Mit olvashatunk a Debreceni Pozsgástár 3. számában?

Hírlevél

Rendszeresen visszatérő kellemes probléma, hogy a szerkesztésre kerülő anyag terjedelme meghaladja a rendelkezésre álló 60 oldalt. Most is ez történt, 11 oldalt kellett kivenni, amely az egyszerűség kedvéért Ficzere Miklós Kaktusz és pozsgásgyűjtők; Epresi László c. írást és a Filatélia Euphorbiák 2. rovatot érintette. Talán olvasóink sem tiltakoznának, ha az éves előfizetés 1.000,- Ft-tal emelkedne

2016. január 1-től, ami a terjedelem növelését is lehetővé tehetné. A kimaradt írások a következő 4. újságunkban jelennek meg.

Ficzere Miklós Tüskézni tilos, sarjazni szabad? írása újabb morfológiai kérdést taglal, kitérve az általánosítások hibás gyakorlatára. Ne ijedjen meg az olvasó, képekkel együtt mindössze három oldal kéri türelmüket. A magyarországi kaktuszokkal foglalkozó szakfolyóiratok hasábjain időről- időre felbukkan a tövis - tüske közötti különbség megmagyarázásának kényszere, olykor irgum-burgumozva intve az olvasókat, ne használják a tüske kifejezést, mivel a kaktuszoknak tövisei vannak és nincsenek tüskéi. A szerző állítja, a kaktuszokon is létezik tüske, csak jó helyen kell keresgélni. Arról viszont még egyetlen sort sem olvasott, mennyire helytelen a sarj fogalmának használata, ami morfológiailag legalább akkora hiba, mint tövis helyett tüskézni vagy fordítva. De hogyan is lenne elvárható bárkitől, hogy egyszeri, de akár többszöri ránézésre eldöntse, mit lát szövettanilag, tüskét vagy tövist, hiszen erre csak a szövettanászok képesek, de ők is csak megfelelő mikroszkóp segítségével. E kérdésben a hit maradna az egyetlen lehetőség? Elhinni mindazt, amiről a szakkönyvek írnak, és csendben meglapulva elkerülni a tekintély magaslatainak képviselőit, aminél nagyobb sótlanság nehezen elképzelhető. A tövis-tüskénél egyszerűbben, első látásra eldönthető a sarj mibenléte, mégis elterjedt a közbeszédben a sarj szó helytelen használata.

Tóth Norbert és Kiss László Strombocactusok a pokol tornácán - Strombocactus corregidorae. A szerző társaival együtt barangolt az ún. Infiernillo- zónában, ami sajátos bioföldrajzi egység, amely a Queretaro-Hidalgo államok természetes határvonalát alkotó Rio Moctezuma kanyonja mentén húzódik, mintegy 60 km- nyi hosszúságban. A legspeciálisabb társulásoknak egy 36 km-es szakasza ad otthont, melyet Barranca del Infiernillonak neveznek. Legnagyobb része közigazgatásilag Queretarohoz tartozik, mely mexikói léptékkel a kisebb államok közé sorolandó a maga 11.699 km²-ével. Bizonyos területei nehezen megközelíthetők, ebből fakadóan meglehetősen ritkán lakottak, így nem meglepő, hogy flórája még nem teljesen feltárt, a becslések szerint kb. 3500-4000 faj élhet itt, közöttük az érdekes Strombocactusok. A Strombocactus corregidoraet 2006-ban fedezték fel ill. írták le. A Stombocactus corregidorae a Moctezuma folyó kanyonjában él, ahol az élőhelye felső- krétakori időszakból származó déli fekvésű mészköves sziklákon található. A növény erősen lejtős, néha függőleges falon nő. A populáció előfordulása direkt nem pontosan, csak a földrajzi szélesség és hosszúság fok és perc értéken lett megadva a leírásban, hogy a lepusztítástól, kifosztástól megóvják az új faj élőhelyét. A Strombocactus „vadászat” kiterjedt a Sierra el Doctor azaz a Doktor-hegység alig feltárt, nehezen járható vadonjára is.

Roland Müller Elszigetelt élettér: Sulcorebutia insperata, egy új faj Bolíviából.
Az Andok régió Tomina tartományában a megnőtt utazási kedv következtében az utóbbi tíz évben a korábban, 1970-ben leírt Sulcorebutia crispata mellett sok új alakot fedeztek fel és írtak le. Ezek sorában az első a túlnyomórészt fehér virágú, Diers és Krahn által 2005-ben leírt és habitusában első pillantásra a Sulcorebutia crispatára hasonlító Sulcorebutia roberto-vasquesii volt. Ezt követően írták le a Sulcorebutia azurduyensist (Gertel és társai 2006), a S. tarvitaensist (Gertel és Lechner 2008), a S. heliosoidest (Lechner és Draxler 2008), és a S. viridist. E fajokról leírást olvashatnak a Debreceni Pozsgástár korábbi újságjaiban. A Sulcorebutia insperata viszont egyikükre sem hasonlít, ezért azt új fajként kellett leírni. A S. insperata habitusával szinte „idegen test”-nek számít az elszigetelt élettérben a régió Sulcorebutiái között.

Fábián László Alberto Vojtěch Frič, egy rendkívüli életút. 3. rész.
Frič életének érdekfeszítő kalandjairól kapunk újabb, izgalmas részleteket.

