Kaktuszos suli 5. - Az afrikai pozsgások ideális ültető közegei

Debreceni Pozsgástár
143. oldal

Zusammenfassung: Der Autor der Artikelserie empfielt mehrerlei Gesteine als Pflanzmittel, die „die Bodenverhaltnisse" der originalen Lebensraume nachahmen. Er erwahnt auch die Weise und die Perioden der Begiessung
Abstract: The writer of this series of articles offers several types of rock for planting which media imitate the soils formed in the original habitat.

A pozsgásokról szóló cikksorozat egy gyakorlati szempontból is jelentős témával folytatjuk. A legutóbbi számban egy olyan jelenségre hívtuk fel a figyelmet, amelynek megoldása bizonyos nehézségekbe ütközik.
Dél-Afrika atlantikus partvidékének tágabb környékén, főleg a vegetációs időszakban jelentős, szinte minden napos köd és harmatképződés tapasztalható. Ez a nedvesség az itt élő pozsgások számára létfontosságú. A víz azonban főleg a talaj felső rétegében már a kora délelőtti órákban elillan, ami megakadályozza a gyökérnyaki régió állandó nedvesedését. Ezeknek a növényeknek tehát a magról történő felnevelésének és megtartásának az alapja, hogy olyan ültető közeget keressünk, amelynek segítségével valamilyen szinten utánozzuk az állandó vízbevitel melletti gyors kiszáradást. A hazánkban széles körben elterjedt szerves alapanyagú talajok erre nem alkalmasak. A nedvességet sokáig megtartják, lehetővé téve a gombák és a baktériumok gyors elszaporodását. Sokan idegenkednek a szerves anyag nélküli talajoktól hiszen azokat tápoldatozni kell és ez sokak szemében a növények „felfújását" jelenti. Pedig ez korántsem így van. Mint ahogy Helmuth Nagl osztrák Echinofossulocactus szakértő előadásából is kiderült, a kaktuszok nagy része olyan talajokon él, ahol nagyon alacsony a humusztartalom. Ezek szerint a „föld nélküli" talajok sokkal közelebb állnak a természetes közegükhöz, mint a mi általunk használt virágföld alapú talajok. Ez fokozottan érvényes a dél-afrikai pozsgások nagy részére. Lassan két éve, hogy Agócs György barátommal Németországban jártunk és ellátogattunk Uve Bayer birodalmába, a Cono's Paradise pozsgáskertészetbe. A látottak és halottak megdöbbentőek voltak és nagyon sok tekintetben ellent mondtak a nálunk „bevált", pontosabban használt eljárásoknak. Például a magyar nyelvű szakkönyvek óva intenek a hűvös időben történő locsolástól. Ez igaz a kaktuszokra, de nem igaz a dél-afrikai pozsgásokra. Amikor Uve Bayer-nél novemberben jártunk csepergős kb. 10-13 °C-os hőmérséklet volt nappal.(8 sz. kép) Ugyanekkor arról faggattuk, milyen idő volt Dél-Afrikában ott jártakor, csak annyit mondott, „pont olyan, mint amilyen most itt kint van".

