Megjelent a Debreceni Pozsgástár 2013. 2. újságja!

Hírlevél

Horváth Ferenctől olvashatunk egy öt részes cikksorozatban Mexikó Tillandsiái-ról. A mostani 1. részben a Magyarországon ismert és kevésbé ismert mexikói Tillandsia fajokat szeretné bemutatni, melyek kultiválása sokszor nem egyszerű feladat elé állítja a növénykedvelőt. Az első részben ismerteti Mexikó klímáját, hogy azt megismerve eredményesen tudjuk nevelni innen származó kedvenceinket. Gond csak azokkal a fajokkal lehet, amelyeket aránylag nemrég írtak le, és kultiválásukról kevés információ áll rendelkezésre. Itt irányadó lehet, ha tudjuk a növények leírásának pontos helyét és magassági zónáját. Megtudjuk a Mexikóban endemikus Tillandsia fajok számát is szövetségi államok szerint térképpel illusztrálva.

Willi Gertel újabb kaktusztaxont mutat be Egy új változat Huanacuni (Bolívia) környékéről a Sulcorebutia tiraquensis var. huanacuniensis írásában. A Bolíviába utazó Sulcorebutia-barátok érdeklődése az utóbbi időben túlnyomórészt a Sulcorebutia nemzetség elterjedési területének déli és délkeleti részére koncentrálódott Chuquisaca megyében. Az északi részt Cochabamba megyében többnyire csak akkor látogatták meg, ha átutazóban voltak, vagy a visszarepülés előtt ott töltöttek néhány napot. Már többször jártunk a Totora-ból Omereque (Cochabamba megye) felé vezető úton, és mindig feltűnt nekünk a főúttól kissé félreesően egy cikcakkos útvonal, amit egy vörös homokkő hegyoldalon alakítottak ki. Az itt talált kaktuszról az évek során nyilvánvalóvá vált, hogy a Sulcorebutia tiraquensis subsp. totorensis (Cárdenas) Gertel & J. de Vries egy új változatának kell lennie. Az új változatot ismertetőjegyei alapján a Sulcorebutia tiraquensis subsp. totorensis alfaj mellé rendelték, Sulcorebutia tiraquensis subsp. totorensis var. huanacuniensis néven. De elkezdődött a spekulálás is, hogy az egységesen zöld G301 és a rozsdabarna G300 genetikailag tiszta példányok-e, amelyekből hibridizáció révén fejlődtek ki a keverék populációk. Kísérletek ennek tisztázására elindultak, de ez még igényel egy kis időt. A szerző sok képpel teszi szemléletessé mondanivalóját.

Ficzere Miklós Hol volt, hol nem volt, egy egyszer sem volt kövület: az Eopuntia douglassii. Mit tudhatunk meg a magyar szakirodalomból erről a kissé rejtélyes kaktusz ősmaradványról? Szinte semmit! A rendszertani változásokkal az Eopuntieae név fokozatosan kikopott a használatból, de megmaradt szinte minden olyan cikkben, amely a Cactaceae eredetét, múltját tárgyalja. Miért is nem találtak eddig kaktusz kövületet? Egyrészt senki nem áldoz pénzt és időt kaktusz ősmaradványok keresésére. Másrészt a sivatagokban és egyéb extrém kaktuszos élőhelyeken szerencsére az ember sem végez komolyabb természetbolygató tevékenységet. A Cactaceaen kívül még nagyon, de nagyon sok növénycsalád van, amelynek mindeddig semmilyen kövülete nem került elő. A kaktusz kövületről már a kezdet kezdetén megjelentek a kételkedő hangok, de ezek a szenzáció hajhász környezetben nem kaphattak elegendő publicitást. A szerző írásában végig követi a korabeli USA sajtó szenzációs cikkeit az Eopuntia douglassii leletről, mely végeredményben Chaney képzeletének szülötte, vagy finomabban, saját szándékos, vagy nem szándékos tévedésének terméke. Az Eopuntia douglassii története 1969-ben vesz éles fordulatot, amikor MacGinitie újravizsgálva megállapította, hogy az nem lehet Cactaceae maradvány. Véleményét a botanikusok elfogadták, mégis egy 2008-ban megjelent paleobotanikai szakkönyv, mint létező kövületet írja le az Eopuntia douglassii-t. Hibásan.

Gonda István Végtelen történet 2. részében folytatja csehországi utazásuk történetét számos képel fűszerezve. Halfar Úr a fiatal eladó növényeket az udvaron lábon álló fedhető asztalokon tartja. Itt jól megedződnek a nyár folyamán. A növényeken kívül még két jókora ketrec is állt az udvaron, lakói Arara papagájok. Kicsit távolabb egy lépcsőzetes polcon bonszájok sorakoztak. A kutyaól sem maradt növény nélkül, két öreg Pachypodium díszítette. Természetesen vásárlás nélkül innen sem jöttünk el. Rövidesen megérkeztünk a hotelhez, ahol jókedvünk erősen megcsappant, mikor láttuk, hol vagyunk. Ne szépítsük a dolgot, a gettóban állt a hotel. Vacsora után nyugovóra tértünk, de az ablakot nyitva hagytuk, amelyen időnként kinéztünk, megvan -e még a kocsi? Gonda Istvánnal együtt reméljük, lesz folytatása ennek a végtelen történetnek.

