Kaktuszok felépítése

Mi a kaktusz? Milyenek a kaktuszok?
A kaktuszok első pillantásra, tövises zömök, szívós megjelenésük alapján, egyesek szerint nem tartoznak a legszebb növénylátványosságok közé, mint például az orchideák és mégis mindig nő a csodálóik tábora, talán nincs is másik olyan növénycsalád, amely a rajongók gyűjtőkedvét íilyen mértékben felkeltené. Csodálatra méltó az átváltozó képességük, ahogyan ezek a tövises, "barátságtalan" növények egy éjszaka alatt ragyogó virágcsodákká válnak.
A kaktuszfélék családja, egyes más növénycsaládokkal együtt a szukkulensek, vagyis a pozsgás életmódú és felépítettségű növények közé tartoznak. Ebbe a fogalomba tartoznak mindazon növények, amelyek testükben, száruk, leveleik vagy gyökereik meghatározott alapszöveteinek sejtjeiben vizet képesek tárolni. Ezt a vizet felhasználják a száraz, csapadék nélküli időszakokban, alkalmazkodva a környezeti viszonyokhoz. Láthatjuk tehát, hogy a kaktuszok az alkalmazkodás mesterei, szerveik megváltozásával, a száraz, forró félsivatagi és sziklás vidékeken is biztosítják a fennmaradásukat. Számukra a fennmaradás törvénye az, hogy minél több vizet vegyenek fel és tartalékoljanak, oly módon, hogy emellett minél kevesebb nedvességet veszítsenek el a párologtatással a nagy meleg miatt. Minden fontos testrészük, szervük, a gyökér, szár és levél a különleges termőhelyi viszonyokhoz alkalmazkodott. Lenyűgöző a kaktuszok formagazdagsága, de felépítésük, funkcióik alapjában azonban azonos, hasonló.

GYÖKÉR

Gyökereik fajokként különbözőek aszerint, hogy milyen élőhelyi viszonyokhoz alkalmazkodtak. Karógyökerük (a) azoknak a fajoknak van, amelyek a sziklás vidékeken vagy magas agyagtartalmú talajokban élnek, vagy amelyek a talajból alig nőnek ki, mert "igyekeznek" beleolvadni környezetükbe (mimikri növények) amelyek kis szárukban (hajtásukban) nagyon kevés vizet tudnak tartalékolni (d) így a gyökerüket használják erre a célra. Közvetlenül a föld felszíne alatt elhelyezkedő, terebélyes gyökerük (c) van az olyan kaktuszoknak amelyek a homokos, például part menti területeken vagy fennsíki, valamint síkvidéki félsivatagokban élnek, így képesek arra, hogy a rövid ideig tartó záporok vizét is hasznosítsák. Az epifita és kúszó kaktuszok a rendes gyökereik mellett még léggyökereket, kapaszkodógyökereket is fejlesztenek. Mélyre is terjedő, erős gyökereik (b) vannak az oszlopos kaktuszoknak azért, hogy jól rögzíthessék a talajba őket.

SZÁR ÉS LEVÉL

Azért, hogy a nap égető sugarai következtében ne párologtassanak el sok nedvességet a felületük, a bőrszövet (epidermisz) erősen megvastagodott. A párologtató légzőnyílások (sztómák), amelyek kis mélyedésekben helyezkednek el, az őket határoló sejtek által létrehozott nyílással, illetve zárással, a hőmérséklettől és a megvilágítástól függően, szabályozzák a kaktuszok párologtatását, illetve a vízveszteségét.
A kaktuszok szára, (kladodium) tulajdonképpen olyan mint egy "víztároló". Sokak számára a kaktusz valami "gömbölyűt és tövisest " jelent, valójában ez gyakran csak a növények fiatalkori alakjára lehet igaz. Alakjuk szerint megkülönbőztetünk: oszlopos(a), elágazó oszlopos (b), cserje (c), gömb (d),lapított gömb (e), kúszó (f) és epifita (fán lakó) (g) kaktuszokat.
Kaktuszok alakja.
Ezen kívül néhány faj még viaszbevonattal, hamvas (kékes szín), para vagy nemezes bevonattal (bőrszöveti szőrökkel) is védekezik az erős napsütés ellen.
Természetesen nem szabad elfeledkeznünk a sűrű tövisekről és egyes fajoknál az areola (tövisrügypárna) szőrökről sem, amelyek árnyékolják, védik a növényeket.
Levele nem sok fajnak van, amelyek csak a növény évi fejlődési időszakában léteznek, később a szárazabb időszakban többségük lehullik.

