Szárazságtűrő növények a Namíb-sivatagban

Debreceni Pozsgástár
60. oldal

Zusammenfassung: Der Verfasser berichtet über dic Namibische Wüste und beschreibt einige xerophytischen Pflanzenarten die er dort gefunden hat.
Abstract: The author writes about the Namib desert and xerophytic plants observed there.

A sivatag – sok ember képzeletében – elhagyatott, szélfútta homokdűnék halott pusztaságaként él, ahol sem növény, sem állat, s így az ember sem képes tartósan megvetni a lábát. Ez az elképzelés nem felel meg a valóságnak. A sivatag sok mindennek nevezhető, csak elhagyatottnak nem, hiszen – a mostoha körülményekhez kitűnően alkalmazkodva – számos növény, állat – rovar, madár, hüllő, emlős – és az ember is talál élőhelyet a kietlen vidéken.
A sivatagot a táj változatossága, a csodálatos naplementék, a nagy nyugalom, az izgalmas tudományos felfedezések lehetősége és a pionírok, telepesek, felfedezők olykor lenyűgöző történetei egyaránt jellemzik. A szórványos vegetáció és a szélsőséges időjárási viszonyok között kialakult geológiai formációk az elmúlt évmilliók – sokszor misztikus – változásairól és bolygónk történetéről lebbentik fel a fátylat.
Földünkön sokfelé található sivatag. A homok legnagyobb területen É-Afrikában, a Szaharában uralja a vidéket. Található azonban sivatag Kelet-Európában (Turkesztán), Nyugat-Ausztráliában, Dél-Amerikában (Atacama sivatag) és Észak-Amerikában (Mojave sivatag) is. Dél-Afrikában, a Kalahárin kívül, egy másik sivatag van. Ez a sivatag, a Namíb, amely Dél-Afrika nyugati, az Atlanti Óceánnal határos partja mentén húzódik. A Föld legősibb, egyesek szerint legalább 80 millió éves sivatagjának hossza kb. 2000 km, szélessége 80-150 km. A sivatagok osztályozása – klimatológiai szempontból – a csapadék mennyiségének és a hőmérséklet változásának a matematikai kombinációja alapján lehetséges (Wladimir Köppen, Ausztria, 1918), de a domborzati viszonyok sem hanyagolhatók el. Ennek megfelelően sivatagról vagy félsivatagról beszélhetünk. Ezek szerint a Namíb-sivatag keleti határát az 1000 m-es tengerszint feletti magasság és az évi max. 100 mm-es csapadékzóna vonala képezi. Ny-i határa az Atlanti Óceán. Namíbia, ezen belül a Namíb-sivatag, évi csapadékeloszlása a (4. sz. fotó térkép) látható. A Namíb-sivatagban a ritka és kevés eső mellett a növények legfontosabb vízforrását a reggeli ködök jelentik, amelyek az Atlanti Óceán felől nap mint nap 70-80 km-es szélességben borítják be a sivatagot (ködzóna, „fog beit"). A sivatagra mégis a szárazság és a szélsőséges hőmérsékleti ingadozás – nappal 40-50 fok meleg, éjjel akár mínusz-fokok is – a legjellemzőbb.

A sivatag, a köznapi elképzeléssel szemben, nem egységes szerkezetű, nem homogén. Nagyon változatos maga a Namíb-sivatag is. Vannak köves-kavicsos-homokos, gipsztartalmú (CaS04) síkságok ( Swakopmundtól ÉK-re), sziklás hegyes dombos vidékek, bizarr geológiai képződményekkel és sós medencékkel (Swakopmundtól K-re és DK-re) (1. sz kép) homokdűnék (Lüderitztől É-ra, egészen Swakopmundig) (2. sz. kép) és – többnyire száraz – folyómedrek (3.sz kép). A sivatag némely részét az ősi vízfolyások és a sós tengeri ködök mélyen erodálták, lepusztították, így számos helyen „holdbéli táj" alakult ki. A sivatag a sok helyütt végtelen látóhatárnak, az érintetlen vidéknek és a szokatlan növény és állatvilágnak köszönheti nagy vonzerejét. Nagyszámú, változatos megjelenésű, őshonos (endemikus = bennszülött) növény található a Namíb-sivatagban, különösen az esősebb években (évi 100 mm csapadék már „esős" évnek számít és csak 10-12 esztendőnként fordul elő). Az őshonos növények mellett idegen tájakról betelepített fajok sem ritkák, pl. a Swakop folyó medrében. Ezeket a növényeket más, hasonló éghajlatú területekről -Ausztráliából, Dél-Amerikából-vitték be (ilyenek pl. az eukaliptusz vagy a mexikói Prosopis nevű faféleség). A sivatag élelmiszer-bázisát a növények képezik. Leveleik, száraik vagy magvaik élelemként, de sok helyen más élőlények rejtekéül és szaporodási helyéül is szolgálnak. Túlélésük mérhetetlenül fontos, s ezt számos úton-módon biztosítják maguknak. A szárazságtűrő ún. xerophyta növények egy része szukkulens. de élnek a sivatagban nem-pozsgás, más életmódú fajok is.

