Mit olvashatunk a Debreceni Pozsgástár 4. számában?

Hírlevél


A Debreceni Pozsgástárban megjelentetésre szánt írások betördelést követő terjedelme 73 oldalt tett ki, ezért két cikket, sajnos, ki kellett venni a már korábban említett elvek szerint. A két kivett cikk

  • egyike: Fábián László: Mindenki másként csinálja,
  • másika: Hansjörg Jucker: Egy ördögien szép aylostera keserű története.

Következő számunkban mindkettő közlésre kerül.

Dr. Nemes Lajos Adatok a magyarországi kaktuszgyűjtés történetéhez c. terjedelmes írásában újabb adatokkal egészítette ki a hazai kaktuszgyűjtés történetét.

„Munkám címválasztása tudatos volt. A gyűjtés teljes hazai (Kárpát-medencei) feldolgozása kimerítené egy kutató munkáját. Különösen a II. Világháború utáni időszak hazai szakköreinek, egyesületi szervezeteinek nehezen elérhetők az irodalmi és levéltári forrásai. A címben foglalt tartalom is sok kiegészítésre szorul, mert új és újabb forrásanyagok kerülhetnek elő levéltári és szakirodalmi kutatások nyomán. Ezek tartalmukat illetően kell, hogy kiegészítsék soraimat a megfelelő időszakban a későbbiekben. A kaktuszgyűjtésre vonatkozó levéltári források többnyire elrejtve találhatók az inventáriumokban utalások vagy kiegészítések formájában. Néha egy-egy utazó tájékoztató sorai utalhatnak gyűjtésünk tárgyaira, máskor egy ismertetés vagy történeti esemény környezetének leírásában bukkannak fel öreg szukkulens növények nevei, utalva rá, hogy több évtizede léteznek már ott pozsgások. Véleményem szerint több ismeretlen szukkulens dokumentum rejtőzik még a fel nem tárt forrásokban, mint amennyi eddig elénk tárult, gondolok itt az egykori főúri birtokok, kastélyok leltárában megbúvó exotikus növényállományra. Reményem szerint egy újabb generáció folytatja majd ezirányú munkámat.”

A kaktuszrendszertan magyar szerzők által leírt taxonjait ismerhetjük meg Ficzere Miklós Magyar kéznyomok a kaktuszrendszertanban - Magyar szerzők által leírt kaktusznevek és történetük c. összegzésben.

„Manapság sokszor hallhatunk, olvashatunk olyan lábnyomokról, amelyek valamilyen emberi tevékenység hatásának kifejezői, természetesen negatív értelemben. Nyilvánvaló, hogy a kaktuszgyűjtők kaktuszgyűjtésének is megtalálhatóak a káros lábnyomai, elsősorban ott, ahol ezek a növények élnek, az amerikai kontinensen. Az is nyilvánvaló, a káros lábnyomoknak kedvező hatásai is léteznek, amennyiben valamilyen eddig nem ismert vagy nem eléggé ismert összefüggés, jelenség magyarázata válik érthetőbbé a terepkutatások alkalmával. A lábnyomok az egyéni élményeken kívül akkor válnak igazán értékessé, amikor azok kéznyomokká lényegülnek a terepi barangolás eredményeként, majd az azt követő utómunkálkodás során. Ebben az írásomban azokat a kéznyomokat veszem sorra, amelyeket a magyar kaktuszgyűjtők jegyeztek fel a kaktuszrendszertan lapjaira mint új taxonokat, akár az élőhelyi látogatásuk, akár az itthoni kaktuszgyűjteményükben tett megfigyelésükre alapozva. Sajnos, más nációkkal összehasonlítva nagyon kevés magyar kéznyomot találtam. Okai többfélék lehetnek.”