A TÖVIS

Botanikai szempontból a kaktuszoknak tövisei vannak, a rózsáknak pedig tüskéi, igaz hogy a köznyelvben többször használják a "tüskés" kaktusz téves elnevezést, és bizonyára mindenki ismeri a közmondást hogy: nincsen rózsa "tövis" nélkül, amely szintén helytelen. A tövis tehát a kaktusz a törzsfejlődés során elveszített levelének levélalapi módosulása (másodlagos levelek), vagy levélalapi képződmény, amelynek a lehető legkisebbre lecsökkent a felülete, azért, hogy minél kevesebb vizet párologtasson el a növény. A levél asszimiláló (fotoszintetizáló) tevékenységét a szár vette át, ami egyben vízraktár is. A töviseknek szerepük van a növény árnyékolásában, védelmében az állatokkal, leguruló kőzetdarabokkal szemben, és egyes fajoknál a szaporodásban, ill. szétterjedésben is, mivel a horgas tövisek beleakadnak az állatok szőrzetébe, tollába és így egy távolabbi helyre is eljutnak. Egyes tövisek a vízfelvételre is képesek, főleg a rajtuk lecsapódó harmatból. A tövisek az areolákon helyezkednek el, elfoglalt helyük szerint megkülönböztetünk közép, illetve peremtöviseket (szélső, vagy szél tövisek). Majdnem hihetetlen, de szinte minden kaktuszfajnak egyedi, jellegzetes tövisei vannak, amelyek az areolákon elhelyezkedési módjukkal együtt faji megkülönböztető, meghatározó bélyegük is. Az areola tehát egy tövisrügypárna, amelyből fejlődnek ki a virágok (termések) és a hajtások is, más növényekkel összehasonlítva, botanikailag, ez egy rügy, amelyek mellett egyéb levélalapi képződmények is vannak, szőrök és tövisek.
Töviseik nagyon változatosak, színben, hosszúságban, erősségben, alakban, és csak egynéhány fajnál hiányoznak

VIRÁG ÉS TERMÉS

A virágok egyes fajoknál már 2-3 éves korban megjelennek, másoknál azonban egy bizonyos kor elérése után. Egyes kaktuszok termesztésben, kultúrában soha vagy csak nagyon ritkán virágoznak (pl. Cephalocereus, Carnegiaea, stb.). A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a kaktuszok amelyek egyszer már virágoztak, persze megfelelő ápolás, gondoskodás mellett, ismét virágozni fognak. Sajnos sok kaktusz virága olyan mint a délibáb, vagyis igen rövid életű, sokszor csak egy napig vagy egy éjszakáig tart, de ennek ellenére lenyűgözően szép. Leg csodálatra méltóbb az, hogy sokak szerint egy olyan "tövispárna" amilyen egy kaktusz, hogy tud olyan mesés virágokat hozni. A kék szint kivéve, amely evolúciós okok miatt hiányzik, a teljes színskálát képviselik virágtakaró leveleik. Színpompájuk mellett külön változatosságot mutatnak a virágméreteikben, így a pár milliméteres törpe virágoktól egészen a 40 cm átmérőjű éjjel nyíló Selenicereus óriás virágáig.
Felépítésükben a virágok nagyon hasonlóak, de különböznek például a külső lepellevelek mellett található, pikkelyek, tövisek, szőrzet vagy filc jelenlétében, ami nagyon sokszor a fajra jellemző meghatározó bélyeg. Egyes kaktuszok a virágzási hajlamukat, ivarérettségüket egy bizonyos kor, illetve fejlettségi fok elérése után, különös módon jelzik, ún. cephaliumot (vagy görög kiejtéssel, hiszen ógörög szó: kephalium) képeznek. Ez egy tövises, gyapjas szőrüstökös hajtáscsúcs, tulajdonképpen a növény virágzási zónája, ezen képződnek a virágok. Valódi cephaliummal csak a Melocactus és a Discocactus-fajok rendelkeznek. Gömbölyű testükön, mint egy korona ül a cephalium. Amikor elkezdődik a cephalium képződése a zöld növénytest befejezi a növekedését, és ezután csak a cephalium, mint a növény ivarérett zónája növekedik.
Pseudocephaliummal, azaz álcephaliummal, az egyes oszlopos fajoknál találkozhatunk. Amikor a nővények virágzási (ivarérett) korba jutnak, a csúcs közelében, féloldalasan elkezd fejlődni a pseudocephalium, és követi a kaktusz növekedését, vagyis a kaktusszal együtt, hosszanti irányban növekszik tovább. Megfigyelték, hogy általában a pseudocephalium a napos oldalon nő, de előfordul, hogy átellenesen is, duplán megjelenik. Terméseik, bár minden fajnál ún. többmagvú bogyótermés van, akár a kaktuszok maguk, igen változatosak nagyságban, alakban, színben. Sokszor védelmükre szolgáló tövispárnák borítják. A kifejlett gömbölyű, tojásdad, vagy bunkó alakú gyümölcsök közül egyesek alig látszanak ki, némelyek a kaktusz testében vannak elrejtve, mások viszont feltűnőek, élénk narancssárga vagy piros színűek, és akár tyúktojás nagyságúra is megnőhetnek. Az ilyenek között sok lédús, húsos, élvezetes ízű, ehető gyümölcsöt találunk. Éréskor felhasadnak, alapjukon, vagy oldalt felnyílnak, vagy némelyek zártan válnak le a növényről. Vannak olyanok is, amelyeknél a gyümölcs beszárad, szétesik és így válnak szabaddá a magok. Egy termés változó számú magot tartalmazhat, pár darabtól pár százig is, amelyek általában fekete, barna vagy sárga színűek, kivétel egyes Mammillaria fajok amelyeknek magja lehet piros színű. Méretük és alakjuk is nagyon különböző, a majdnem porszem finomságú Parodia magok méretétől, a 6-8 mm átmérőt is elérő, lapos Opuntia magok méretéig.

