Miről olvashatunk a Debreceni Pozsgástár 2015. 1. számában

Hírlevél

A Debreceni Pozsgástár 2015. 1. számához, mint utólag kiderült, igen bőséges anyag került beszerkesztésre. Meglepődve kellett tudomásul venni, hogy a lehetséges 60 oldal helyett 82 oldal sikeredett. Már korábbi esetekben is nagy fejtörés volt, milyen cikkek kerüljenek ki. Hogy ne szerzőkben kelljen gondolkodni, ezért azt és annyi cikket kell kivenni, amelyek után a maradandó, már beszerkesztett anyagon a lehető legkevesebbet kelljen munkálkodni. Végtelenül sajnálom, hogy a szűkített keretbe Nagy Sándor (Jászberény) és Szabó Gábor (Brassó- Négyfalu) írása maradt ki, melyért kérem megértésüket. Egyet biztosan ígérhetek nekik, a következő, 2. újságban mindkét cikk ott lesz.

Ismerkedésünket kezdjük egy új faj leírásával: Willi Gertel és Hansjörg Jucker Sulcorebutia trojapampensis ( Cactaceae ) – egy pompázatos, új faj a Sulcorebutia juckeri környezetében
A Cordillera Mandiga (Chuquisaca, Bolívia) néhány többé-kevésbé izolált helyén a terület Sulcorebutiáitól teljesen eltérő növények találhatók, amelyek un. maradványpopulációt képviselnek. Innen került elő egy új faj a Sulcorebutia trojapampensis a Sulcorebutia juckeri környezetében. A Sulcorebutia trojapampensis nagyon érdekes, ugyanakkor rendkívül vonzó Sulcorebutia-féleség, amely különösen mint nagyobb termetű növény, minden gyűjteményben felkelti a figyelmet. Mivel a növény nem hajlamos sarjadzásra, a szaporítás magvetéssel probléma nélkül megoldható. Számos szép fényképen kísérhetjük figyelemmel e taxon élőhelyi változatosságát. Nagy hiba lett volna, ha a terjedelem csökkentését kevesebb kép betételével kellett volna megoldani. Mert miképpen lehet a természetben előforduló változatosságot másképpen szemléltetni, ha nem képekkel? És mit gyűjtsön a gyűjtő, ha nem tárják elé ezeket a képeket? Éppen ezek a képek ösztönöznek a különböző küllemű egyedek beszerzésére. Vagy csodáljuk a gyűjtőszámokat?

Tóth Norbert nagyon szereti a poklot látogatni, főleg ha ez a pokol Mexikó különlegessége. Itt szerzett kaktuszos és úti kalandjait ismerhetjük meg cikkéből: Barangolások „Kaktuszországban” Pokoljárás kaktuszos módra. Már az első sorok is „szellemesek”:

„A fáradt utazó egy több száz kilométeres aznapi etap után hajlamos jótékony túlzásokba esni, főleg akkor, ha éjnek évadján, a kísértetek óráját követően is a sötét országúton rója a kilométereket. … Mivel a délelőtti, előre be nem tervezett bolyongásunk miatt eléggé megcsúsztunk az időnkkel, logikus választásnak tűnt, inkább a gyorsabb haladást biztosító, ugyanakkor fizetős, vadonatúj utat válasszuk a Michoacan-i hegyvidék belsejébe. Így utólag visszagondolva, nem biztos, hogy ez volt a legjobb ötlet, ugyanis hiába suhantak el mellettünk az oszlopkaktusz erdők borította hegyoldalak, ígéretes élőhelyek garmadájával, jószerével egyetlen biztonságos leállót sem találtunk. Ekkor már azért kezdtem imádkozni, hogy az előre betervezett Infiernillo-i megállót sikeresen abszolváljuk, ugyanis eddig semmilyen lehajtóval nem találkoztunk! …Az oldalán pisztolyt hordó, komor tekintetű kapuügyeletes, miután bizalmatlan tekintettel vizslatta útlevelünket, se szó, se beszéd sarkon fordult és eltűnt kicsi őrkuckójában, hiába magyaráztuk neki, hogy mi csupán növényeket szeretnénk fotózni a környéken. …. Az „avarban” érdekes szemölcskaktuszok bújtak meg, sajnos nem virágoztak, így nem sikerült beazonosítani, pontos hovatartozásukat azóta is homály fedi, talán a Mammillaria crinita subsp. crinita déli formája. Hirtelen elfogytak mellőlünk a támaszként szolgáló fák, bokrok. Egy meredek, csupasz sziklák uralta lejtő, kiugrás tárult elénk, melyen számtalan kisebb-nagyobb F. lindsayi kapaszkodott. Micsoda látvány!”

