Kaktuszok szaporítása

Generatív szaporítás - magvetés

A kaktuszok magról szaporítása nem olyan hosszadalmas folyamat, mint ahogy ezt sokan hiszik. Egyes fajok magoncai már 2-3 éves korban virágozhatnak. Kaktuszmagvakat beszerezhetünk szaküzletekben, kertészetekben de itt legtöbbször kaktusznemzetség és faj keveréket árusítanak. Amennyiben egy bizonyos faj vagy fajta magjához szeretnénk hozzájutni, forduljunk kaktusztermesztőkhöz vagy kaktuszmag kereskedőkhöz.

Előállíthatunk saját magunk is magvakat, a növényeinkről, de ahhoz, hogy ezek fajtiszták legyenek, főleg a nem önmegtermékenyülő fajok esetében szükségünk van 2 vagy több azonos fajtához tartozó növényre, amelyek egyszerre kell virágozzanak, hogy összeporozhassuk őket. Az önmegtermékenyülő fajoknál elég, hogy ha a saját virágporát eljuttatjuk a bibéjére. Egyes fajok más nemzetségekhez tartozó fajok virágporával is megtermékenyülnek, így hibridek keletkeznek, amelyek sokszor nem hasonlítanak a szülő növényekre így a meghatározásuk nagyon nehéz, olykor lehetetlen. A hibridek előállításával sikerült sok új fajta, (cv.) létrehozása, amelyek az alapfajtól eltérőek a virágok színében, nagyságában de nagyon sokszor még a test nagyságában és a tövisruhában is. Olykor egyes növények megtermékenyülnek más növény virágporával és még magot is képeznek, de a magok sterilek, meddők. Akkor, ha az összeporozandó növényeink különböző időben virágoznak, nem kell lemondanunk a termésképződésről. A hamarabb virágzó növény porából szedünk és hűtőszekrényben tárolva (+1-+4 °C-on), például papírtasakba téve, a később (1-2 nap) virágzó növény bibéjére juttatva sikeres lehet a beporzás, magnyerés.

A termések és a magok legtöbb esetben már őszre beérnek. A csírázóképességüket fajtól és a tárolási körülményektől függően tartják meg. A magokat száraz, hűvös helyen tároljuk, a vetés idejéig. A vetésre legalkalmasabb időpont a februártól áprilisig (májusig) terjedő időszak. Így a magoncok a tenyészidőszak elején kelnek ki és őszig a nyugalmi időszakig már elég fejletté válnak. Elvethetjük a magokat hamarabb is, de ebben az esetben a jó fejlődés eléréséhez szűkség van mesterséges megvilágításra, és a növekedéshez optimális hőmérséklet biztosítására. Ha túl későn kerül sor a vetésre a fiatal magoncok nem lesznek ahhoz elég fejlettek, hogy kibírják a téli nyugalmi időszakot és csak a fejlődéshez szükséges körülmények biztosításával, a teleltetés elmaradásával tudjuk tovább nevelni azokat. Azért, hogy a vetésünk sikeres legyen, több szabályt fontos betartanunk. Az edények legyenek tiszták, sterilek. A vetőközeget fertőtleníteni kell. A magvakat ajánlatos csávázni. Megfelelő hőmérsékletet és a vetőközeg (pl. talaj) és a levegő nedvességét biztosítani kell. Az edények különfélék lehetnek, például átlátszó fedelű műanyag doboz.