RENDELLENES NÖVEKEDÉSI FORMÁK A KAKTUSZOKNÁL

Hasonlóan más növényekhez, a kaktuszoknál is megjelennek rendellenes növekedési formák, amelyeket teratómáknak nevezünk. Ezek közül, egyik, a krisztáta (b), amely taréj alakú formát jelent, ahol a csúcsi osztódó szövet (apikális merisztéma) nem sugárirányban képez állandósult sejteket, hanem két irányba jóval intenzívebben, így a henger vagy gömbalakú szár helyett egy lapos és két ellentétes irányba sokkal jobban kiterjedő szárat fejleszt, amely nagyon változatos formájú lehet. A krisztáta alak megélhet saját gyökerén, is de ajánlatos a feloltása egy olyan alanyra, amely bőségesen ellátja tápanyaggal.
Megtörténhet az, hogy a taréjból kiválnak a normális növényhez hasonló szár vagy hajtásrészek is. Ha ezekből oltunk, vagy biztosítjuk újra a részükre a bőséges tápanyag ellátást, nem ritkán a krisztáta forma alakul ki újra.
Egy másik teratóma, a monstruosa alak (a), amelyek esetében a csúcsi osztódószövet hasad több részre és így némileg véletlenszerűen sokcsúcsúvá válik a szár.
A főleg a Mammillariáknál tapasztalható egyszeres, vagy többszörös elágazó hajtásúság (szárúság) vagy dichotomia némileg hasonlít ehhez, de ez valószínűleg egy fejlődéstani visszaütése (atavisztikus) eredménye e fajoknak, ill. hajtásaiknak. Egyéb mutációk a magról szaporított növényeknél fordulnak elő leggyakrabban, de megjelenhetnek a termesztés során is. Ide tartoznak a klorofillszegény vagy hiányos formák, (klorofill helyett egy vagy több más színanyag van bennük, ill. csak ezek vannak bennük - pl. karotinoidok, flavonoidok - ezért színesek) amelyek, ha teljesen hiányzik az egész növényből a klorofill, csak mesterségesen vagyis feloltva tarthatók életben. A vegyes szövetű alakoknál érdekes, hogy a normális rész zöld, azaz normális sarjakat hoz, a klorofillszegény rész pedig klorofillszegény (színes) sarjakat hoz. A zöld és színes rész határán növő sarjak legtöbbször vegyes szövetűek. Más megfigyelhető rendellenességek például, ha virágrügyből, bimbóból sarj fejlődik, vagy ha növekedési csúcsból, hajtás csúcsból virág fejlődik.

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.