Domokos János: A magyarországi kaktuszgyűjtés és kaktuszkedvelés első történeti összefoglalója

Hírlevél

Domokos János: A kaktuszkedvelés története Magyarországon

Az első történeti összefoglaló mai ismereteink szerint A Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet Közleményeiben jelent meg 1936-ban. Írta Domokos János (1904-1978), aki később a Kertészeti Főiskola Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszékének professzora lett. Életét, munkásságát ismerteti a következő rövidített megemlékezés, melynek szerzői Schmidt Gábor, Sipos Elek és Szántó Matild.

Domokos János 1904. szeptember 27-én született Budapesten, Dorschner János operaházi zenész második gyermekeként. Édesapja a Magyar Operaház zenekarának tagja volt, megtartotta kettős állampolgárságát, szudétanémet származása miatt. A Kertészeti Tanintézetbe 1928-ban jelentkezett hallgatónak, tanulmányait 1931-ben jeles oklevéllel fejezte be. 1933-tól a Kertészeti Tanintézetben a dísznövénytermesztés és dendrológia tárgy előadója lett, majd megszervezte az azonos nevű tanszéket is, amely az ún. Bereczki-épületben, a mai E-épületben működött. Az oktatással párhuzamosan megkezdte a kutatómunka fejlesztését is. Ismerve a Kárpát-medence klimatikus adottságait, botanikai gyűjtőutakat szervezett. Célja volt a szélsőséges viszonyokat tűrő fák, cserjék, évelő növények feltérképezése, begyűjtése, értékelése, majd szelekciója és nemesítése. Erdélyben, a Vajdaságban, az alföldi homokos, szikes területeken vett részt botanikai gyűjtőutakon Boross Ádám, Balás Géza, Gyelnik Vilmos, Kárpáti Zoltán társaságában. A begyűjtött magvak magélettani vizsgálatát is megkezdték a szaporítási munkák sikeres beindításához. A tanszéki nemesítői és kutató munkák eredményeit az 1935-től megjelenő Tanintézeti, majd később Főiskolai Közleményekben ismertette. Jelentős érdemeket szerzett a Tanintézeti Könyvtár megteremtésében. A megjelent közlemények, tudományos dolgozatok elősegítették az önálló kertészeti tudományág kifejlődését, az oktatás akadémiai, főiskolai, majd egyetemi szintre emelését. Nevét fivérével együtt a 30-as években magyarosította, ezzel is bizonyítva elkötelezettségét, magyarságát. A II. világháború újabb megpróbáltatásokat hozott Professzor úr életébe. Az arborétumot, a budai kísérleti teret több bombatámadás érte, az épületek romba dőltek, gyűjtemények semmisültek meg. A háború után a már többgyermekes család a kettős állampolgárság miatt a kitelepítettek listájára került, bujkálni kényszerült. Egy ideig a Vas megyei Vép körzetében kertészeti magtermesztéssel foglalkozott, majd 1949-ben Okályi Iván és Tőkés Ottó közbenjárására rehabilitálták, visszahívták a Főiskolára és megbízták a tanszék vezetésével. 1949-től kettős feladatot látott el, ugyanis megbízást kapott a budatétényi Kertészeti Kutató Intézetben a dísznövénytermesztési osztály megszervezésére, vezetésére. Az 50-es évektől úgy gondolta, hogy a pályája kezdetén kitűzött célokat szélesebb körben megvalósíthatja, ha mindkét munkakörében teljesíti feladatait. Az oktatás- kutatás szervezésében új munkatársakra talált, a tanszéken Nádasi Mihály, Kerényi Elek később Tóth Imre, Incze Ferenc és Nagy Béla, az intézetben Kováts Zoltán, Márk Gergely, Sipos Elek voltak segítségére. Botanikai gyűjtőmunkáját is újból megszervezte Kárpáti Zoltán, Boros Ádám, Wágner János segítségével. 1958-ig a kísérleti területek fő részben együtt voltak a Kertészeti Kutató Intézettel.
