Visszakerültek a természetbe?

Debreceni Pozsgástár
100. oldal

Zusammenfassung: Der slowakische (Sliac) Sammler beschreibt die Wirkung des extrém kalten Winters 1996/97 auf seine winterharten Kakteen, und es stellt sich aus dem Werk heraus, dass diese Frage sehr kompliziert ist und nur noch wenige Arten diese Umstande ertragen können.
Abstract: The Slovakian (Sliac) cactus collector reports the effect of the extreme cold winter of the year 1996-97 to his hardy cacti. It turns out to be a very complex question because only few species are able to tolerate these conditions.

Ha emlékeimben visszapillantok a kaktusztartó tevékenységem kezdeti időszakára, eszembe jut, hogy az eredeti célom az volt, hogy a kaktuszokat a szabadban neveljem, s így visszaültessem őket a természetbe. Még ha az a saját kertem is. E törekvésemet nemigen koronázhatta siker, hiszen tudásom és tapasztalatom akkoriban még csekély volt. A Lobivia vagy Rebutia nevű nemzetségek képviselői e tekintetben persze nem felelhettek meg elvárásaimnak. Az utóbbi időben a Kaktusy c. folyóiratban J. Stembera, J. Klikar és V. Pazourová tollából több cikk is megjelent a télálló kaktuszok kérdéséről. A cikkek tartalmából kiderül, hogy ez a problematika nemcsak érdekes, hanem meglehetősen összetett is. Ezért döntöttem úgy, hogy jómagam is hozzászóljak ehhez a vitához, főleg az 1996/97-es tél tapasztalatait elevenítve fel.
Harmincéves kaktuszgyűjtői gyakorlatom alatt számos, egyenesen hihetetlen élményben volt részem, amelyek növényeim telelésével voltak kapcsolatosak. Mivel ilyenkor kivételről és nem szabályról volt szó, ezeket nem áll szándékomban visszaidézni. Már csak az az említett tény is sugallja, hogy nem minden tél egyforma, nem minden gyűjtemény él azonos feltételek között, valamint nem minden növény, akár ha azonos fajú is, mutat azonos genetikai és fiziológiai adottságokat hidegálló képességük tekintve. Ezért ismerkedjünk meg az én tartási körülményeimmel.

Sliac Szlovákia leghidegebb helységei közé tartozik. A tél száraz és szélmentes, rendszeresen beköszönő hóréteggel. Kellemetlen a tavaszi és az őszi köd, ennek ellenére átlagban évi 1990 óra napsütésre számíthatunk, leginkább júliusban (292 óra). Átlagban 58 nyári időjárású napunk van több mint 25 °C-os hőmérséklettel. A levegő évi átlaghőmérséklete 8,1 °C, az átlagos csapadékmennyiség kb. 714 mm, a legalacsonyabb hőmérséklet pedig -38,5 °C. Gyűjteményem 1980 óta kb. 300 méteres tengerszint fölötti magasságban található. A termesztési viszonyok itt és Nyitrán, ahol gyűjteményem addig volt elhelyezve, összehasonlíthatatlanok. Szemléltetés végett megemlítem, hogy hidegálló kaktuszgyűjteményem kb. 26 m2-es területen helyezkedik el, amiből kb. 6 m2-t ideiglenesen üvegtáblával szoktam befedni. Déli fekvésű, 20-40 cm-rel emelt kaktuszágyással ellátott teraszról van szó. Az üvegtábla az ágyás fölött kb. 30-40 cm-es magasságban található. A kaktuszokat az év folyamán a sziklakertben nem locsolom.

Egyetértek azzal az állítással, hogy az 1996/97. tél szokatlanul kemény volt. A véleményem az, hogy kemény volt, de végül is minden tél a maga módján nehéz a kaktuszok számára, a mi számunkra pedig tanulságos. Ez a tél bizonyára valamivel tovább tolta tapasztalatunk és tudásunk határát.
Megfigyeléseimet és az egyes műveleteket céltudatosan végzem, s így cselekedtem ezen a télen is. A sziklakertemben 1996. november 19. és 1997. április 17. között észlelt legalacsonyabb nappali hőmérséklet-értékeket a grafikon tartalmazza (135 fagypont alatti hőmérsékletű napot számoltam). Ez tulajdonképpen rendben is lenne, de a legnehezebb az volt, hogy a talaj az utolsó decemberi dekádban fagyott meg és csak márciusban olvadt fel! Érthető módon a kaktuszok is megfagytak, (de nem el fagytak) ami éppen fagyálló képességüket tette próbára. Meggyőződésem, hogy legjobban azok a növények szenvedtek, amelyek üvegtáblával voltak lefedve és hótakaró nélkül teleltek. Hiszen a mezőn levő gabona száraz fagy mellett meg szokott fagyni, bezzeg ezek a növények kibírták. Valamivel jobb volt a helyzet az üvegházban, ahol a legalacsonyabb hőmérséklet átlagban ugyan 1-5 °C-kal magasabb volt, ám napos idő mellett a legmagasabb hőmérséklet meghaladta a 0 °C-ot, ami elfogadható nappali átlag-hőmérsékletet eredményezett.