„A Matto Grosso őserdeiben már sok bátor ember elveszett, és köztük nem egy tapasztalt személy is. Főleg azok pusztultak el, akik nem voltak képesek szót érteni az indiánokkal. Még az 1937-es években a gyakorlott utazó Percy Fawcett ezredes, fia és annak barátja is nyomtalanul tűntek el. Állítólag a calapalo (kalapos) indiánok ölték meg őket. G. N. Dyott sikertelenül kutatott utánuk, végül kijelentette, minden fehér ember abban a pillanatban szűnik meg létezni, amikor elveszti kapcsolatát a civilizációval. A mi Molnár Gáborunk is leírt egy hasonló történetet a Bíborviskó című regényében. Három angol magánrégész Santa Anna kikötőjéből elindul a Tapirapé folyón az elsüllyedt Atlantisz keresésére, illetve a caraja indiánok elbeszéléseiből ismert állítólagos ősi civilizációk felkutatására. Hogy elvonják magukról a figyelmet, hamis útvonalat adnak meg az összeköttetést biztosító rádióállomásnak, majd az első meglepő sikerektől felbuzdulva kísérő személyzetüktől is megválnak, annak ellenére, hogy egyre nagyobb veszélyeknek voltak kitéve. Nemsokára a kegyetlen xavanté indiánokkal találkoznak. Tragikus végüket rögzítette a bekapcsolt automata felvevőgépük. (…) A Parána mellékfolyóin egyre mélyebbre hatoltak Matto Groso pusztaságaiba. A vidék mocsaras területén hirtelen összetalálkoztak a savantesz indiánokkal. Frič így írja a törzs nevét, de szerintem megegyezik a xavanté névvel, ahogy az a portugál helyesírás szerint rögzült. (…) Csak akkor döbbent rá a veszélyre, amikor az egyik kedvenc kutyája áldozatává vált ennek az üldözésnek.”

Természetesen megismerjük az Echinocactus (Gymnocalycium) mihanovichii történetét is.

Cody Coyotee Howard Növénygyűjtemények kezelése, gondozása. Útmutató kezdők számára. A Debreceni Pozsgástár elkövetkező néhány újságjában a kezdő gyűjtőknek kívánunk hasznos tanácsokkal szolgálni, melyek sorát amerikai szerzőnk kezdi egyszerű ötleteivel, jól követhető gyakorlati útmutatással. Egy növénykereskedésben eltöltött hosszú nap vagy egy internetes vásárlás után, csodálatos - sokszor különböző helyekről származó - növényekkel telt dobozzal érkezünk haza. Kedvező esetben minden példány mellett tájékoztató címkét találunk. Némelyiken csak a növény neve, másoknál a származási hely vagy egyéb adat is látható. Ahelyett, hogy a növényeket azonnal jövendő helyükre raknánk, néhány egyszerű, de fontos tennivalónk van. Ezek segítségével gyűjteményünk rendben tartható és ezáltal is értékesebbé válik. Minthogy a növények gyakorta cserélődhetnek, a gyűjteménnyel kapcsolatos feljegyzések karbantartása, az esedékes teendőket illetően gyors áttekintést biztosít. Naprakészen láthatjuk az elpusztult és pótlást igénylő növényeink listáját, és azok sorát is, amelyekről valamilyen oknál fogva le kell mondanunk. A botanikai intézetek és a „komoly” kaktuszgyűjtők is, többre értékelik a jól dokumentált egyedeket, mint a hiányosan vagy egyáltalán nem adatolt növényeket. A növény fajtájának és származási helyének a feljegyzése lehetővé teszi azt is, hogy a fontos példányokat nyomon követhessük. A következőkben olyan egyszerű módszert ismertetünk, amely biztosítja a gyűjtemény értékének megőrzését, és segítséget nyújt a már birtokunkban lévő és az ezután beszerzendő növények rendszerezéséhez és rendben tartásához.

Molnár Ágnes Az Euphorbia clavarioides
Az Euphorbia clavarioides már évek óta ismert és nagymértékben elterjedt a Dél-Afrikai Köztársaságban a korábban Transvaal néven ismert területtől a Free State és Lesotho államán keresztül egészen az Eastern Cape-ig. Először Drége fedezte fel a tudomány számára az 1830-as években a Sneeuwberg-hegységnél, és néhány évvel később Galpin talált rá a Queenston területen. Az E. basutica annyira hasonlított az E. clavarioideshez, hogy ezeket egy faj alá vették, megkülönböztetve két változatot, az E clavarioides var. clavarioides néven, míg az E. truncata E. clavarioides var. truncata lett. A szerző a növény etnobotanikáját is említi írásában.

Katona József Lithops nemzetség VI. A virág, a virágzás és a termés.
A Lithopsok ivarérettségüket a harmadik-negyedik évben érik el. Ettől kezdve minden évben virágzanak kedvező körülmények között. Egy test csak egy virágot fejleszt. Nem úgy van, mint a kaktuszainknál, amelyek akár több virágot is képesek fejleszteni egy testen. A fajfenntartás érdekében az egy anyától származó egyedek nem minden esetben nyílnak egy időben, illetve képeznek virágot. Ez egy genetikai kód lehet. Egy értékes faj három egyedét, testvérét ültettem magfogás érdekében egybe, de sajnos, nem minden esetben virágoztak egyszerre. Idegen megporzásúak, ezért még 3 példánynál is többet ültessünk egy edénybe. Ecsettel való megporzáskor felhőszerűen robban ki a portokokból a számtalan pollen. Az igen apró magok hosszú ideig csirázó képesek, talán több évtizedig is. Minden esetre az amerikai S. A. Hammer szerint a magja „olyan, mint a jó bor, minél öregebb, annál jobb.”

Ficzere Miklós főszerkesztő

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.