Megjelent a Debreceni Pozsgástár legfrissebb száma, 2012/4!

Hírlevél

Miről olvashatunk a 2012/4. újságban?

Címlapon Elhart Zsolt felfedezése az Acharagma huasteca.

Újságunkban 41 év után ismét olvashatjuk Dutka Ákos nagyváradi költő versét, aki a magyar irodalom legszebb költeményét írta a kaktuszokról. Érdemes többször is elolvasni, és ráhangolódni arra a rejtélyes múltra, amelyet a költő nagyszerűen érzékeltet.

Igazán időszerű a szlovákiai Oldřich Novák Ismerjük meg a P. J. Šafárik Egyetem Botanikus kertjét Európa 2013-as kulturális fővárosában, Kassán című cikke. Valószínűleg kevesen ismerjük a kassai Botanikus Kertet, még kevesebben ismerhetjük történetét. Ezt a hiányt pótolhatjuk Oldřich Novák írásából. Az Egyetem és a Botanikus Kert között lévő történelmi kapcsolatok a távoli múltba nyúlnak vissza:

  • 1657: Kisdy Benedek egri püspök létrehozza az egyetemet.
  • 1660: I. Leopold király aranybullája.
  • 1777: a Kassai Egyetem állami intézmény lesz – Academia Regia Cassoviensis.
  • 1852: az egyetem Cassovia Regia Iuris Academiaként működik.
  • 1959: a Pavol Jozef Šafárik Egyetem létrejötte.

A Botanikus Kert a Kassai Mezőgazdasági és Erdészeti Főiskola Botanikus Intézeteként jött létre a Comenius utcai hajdani Comenius Intézet területén. Kezdeményezője és szervezője Dr. Rácz József, aki egyben első igazgatója is lett. Megalakításakor csak három hektár volt a területe, ami a tervezett tevékenységre nem volt elegendő. 1953-ban már a Szlovák Tudományos Akadémia biológiai és orvosi tudományi részlegéhez tartozott. A Botanikus Kert jelenleg egy 30 hektáros, 218-370 m magasság közötti lejtős területen található. Ezen a helyen az éves átlaghőmérséklet 8,4 C fok, a legalacsonyabb januári átlaghőmérséklet pedig eléri a –3,4 C fokot. A fűtött üvegházak kiterjedése 3500 m2, a látványos növények kiállítása 4 ha nagyságú területen található, 24 hektárt pedig erdő borít. Hogy melyik 10 „leg” lehetne a gyémánt Kassa város koronáján 2013-ban, mint Európa Kulturális Fővárosának, azt megtudhatja a Debreceni Pozsgástárból.

Örömmel adjuk közre Elhart Zsolt Egy új Acharagma faj (Cactaceae) Mexikóból írását, amely valójában másodközlése az új felfedezés Angliában megjelent első leírásának. Az új kaktuszfaj az Acharagma huasteca Elhart. A kis Acharagma nemzetség kizárólag Mexikó északkeleti részén, Coahuila és Nuevo León államok határvidékein fordul elő, mintegy 1100-2000 m magasságban. Mindegyik faj élettere korlátozott és bár a teljes elterjedésük viszonylag nagy, csak a megfelelő élettereken, kisebb foltokban találhatók. Morfológiailag és földrajzilag az új faj legközelebbi rokona kétségtelenül az A. roseana ssp. galeanense (Haugg) D. R. Hunt. Az Acharagma nemzetségen belül jól láthatóan két csoport különíthető el: egy keleti és egy nyugati ág. Mindannyian büszkék lehetünk Elhart Zsolt felfedezésére.

Mammillaria scrippsiana ssp. schumacheri – egy új faj Sinola-ból. Aki bemutatja az új fajt: Thomas Linzen. A Mammillaria scrippsiana Britton és Rose által 1923-ban leírt növény, amit Dr. Rose alkalmasint Painter-rel 1903. szeptember 28-án Jalisco szövetségi állam (Mexikó) hasonló nevű fővárosától északra a Guadalajara-i Barranca környékén gyűjtöttek.
Megdöbbentő, hogy M. scrippsiana mindegyik rendszerben más-más rokonsági csoportba lett rendelve. A nagyszámú változatosság elvezetett e fajnak változatokra, alfajokra, és fajokra való szétválasztásához úgy, mint: M. scrippsiana var. autlanansis, M. scrippsiana var. rooksbyana, M. scrippsiana var. armeria és a M. pseudoscrippsiana. A M. scrippciana ssp. schumcheri közvetítő, átmeneti faj a M. scrippsiana ssp. scrippsiana és a Sinaloa-ban, valamint Sonora-ban ismert fajok között. A cikkből kiolvasható, hogy a varietas, mint rendszertani kategória nem lett eltörölt kategória.

Nagy Sándor A Gymnocalycium nemzetség élőhelyei; A Chaco-Pampa
élőhely ismertető sorozata elérkezett a 6. részhez. Sajnos, a legfrissebb kutatások alapján bármilyen meglepő is, de Argentína száraz és félszáraz ökoszisztémáiban élő állat- és növényfajok közel negyven százalékát fenyegeti az élőhely elvesztése az emberi beavatkozás miatt. A Chaco területének jelentős része 400-500 m tengerszint feletti magasságban fekszik, a lapos síkság csaknem fátlan, de termékeny vidék, a világ egyik legnagyobb gabonatermelő területe. A Pampa, mint földrajzi terület, szintén hatalmas térség Argentína közepén. A Chaco és a Pampa területén a Gymnocalycium nemzetség fajai többé-kevésbé egybeesnek a B. Schütz-féle alnemzetség szintű eloszlással. Ez alkalommal nem utaztunk, pihentünk, készülve egy nagy déli utazásra. Mégis sikerült némi bepillantást kapnunk arról, hogy Gymnocalycium barátaink hol és milyen körülmények között léteznek ezen a hatalmas mélyföldön.