A Budai Arborétum rekonstrukciós munkáit is elkezdték, újjáépítették a Budai Kísérleti Teret, ezzel biztosítva a gyakorlati oktatás feltételeit. Főbb kutatási témái: a hazánkban honos fás és évelő növényanyag felmérése, legfontosabb szempont a szárazság, ill. városi környezet tűrése. Ez teljesen új kutatási terület volt, amelyből addig módszeres, hazai kísérleteken alapuló megfigyelések nem voltak. A témában elért új tudományos eredményeinek köszönhetően 1952-ben megkapta az MTA mezőgazdasági tudományok kandidátusi fokozatát. 1957-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését, és egy évig a Kertészeti Kutató Intézet igazgatójaként is dolgozott. 1958-tól tagja lett az MTA Kertészeti Albizottságának. Ezt követően felkérést kapott a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Munkabizottság megszervezésére, a termelés, kutatás, oktatás és szaktanácsadás feladatainak koordinálására. (A munkabizottság tagjai a KKI dísznövényes kutatói, a Debreceni pallagpusztai Kutatóintézetből Preczner Gábor, Szarvasról az Arborétum vezetője Banecker Alajos és a tanszék oktatói voltak.) Domokos Professzor 1969-ben búcsúzott a Tanszéktől, az Egyetemtől.
Forrás: http://disznoveny.uni-corvinus.hu

A kaktuszkedvelés története Magyarországon.

Die Geschichte der Kakteenlíebhaberei in Ungarn.

Irta: Domokos János.
(Beérkezett: 1939 augusztus 15-én.)

A kaktuszok és más pozsgás növények divatja röviddel Amerika felfedezése után kezdődött Európában. Először természetesen a spanyol kertekbe kerültek a féltve őrzött növények, ma már közhellyé vált Platyopuntiák. Eleinte arannyal mérték fel a rövidesen már sokak részére hozzáférhető, aránylag könnyen szaporítható növényeket. A kaktuszok európai szétterjedésének történetét Kupper összefoglalásában kapjuk.
A továbbterjedés során hazánkba aránylag hamar kerültek az érdekességeket kedvelő főurak kertjeibe a pozsgás növények. A furcsa alakú növények feltűnést keltettek s ezért írott megemlékezések is maradtak ránk. Különösen a hatalmas virágzatéi Agavék eseményszámba menő virágzása az, amelyről minden esetben megemlékeznek.
Az igazi kedvelés melegágyai nálunk épúgy, mint nyugaton, a botanikus kertek voltak, innen kerültek szét magánosokhoz is többnyire a növények. Hazánkban a Pestre áttelepített nagyszombati egyetem kertje növényjegyzékeiben találjuk az első felsorolásokat, amelyeknek sora azután úgyszólván a mai napig megszakítatlan. A botanikus kert magcserejegyzékei szintén sorolnak fel kaktusz magvakat, amiből a tenyésztett növények jó állapotára következtethetünk.
Tudományos megfigyelések alapjául nem igen gyakran szolgáltak nálunk a szukkulens növények, aminthogy nem nagy a hazájukban járt. velük foglalkozó hazánkfiai száma sem. Gazdasági érdekűvé és időszakos divattá csak az újabb időkben váltak és e fénykor hanyatlásán próbálom meg, magam és kedvelőjük, a kezembe került élő és irodalmi anyag alapján, hazánkban játszott szerepüket összefoglalva bemutatni. Nehézséget okozott sokszor az irodalomban szereplő kétes nevek azonosítása, aminthogy írott emlékek csak gyér számban maradtak meg kertjeink növényzetéről.
A kaktuszok (a rövidség kedvéért a továbbiakban az egyéb pozsgás növényekre is vonatkozó megjelölés) magyar neveivel csak ritkán találkozunk, közhasználatba alig egy-kettő ment át. A magyarosan írt kaktuszhoz biggyesztett jelzők szolgálnak pl. Diószegi-Fazekas-nál szétkülönböztetésre, p1. tsetses kaktusz (Mamillaria). dinnye kaktusz (Melocactus, de valószínűleg Echinocactus és Echinopsis is), négyszögű kaktusz (Cereus), kisfige kaktusz (Lippai-nál: indiai füge) (Opuntia). Eredeti, de sohasem használt név a Gelsei Bíró Farkas ajánlotta piklár (kaktusz helyett). A Mesembrinthemum fajokra használják (pl. Diószegi) a bojtvirág nevet, a Portulaca grandiflora-t pedig a nép is porcsinfűnek. kukacvirágnak és Kossuth-rózsának nevezi.
