Egy vélemény, kérdés, javaslat a vitához

Hírlevél

Írta: Nagy Sándor, Jászberény

A gyűjtőszámos gyűjtés témakörében gondolkodóba estem: mit tudok én erről mondani, kit érdekel egy nyugdíjas véleménye, akinek több mint harminc éve soha nem volt „komoly” gyűjteménye, nincs idevonatkozó szakmai előmenetele, akinek csak szabadideje van, de azt sem tudja mennyi... vagy meddig.? Biztosan van, aki úgy véli, mi újat mondhat valaki Kádár I. Csaba gyakorló terepjárónak, vagy Ficzere Miklósnak és Mánfai Gyulának és a többieknek, akik megszólaltak ebben a témában?
Azután úgy gondoltam igazuk van, nem mondok semmit az említetteknek. Szólok viszont azokhoz, akik hallgatnak. Azokhoz, akik tehetnek, vagy még kötelességük is lenne – nemzetközi szinten is – képviselni a magyar kaktuszos társadalom véleményét azokról a kérdésekről, amelyeket évek óta görgetünk magunk előtt a megoldatlanságuk miatt. Csak néhányat említve: fajmeghatározás, a nemzetségek rendbetétele, az élőhelyek- és populációk pusztulása, vagy a gyűjtőszámos növények kérdéskörének egységes nemzetközi rendezése, szabályozása.
Kezdem a következő kérdéssel, és azonnal közelebb kerülünk a témánkhoz. Miért nem vesszük tudomásul, hogy Földünkön évtizedek óta mind az állat-, mind a növényfajok tekintetében a kihalások korát éljük! Sajnos, a biológiai sokféleség saját ellentétébe csapott át. A kipusztulás, annak üteme, napjainkban egyre gyorsuló. Oka sokféle, de végső soron az ember megjelenése, a népesség folyamatos növekedése. Az ember földi tevékenységének együttes hatásai nemcsak egyes fajok hanyatlásában mutatkoznak meg, hanem egész ökológiai rendszerek és tájegységek mind omladozóbb állapotában is. Ha pedig egy nagyszabású ökológiai folyamat kezd felborulni, sokkal nehezebb lesz azt megőrizni és irányítani. Az eddig zavartalan élőhelyek folt okká zsugorodnak, a mezőgazdaság egész országrészeken egyfajta haszonnövényt vagy állatot „termel”. Ezáltal beszűkül az élőhely, a fajok száma csökken, a kisebb területeken nem fejlődik ki az ökológiai összetettség és sokszínűség. A feldarabolódott élőhely az élőlények populációit elszakítja egymástól, így a folyamat felgyorsul. Ez természetes, hiszen sokkal kisebb lesz az esélyük a túlélésre, a további fennmaradásra, mint a korábbi, megfelelő nagyságú és változatos élőhelyen. Lássuk végre be, hogy a természet pusztulása, a fajok kihalása nagy hatással - mégpedig egyértelműen káros, végzetes hatással - van az egész bolygónkra! Nem maradhatunk tehát kívülállók, hiszen ennek az érzékeny rendszernek mi magunk is tagjai vagyunk, az ökoszisztéma pusztulása közvetlen csapás a számunkra is. Az ökoszisztémák eltűnésével, azt is elveszítjük, ami nincs szem előtt, úgy pusztul ki faj, hogy nem is tudtunk létezéséről, tehát esélyt sem kapott arra, hogy megmutassa magát vagy túlélje a klímaváltozásokat, mert belepusztult a környezetét érintő súlyosabb csapásokba. Véleményem szerint a védeni, megőrizni, fenntartani, megújítani fogalmak jegyében történő bármilyen tevékenység egyetlen mozzanata sem lehet öncélú. Nem szabad további bűnöket elkövetni környezetünk és az unokáink jövője ellen. Részemről természetes, hogy a terepkutatás sem lehet öncélú.
A terepen dolgozók kötelessége kell hogy legyen, az említett problémák okainak feltárása, a következtetések levonása, illetve javaslattétel megszüntetésükre. Ez a tevékenység is átfogó egységes szabályozást igényel. Ismereteim szerint Dél-Amerikában, konkrétan Argentínában is vannak hatalmas „érintetlen” területek azok számára, akik az egész világra kiterjedően szervezett - anyagi támogatással - részt vennének kutató, illetve tényfeltáró munkában. A terepmunka vagy az ezzel járó tevékenység véleményem szerin ugyanolyan szenvedéllyé válhat, mint az utazás, szórakozás számos területe vagy a tárgyak, növények gyűjtése. Ez utóbbiról szólva pedig véleményem a következő. Nem tudom például belátni, miért kellene a gyűjteményembe az a Gymnocalycium capillense élőhelyi példánya, amelyet egyébként az első lelőhelyén - az argentinai Capilla del Monte városában sem lehet megtalálni,- mert kirabolták. Magyarul, áldozata lett az önző, birtoklásra vágyó embereknek. Szerencsére az ilyen esetek ritkábbak amióta a CITES feladata lett, hogy elősegítse a fajok eredeti élőhelyén való fennmaradását. Nagyon sok kérdéssel foglalkoztak az előttem szólók, ezek zömével egyet lehet érteni. Környezetemben élő gyűjtőtársaim közül viszont van, aki szereti, van olyan, aki fenntartással fogadja ezt az úgymond, gyűjtési formát. Van olyan, aki kevesli, vagy sokallja a sorszám után a növényről szerezhető információt, van, aki bizalmatlanul, kételkedéssel fogadja azokat. Úgy gondolom, mindenki számára nagyobb lenne a bizalom, ha egységesítenék mind formailag, mind tartalmilag a terepmunkát és a hozzá tartozó adatbankot, adminisztrációt.
Ez viszont meggondolandó, láttuk a bevezetőmben említett sok problémát, ezeket nem volna szerencsés tetézni, még átláthatatlanabbá tenni az amúgy sem rózsás helyzetet. A világ számos veszélyeztetett fajt mentett már meg, vannak tapasztalataink, legfontosabb az eredeti élőhelyen való megőrzés. Ennek első lépése lehetne egy központi irányítású elosztó, pénzügyi alap létrehozása. A következő - akár élőhelyenként - létrehozni egy-egy bankot, a helyben megtermett (nem megtermelt) magok megőrzésére és elosztására. Lehet, hogy ez csak illúzió?
Végezetül belátom, ezek a gondolatok nagyon messzire vezetnek. Befejezésként az alábbiakban összegezném véleményemet. Van előttem három cserép egy vetésből származó kaktusz. Mind a három egészséges, ránézésre teljesen egyforma, szép növények. Az első, tábla nélküli, a második névvel ellátott, a harmadik cserépben lévő, a névét és gyűjtőszámát is tartalmazó táblával van ellátva. Ha a piacon lennénk, akkor a vásárlók nagy százaléka a harmadik növény árát kérdeznék meg, és minden gondolkodás nélkül akár 20%-kal is többet fizetnének érte. Természetesen a gyűjtő is ezt tenné, mert ez, az ember sok rossz tulajdonságának egyikéből fakad. A „kaktuszos” számára a növényismeret, egy pontos fajmeghatározás kell, nincs szüksége fontoskodó, tudományos szintű taxonómiára. Mi, csak a szépségükért, különlegességükért és magáért a kertészkedés öröméért tartjuk a növényeinket, igyekezve a fajok élőhelyen kívüli megőrzését.

Nagy Sándor, Jászberény

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.