A múlt év márciusában ( a déli féltekén az ősz kezdete) néhány napos kirándulást tettem a Namíb-sivatag középső és északi részén. Ez a vidék a világ azon – egyre ritkább – helyeihez tartozik, amelyet még nem „rontott meg" a civilizáció. A sivatagi növények közül szeretnék néhányat ismertetni találkozásunk sorrendjében. Alkalmasint, a sivatagi species-ek mellett bemutatom ugyanazon faj félsivatagi vagy szavannái változatát is. A felvételek Swakopmund és Walvis Bay környékén, nagyrészt a Swakop és a Kuiseb folyó közötti területen, ill. Twyfelfontein (Damaraland) félsivatagos vidékén készültek.

A növények azonosításában egy helyi amatőr botanikus, rajta kívül Craven és Marais „Namíb flora", Sajeva és Costanzo „Succulents II", valamint Rothmann „More than grains of sand" c. könyvei voltak segítségemre. Az élőhelyi fényképeket, ha nincs más szerző megjelölve, magam készítettem.

Arthraerua leubnitziae (Amaranthaceae) (5. sz.kép)
A ceruzanövény gyakori a ködövezetben, a sivatag kavicsos fennsíkjain. Csak a talajon összegyűlt vizet képes felszívni. Levelei pikkelyekké redukálódtak, szára ízekből áll. A fotoszintézis a klorofillt tartalmazó szárban megy végbe.

Zygophyllum stapffii (Zygophyllaceae) (6. sz.kép)
A tallérlevél nevét kerekded, éremszerű, szukkulens leveleiről kapta. Méternyi magas bokor, de a homok néha úgy betakarja, hogy csak a levelek egy része látszik ki belőle. Fehér virága és szárnyas magvai vannak. A levelei mindig élével fordulnak a nap felé, így védekezik a kiszáradástól.

Hoodia currori (Asclepiadaceae) (7. sz. kép)
Nemcsak a Namíb-sivatagban, de a félsivatagos vidéken is előfordul. A nemzetség Van Hood botanikusról, a faj Curror-ról kapta a nevét. Szára vastag, szukkulens, bordáit – fogazathoz hasonlatosan – tövisek borítják. Virágai nélkül nehezen különböztethető meg más Hoodia fajoktól vagy a Trichocaulon nemzetségtől. Virága a petúniáéhoz hasonlít, rendszerint hús- vagy lazacszínű (8. sz. kép).

Acanthosicyos horridus (Cucurbitaceae) (9. és 10. sz. képek) Magyarul nara- vagy vajdió-nak nevezhető érdekes növény, amelyre - archeológiai ásatások során - már a 8000 évvel ezelőtti rétegekben is rábukkantak. Fontos táplálék a sivatagi topnaar-törzsek számára. A Namíb-sivatag jellegzetes növénye csak ott él meg, ahol gyökereivel eléri a talajvizet. Gyakori az időszakos folyóágyakban, ahol sűrű bokrokat alkot. A fotoszintézis a klorofillt tartalmazó zöldesszürke szárakban és a tövisekké módosult levelekben megy végbe. Váltivarú növény. A termése strucctojás nagyságú, tövisek borítják és érett állapotában narancssárga színű. Nevét a magok vajszerű állagáról kapta. Termésének magas a víztartalma. A gyümölcs húsát megfőzik, majd csíkokra vágva megszárítják, így hosszú ideig tárolható. A sivatag vadjainak is kedvelt tápláléka.