Ezen felbuzdulva télen elkezdtem locsolni a kristályvirágféléimet (Aizoaceae) és a Crassulákat. Az első örömteli esemény a Pleiospilos nellii virágzása volt, ami nálam még sohasem virágzott. Szinte egész télen keresztül virított a Titanopsis calcarea. Január elején elvetett Lithopsok nagyszerűen csíráztak 5-10 °C-on és szépen fejlődtek. Abban az évben januárban egész hónapban köd volt és állandóan fagyott odakinn, úgyhogy az üvegház nem melegedett 10 C fölé.
Számunkra leghihetetlenebb azonban a kőzúzalékban történő tartásmód volt. A talaj 1-4 mm-es lavalit (magyarul lávakő, ami egy barnás színű lukacsos vulkáni kőzet) és bims (magyarul riolittufa) keverékéből állott. Mindkét kőzetet a németországi gyűjtők széltében-hosszában használják és árulják. A tápanyag utánpótlást évi 5 alkalommal történő tápoldatozással oldja meg. Általában két naponta locsolja őket, főleg a Conophytumokat. Télen hideg borult időben a növényház hőmérsékletét 30 °C-ra emeli és kinyitja a szellőzőket. Ez lehetővé teszi a kőzetfelszín gyors leszáradását és a felesleges pára eltávozását. Érdekes, hogy a nyáron nyugalomban lévő Conophytumokat állandóan locsolja, mert egyébként túl nagy lenne a kiszáradás miatti pusztulás. Ezt a kiszáradást én is tapasztaltam legelső „Cono" vetésemnél. Ez a módszer tehát elég jól utánozza a természetes vízháztartási viszonyokat. (10,11 sz. képek)
A módszer lényege a megfelelő kőzúzalék kiválasztása. Porózus, vizet könnyen felvevő, de mészmentes, lehetőleg savanyú kémhatású kőzetet kell beszerezni. Ez, mint hazai viszonylatban kiderült, nem is olyan egyszerű. Németországból hazaérve rögtön nyomozásba kezdtünk. Az elég hamar megtudtuk, hogy lavalitot itthon, elfogadható áron nem lehet beszerezni. Ekkor jött az ötlet, hogy a macskaalomnak használt zeolitot kellene kipróbálni. Néhány hónapos kísérletezés során azt figyeltük meg, hogy ez a kőzet porlad, majd nedvesség hatására összecementálódik és sok növény számára ez nem volt megfelelő. Nagyjából ugyanolyan pusztulást tapasztaltunk, mint normál talajkeverék esetén. A kísérletezés ideje alatt egy helyi terményboltban egy fehér lukacsos kőzetre lettem figyelmes. Azonnal vettem belőle egy 50 kg-os zsákkal. A zúzalék, amit pincemurva néven árultak elég nagy szemcséjű volt, kb. 1-1,5 cm-es.
Geológusok szerint ez egy olyan riolittufa, aminek zárványaiban (lukacsaiban) zeolit ásványok vannak. Mindez azt jelenti, hogy ez egy mészmentes savanyú kőzet, aminek jelentős mikroelem és kálium tartalma van. Egy normál, 6 cm magas ládába 2 éves Lithopsokat tűzdeltem ki. A murva nagy szemcséje és a heti egyszeri locsolás ellenére a Lithopsok egész nyáron át kemények maradtak és az őszi átültetés során rendkívül jó gyökérzetet tapasztaltam és egyetlen növény sem pusztult el. Argyroderma nemzetségbe tartozó néhány egyed volt normál földkeverékben és ebben a kőzetben is. A gyökerek közötti különbség a magáért beszélt. A föld keverékben lévő gyökérzet csupán igen vékony hajszálgyökerekből állt, ami rendesen le is szakadozott a föld leszórása során. A nagy méretű kőzúzalékban 8 hónapja nevelt Argyrodermák jóval vastagabb erős barázdás gyökérzetet növesztettek (ez igaz volt a Lithopsok esetében is). (12,13,14,15 sz. képek)

