Mit olvashatunk a Debreceni Pozsgástár 4. számában?

Hírlevél

Sajnos, a 4., befejező részéhez érkezett Oldřich Fencl Az amerikai délnyugat nemzeti parkjai-ról írt tanulmánya. És befejező részéhez érkezett barangolásunk az amerikai délnyugaton. Búcsúzóul megismerkedünk a Grand-kanyon Nemzeti Parkkal és a szomszédos vidékekkel Arizona államban és a Kolorádó-fennsíkkal. Agyagos lösz és kavicsos talajon, amely a Chinle, Shinarump és a Bidahochi időszakban a triászkor végén keletkezett, él a Sclerocactus whipplei faj. Engelmann és Bigelow az 1857-es első leírásukban, mint Echinocactus whipplei-t említik. Britton és Rose 1922-ben az általuk létrehozott Sclerocactus nemzetségbe sorolták át, így lett Sclerocactus whipplei. Típuslelőhelyeként a Lithodendron Wash környékét adták meg, a Petrified Forest nemzeti műemléktől nem messzire, Holbrook várostól keletre. (…) A Chinle Formation itt a folyóhoz irányuló enyhébb lejtőket képviseli, amely azonban néhány helyen teljesen megközelíthetetlenné válhat. Ezt a területet 1850-ben fedezték fel, és John Lee kompjáratot épített itt ki, amely a navahoi híd (Navajo Bridge) 1928-as megnyitásáig működött. A Lee´s Ferry típuslelőhelye a Sclerocactus parviflorus fajnak, amelyet Elrad Clover és Lois Jotter a michigeni egyetem munkatársai írtak le 1941-ben. Elterjedése Utah tagállam déli felétől indul el, és Arizona északi részéig terjed, ahol csak északi határának szegélyéig nyomul fel. (…) A Marble Canyon-tól nyugatra terül el a House Rock Valley. Az itt használatos elnevezéseket a híres amerikai geológus John Wesley Powell első expedíciója alkalmával találta ki, aki 1869-ben elsőként hajózott le a Colorado folyón, és az akkor felfedezett vidékeket elnevezte. Küldetésének e szakaszában meghalt néhány munkatársa is.

Nagy Sándor Bolívia kaktuszai és veszélyeztetettségük írásában a legek országának nevezi Bolíviát. „Annyit minden ember természetesen tud Bolíviáról, hogy egy csodás, lenyűgöző természeti adottságokkal rendelkező ország. Ahol a magas fennsíkok, gleccserek, vulkánok, trópusi síkságok, sós mocsarak, folyók, vízesések, trópusi erdők és szavannák váltogatják egymást. Igazi vadvilág, rendkívül változatos növény és- állatvilággal. (…) Ezen cikkben befejeződött egy újabb próbálkozásom, amely azt célozta, hogy megpróbáljam bemutatni, Dél-Amerikában milyen veszélyek fenyegetik a még meglévő vadvilágot. Talán a geológiai viszonyai miatt Bolíviában található a legtöbb természetes állapot. Valószínűleg azért, mert a földrész legelmaradottabb, legszegényebb országa. A természeti erőforrásokban sem bővelkedik, ezért annak kizsákmányolása sem nagyobb, mint a szomszéd országokban. Az egyoldalú növénytermesztés, a túlzott legeltetés és a nagymértékű fakitermelés miatt Bolíviában is gyorsan csökken a talaj tápanyagtartalma és vízmegtartó képessége. Az elsivatagosodás felszámolására, valamint a termelési módszerek, eszközök korszerűsítésére viszont itt sincs pénz. A többségében bennszülött lakosság természettel kapcsolatos magatartása, a természeti értékek védelme jobban érzékelhető.

Alessandro Guiggi és Patricia Palacios Maihueniopsis nigrispina ssp.atroglobosa alfaj és lábjegyzet a rendszertani helyzetéhez című cikk alapján „az új adatok, amiket Pinto a Maihueniopsis nigrispina chilei és bolíviai elterjedéséről és morfológiájáról publikált (2003), lehetővé tették egy új alfaj meghatározását. Herbáriumi bizonyítékok, valamint egy pontosított elterjedési térkép megerősítik egy infraspecifikus (fajon belüli) taxon létezését saját elterjedési területtel. Ennek eredményeként történik meg itt a törpe Maihueniopsis nigrispina ssp. atroglobosa új alfajként való leírása. (…) Az új faj leírása Tephrocactus atroglobosaként Backeberg által (1962) nem érvényes mivel, mint típus, egy élő példány állt rendelkezésre Riviere gyűjteményében, és herbáriumi példányok nem voltak (Eggli1985). A Platyopuntia (Ritter 1980) nem korrekt név. Az Opuntia (Crook & Mottram 1995) Backeberg név alatt ugyancsak érvénytelen.”