Az edényeket, amelyekbe a vetést akarjuk megvalósítani, (lehet különböző anyagú és nagyságú), a vetendő magmennyiség szerint válasszuk meg. Fajonként külön-külön edénybe vetünk, névtáblázunk. De lehet többféle magot is egy edénybe, gondosan elválasztva, mert keveredhetnek, és itt is névtáblázunk. Az előre fertőtlenített edényeket megtöltjük fertőtlenített (hő vagy vegyi úton) termesztő közeggel, amit előzetesen megrostálunk, azért hogy apró szemcseméretű legyen. A magvakat a közeg felszínére szórjuk. A nagyobb szemcséjű magvakat vékony (magvastagságú), finom réteggel takarjuk. A bevetett talajfelszínt kissé tömörítjük, azért, hogy a magvak jobban érintkezzenek a talajjal, hogy elegendő nedvességhez juthassanak.( a) Ezután az edényeket behelyezzük a keltetőbe, ami egy szabályozható hőmérsékletű és páratartalmú, mesterségesen megvilágítható, nagyobb edény, vagy tároló alkalmatosság (legtöbbször egy akváriumhoz hasonló üvegszekrény).(b) Felszívatásos módszerrel beöntözzük a vetéseket, így biztosítva a csirázáshoz szükséges vizet. A fajoktól függ a csírázás optimális hőmérséklete, ennek általában két fontos értéke van, egy éjszakai, ami alacsonyabb és egy nappali, ami magasabb.
A hőmérséklet szabályozása legkönnyebben egy termosztát segítségével valósítható meg. A magoncokat figyelmesen gondozzuk, felléphetnek gombás betegségek, amelyek ellen gombaölőszerekkel védekezünk pl. Chinoin Fundazollal, és rendszeresen, alaposan szellőztessünk. Kártevői a kis zsenge magoncoknak, a gyászszúnyogok, amelyeknek kis nyűszerű lárvái a gyökereket és gyökérnyakat eszik meg. Szükség esetén rovarölő szerrel belocsoljuk, ill. megszívatjuk a földet. A magvak felülete gyakran fertőzött gombaspórákkal, beteg növényi maradványokkal, ezért ajánlatos a fertőtlenítésük, csávázásuk, amelyet száraz vagy nedves módszerrel végzünk. Száraz kezelés a beporzás, amikor a magokat egy kis dobozba tesszük és fungicid port adagolunk hozzájuk, a dobozkát lezárjuk és rövid rázással minden mag felületét bevonjuk porral. Az így kezelt magokat kivéve a dobozból vethetjük. Nedves kezelés esetén a magokat, káliumpermanganát (patikában kapható ) oldatba (1 kis késhegynyi 2,5 dl vízhez) tesszük rövid ideig, pár percig és ezt követően azonnal vetjük.

Készíthetünk fungicid oldatot is csávázáshoz, amelyben a magvakat áztatjuk pár percig vetés előtt. Egyes fajok pl. Parodia magvai nagyon aprók és csávázásuk eléggé körülményes lehet. A csírázási idő hossza változó, egyes fajoknál egy pár nap alatt megjelennek a magoncok, másoknál pl. Opuntia a csírázási idő 4-6 hét is lehet, ez utóbbiaknál ajánlatos a magok előkezelése, hőhatással (gyors, rövid idejű forrázás), előáztatással, vagy a maghéj koptatással, karcolással történő elvékonyításával (szkarifikáció). Két-három hét után a sziklevelek között már látszanak az apró kaktuszcsemeték hajtáscsúcsai, amelyeken megjelennek az első piheszerű tövisek is.

Vetési mód

A fiatal magoncoknak biztosítjuk a megfelelő hőmérsékletet, és vigyázunk, hogy a közeg soha se száradjon ki, óvjuk az erős napsütéstől, ezért árnyékolunk, pl. selyempapírral takarva. Azért, hogy a magoncokat hozzá szoktassuk a külső levegőhöz gyakran szellőztetünk, ezzel ugyanakkor meg is edzzük őket. A már nagyobb magoncoknál a közeget néha hagyhatjuk kiszáradni ezzel megakadályozva az algásodást. Amikor a magoncok már összeérnek (lehetséges, hogy már ősszel, de lehet csak következő év tavaszán), eljött a pikírozás, vagy magyarul tűzdelés ideje. A magvetés kiszárított talaját fellazítjuk, óvatosan kiemeljük a kis magoncot, a tűzdelő talajba kis pálca segítségével lyukat készítünk, belehelyezzük olyan mélyre a gyökerét, amilyen eredetileg volt, úgy, hogy az közben vissza ne hajoljon, és ugyancsak a kis pálca segítségével tömörítjük körülötte a talajt. A tűzdelő tálcát, edényt meleg de nem tűző napos helyre tesszük, és óvatosan csak egy hét után öntözzük meg, legjobb felszívatásos módszerrel. A tűzdelőtálcából, edényből a megfelelő nagyság elérése után a növénykék cserépbe ültethetők és a nevelésük a továbbiakban megegyezik a fejlett növényekével.