Hazánkban a kaktuszokkal foglalkozók száma nem volt nagy. Még a botanikus kertekben is, ahol pedig számottevő mennyiségben tenyésztették e csodabogarukat, nem igen foglalkoztak velük.
Olyan honfitársaink, akik eredeti termőhelyein keresték fel és gyüjtöttek kaktuszokat, keveset ismerünk. Afrikában, a Zambezi missziókban gyüjtött Menyhárt László jezsuita atya. Növényeit „Plantae Menyharthianae” címen Schinz svájci botanikus dolgozta fel 1905-ben.
Menyhárth László Szarvason született 1849 máj. 30-án. Egerben a cisztercieknél tanult, majd Kalocsára a jezsuitákhoz, került. Itt 1876-tól a természetrajzot tanítja. Kalocsa vidékének növénytenyészete címen adja ki 1877-ben a környék flóráját nagy részletességgel tárgyaló munkáját. 1889-ben Kelet-Afrikába a Zambezi missziókba küldik és itt Boroma-ban rendezi be a meteorológiai állomást is, gyüjt növényeket, rovarokat nagy számban, a misszió környékének természetrajzi feltárását végzi nagy buzgalommal. Meghalt 1897 nov. 16-án Boromában. Nevét megörökítette Baker az Aloe Menyhárthii-val (in Thiselton- Dyer: FI. trop. Afr. 1898).
Anisits Dániel okl. gyógyszerész, az assuncioni városi chemiai és bakteriológiai laboratórium vezetője, majd az ottani egyetem tanára több mint 2 évtizedig. Berlin Dahlemben kísérletügyi intézményeknél is dolgozott. Elsősorban moszatokkal foglalkozott, de a kaktuszok kutatása körül is nagy érdemeket szerzett. Hazánkba visszatérve fagyüjteményét és gazdag herbáriumát a magyar államnak ajándékozta, avval a kívánsággal, hogy azt magyar szakemberek dolgozzák fel. Nevét viseli a Cereus Anisitsii Schum. és az Echinocactus (Gymnocalycium) Anisitsii Schum.
Procopp Jenő orvos. szül. 1884-ben. meghalt 1916 aug. 14-én Budapesten. Kétszer, utoljára 1891-ben járt .Mexikóban. Oaxacá-ban felfedezte a testudinaria cocolmeca-t. amelyből 2 élő példányt. sok más kaktusszal egyetemben, a budapesti botanikus kertnek is megküldött.
Újabb időben báró Andreánszky Gábor egy. m. tanár (Budapest) több ízben gyüjtött Algírban és küldött élő anyagot is (pl. Ephorbia Beamnieriana-t) a budapesti botanikus kertnek.
Nem gyüjtött, de neve a kaktuszokkai kapcsolatban megörökítődött Menyhárth-on és Anisits-en kívül: Haynald Lajos kalocsai bíboros érsek, akiről Todaro 1878-ban a palermói botanikus kertben mexikóból származott virágzó növényt nevez el Agave Haynaldi-nak.
A kaktuszokkal kapcsolatban tudományos irodalmi működést fejtettek ki: Moesz Gusztáv és Göller J. mycologusok Magyaróváron éló Agave americana-ról írják le a Diplodina agaves gombát (Bot. Közl. 1931).
Aczél Márton a botanikus kertből Kleinia és Mesembrianthemum fajokról közli a Rhizoecus falcifer tetű fajt (M. kir. Kert. Tanint. Közl. 1936).
Jáko János (Kolozsvár). A Stapelia variegata és trifida stomái fejlődéséhez (M. Növ.-tani Lapok 1881).
Istvánffy Gyula (Kolozsvár). Az Euphorbiák szerves sphaero-krystalljai (t. k. E. tirucalli. neriifolia, officinarum) (M. Növ.-tani Lapok 1881), a Stapelia fuscata sphaerokrystalljai (M. Növ.-tani Lapok 1882), az Echinopsis oxygona szerves sphaerokrystalljai (M. Növ.-tani Lapok 1884).
Habsburg József főherceg: Növényhonosítási kísérletek Fiúméban 1881-1883. (több szukkulens is) (M. Növ.-tani Lapok 1885).