Rudolf Schmied Két apró faj: Hoodia juttae és a Hoodia flava cikkében két kis „dögkaktuszt” mutat be nagyszerű fotók kíséretében. A szukkulensbarátok körében a Hoodiák nagyon keresettek. Kisebb termetű fajnak számít a Hoodia fajcsoportból a Hoodia juttae, amit Dinter német botanikus írta le 1914-ben. A faj élőhelye a Karas hegységben található. A Hoodiák nedvességre érzékenyek, de a meleg nyári hónapokban a virágzáshoz elegendő vízre van szükségük. A kevésbé érzékeny Asclepiadaceae-khoz hasonlóan csak a növekedésben levő hajtások fejlesztenek virágot. Ahhoz, hogy a növények ne álljanak hosszasan nedves talajban, csak meleg idő esetén kell locsolni, és szükségtelen nagy cserepet használni.

Mánfai Gyula Gymnocalyciumok a rendszertan útvesztőiben Gymnocalycium armatum RITT. Megismerhetjük azokat a Gymnocalyciumokat, amelyek a rendszertan útvesztőiben bolyongva gyakran változtatták helyüket. A szerző több évtizedes tapasztalat birtokában tájékoztat e vándorló növényekre vonatkozó nézeteiről. Most a G. armatumról mondja el gondolatait. Szintézisében a G. cardenasianum RITT. faj közeli rokonának tűnik, ezért kétséges, hogy biológiai fajjal van e dolgunk. 1962-ben gyűjtötte RITTER. Jelenleg csupán a G. cardenasianum RITT. szinonimájaként van elismerve. A korai gyűjtőszámok generálásának egyik döntő hibáját híven jelzi a G. armatumot leíró F. RITTER egy gyűjtőszáma.

Katona József A Lithops nemzetség II. A Lithopsok élőhelyének földrajzi és éghajlati leírása tanulmányában a Lithopsok egyedüli őshonos élőhelyéről, a pozsgás növények paradicsomáról, Földünk egyik legöregebb ősmasszívumáról ír, amely Dél-Afrikában található, pontosabban a Dél-Afrikai Unió és Namíbia egyes területein. Megemlíti továbbá, a Lithopsok elterjedési területe nagyjából a 16. és 28. hosszúsági fok és a 28-30. szélességi fok között helyezkedik el Dél-Afrikában. Ezen kívül néhány fontos faj a 15-18 hosszúsági fok és a 20-28 szélességi fok között található Namíbiában és Dél-Afrikában. Megjegyzem, hogy ezen a nyugati partvidéken kevesebb Lithops faj található. A keleti partvidéken nem tenyésznek Lithopsok, Dél-Afrikának ez a partvidéke kellemesen meleg klímájú, esetenként hirtelen beáramló hűvösebb időjárással rendelkező nyaraló övezet: East-London, Durban. Itt nem élnek kedvenceink, a Lithopsok, megfulladnának a sok csapadékban. A gyűjtők által igen jól használható domborzati, csapadék, hőmérsékleti és előfordulási térképek teszik teljessé írását.

Botos Júlia Pozsgás és kaktuszgyűjtők: Nagy Ferenc írásában a tőle megszokott humorral ötvözve folytatja a gyűjtők bemutatását.

„Mikor elindultam a tetthelyre, eszembe jutott a krimi sorozat. Vajon milyen lehet egy gyűjtő, aki fegyverműves? Nagyon izgatottan vártam a találkozást. Igaz, gyűjtő barátunkat már ismertem. Nagyon szimpatikus, kedves emberrel találtam magam szemben. Elsőnek nem is a növényekkel foglalkoztam, tekintetem a műhelyre irányult. Izgalmas dolgokat véltem felfedezni. Biztos eltelt egy jó fél óra, lehet, hogy Feri barátunk csodálkozott azon, hogy szakmai kérdésekkel bombázom a fegyverművességet illetően” …” Feri elmondása szerint, a természet szeretete miatt Sopronba az Erdészeti Egyetemre szeretett volna jelentkezni, de szülei nem engedték, így lett gépész.”…” Szereti Erdélyt, a hegyes, völgyes tájait. Boldogan gyűjti a növényeket, így a virágokat is, de gyűjteményét elsősorban pozsgások és kaktuszok alkotják.”


Ficzere Miklós főszerkesztő

Képek a Debreceni Pozsgástár 2013. 2. újságjából

Címkék

Hozzászólások

Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.