Vegetatív szaporitás

A kaktuszok legegyesszerűbben vegetatív módon szaporíthatók. A kaktuszgyűjtők sokszor ezt a módszert is használják, annak érdekében, hogy a kedvenceiket beszerezhessék, illetve továbbadhassák. Néhány fajnál, amelyek ivarosan rosszul, vagy egyáltalán nem szaporíthatok gyűjteményekben, a vegetatív mód a legfontosabb, egyes esetekben a fajfenntartás egyetlen lehetősége lehet. Egyes kaktuszfajok könnyen szaporíthatók vegetatív úton, sarjakat fejlesztenek, másoknál, a sarjadzást, illetve az új hajtásképzést nekünk kell kiváltani. A gyönyörű virágokkal pompázó hibridek tulajdonságait csak ezen a módon szaporított utódok (sarjak, dugványok) őrzik meg. A sarjról vagy dugványról szaporított növények mindig csak az anyanövény tulajdonságait öröklik. Ivarérett növényről nyerve nagyon gyorsan és biztosan juthatunk nagy és virágzóképes kaktuszokhoz.

Sarjakkal történő szaporítás

Az oldalhajtás képzésére hajlamos fajoknál, ahol az könnyen leválik, sarjnak nevezzük, amely gyakran már az anyanövényen gyökereket fejleszt. Ezek sokszor letörnek, leesnek és begyökeresedve új növényt adnak. Ilyen módon képeznek oldalhajtásokat egyes Lobivia, Mammillaria, Echinopsis vagy egyéb fajok. A sarjak szedésére a legalkalmasabb a növekedési szakasz, márciustól szeptemberig. A sarjakat általában csipesszel, néha a nem sarjjellegű hajtásokhoz hasonlóan tiszta, éles késsel, borotvapengével, szikével vagy kicsi ollóval leválasztjuk úgy, hogy a sebfelület minél kisebb legyen mindkét hajtásfelen. A sebfelület nyitott kapu a kártevők és a kórokozók számára ezért ajánlatos a sebet például gombaölő szerrel beporozni, és a lehető legrövidebb idő alatt beszárítani. A nagyobb kaktuszokról sarjnak elsősorban a fiatalabb hajtásokat szedjük le, mivel ezek könnyebben gyökeresednek meg, mint az idősebbek. Egyes kaktuszgyűjtők ajánlják a sarj vagy dugvány sebfelületének beporozását faszénporral, az én tapasztalatom az, hogy a porozás hatására gyorsan beszárad a seb, de a beszáradt réteg alatt, ha esetleg befertőződött, vagy beteg növényről származik a sarj (dugvány), a rothadás tovább folytatódik és nehezebben látható. Gyökereztetőhormon használatával, gyorsabban és dúsabb gyökérzet fejlődhet. A vágási felületet szabad levegőn hagyjuk beszáradni és a másodlagos bőrszövet (kallusz) képződését (2-3 hét ), vagy a gyökérkezdemények megjelenését várjuk meg. Ez utóbbi esetben fontos, hogy a sarj ne száradjon ki túlzottan. A sarjakat a megszáradt vágási felülettel lefelé, függőlegesen egy edénybe helyezzük, amely száraz gyökereztető közeget tartalmaz, például perlitet, mosott folyami homokot, vagy ezeknek bizonyos arányú keverékét tőzeggel, úgy hogy jó vízáteresztő képessége legyen de ugyanakkor elégséges nedvességet is megtartson a gyökerezendő sarj részére.