Jablonovszky S. a Natürliche Pflanzenfamilien-ben feldolgozta az Euphorbia-kat (szukulenseket) is.
Degen Árpád a "Flora Velebitica"-ban Agave europaea Vis. alatt foglalja össze minden részletre kiterjedően az Agave americana európai honossága mellett szóló összes adatokat (Vol I. p. 640-41.).
Földi Ferenc és Horváth István leírják a Cereus (Cereopsis) hungaricus (Horv.) Földi hybridei (Kert. Szemle 1936.)
A kaktuszok népszerűsítését szolgáló irodalmat sokan művelték. Kisebb cikkek különösen az 1926-1932. években, a kaktusz-kedvelés divatja idején, százával jelentek meg kertészeti lapokban és egyéb (pl. lakásberendezéssel foglalkozó) folyóiratokban. Nagyobb lélegzetű összefoglaló munka azonban csak Maros Imre főgeológus tollából jelent meg 1928-ban.
A kaktuszokkal divatjuk idején mint hasznothozó termelési ággal elég sokan foglalkoztak és ebben az időben a kaktuszok hazánk kertészeti termelvényei sorában jelentős helyet foglaltak el. Érdemes megemlíteni, hogy a termelők nagy része nem volt kertész, hanem más, jórészt szellemi munkások soraiból került ki. így pl. Horváth István dr. péceli kertjében félmilliónyi
növényt tenyésztett dr. Földi Ferenc ügyvéd. Frommer István gyárigazgató is jelentős mennyiséget termesztettek. A kaktusz kedvelés eme fénykorában a kaktuszok évi forgalma hazánkban meghaladta a kétszázötvenezer pengőt.
Egyedülálló a magyar kertészeti termelésben, hogy ez időben a kaktuszokat a virágüzleteken kívül áruházakban, az ipari cikkek közt is árusították.
Mert a kaktuszkedvelés bizonyos mértékben a modern lakásberendezéssel függött össze, a szobába kerülő növények díszes, különböző színű és alakú mázas cserepekbe kerültek. Ezeknek és a megfelelő virág-állványok gyártása a kaktuszkedvelés függvényeként fejlődött ki.
A termelés első éveiben sok szaporító anyag (hazájukból importált növények, továbbnevelésre alkalmas palánták, magvak, került külföldről, főleg Erfurt kertészeteiből (A. Haage. jun.) hozzánk, későbben azonban mind kevesebb a külföldi áru volt piacainkon, sőt néhány év múlva már hazánkból (pl. a péceli kertészetből) vitték külföldre az itt termett kaktuszmagvakat.
A kedvelés terjedése első éveiben alakult meg 1926-ban a ma is fennálló kaktuszkedvelők szakosztálya az O. M. Kertészeti Egyesület kebelében, melynek célja a kaktuszok ismertetése, terjesztése és népszerűsítése. Alapítója és haláláig elnöke az irodalmi vonatkozásban is említett Maros Imre főgeológus, kiváló ismerője és lelkes gyüjtője volt a kaktuszoknak. A szakosztály havonta tartott gyűlésein eleinte az O. M. K. E. helyiségében, későbben a Botanikus kertben jöttek össze a divat idején 30-50 főnyi kedvelők a közös tárgy szeretetében.
A divat idején a kertészeti kiállítások mindenkori nélkülözhetetlen tartozékai voltak a kaktuszok, néha nagy költséggel hazájukból hozatott hatalmas növények csoportjaiból alkotott mexikói tájak.
A nyilvános parkokban is jutott szerep ez időben kaktusz-csoportoknak, főleg azonban a szabadban áttelelő Opuntia fajok hódítottak tért egyéb növények rovására.
Ami már most a kaktuszok szerepét a virágkedvelésben illeti, arra vonatkozó legrégibb adatot a Lippay György hercegérsek kertje, növényzete alapján készült "posoni kert"-ben találjuk. (1664.) A könyv írója a prímás öccse Lippay János jezsuita Aloe-t (Agave americana) és két Opuntia-t sorol fel oly részletességgel, hogy abból a faj is megállapítható. Az egyik az Opuntia ficus indica, a másik pedig a hazánkból elsőnek ismert télálló kaktusz az Opuntia camanchica Engelm. et Big. Ez utóbbiról meg is említi "a pinczébe télben el-marad, sőt, ott kin is földbe, ha egy kevéssé bé- fedik".
