Talaj, tápanyag

Sokan titoknak tartják a kaktuszoknak használt talaj összetételét. Ez nem lehet titok.
A kaktuszok neveléséhez használt talajkeveréknek meghatározott fizikai, kémiai, talajtani követelményűnek kell lennie. A talajt szervetlen és a kevésbé bonyolulttól a bonyolult szerves vegyületekig, valamint a benne élő élőlények alkotják; ún. háromfázisú kolloid diszperz összetett rendszert alkotva. A talaj fontos tulajdonságai: jó szerkezet, víz és tápanyag megkötő-, illetve -leadóképesség, levegőtartó képesség, megfelelő kémhatás és az oldott tápanyagok jelenléte.
A kaktuszok igénytelen növények, mostoha körülmények között, gyenge tápanyag-ellátottságú helyeken is megtelepszenek. Igaz, hogy ilyen körülmények között lassan fejlődnek és a típusukra jellemző habitust, külsőt is csak lassan veszik fel. Gondozott viszonyok között viszont fejlődésük gyors, növekedésük is rövidebb időt vesz igénybe.
Legtöbb faj az enyhén savanyú kémhatású talajt igényli (5,5-6,5 pH).

Mint minden növénynél, a kaktuszok esetében is a legfontosabb a három fő növényi tápanyag: nitrogén (N ), foszfor (P ), és kálium (K ), megfelelő mennyisége és aránya. Fontos ismerni a három tápanyag arányos összetételét, ami egyes kaktuszfajoknál pl. N:P:K = 0,6:1:1,7 arányszámokkal jelölhető.

  • A nitrogén (N) a növények szerveinek növekedésére, fejlődésére hat, mivel a fehérjék, a nukleinsavak és a színanyagok, pl. klorofill alkotórésze. Kaktuszok esetében a N adagolására vigyázni kell, mert a sok N túlzottan serkenti a növényt fejlődésében, laza szövetfejlődéshez vezet és kevésbé ellenálló alkatot eredményez. A N hiánya viszont megállítja a növény fejlődését és növekedését, virága és termése csökevényes lesz, vagy a virágzása el is maradhat. Ha nagyon kevés, a növény sárgulását okozhatja.
  • A foszfor (P) elsősorban a fiatal szövetekre, így a virág és magképződésre hat. Fontos szerepe van még a növényi fehérjék képződésében, a szénhidrát-anyagcserében és a tartalék energia tárolásában. Csak szerves és ásványi vegyületekben fordul elő. Az erősen savas, ill. lúgos közegben a növény nem tudja a P-t felvenni. A P felvételére legkedvezőbb tartományok 5.5-7.0 pH között vannak.
  • A kálium (K) a fiatal szövetek kialakulását, sok enzim aktiválását, energia átvivő vegyületek képződését és a szénhidrát-anyagcserét serkenti, a gázcserenyílás zárósejtjeinek alakváltozását, így regulációját befolyásolja, a fagytűrést fokozza, csökkenti a párologtatás intenzitását. Hatására a növények egészségesek, ellenállóak, jó kondíciójúak lesznek, megfelelő mennyiségű jelenléte biztosítja a szép virágzást, megfelelő termést. Erősebb hiánya a növény sorvadását, pusztulását is eredményezheti.

Több fontos ásványi anyag kismértékű jelenléte is fontos a növény táplálkozásában. Ezek az ún. mikroelemek, melyek között:

  • Magnézium (Mg) a klorofillmolekula központi eleme, az energiatárolási reakciók segítő eleme, a fehérjeszintézisben is nélkülözhetetlen, a foszfátfelvételt segíti.
  • Kalcium (Ca) a sejtfalak erősítője, a membránok és fehérjék szerkezetét stabilizálja, a határhártyák (membrán) áteresztőképességét szabályozza, a gyökér- és termésképzésben is nélkülözhetetlen. (A mésszel kapcsolatban azonban inkább az a gondunk, hogy hogyan semlegesítsük, mert talajainkban általában túlzott mértékben van jelen.),
  • Vas (Fe) az oxigénforgalom segítője, több enzim része, így klorofillszintézisben is részt vesz.
  • Réz (Cu) a zöld színképzésben, így a fotoszintézisben játszik fontos szerepet, szintén több enzim része.
  • Cink (Zn) a növekedési folyamatokban van jelentősége, mint enzimaktivátornak.
  • Bór (B) a nukleinsav-szintézisben nélkülözhetetlen, befolyásolja a membránjelenségeket és része azoknak, a szénhidrátszállításra és az ionfelvételre is hat.