A nevelőhely meleg, de nem a tűző napon, világos és szellős levegős helyen legyen. Fontos, hogy gondoskodjunk a levegő páratartalmának a megőrzéséről, amivel nem csak a sarj kiszáradását előzzük meg, hanem a jó minőségű gyökérzet fejlődését is elősegítjük. Ha így járunk el, a szállítónyaláb-gyűrűjéből néhány hét múlva megjelennek az első gyökérkezdemények. Amikor a sarj meggyökeresedett, lassanként teljesen hozzászoktatjuk a naphoz, és a többi kaktuszhoz hasonlóan neveljük, ápoljuk.
(Vízzel nem teljesen teletöltött edényszájára helyezve is gyökereztethetünk növényeket, úgy, hogy annak már kalluszrétege legyen és ne essen bele , ill. ne érjen bele edénybe, valamint az edény nyílását a hajtás ne zárja le légmentesen. Pár hét múlva így is megjelennek a gyökerek, amelyek néhány mm-es kialakulása után hajtásunkat elültethetjük.)

Dugványozás

A kaktuszok dugványozására a legmegfelelőbb időszak a május és június, de lehet később is, viszont akkor már bizonytalanabb, hogy a téli pihenési időszak előtt sikerül a gyökereztetés. Számos nemzetség fajai nevelnek oldalhajtásokat, melyekből készítjük a dugványokat, de ezek elválasztása az anyanövényről nem mindig egyszerű, nem mindig lehet csak letörni vagy lecsavarni ezeket. Ha mégis így próbálunk eljárni, fontos hogy tudjuk, hogy a szállítónyalábok amelyek a hajtást az anyanövényhez kötik ilyenkor kiszakadhatnak és így nem csak a hajtás sérül hanem az anyanövény is.

A sérült részeken gyorsan megtelepednek a kártevők és kórokozók melyek a növény pusztulását okozhatják. Sokkal célszerűbb a hajtások leválasztását egy éles késsel, pengével, szikével elvégezni. A keletkezett sebfelületet az anyanövényen védjük a nedvességtől, hagyjuk beszáradni, ajánlatos gombaölő szerrel beporozni. A hajtás alsó részét kihegyezzük, a sebfelület széleinek a levágásával, amit ugyan csak jó éles szerszámmal végzünk. Minden egyes vágás előtt célszerű a vágóeszközt fertőtleníteni, például etil-alkohol oldatban.

A kihegyezésre azért van szükség, hogy a megjelenő gyökérrügyek a szállító-edénynyaláb rendszerből induljanak ki. Egyes fajoknál ha nem végezzük el a hajtás kihegyezését, akkor bizonytalan a gyökérzet regenerálódása, a levágott hajtás hosszabb ideig is elfekszik és nem fejleszt gyökérrügyet, majd később elpusztul legtöbbször a kiszáradás miatt. A sebfelületet minden esetben hagyjuk beszáradni (másodlagos bőrszövetet is képezni), a hajtást lehetőleg függőlegesen helyezzük el, és csak ezután kerül sor a dugvány száraz gyökereztető közegbe való ültetésére. A közeg hasonló a sarjaknál használthoz, homok, perlit, vagy ezek és tőzeg keveréke. A dugványokat meleg, világos helyre tesszük, de nem tűző napra és gyakran párásítunk a levegő páratartalmának a megőrzésére, ezzel elkerülve túlzott vízvesztességüket, kiszáradásukat.

A begyökeresedés sikerét a csúcson megjelenő friss növekedés jelzi, ezt követően a növényt fokozatosan szoktatjuk az erős naphoz és úgy kezeljük tovább mint a többi kaktuszt. Az Opuntia-k szaporításánál egyszerűen egy szártagot (lapos vagy hengeres hajtásrészlet) levágunk, és miután a seb 1-2 hét múlva beszáradt, a dugvány elültethető. Ha a dugványnak szánt hajtásdarab kora nyáron lett leszedve, a növény őszig nevel egy újabb hajtást. Ha a dugványt addig hagyjuk beültetetlenül, ameddig el kezd zsugorodni és kunkorodni, és ekkor ültetjük be, nagyon rövid idő alatt képes gyökeret fejleszteni. Kísérletek bizonyítják, hogy egy ilyen dugvány 48 óra alatt 1-1,5 cm hosszú gyökeret nevel. A karácsonyi és húsvéti kaktuszokból (Zygocactus, Schlumbergera, Epiphyllum), hasonló módon készítünk dugványokat, a hajtások levágásával, ezeket rövid ideig szárítjuk, és beültetjük egy lazább tőzeges közegbe.