Dr. Nemes Lajos Az Aylostera heliosa Rausch rendellenes virágzása cikkben soraival a hivatkozott fajnak egy, a gyűjteményében megjelent anomáliájára hívja fel a gyűjtőtársak figyelmét. Megállapítja, ez ideig nincs gyakorlati és irodalmi ismerete a kaktusz-félék családjában előforduló hasonló jelenségről.

Attila Kapitány A Calandrinia nemzetség (Portulacaceae). Megismerhetünk egy olyan nemzetséget, amelyről magyar nyelven, Magyarországon eddig még semmi nem jelent meg. A szerző magyar származású, kisgyermek korától Ausztráliában él. A Calandriniák vagy más néven Parakeelyák, a bennszülöttek hagyományosan fogyasztott ételei közé tartoznak. A „parakeelya” szó a „periculia” szóból ered, ez utóbbi nevet adták a bennszülöttek annak a magvas ételnek, amelyet az említett növény magvainak felhasználásával készítettek. E növények rozettásan nőnek, gyakran elágaznak és az elágazás helyén előfordul, hogy függőlegesen, rendszertelenül szerveződnek a levelek. A tudomány számos olyan dologról nem lebbentette még fel a fátylat, melyek segítségével teljesen megérthetnénk és azonosíthatnánk az ausztrál Calandrinia fajokat. Jelenleg körülbelül 30 fajt ismerünk Ausztráliában, és még legalább ugyanennyinek a leírása várat magára, ezért sok kezdő kutatónak még ma is nagyszerű alkalmat nyújthat új, különleges Calandrinia fajok felfedezésére. A cikk 33 gyönyörű színes képpel illusztrált.

P. Lechner, A. Draxler, H. Birhman Egy feltűnően zöld jelenség a Sulcorebutia viridis, egy új faj Bolíviából írásukban szintén egy új faj felfedezéséről számolnak be olvasóinknak. Bolíviában az északi Mojocoya, a nyugati Tarabuco, a keleti Sopachuy és a déli Azurduy között fekvő területekről eddig 14 jól elkülöníthető Sulcorebutia fajt írtak le. E sokféleség mellett figyelemreméltó szélsőséges változatosságuk is. Az új fajt a feltűnően zöld megjelenése alapján nevezték el Sulcorebutia viridisnek. Bolívia Chuquisaca tartományában, Estancia Amancaya környékén 2500-2800 m magasságban található a Sulcorebutia heliosoides és a S. hertusii szomszédságában, és egy további, még leíratlan (!) Sulcorebutia társaságában fordul elő.

Botos Júlia Kaktusz és pozsgásgyűjtők: Nagy József. A szerző a tőle megszokott személyes visszaemlékezéssel és humorral kezdi bemutatóját.

„Józsi barátunk tehát itt lakik emlékeim falujában, Mikepércsen, kaktuszai, pozsgásai között. Az eddigi riport készítésem napjai mindig kánikulában történtek, ez most is így volt. Legközelebb nyugalmi állapotban szeretném megnézni a kaktuszokat, szerintem az is érdekes lehet. Nem elég a kinti 35C°, még menjek be az 52C°-os üvegházba. Megtettem, mert a látvány elfelejtetett velem minden kellemetlenséget.”

Idézgessünk még a cikkből!

„- A hangyákkal hogy állsz? – kérdezi Julika.
- Sajnos, nagyon jól! – feleli Jóska. - Máris mutatom a telephelyüket a kövirózsák között. Először úgy gondoltam, én túrtam ki a hangyákat, mivel beültettem a területüket.
Mivel ez nem jött be, először Zolonét vetettem be ellenük, sikertelenül! Újabb akcióként a növényeket kiszedtem, talajt cseréltem, és a Bi 58 rovarölőszer talán segített valamit, de nem mondhatom, hogy hangyamentes lettem.”

Elisabeth és Norbert Sarnes Az Austrocactus intertextus felkeresése. Kérjük Olvasóinkat legyenek társak ebben az érdekes, mondhatni világvégi utazásban Dél-Amerika legdélibb csücskén. A szerzőpárost először 2004-ben az a kíváncsiság hajtotta Patagóniába, amit 1984- ben a frankfurti első kaktuszkiállításon Roberto Kiesling előadása ébresztett fel bennük. 1926- ban Spegazzini leírta az Austrocactus intertextust (Kiesling 1984: 191), amit a későbbi szerzők hallgatólagosan, mint az Austrocactus bertinii, vagy az Austrocactus patagonicus szinonimájának neveztek (Backeberg 1959: 1560). Ez talán azért fontos, mert később senki sem látott Austrocactus intertextust. A felkeresés és a továbbhaladás egyre fárasztóbb lett, mert az út láthatóan egyre rosszabbá vált, és emellett állandóan fűzfakerítések zárták el az utat. Ez azt jelentette az utasnak, mindig ki kellett szállnia a kocsiból, a kerítést kinyitó technikát felderíteni, a fűzfakerítést kinyitni, az utat szabaddá tenni, a fűzfakerítést ismét bezárni , és vissza a kocsiba, mindezt meglehetősen erős szélben. Írásuk végén az Austrocactusokra vonatkozóan tartási és vetési tapasztalatokat ismertetnek.

Ficzere Miklós főszerkesztő

A 2012/4. újságból néhány oldal mutatóba.

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.