Remélem, sikerült felcsigáznom érdeklődésüket!!

Fábián László Alberto Vojtěch Frič, egy rendkívüli életút 1. rész. Bevezető

A szerző nagy feladatra vállalkozott. Sorozatában Alberto Vojtěch Frič életét, munkásságát ismerteti 150-200 oldal terjedelemben. Ismereteink szerint Frič az egyetlen kaktuszkutató, akinek élete, tevékenysége születésétől haláláig részletesen dokumentált. Felfedezett kaktuszait nagy igyekezettel söpörték a szőnyeg alá, de újabban egyre több előkerül egyes rendszerezésekben.
Személy szerint is megtapasztaltam, szinte a Cactaceae család minden részletében feltalálható Frič kezének nyoma. Ugyanakkor elgondolkodtató, milyen lázas igyekezettel írták át, taszították a feledés homályába felfedezéseit. Természetesen neki is voltak tévedései, mint mindenki másnak, aki kaktológiával foglalkozik. Úgy vélem a Debreceni Pozsgástár révén Magyarország lesz az az ország, ahol ilyen részletességgel jelenik meg életrajza Csehország és Szlovákia után. Fogadják szeretettel Fábián László sok fáradsággal létrehozott sorozatát!

„A fiatal Frič olyan tudásra tett szert, hogy az erfurti Haage cég, amellyel gyakori levélváltással állt kapcsolatban, felkérte Vojtěch Fričet, hogy közvetlenül a cég üvegházaiban határozza meg a bizonytalanul elnevezett növényeket, amelyek akkor érkeztek a tengerentúlról. Frič valóban elutazott Erfurtba, – otthon a szüleinek azt mondta, hogy a svájci hegyeket szeretné látni –, és ez az első külföldi útja nagyban befolyásolta jövendőbeli utazásait. Erfurtban, érkezését követően kinevették. Az ottaniak ugyanis fel voltak készülve egy koros tudósra, ehelyett egy rövidnadrágos kisfiút fogadtak. Nevetésük azonban az üvegházba érve elhalkult. Hiszen Fričnek a tudásán kívül, amelyet lázas tanulással szerzett, ott volt az a nem mindennapi érzéke, ahogy a növények közti rokonsági kapcsolatokat azonnal felismerte. Így sikeresen átment az első tűzkeresztségen. … Élete során sok értetlenséget és közvetlen támadást kellett elviselnie. Annak ellenére, hogy Csehszlovákiában közvetlenül részt vett az első kaktuszos szervezet létrehozásában, hamarosan Božínka nevű villája bejáratán megjelent ez a felirat: „Kaktuszosok belépése tilos!“. Ezt azért tette, mert először a prágai egylet és nemsokára a brünni egylet is, Bedřich Jajó érdeméből Backeberg felé orientálódtak, s ez a gesztus Frič személyével szemben még a legjobb esetben is hálátlanságnak számított. Hiszen éppen maga Curt Backeberg hangoztatta karrierjének elején, hogy Fričet tekinti tanítómesterének és legjobb barátjának. Nemsokára ezt követően éppen ő volt az, aki miatt megjelent a már említett Ablehnung.”