A sorrendben következő adatokat Szentiványi Márton jezsuita 1689-ben megjelent "Curiosiora et selectiora variarum etc." munkájában találjuk. Nagyszombati kertekből közli "melegházban őrzik az Aloe-t és Ficus indica-t".
1785-ben a Magyar Hírmondó gróf Bánffy György bontsidai (Erdély) kertjéből jelent virágzó Aloe-t (Agave am.) "melynek tsudájára sokan járnak és már a gyümölcsét mindenki nagy óhajtással várják". Egy évre rá Királyfalváról (Pozsony m.) a Pálffy család kertjéből és nagykárolyi gróf Károlyi kertből jelentenek szintén virágzó Aloe-t. 1787-ben a borsodbánfalvai kastély virágoskertjéből említik a Figun indicum-ot (Oputia).
A budapesti botanikus kert kaktusz állományáról 1788-ban Haberle "Index Horti Botanici"-ban ad át nézetet és sorol fel vagy 40 különböző szukkulentát. A pesti botanikus kert a jövőben is állandóan gyarapszik kaktuszokkal, amiről az 1809-1812. és 1816. évi növényjegyzékek is tanúskodnak, 1869-től pedig magcserejegyzékeiben is szerepel több-kevesebb kaktuszmag. A leg-
utóbbi kaktuszláz idején a budapesti botanikus kert üvegházaiban tartott kaktuszfajok száma meghaladta a 3000-t.
1795-ben Podmanicky báró aszódi kertjében Mesembrianthe-mum cordifolium virul.
1807-ben jelenik meg Diószegi-Fazekas: Magyar Füvész-könyve, ebben egy tucatra való kaktuszt sorol lel, megjegyezvén, hogy "ezeket és ezeknek különb-különb fajait az uraságok kertjeiben pompára tartják". A felsorolt növények egy részét a leírás hiányosságai miatt azonban azonosítani nem lehet.
1824-ben a budapesti botanikuskertben 20 láb magas Cactus (Cereus) hexagonus (Peruvianus?), 1851-ben Agave lurida, 1854-ben Foureraea gigantea virágzik.
Az 1858-60. években állítja össze Szenczy Imre csornai prépost, premontrei kanonok a dunántúli kertek növényanyagából herbáriumát, amelyben több szukkulens növény is szerepel. A kismartoni (Eszterházy Miklós hg.) kertből, amelynek külön üvegháza volt kaktuszok részére, szerepel pl. Mesembrianthemum deltoides, Cactus pendulus (Cereus flagelliformis), Crassula perfoliata, Stapelia variegata. Szombathelyi saját kertjéből (itt taná-
roskodott 1829-től I841-ig) Mesembrianthemum dolabriforme, a püspöki kertből Cacalia (Kleinia) articulata, Bozsok-ról Crassula perforata, Gyöngyösapáti-ról Crassula lactea, az Erdődi grófok vépi kastélykertjéből Cereus grandiflorus, keszthelyi kertekből Eupborbia caput medusae és lagasceae, Mesembrianthemum coccineum stb., amint látjuk eléggé változatos és gazdag anyag.
1867-ben a botanikus kertben virít az Agave americana, 1873-ban a botanizáló Kossuth Lajos ír Szontagh Miklósnak Turin-ból a Cereus grandiflorus préselésekor ért balszerencséjéről. Kossuth turini kertjében maga is nevelt kaktuszokat és Helfy Ignác útján a gyalui Rosenberger családhoz került Cerus peruvianus jut el későbben a kolozsvári botanikus kertbe, majd az oláh megszállás után ennek egy darabja a szegedi botanikus kertbe, ahol Kossuth Lajos kaktuszát ma is ápolják.
1877-ben 50-60 éves Agave americana virágzik Somlóváron a gr. Erdődy kertben. 1879-ben Agave am. a botanikus kertben.
1881-ben ismét Agave am. virágzik a Sztáray grófok nagymihályi (Zemplén m.) kertjében
1882-ben Agave am. fol. variegata és Agave lurida virágzásáról emlékeznek meg az Erdődy grófok somlóvári (Zemplén m.) kertjében és a budapesti botanikus kertben.