Ha az 1996/97. telet tárgyilagosan kellene értékelnem, be kell vallanom, hogy a keletkezett kár nemigen mondható tetemesnek. Ennek megítélését a nyájas olvasóra bízom: az Opuntia nemzetséghez tartozó kb. 60 taxon közül egyik sem pusztult el. Csak egyetlen egy Opuntia basilaris Engelmann et Bigelow-om fagyott le, valamint egy v: aurea (Baxter) W. T. Marshall. Ez előbbi a nyár folyamán teljesen regenerálódott, az utóbbi pedig se nem virágzott, se nem sarjadzott, de azért jól néz ki. Az összes többi, amely a múltban virágzott, ezúttal is ezt tette.
Rendkívül gazdagon virított az O. fragilis (Nuttall) Haworth. Ez szerintem annak tudható be, hogy gyűjteményem meglehetősen sokáig formálódott; ez alatt az idő alatt pusztult el egy virágzó O. discata Griffiths, és érthető módon nem tudott megmaradni az O. violacea Engelmann v. macrocentra (Engelmann) L. Benson és az O. littoralis (Engelmann) Cockerell v. vaseyi (Coulter) Benson et Walkington.

Az Echinocereus nemzetégből nem élte túl a telet egy E. hempelii (syn. E. fendleri (Engelmann) Ruempler v. kuenzleri, (Castetter et al.) Fobe, valamint az egyik E. pectinatus (Scheidwieler) Engelmann v. castaneus Mathson, a második részben lefagyott, a harmadiknak pedig nem lett semmi baja. Hagyományosan jól bírták a telet az E. triglochidiatus Engelmann rokonsági körhöz tartozó növények - SB 300 (Corona, Torrance Co., NM), SB 301 (Torrance Co., Manzano Mts, NM), v. arizonicus (Rose) L. Benson SB 488 (Hidalgo Co., NM), PP 98 (Huricane, AZ), v. gonacanthus (Engelmann et Bigelow) Boissevain SB 753 (McKinley Co., NM), v. mojavensis (Engelmann et Bigelow) L Benson, v. melanacanthus (Engelmann) L. Benson SB 345 (Catron Co., NM) és E. coccineus Engelmann v. roeinerii (Muehlenphordt) Rydberg. Nagyobb csoportok az E. reichenbachii (Terscheck) Haage f. ex Britton et Rose körből, E. baileyi Rose Oklahomából, E. viridiflorus Engelmann SB 213 (Taos Co.. NM) és E. fendleri SB 1.34 (Bernalillo Co., NM). Sajnos meg kell állapítanom, hogy több kísérlet eredményeként egyszer sem sikerült teleltetnem a már fűtetlen üvegházban az E. fitschi Britton et Rose-l és az E. viridiflorus Engelmann v. davisii (Houghton) W.T. Marshall-t.


Az Escobaria vivipara (Pursh) F. Buxbaum nevezetű kör legtöbb képviselője a szóban forgó télre úgy reagált, hogy a szokásoshoz képes csak kisebb mértékben virágzott. Kivételt csak egy v. kaibabensis (Fischer) N.P. Taylor kisebb csoport képezett. Tartósan rosszul vegetál a v. arizonica (Engelmann) Hunt SB 169 (Santa Fe Co., NM); amíg az egyik elpusztult, a másik stagnál. Pozitívan értékelem az Escobaria missouriensis (Sweet) Hunt taxont. Csodálatraméltó, hogy ezek mennyire tudnak alkalmazkodni a télhez azáltal, hogy behúzódnak a földbe és nyáron rendszeresen virágoznak. Legnagyobb csodálatom a v. similis (Engelmann) N.P. Taylor-t illeti, amelyik SB magokból kelt ki, mint a v. caespitosa (Marshall Co., OK). Az az érzésem, hogy már nincs mit kipróbálnom vele, ugyanis mindent kibírt! A „bokrosodó" növénycsomó megelégedettségről tanúskodik. Azonban az E. hesteri (Wright) Buxbaum több kísérlet ellenére fűtetlen üvegházban enyhébb teleket sem élt túl.