Bencze Sándor Az afrikai pozsgás vérvirágok 1. rész. A Haemanthus és Scadoxus nemzetség

„Amikor az a felkérés érkezett, hogy írjak egy kis tanulmányt e csodálatos és titokzatos növényekről, úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon rövid és sablonos írás lesz, és senkinek nem fogja felkelteni az érdeklődését. Ezt onnan következtettem, hogy a növény kb. 10-12 éve már megtalálható gyűjtőknél, néha nagy ritkán itt-ott a piacokon is megcsodálható és megvehető elég borsos áron, de szinte semmit nem lehetett tudni róla. Amikor egy kiállításon, vagy a piacon ez a növény éppen virágzik, akkor a látogatók csak ámulnak és bámulnak a csodálat és az áhítat bűvöletében. Na, ilyenkor mondják, hogy nekem, nekünk minden áron kell egy ilyen növény. Az ápolásról, tartásról csak nagyon kevés információt lehetett megtudni, a legtöbb esetben még az eladó sem ismert semmit a növény tartásáról, eredetéről, és mindenki a saját meséjét mondta.
Ne feledjük, akkor az internet még ismeretlen fogalom volt. Magyar nyelvű írásos anyag szinte semmi, így maradt a nagy ismeretlen, a tudás hiánya. Az ismeret hiánya azt eredményezte, hogy az öntözésnél és a szaporításnál (tőosztásnál, magvetésnél) az újdonsült növénytulajdonosok csak növény- és magoncpusztulásról tudtak beszámolni. Nekem ebből a szempontból szerencsém volt!”

A kis rövid és sablonosnak nevezett írásból egy nagyszerű szakmai ismertető, tanulmány lett, amely sokakat hozzásegít és rávesz e növények beszerzésére és tartására. A cikket kiváló élőhelyi képek színesítik, melyek közzétételéért köszönjük készítőik , és a szakmai lektorálásért a Nyíregyházi Tuzson János Botanikus Kert botanikusainak segítségét.

Ficzere Miklós Kaktusz és pozsgásgyűjtők: Klotton Gábor
Szlovákiai látogatásom mindig élő kedves emléke, amikor látogatóban voltam Klotton Gábornál.

„Átültetés nálam ritka tevékenység, akkor kerül rá sor, amikor a növény kezdi a cserepét szétfeszíteni, legyen az műanyag- vagy agyagcserép. Rendszerint egy-egy csoport kerül átültetésre. Kerti föld és folyami sóder keverékét használom, semmi különlegeset nem csinálok, nincs semmi titokzatos, rejtélyes dolog. Ugyanazt a keveréket kapja mindegyik növény. Nem teszek különbséget sem a hőmérsékletben, sem az öntözésben. A melokaktuszoktól a cereuszokig mind egyforma környezeti adottságban részesül. Igaz, az egyéb pozsgások kissé megsínylik a telet, mert nem kapnak annyi vizet, pontosabban télen semennyit. Hátrány csupán annyi, hogy későbben térnek magukhoz és emiatt nem lesz olyan buja a növekedésük. Persze ez sem jellemző mindre, hiszen az aloékat cseppet sem viseli meg a téli szárazon tartás, pedig télen virágzanak. Korábban, még kezdő koromban, volt egy nagyon szép melokaktusz gyűjteményem, amelyet hűvösen tartottam. Egyszer valamelyik látogatóm majdnem felháborodva mondta, ezt így nem lehet tartani, gyorsan vigyem melegebb helyre, be a szobába. Hallgattam szavára, és bevittem a szobába, ahol tavaszra mind elpusztult.”

Olvasóink találkoznak néhány szokatlan írásmóddal is, mint: ferokaktuszom, gruzónim, mammillária gyűjteményed, stb. Nem elírások, talán provokáció? Hátha megírja valaki, hogyan kell használni e neveket köznévként, és mikor használjuk köznévként, ill. jól írjuk-e magyarul, hogy melokaktuszoktól a cereuszokig? Mert ha jó az agávé, áloe stb, akkor az említetteknek is jónak kellene lenni. És hát olvastam én már gymnókat is mindkét hazai újságunkban. Kezdjük lehagyni az ékezetet is! De miért? Helyes-e a következő példa: Mammillaria-im? Véleményüket örömmel várom.

Ficzere Miklós főszerk.

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.