Welwitschia mirabilis (Welwitschiaceae)
A növényt Friedrich Welwitsch osztrák botanikus fedezte fel 1860-ban, az angol származású festőművész-felfedező Thomas Baines-szel egyidőben. Ősi eredetű, hosszú életű növény, 1500-2000 éves példányok is találhatók a Namíb-sivatagban. Mintegy 100x1000 km-es területen endemikus, helyi elterjedésű. A Welwitschia rendszertanilag a nyitvatermőkhöz tartozik, de a virágos növények egyes tulajdonságaival is rendelkezik, ezért sokan átmeneti formának tekintik a nyitva- és a zárvatermők között. Gyakran „törpe növésű fa" gyanánt írják le. A növény középső része elhal, elfásodik és az új levelek mindig a széli részeken jelennek meg. Egyszerre mindig csak két, egymással szemben álló levél fejlődik, de a szél a leveleket felhasogatja s ezért látszik úgy, mintha számos keskeny levele volna. A levelek szívósak, bőrszerűek. A sivatagi körülmények között csak így lehetséges fennmaradása.
Vízforrása főként a reggeli köd, de több méteres gyökere is van, amely a talajvízből biztosítja a folyadék-utánpótlást ( ez a magyarázata annak, hogy gyakran folyóágyak közelében található).
Váltivarú növény. A vöröses színű hím ivarú virágzaton (11. sz. kép) számtalan pollen fejlődik ki.
A nagyobb, kékes-zöld tobozok a női ivarú (12. sz. kép) példányokon láthatók és ragadós váladékot termelnek, amely "foglyul ejti" a virágport. Gyakran gyapjas lisztbogarakkal élnek együtt, amelyek szintén mézszerű váladékot hagynak a tobozokon. Minden tobozban hozzávetőlegesen 100 mag található. Utóbbiak nagyrészt elpusztulnak vagy a vadállatok táplálékául szolgálnak, kisebb részük szétszóródik a szélben. A magok csak nagyobb eső után csíráznak ki, néha csak évek múlva. Ez a magyarázata annak, hogy az egy telepen élő növények nagyjából egyidősek.

Trichocaulon clavatum (Asclepiadaceae) (13. sz. kép)
Kicsiny, 6 8 cm magasra növő, tövis nélküli, olykor szőrszerű képződményekkel borított szukkulens. amely DNy-Afrika nyugati vidékein cl. A kvarcos, sziklás terepen nehéz rátalálni. A sivatagban - a csapadék mennyiségétől függően - rendszertelenül virágzik. Virágai világos vagy sötétebb vörös színűek.

Commiphora saxicola (Burseraceae) (14. sz. kép-fotó: S. Rothmann) A balzsamcserje botanikai faj nevének jelentése: „sziklák között növekedő" (saxicola). A mirrha nevű illatos gyanta ebben a növényben is megtalálható, ha nem is olyan nagy mennyiségben, mint arábiai vagy szomáliai rokonaiban. Sárgás-szürke törzsén, ágain nem találhatók tövisek. Kérge nem hámlik. A letört ágak átható gyantaillatot árasztanak. Egyesek szerint az ágak rágcsálása szomjoltó hatású. Váltivarú növény kicsiny, kerek levelekkel. Termése élénk narancssárga.

Sarcocaulon marlothii (Geraniaceae)
A busmangyertya a muskátli közeli rokona. Törzsét és ágait áttetsző, viasztar-talmú kéreg borítja, amely gyúlékony. Neve „húsos törzsű"-t jelent. (.sarcos = húsos, caulon = törzs, ág ). A nyílt terepet és a sziklás vidéket kedveli. A növény bokros, I-1,5 m magas, virágai sötétvörösek. Szőrös magvait a szél sodorja tova. Kiszáradását viaszos kérge akadályozza meg. A bennszülöttek világításra használták. (15. ábra)

Aloe pillansii (Asphodelaceae vagy Aloaceae) (16. sz. kép)
Ez a faméretü szukkulens a Namíb-sivatag déli részén gyakoribb, de egy-egy példánya északabbra is előfordul. Levelei és törzse nagyobb mennyiségű víz tárolására alkalmasak. Szép megjelenésű növény.