A Sclerocactus genus különböző fajaival kísérletezem, amelyeket fagyálló Opuntia-kra oltottam. Bár néhány évet kibírtak és virágoztak, az eredmények mégsem meggyőzőek. Egy bizonyos: sokuk kibírta a fagyot, még a száraz hó sem ártott nekik, inkább ősszel pusztultak el, mint tavasszal. Testüket gombás megbetegedés támadta meg fokozatosan terjedő rozsdás bevonat (Valószínűleg fenésedés. Szerk.) formájában. Számos, ilyen kísérlet tárgyát képező növény oltási alanyként sem volt megfelelő.

Befejezésül a Pediocactus nemzetségről szeretnék nyilatkozni. Annak ellenére, hogy a tél következtében elpusztult a P. simpsonii (Engelmann) Britton et Rose HK 1455 (Monarch Pass, Chaffe Co., CO), valamint egy darab P. winkleri Heil, ezt a genust ígéretesnek tekintem a szabadtéri kultúrában való termesztés szempontjából. Egyszerűen jól fejlődnek, különösen a P. simpsonii rokonsági köre, jól bírják a nyarat és a telet, és azt is igazolhatom, hogy az ez évi esős napok kimondottan hasznukra voltak. Jobb eredményeket mutatnak az eredeti, mint a ráoltott növények. Az említett veszteségek sem a fagy miatt következtek be, hanem a drótféreg lárvái okozta sérülés hatására, (valószínűleg pattanó bogár fajokra ill. azok lárváira gondol. Szerk.) mely rovar a sziklakertemben a legnagyobb károk okozója.

A fűtetlen üvegházban normálisnak volt mondható a helyzet; a Pediocactus, Sclerocactus és Echinocereus nemzetséghez tartozó növények szokásos módon teleltek. Csak két Gymnocalycium bruchii (Speg.) Hoss-csoport pusztult el, melyek egyébként a telelésnek ezt a módját több éven át bírták.

Több módszert ismerek kaktuszok pusztítására???, ezért azt ajánlom, hogy a növényeknek a sziklakertbe való ültetése előtt eredetük szerint ellenőrizzük télálló képességüket. Azonban mindenképpen a csoport egyik növényét „enyhébb" telelési feltételek mellett teszteljük. Jómagam ezt a műveletet fűtetlen üvegházban végzem, és csak ezután látok neki a többi növény kiültetésének. Talán nem kell külön felhívnom a figyelmet arra, hogy ez esetben jól fejlett gyökérzetű, többéves magról kelt növényekkel kellene kísérletezni, és ezek kiültetésére tavaszi időszakban, nyugalmi gyökérzetűnél kellene sort keríteni. Mivel a legtöbb fagyálló kaktusz Észak-Amerikában nő, az olvasó tájékozódásának megkönnyítésére a kijelölt zónákat tartalmazó térképet mellékelem. Ez utóbbi figyelembe veszi az övezeti feltételeket. A másik idevágó kritérium természetesen a vegetáció helyének tenger feletti magassága. (USA és Kanada térképe 106. sz. oldalon.)

A fagyálló kaktuszok szabadtéri tartását hobbink csúcspontjának tekintem, és ezen a téren kifejezetten akaratlanul kaphatunk választ számos, eddigi kérdésünkre. A nyár nagy örömet szerez a kaktuszgyűjtőknek, de amióta fagyálló kaktuszokkal foglalkozom, az az érzésem, hogy jobban várom a tavaszt. Ki szoktam értékelni, hogy megközelítettem-e már azt a határt, amelyet nem szabad túllépni, vagy talán már túl is léptem. Ezekért a tapasztalatokért is fizetni kell.
Sziklakerti gyűjteményemben örvendetes módon új magról kelt növénygeneráció nevelkedik, mely növények beavatkozásom nélkül fogantak meg, a természetes kiválasztódásnak köszönhetően alkalmazkodtak a környezethez. Az Echinocereus, Pediocactus és Opuntia nemzetséghez tartozó egyedekről van szó. Az utóbbinál ez merőben természetes jelenség, az előbbi kettőnél inkább kellemes meglepetés.
Talán mégiscsak kezd beteljesedni eredeti elképzelésem, így a kaktuszok egy részét sikerült visszaültetnem a természet ölébe, csupán szerény sziklakertemen belül is.

Gábriel Veres
Tajovského u. 4. SK-962 32 Sliac Szlovák Köztársaság
(Fordította Jiri Pilarsky)
Az írást a szerző és a szerkesztőség engedélyével tesszük közé.

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.