1883-ban a budapesti botanikus kert Alcsuthról József fhg. kertjéből hatalmas Agave attenuata-t kap ajándékba. 1885 és 1891-ben Fourcae gigantea virít a botanikus kertben és Agave am. az országos kiállításon. 1892-ben Agave attenuata a botanikus kertben. Ugyanez évben emlékezik meg Prokopp a botanikus kert és Alcsuth gyermek fej nagyságú Testudinaria elephantipes növényeiről.
1898-ban Csapodi István rákosszentmihályi kertjéből mutat be a botanikus szakosztály ülésén bogár porozta Echinopsis Eysiesii és Cereus flagelliformis növényeket. Az előadó a gyüjteményben akkor cca. 130 drb. különböző szukkulens növényt, Stapelia, Echinopsis, Phyllocactus, Epiphyllum stb. ápolt.
Ezidőben vált hazánkban elsőízben (habár kisebb mértékben) divattá a kaktuszkedvelés, amely valószínűleg a berlini "Deutsche Kakteengesellschaft" megalapításával is összefügg. Kapcsolat ezidő óta a magyarországi kedvelők és az akkor még Schumann által vezetett német társaság közt mindig megvolt, aminthogy volt ezidőtől mindig több-kevesebb magyar tagja is a német egyesületnek. Pfeiffer és Schumann kaktuszmonografiái nálunk is közkézen forogtak és nyilvános gyüjtemények szukkulens anyaga is gyarapodott. A botanikus kert, valamivel későbben az Állatkertben a pálmaház kaktuszházát rendezik be és gazdagítják újabb növényekkel.
1900-ban Alcsuth-on virít Agave (americana), 1903-ban a bot. kertben ismét Agave attenuata. 1905-ben Richter Aladár a kolozsvári bot. kert szukkulens állományáról ad feljegyzéseket, Kardos Árpád pedig (maga is lelkes kaktuszgyüjtő) „séták a budapesti egyetemi növény kertben" címen adja ki képekkel és kivonatos jegyzékkel többek közt a kert szukkulens anyagának jegyzékét is.
A télálló kaktuszok divatja is ekkor kezdődik nálunk Purpus délamerikai gyüjtései nyomán a berlini Spath faiskola hozza forgalomba ezeket a szúrós jószágokat, amelyeket részben Kardos, részben Magyar György a szt. Margitsziget főkertésze hozat meg és terjeszt el hazánkban.
A gyarapodás és fejlődés ezen első időszakának a világháború vet véget. A nyilvános gyüjtemények anyaga is erősen megcsappan, a kommunizmus alatt tüzelő hiány miatt a botanikus kert szukkulens állományának jó része elpusztul úgy, hogy 1925-ben a gyüjteményben csak 1 Echinocactus, 3 Mamillaria, 12 Mesembrianthemum, 2 Stapelia faj szerepel.
Az ezután meginduló gyüjtőláz és a már a bevezetőben említett egyesületalapítás azután rohamosan fejlesztették a termesztett fajok számát és tették oly divattá a kaktuszt, mint még soha azelőtt. A nyilvános gyüjtemények anyaga hihetetlenül megduzzad és ahol nem volt, ott is külön üvegházakat rendeznek be kaktuszok részére, pl. a kertészeti tanintézetben, a főv. kertészképző iskolában, a budapesti szfőv. kertészetében. Nem volt ez a divat csak hazánkra elszigetelt jelenség, mert hiszen egy eszmeáramlattól való függőségben teljesedhetett csak ki ilyen mértékben. Az édeskés és tetszetős helyett mindenben a karakterisztikus, határozott és leegyszerűsített divatja idején a modern lakás tartozékává vált a kaktusz. A gyüjtés szenvedélyt pedig ingerelte az alak sokfélesége és az, hogy kis helyen is sokat lehetett a növényekből elhelyezni.
Minden divat velejárója a gyors változás, a kaktuszok divatja mégis elég soká, majd 10 esztendeig tartott. Nyom nélkül még sem mult el, mert a nyilvános gyüjteményekben megmaradt a divat nyoma és válhat most már tudományos munka kiinduló anyagává.

Kikereste: Dr. Csajbók József Közreadta, beszerkesztette: Ficzere Miklós
(A mai mondatképzéstől és helyesírástól eltér - a szerk.)

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.