Aloe asperifolia (Asphodelaceae vagy Aloceae) (17.sz. kép)
Az érdeslevelű aloe sűrű, kör alakú csoportokat alkot, akár 40 rozettával is („boszorkánygyűrű"). A sík, homokos vidéket és a köves, meszes talajt egyaránt kedveli. Gyakran magányos, szoliter. Rendszerint törzsnélküli, néha rövid, talajon elfekvő törzse van. Levelei húsosak, színtelen nedvet tartalmaznak. A szürkéskék vagy fehéres bevonatú leveleket 2-3 mm hosszúságú, barna tövisek szegélyezik. Virágzata vörösesbe hajló rózsaszínű és március-áprilisban jelenik meg. A virágkocsány rendszerint ferde, a virágok lefelé csüngenek.

Aloe littoralis (Asphodelaceae vagy Aloaceae) (Címlap fotó)
A gyönyörű növény az Aloe asperifolia közeli rokona. A képen félsivatagi élőhelyén, teljes virágpompájában látható.

Euphorbia virosa. (Euphorbiaceae) Az pozsgás kutyatej-félék a szukkulensek jellegzetes nemzetségét képviselik. Gyorsan felveszik és sokáig tárolják a vizet, ugyanakkor - részben töviseikkel, részben mérgező tejnedvükkel - sikeresen védekeznek az állatok ellen.
A családhoz több mint 2000 faj tartozik, közülük mintegy 10 él a Namíb-sivatag különböző részein. A jellegzetesen szárszukkulens növények, köztük az Euphorbia virosa is, bokrokat képeznek (18 sz. kép)
Virágzó példányok (19 sz. kép) a termés-hordozókkal (20 sz. kép) egyidőben láthatók.
Ugyanez a faj a félsivatagos vagy a szavannás területeken hatalmas méretű bokros növénnyé növekedhet (21. sz. kép).
A bennszülöttek a növény tejnedvét nyílméregnek használták.


Mesembryanthemum guerichianum (Mesembryanthemaceae) (22. sz. kép)
A kristályvirág-félék többsége Namíbia déli részén található meg, de a struccsaláta nagy csoportokban fordul elő a Swakop és az Omeruru folyó vidékén, Namíbia ÉNy-i tartományaiban is. Leggyakrabban a folyóágyakat követi, ahol a talajvízből nedvességhez jut. Kedveli a kissé sós, tengerközeli ún. „brack" talajt. Levelei húsosak és azokat kristálytiszta -folyadékot tartalmazó, csillogó szemölcsök borítják. Levelei zöldek, világos-rózsaszínűek vagy vörösek. Virágai és termései 2-3 cm átmérőjűek.

Lithops ruschiorum (Mesembryanthemaceae) (23. ábra)
A Lithopsok a kristályvirág-félék neves képviselői. Főként D-Namíbiában és a Dél-Afrikai Köztársaság területén gyakoriak, egy-egy faj azonban -mint pl. a L. ruschiorum - a Namíb-sivatag északabbi részein is előfordul.
A Namíb-sivatag, az említetteken kívül, számos egyéb szukkulens és más szárazságtűrő növénynek biztosít élőhelyet. Sajnos, az idő szűke miatt, jó néhány növénynemzetséggel és fajjal nem sikerült személyes ismeretséget kötnöm. A sivatagban töltött néhány nap élménye azonban felejthetetlen és szavakkal csak nehezen ecsetelhető. Remélem, hogy a rövid ízelítő felkelti az olvasók érdeklődését a Namíb-sivatag behatóbb megismerése iránt.

Felhasznált irodalom:

  • Carven. Patrícia & Marais, Christine (1995): Namíb flora Gamsberg Macmillan Publishers (Pty) Ltd, Windhoek. Namíbia ISBN 0-86848-285-4
  • Rothmann. Sakkie (2001): More than grains of sand St Promotions, Swakopmund, Namíbia ISBN 99916-50-45-8
  • Sajeva, Maurizio & Costanzo, Mariangela (2000): Succulents II. The new illustrated dictionary Timber Press, Portland, Oregon, USA ISBN 0-88192-449-0

Prof. Dr. Gellén János
Szeged

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.