Már csak egyetlen probléma volt a zúzalék nagy szemcsemérete. Sikerült azonban beszerezni a kívánt 1-4mm-es méretűt. Ezután már semmi sem állt a további kísérletezés útjába. Kaktuszoknál is kipróbáltam és meglepően jó eredményeket tapasztaltam. Rendkívül gyorsan beindult a gyökérképződés, olyan magoncaimnál, mint az Echinocereus nivosus, Echinocereus rigidissimus v. rubispinus vagy Notocactus rutilans, stb. Korábban az általam használt ültető közegben az Epithelanthák tövisezetén sokszor barnás-vasas elszíneződést tapasztaltam. Amikor az említett kőzet és mészkőzúzalék keverékébe ültettem őket az elszíneződés két öntözés után eltűnt és a növekedést is sokkal kedvezőbbnek láttam
A bizodalmam odáig fajult, hogy néhány hónapos magoncokat is ennek a kőzetkeveréknek mosott sóderral való elegyébe tűzdeltem. Sajnos csak később vettem észre, hogy a megszokott öntözés kevésnek bizonyult, így néhány magonc kiszáradt.
Visszatérve a dél-afrikai szukkulensek nevelésére, néhány kiküszöbölendő jelenségre kell felhívnom a figyelmet. A szemcseméreten a továbbiakban újra érdemes lesz változtatni, mert a túl sok 1-2 mm-es zúzalék képes összecementálódni, ami nem biztos, hogy szerencsés. Van azonban egy ennél jóval nagyobb probléma, ami sokszor megkeseríti a gyűjtők, főleg a magvetéssel is foglalkozók életét, ez nem más, mint az algásodás.(9 sz. kép) Nemcsak esztétikai szempontból kerülendő, hanem főleg a magoncok esetében kedvezőtlenül befolyásolhatja a fejlődést és sokszor pusztuláshoz is vezet. Steven Hammer a Conophytum monográfiájában, a vetésnél sötét kőzetet és minél sűrűbb vetést ajánl. Nála az vált be a legjobban, hogy egy 7×7 cm-es cserépbe, 4 különféle faj 1-1 adagját vetette el, így kb. 100-150 magoncra számíthatott. Igyekezzünk minél tovább algamentesen tartani a vetést, pl. fokozottabb sterilitással és elszeparálással. Az algásodás egyébként úgy tűnik elkerülhetetlen. Conophytumokat, de más érdekesebb dél-afrikai növényt most ősz elején kiraktam fedetlen helyre, hogy a reggeli harmatot megkapják. Néhány napon belül már elszínezték az algák a kőzetfelszínt. Érdekes és egyben elgondolkoztató, hogy egy nagyobb eső után betéve az üvegházba, az algásodás mintha megszűnt volna. Az Uve Bayer-nél készült képeken is kivehető, hogy az ő gyűjteménye is jelentősen beszokott algásodni. Az algásodás elkerülésére, pontosabban mérséklésére ő azt ajánlotta, hogy minél többször, alaposan öntözzük és egyben mossuk le a felszínt. Ez a módszer megfelel a megfigyelteknek, vagyis, hogy egy kiadós eső lemosta az algaréteget. Ezt a lemosós módszert, főleg télen nem biztos, hogy mindenki elég gyakorisággal alkalmazhatja. Leginkább azért, mert a hazai gyűjtők nagy része nem teheti meg a 30 °C-ot biztosító fűtést és szellőztetést a téli zord időszakban. Nem beszélve arról, hogy pl. a Conophytumokat leginkább kaktuszgyűjtő gyűjteményeiben találunk, ahol száraz teleltetést igénylő kaktuszok nem biztos, hogy jó néven veszik a gyakori öntözések miatti magas páratartalmat.
Természetesen ezt a gondolatsort lehetne tovább fokozni, más gondokat is megemlíteni, vitatkozni a tápoldatokról, stb., de magyar gyűjtőtársaink találékonyságára bízom, ki hogyan akarja, tudja leküzdeni a problémákat. Remélem ez a cikk gondolatébresztő volt, de leginkább azt remélem, hogy több sikertelen, illetve kevésbé sikeres próbálkozás után, egy olyan alapötlettel szolgáltam, ami hazai viszonylatban eddig tudtommal ismeretlen volt. Hozzá teszem, hogy a módszert nem én találtam ki, de igyekeztem ezt hazai viszonyokhoz adaptálni. A kísérletezés továbbra is folyamatban van. Pl. épp a kézirat megírása során csináltam egy nagyobb vetést, ami egyelőre kedvezőnek mutatkozik
Folytatjuk.

Deli Tamás
Gyomaendrőd

Címkék
Ember, szervezet: 
Szerző: 
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.