Echinopsis, Cereus, Trichocereus, Myrtillocactus alanyra történő oltás

Az alanyt a fiatal hajtásrészletén vízszintesen elvágjuk, steril eszközzel eltávolítva a csúcsot, amelynek majd kihegyezzük az alsó részét beszárítjuk, dugványozzuk és gyökereztetjük. Az alany vágási felületének a szélét egy kicsit levágjuk, így picit kihegyezve az alanyt. Az edénynyalábok jól láthatók, általában kört alkotnak. Majd levágunk egy vékony szeletet, friss metszlapot kialakítva, de ezt visszahelyezzük az alanyra, azért, hogy ameddig a nemessel (ráoltandó hajtásrészlet) foglalkozunk, az oltási felület ne száradjon be. A nemest vízszintesen elvágjuk, a széleit köröskörül eltávolítjuk, itt is jól megfigyelhetőek az edénynyalábok. Az alanyról eltávolítjuk a fedő szeletet és helyébe préseléssel odaillesztjük a nemest, picit jobbra-balra elforgatva úgy, hogy a levegőt eltávolítsuk a két felület közül. Arra kell figyelni a nemes ráhelyezésénél, hogy a két edénynyaláb rendszer minél nagyobb felületen fedje egymást, azért, hogy így minél jobb legyen a tápanyagszállítás közöttük.

Ha a két átmérő nem egyforma, akkor úgy kell elhelyeznünk, hogy minél nagyobb felületen legyen fedés a két edénynyaláb kör között.
A nemes rögzítése az alanyra történhet oltópadon, befőttkötöző-gumival, L alakú rugalmas lemezzel, vagy akármi más módon, fontos csak az, hogy az oltási felület minél nagyobb legyen és a nemes minél jobban tapadjon az alanyra.
Minden esetben a nemest rögzítjük az alanyra. Ez történhet úgynevezett oltópadon, amit a Peireskiopsis-ra való oltásnál ismertetek; befőttkötöző-gumi karikákkal amiket az alany tartóedénye alatt és a nemes felett helyezünk el, úgy hogy ez biztosítsa a nemes jó odatapadását az alanyhoz. Lehetséges más módokon is, például egy fordított L alakú lemez lap segítségével, amelynek a hosszabb szárát az alany talajába süllyesztünk, a rövidebb szára biztosítja a nemes rögzítését az alanyra.
Az Echinopsis-ra való oltásnál az alany előkészítésénél, a csúcs eltávolítása után ajánlatos eltávolítani az areolákat, más néven tövisrügypárnákat azért, hogy csökkentsük az alany sarjadzási lehetőségét. Egyes Cereusok-nál az edénynyaláb rendszer nem kör alakú, ezeknél is úgy járunk el, hogy a nemes és az alany edénynyalábjai között is minél nagyobb tapadási felület legyen. Mindig friss lédús szövetre történjen az oltás, a túl öreg vagy nagyon fás alany nem ad jó eredményeket. Egyes alanynak a nedve nagyon nyálkás, lecsúszik róla a frissen ráhelyezett ráoltandó, ezért jobban oda kell figyelni a rögzítésnél.

Fordított oltás

Ha egy olyan növényt akarunk szaporítani, amely ritka vagy szaporítása nehézkes, biztonságosabb a gyökereztetésnél az oltás. A nemes csúcsát feloltjuk, az alsó részét fordítva oltsuk fel, úgy kezelve mint egy hajtáscsúcsot. Ez a gyökér felőli rész ki fog hajtani az alvó, belső rügyekből, a sarjakat tovább olthatjuk vagy dugványként meg tudjuk gyökereztetni.