A leírásokból érdekesebb a Mészáros Zoltán, Tóth Norbert és Ficzere Miklós által leírt régebbi és új taxonok. És egy bátorító megállapítás:

„egy utolsó mondat Solti Ádám fent említett kiegészítéséből következően. A hazai kaktuszgyűjtők, terepkutatók, kaktológusok ne gondolják, hogy csak a ma elfogadott és érvényesnek tekintett nemzetségekhez lehet valami újat, vagy mást leírni, bátran megtehetik mindegyikhez, ami már korábban megjelent, legyen az érvényes, vagy érvénytelen. Erre kiváló példa a Barthlott és N. Korotkova által csiszolgatott taxon: Lymanbensonia brevispina (Barthlott) Barthlott & N. Korotkova 2010. Ugye a Lymanbensonia régóta nem elfogadott nemzetség?”

Folytatódik Fábián László Alberto Vojtěch Frič, egy rendkívüli életút c. sorozata a 4. résszel. Kérem, mindenki vegye figyelembe a szerző alábbi megjegyzését:

„A megnevezések a szerző egyéni nézetei, amelyeket minden esetben respektálni kell! Malacocarpus (Wigginsia) fričii és nem fricii, mivel abban a korban még lehetett úgy írni az elnevezéseket, ahogy akarták, később már csak latin betűk használatával kellett átírni a neveket.”

Néhány szemelvény a cikkből:

„Hogy miért éppen megint Brazíliát választotta Frič, ezt már sosem tudjuk meg. Nem tett róla említést egyik írásában sem, vagy csak még nem került napvilágra. Talán el akart számolni magával az első út sikertelensége miatt, amikor nem volt képes minden elképzelését megvalósítani. Ezen az útján délebbre, úgy 500 km-re Paraná és Santa Catharina tagállamokba helyezte át tevékenysége központját, mert a brazil kormány felkérte, legyen közvetítő a Rio Ivaho vidékén kirobbant indián és a fehér kolonisták közti háborúban. Éppen akkor volt a két német kolónia és az őslakosok között a legdurvább az ellentét. A kolonizáció elején senki sem gondolta volna, hogy ilyen vérontás lesz ennek következménye. Abban a hiszemben érkeztek erre a szűz területre, őket ott senki sem fogja zavarni, és rájuk majd nem vonatkoznak a törvények, sem a tilalmak. Korlátlanul vadászták a vadat, amely az indiánok legfőbb tápláléka volt. A háború másik oka az volt, hogy egyáltalán nem ismerték az indián szokásokat és babonáikat. Az indiánok az őket ért sérelemért a vadon élő emberek törvénye szerint fizettek vissza: szemet szemért, fogat fogért. Ha a kolonisták akár egy eldugott helyen agyonlőttek egy indiánt, nyomaik alapján megtalálták a tettest, és őt fényes nappal a kolónia területén ölték meg. A bosszúálló akciók egyre brutálisabbá váltak. A telepesek előnye az ismétlőfegyvereikben és az őket támogató kormánycsapatokban volt, akik minden indiánt minden ok nélkül könyörtelenül lemészároltak. Frič ezt a tettüket embervadászatnak nevezte.”…(…)… „A zöld mohából azonban messzire világítottak a kaktuszok fehér peremtövisei, ébenfekete középtövissel. Sokáig tanulmányozta ezeket a példányokat, amelyek közvetlenül a patak partján éltek, és a gyökérzetük legnagyobb része szabadon úszott a vízben. Végig ment felfelé a patak mentén és mindenhol bőségesen aratott, begyűjtött 150 példányt belőlük. A víztől kissé távolabb már nem találkozott vele, itt felváltotta a Malacocarpus kovařikii faj. Nem tapasztalta, hogy a két faj keresztezte volna egymást, vagy áthatolt a másik területére, hacsak valamilyen okból oda nem gurultak, ami viszont az azonnali pusztulásukhoz vezetett. Az egyik azért pusztult el, mert vízfelesleghez jutott, a másik a szárazság miatt. Néha csak egy méter van a két határ között, és annak ellenére, hogy egy időben virágoztak, nem talált hibrid példányt.”

Makay Attila Az Epicactusokról dióhéjban. Új magyar Epicactus hibridek.