Elton Roberts Kaktuszok otthonunkban - Egy profi termesztő tippjei - Echinocereusok 2. rész
Elton Roberts most is mond érdekes és szokatlan dolgokat. Nála a tövis továbbra is tüske. Igaz, „közóhajra” kijavítottuk, de felmerül a kérdés: szabad-e egy külföldi szerző szóhasználatát megmásítani akkor, amikor országában az adott szóhasználat az elfogadott? Az is kérdés, hogy az idevonatkozó botanikai latin és ógörög elnevezések mit is jelentenek valójában? Azok eredeti értelmükben tövist vagy tüskét jelentenek? De az is kérdés, a latinul és görögül (ógörögül) beszélő emberek ismerhették-e korukban a tövis és tüske közötti morfológiai, szövettani különbséget? Érdekes, hogy az Echinocereus triglochidiatust külön nem említi, és a képek alapján úgy látszik, mintha azt az E. coccineusok között látnánk. Talán nem véletlenül, hiszen már olvashattuk erről a véleményét: „Az Egyesült Államokban élő E. triglochidiatus komplex két, vagy talán három alapvető megnevezéssel feloldható. A legelterjedtebbek ezek közül a jól ismert E. coccineus Engelm (1848) tudományos név körül mozognak. (…) Szép számmal tartok én is E. coccineust (legalábbis amiről úgy gondolom, hogy az), virágaik színe fehér, piszkosfehér, halványsárga, aranyszínű, a rózsaszín különböző árnyalatai, narancssárga és vörös. Mind magról kelt, a magok pedig a Mesa Garden maggyűjteményéből származnak, így gyűjtőszámuk is van (a katalógusban szereplő 16 faj közül olyanokat tudhatok magaménak, mint az AG 3, AG 11, SB 747, SB 49, SB 236, és az SB 243 a hozzájuk tartozó leírásokkal pl.: ritka sárga virágok, gyapjas tüskék, kis számú tüske, vaskos szár, sokszínű virág, rózsaszín virág hosszú fényes tüskékkel, sűrűn álló fényes tüskék, alacsony szárak, stb).” A fenti idézet még hű a szerző „tüskézéséhez”.

Gonda István A Mexikói-öböltől a Grand-kanyonig 4. rész. Ez a sorozat is a végéhez érkezett. A vendéglátó és a vendég is a hazafelé vezető utat járják. „Kis, fiatal növényt keveset láttunk. Hamar továbbálltunk a Pecos folyó irányába. Az utazásunk kezdetén már az egyik partján szétnéztünk. Most a másik part következett, ezért egy használaton kívüli benzinkútnál letettük a kocsit A kútoszlopok fölötti tető fáradtan hajolt a földre, nem bírta ki a tornádót. Az átnézendő terület a Rio Grande és Pecos összefolyásánál volt. Itt már gazdagabb kaktusz lelőhelyet találtunk. Escobaria, Mammillaria, Coryphantha, Echinocereus, Ancistrocactus na meg az elmaradhatatlan Opuntiák. A cserkészés során elértünk a Pecos partjára. Az ott lévő kilátóból készítettem néhány fotót, majd tovább mentünk Del Rio felé. (…)
„Amennyire lehetett, feljebb másztam és így valahogy a kezemben maradt egy kisebb példány. Del Rio-t elhagyva Houston felé fordítottuk a szekeret, és úgy döntöttünk, hogy inkább autózunk éjjel is, de most már ideje lesz hazatérni. Lee időnként hallgatta a híreket, és mondta, erdőtűz van az út mellett amerre fogunk menni.”

Katona József A Lithops nemzetség V. A vízről, az öntözésről. „Ennél a nemzetségnél a vízháztartás különös jelentőséggel bír. Azt mondhatjuk, általában olyan lesz a talaj pH-ja, mint az öntöző víz minősége. A Lithopsok öntözésére is legjobb a kissé savas öntözővíz. Az esővíz – véleményem szerint – igen jó erre a célra. (…) A szabadban, élőhelyükön egyes Conophytumok, a Lithopsok, Dintherantus fajok egymás mellett nőnek. Miért van az, hogy más növekedési ciklus javasolt ezen növények esetén? Ezek a növények közelebb állnak egymáshoz, mint gondolnánk, de a növénytermesztők kitapasztalták, hogy mégis miképpen tolerálják egyes fajok a mi szélsőséges európai klímánkat, azaz mikor öntözzünk. Az öntözés menete a következő:…”

Márföldi Tamás Az Euphorbia graminea. A kaktuszgyűjtők körében méltán népszerű Euphorbia család egy kevésbé ismert tagját mutatja be a szerző. „Ezt a növényt Jacquin holland botanikus és gyógyszerész fedezte fel a Bahamákon 1763-ban. Élőhelye igen kiterjedt, hiszen a források szerint az egész Karib térségben, Dél-Mexikótól Dél-Amerika északi részéig, a Fidzsi és a Galapagos szigeteken, Hawaii-on, Palaun, sőt Indiában és Tajvanon is megtalálták. Élőhelyén, napsütötte helyeken tenyészik. (…) Kártevői nincsenek, csak néha láttam rajta levéltetveket, de ezek pár nap múlva eltűntek róla beavatkozás nélkül. Valószínűsítem, hogy nem bírták a növény tejnedvét. Fagyokig lehet a szabadban tartani.”

Kaktusz és pozsgásgyűjtők: dr. Zsupán Iván. A távolság és egyéb okok miatt nem a szokásos riportot olvashatják Olvasóink dr. Zsupán Ivánról, aki a Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság legrégebbi tiszteletbeli tagja. Tiszteletbeli tagságának kezdete 1971. szeptember 27. Levelét 2013 decemberében kaptuk meg, amelyben leírja, hogyan került kapcsolatba a kaktuszokkal, és ismerteti ezen a területen végzett munkásságát. Most e levélből megismerhetik történetét. „77 éves vagyok, Kárpátaljai születésű ruszin, de kevés magyar vér is folyik az ereimben. Nagyanyám, édesapám anyja nemes Károlyi családból származott. A háború alatt (1941-1945) Pincehelyen laktunk, ahová átköltöztették tanító szüleimet. Ott tanultam meg magyarul. Első találkozásom a kaktuszokkal 1942-ben történt, mikor dr. Lukovics István pincehelyi orvostól, szüleim jó barátjától, kaptam néhányat. 1945-ben hazatértünk Munkácsra, ahol 1953-ban bevégeztem az orosz középiskolát.”

Remélem, tartalmas és képekben bővelkedő újságunk érdekes olvasmányokat szolgáltat mindenkinek a téli estéken.
Ficzere Miklós, főszerkesztő

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.