rendezvényünket színesítette a Varázslatos Magyarország - Csodálatos Hortobágy természetfotó kiállítás, melynek alapvető célja hazánk természeti értékeinek népszerűsítése. Különös hangsúlyt kaptak a kiállításon első nemzeti parkunk, a 40 éves Hortobágyi Nemzeti Park értékei. A látogatók első alkalommal szavazhatták meg a közönség díját, amelyet Nagy Tibor debreceni kiállító nyert el.

A kiállítás résztvevői: Dr. Nemes Lajos, Szomód Kissné Balogh Judit, Katona József, Kolovics József, Szigetvár, Dr. Csajbók József, Tóth Norbert, Szászi Róbert, Haláp, Aztekium Egyesület, Románia, Tóth László, Nagyvárad, Románia, Nagy József, Mikepércs, Lénárt József, Balmazújváros, Dávid Lajos, Márföldi Tamás, Nyíregyháza, Ficzere Miklós, Szunyogh Menyhért, Nyíregyháza, Debreceni Egyetem Botanikus Kertje, Nagy Ferenc, Rácz László, Agócs György, Demjén, Erdei Gyula, Hosszúpályi, Gulyás Péter, Bábonymegyer, Szani Károly, Dr. Buglyó Péter, Győrfi Dávid, Vasas István, Alsózsolca, Dóró Antal, Hajdúszoboszló, Kósik Péter, Bükkzsérc, Nagy Tibor, Debreceni Orchidea Klub. A település megjelölés nélküliek debreceni kiállítók.

Az alábbi képeken megtekinthetik minden egyes kiállító bemutatóját. Dr. Csajbók József és Ficzere Miklós képei. A képeket a nem jelzett képeknél Ficzere Miklós készítette.

Ficzere Miklós, Debrecen
MKPT alelnök

Beszéljenek hát a képek :)

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.