Az említett tápanyagokon kívül fontos talajbiológiai tényezők (baktériumok, gombák, alacsonyabb és magasabb rendű növények egy- és többsejtű állatok) fizikai és kémiai termékei is igen fontosak a növényi szervezetek tápanyagellátásában.

A tápanyag felvételkor mindig a mennyiségben legkevesebb összetevő határozza meg a többi felvehető mennyiség értékét (minimumtörvény).
A talaj fizikai adottságai is jelentősen befolyásolják kaktuszaink egészségi állapotát. Nem közömbös a talaj fizikai állapota, szerkezete.
Nagyon kemény, kötött száraz talajban növényeink finom, aktív hajszálgyökerei nem tudnak előrehatolni és tápanyagot felvenni, pedig a tápanyagot általában az edény falán, vagy annak közelében találják meg, mert az az öntöző vízzel különösen a porózus cserepekben (mázatlan agyag, kerámia), az öntözővíz által feloldott állapotban odaáramlik. Ezért, meg azért is, hogy a gyökér fejlődni tudjon, szükséges, hogy a talaj legyen laza, vízáteresztő, hogy a víz átjárhassa és feloldhassa a benne lévő tápanyagokat, amit aztán a szívó gyökerek felvesznek.
A vízáteresztő szerkezet azért is fontos, hogy a fölösleges víz elfolyhasson, mert a pangó vízben a gyökerek megrothadhatnak. A rothadás fölfelé terjedve a növényt is súlyosan károsítja vagy el is pusztíthatja.
Szerkezeti szempontból a talaj kb. 50% szilárd anyagot, 25% nedvességet és 25% levegőteret kell tartalmazzon.
A keverékekhez használt anyagok:

  • érett lombföld -legjobb a bükk, átrostálva,
  • melegágyi föld -tápdús,
  • komposzt -különféle lehet,
  • tőzeg -többféle ismert, darálva és rostálva,
  • érett trágya -fekete és porhanyós,
  • folyami homok -különféle szemcsézetű,
  • kőzúzalék -bazalt vagy más ásványi anyag,
  • perlit -expandált vulkáni kőzet, steril és könnyű,
  • kerámia törmelék,
  • faszén zúzalék,
  • agyag konglomerátum vagy granulátum és egyéb anyagok.

Ezekből készülnek, különféle arányba keverve a kaktusz talajok. A földkeverékeknek az összetételét az egyes növénycsoportok igényei szerint bizonyos mértékben változtathatjuk:

  • Aporocactus, Cleistocactus, Echinofossulocactus, Echinopsis, Eriosyce, Hamatocactus, Wigginsia, Mammillaria, Peireskia, Rebutia, Tephrocactus, nemzetségek fajai részére a keverékét úgy csináljuk, hogy tápanyagban kissé dúsabb legyen.
  • Aylostera, Chamaecereus, Coryphantha, Gymnocalycium, Lobivia, Melocactus, Notocactus, Oreocereus, Pseudolobivia, Rhipsalidopsis fajai savanyúbb (pH 6-6,5) talajt igényelnek.
  • Parodia, nemzetségek fajai már kötöttebb de kissé savanyú (pH 6,5-6,8) talajt igényelnek.
  • Escobaria, Lepidocoryphantha, Lophophora, Melocactus, Neoporteria, Thelocactus, Islaya, Echinocereus, Ferocactus, Opuntia nemzetségek fajai szintén kissé kötöttebb talajt kívánnak (óvatos öntözés mellett).
  • Ariocarpus, Roseocactus, Mammilopsis nemzetségek fajai még kötöttebb, enyhén lúgos (pH 7-7,5-) talajt kívánnak.
  • Astrophytum, Epithelantha nemzetség fajai az enyhén lúgos (pH 7,5-8,2) talajokat szeretik, ezért keverékükhöz csontlisztet, összetört vakolatot, mészkőport vagy aprított mészkövet adagolunk.
  • Általában azt mondhatjuk, hogy az észak-amerikai fajok többsége bázikus talajokon él (pl. mészkövön kialakult), míg a dél-amarikai fajok nagy többsége vulkanikus kőzeteken létrejött savanyú talajon tenyészik.
Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.