„Ebben a cikkben az ×Epicactus hibridekről olvashatnak, valamint a saját hibridjeim születéséről is. Az ×Epicactus nemzetség fajtái igen kedveltek Amerikában, és világszerte külön Epicactus társaságok jöttek létre. Nemesítését Európában kezdték el, ebben Németországnak, Angliának valamint Franciaországnak oroszlán része volt. Amerikában (USA) is intenzív nemesítésbe kezdtek, és nemsokára megalakították az ESA-t (Epiphyllum Society of America), amely a fajta regisztrációt is végzi, azaz a fajta regisztrálását követően felveszik a fajtalistára a hibridet. Jelenleg több ezer fajtát tartanak nyílván. A fajták között sok az átfedés, de azért a jó megfigyelő észreveszi az eltéréseket. Az egyes nemesítők egy-egy jól meghatározható tulajdonságra szelektálnak. Németországban a Haage Kertészet igen sok fajtát állított elő és a mai napig folytatja a nemesítést. A cég nem a legolcsóbb, de választékuk egyedülállóan gazdag. Sok amerikai fajtát is tartanak. Megéri vásárolni tőlük.”

Láthatjuk a három igen szép, magyar nemesítésű Epicactus fényképét is.

Ficzere Miklós Kaktusz és pozsgásgyűjtők: Epresi László
Az élet felülírta a szerkesztő elképzelését, mivel azt szerette volna, ha Epresi László is olvashatná a bemutatásáról szóló cikket. Sajnos, időközben bekövetkezett halála miatt ez már nem lehetséges. Vele ez az utolsó beszélgetés, amelyben minden kaktusz szerető emberhez szól . Bemutatása már megemlékezés és tisztelgés személyéről. Szóljon úgy hozzánk, mintha még ma is élne.

- Vannak, akik valami iránti vonzódással születnek, már gyerekkoruktól szeretik pl. az állatokat, a zenét, növényeket, stb. Mikor lobbant fel benned a pozsgásnövények iránti érdeklődés?
-1953-ban Tatán dolgoztam és hallottam, lakik ott egy család, akik szép kaktuszokat nevelnek. Nekem ebben az időben csak egy Opuntia /medvetalp/ kaktuszom volt. A kíváncsiság hajtott és felkerestem ezt a családot, mert látni akartam a kaktuszokat. Látogatásomkor olyan látvány fogadott, ami örökre elkötelezett. A kis kertben többek között 25-30 darab Echinopsis volt, nagyjából egyforma méretben, és mindegyiken sok bimbó, amelyek a délutáni órákban ütemezték be a virágok nyílását. A gazda azt mondta, a következő nap kora délelőtti óráiban lesz teljes pompában a virágzás. Úgy intéztem dolgomat, hogy ezt a látványosságot meg tudjam nézni. Mikor megérkeztem, a látvány lenyűgözött, amit soha nem felejtek el, és örökre elkötelezett a kaktuszok szeretetére. Ez a látvány indított el bennem egy olyan folyamatot, amely a mai napig bennem él.
(…)
- Végezetül mit üzennél a fiatalabb kaktuszgyűjtőknek és azoknak, akik kezdő gyűjtőknek mondják magukat?
-A nekünk tetsző növény lehet, hogy más-más helyről származik, más az élőhelye, talajigénye folyadékigénye, fényigénye. Egy-két kis növénynek még tudjuk ezeket biztosítani, de nagyobb vegyes gyűjteményben ez már nagyon nehéz feladat. Ezért ha lehet, mindig mérjük fel, hogy mit is
tudnánk biztosítani az áhított kis növénynek, mert ha nem, és mégis beszerezzük az új kedvencet, lehet, hogy sínylődik csak, és végül elköszön tőlünk. Azért elkeseredésre semmi ok, mert mint említettem a kaktuszok, pozsgások családja hatalmas, és sok szebbnél-szebb növényt találhatunk a mi adottságainknak megfelelőt. Az élet megy tovább. Új kihívások, új módszerek, új növénycsodák bukkannak fel, amelyek lekötik a kaktuszgyűjtők szabadidejét, közben az évek is elrohannak felettünk.

Ficzere Miklós főszerkesztő

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.