Színesek (klorofillhiányos), krisztáták oltása

Színes sarjakat csak színes növényről tudunk leszedni. Érdekes, hogy a vegyes szövetű, vagyis felületük (asszimiláló alapszövetük) egy részében klorofillt még tartalmazó növények, ha sarjadzanak, azokon a bordákon amelyek alatt zöldek a szövetek, zöldek lesznek a sarjak is, azokon az areolákon, vagy axillákon, amelyek alatt klorofillhiányos az alapszövet, színesek a sarjak is. Azokon a részeken, ahol a zöld és a színes rész találkozik, ott pedig a sarjak is vegyes szövetűek lesznek. Ennek megfelelően nagyon függ, hogy milyen sarjakat oltunk, ahhoz, hogy színes növényeink legyenek.)

Krisztáta oltása Opuntia-ra

A kristáták oltása egy picit más, mint a normális formáké, ezekben az edénynyalábok ellipszis alakúak, legjobban az Opuntiákra illeszthetők rá.

Krisztáta oltási módja Cereus-félékre

Ha Cereus-ra vagy egyéb oszlopos termetűre oltunk, azt csinálhatjuk, hogy az oltási metszlapot nem vízszintesen, hanem ferdén vágjuk, lekerekítjük a széleit, így ennél is elliptikus alakú edénynyaláb rendszert kapunk. Erre már könnyebb ráilleszteni a krisztáta nemest, itt csak arra kell vigyáznunk, hogy a ferde felület miatt könnyebben félre csúszik a rögzítésnél. Ha mégis vízszintes oltási felületet használunk akkor ügyeljünk arra, hogy az edénynyalábok közötti kapcsolat az alany és nemes (krisztáta) között minél nagyobb legyen.
A krisztátáknál még egy érdekesség hogy tudjuk irányítani a taraj (krisztáta) fejlődési irányát ferde vágásokkal a krisztáta rész két szélén úgy, hogy a taraj arra fog kanyarodni, ahol a ferde vágási rész kisebb.

Oltások tartása, nevelése

Oltás után a friss oltványokat meleg, de nem tűző napra, félárnyékba és páradús környezetbe rakjuk. Az öntözésnél ügyeljünk, hogy csak a növény talajára jusson víz, nem szabad, hogy víz érje az oltási felületet, mert ez megszakíthatja a szöveti kapcsolatot és így "ledobja" a nemest, elválik a feloltott az alanytól.
Oltásunk sikeréről akkor bizonyosodunk meg, amikor már a ráoltott el kezd fejlődni. A rögzítést eltávolíthatjuk 7-14 nap után, és ekkor már általában látszik az oltás sikere, ami abban mutatkozik meg, hogy a nemes csúcsa elevenebb, frissebb, zöld.
Az oltás további nevelési problémái, átültetés, gyomlálás, permetezés úgy történik, mint a saját gyökéren nevelt növényeknél.
A hőmérsékletnél és a vízigénynél figyelembe kell vegyük az alany és a ráoltott igényeit egyaránt. A színeseket általában nem hagyjuk teljes téli pihenésben, ezeket mindig melegben 15-18 °C-on és kissé nedvesen tartsuk. Egy növekedésből leállt színes nagyon nehezen vagy egyáltalán nem indul további fejlődésnek. Az itt ismertetett oltási módok, a ráoltottak rögzítése és egyéb műveletek nem az egyedüli lehetőségei az oltásnak. Nagyon függ az oltás sikere, a gyakorlattól, az oltások előkészítésétől, az oltás gyorsaságától, az oltványok tartásától, az alany és nemes életkorától vagy fejlődési ciklusától. Minden gyűjtőnek meg van a saját módszere, és lehetősége, a cél mindig ugyanaz, szép virágzó életerős növények nevelése, gyűjteményünk gazdagítására, szemünk gyönyörködtetésére.

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.