Kaktuszos suli 4. - Mi az a pozsgás? II.

Debreceni Pozsgástár
76. oldal

Zusammenfassuna: lm zweiten Teil über Sukkulenten wird derer Verbreitung und Lebensort besprochen.
Abstract: It is the continuation of his writing began earlier. Now he reviews the distribution and the habitat of succulents.

Mivel a szerkesztőség „kaktuszos-suli" rovatához nem érkeztek újabb kérdések, ezért most én választottam témát. Valójában az előző írásomat kívánom folytatni, vagyis a pozsgásokról szólok továbbra is. A pozsgásvilágról, hol és hogyan élnek, milyen feltételeket kell teremteni tartásukhoz. Sokan sokféleképpen írtak már, mégis úgy gondolom, nem eleget (van néhány színvonalas magyar nyelvű könyv). Természetesen nem ezt a hiányt akarom most itt pótolni, csupán néhány növényföldrajzi sajátosságot kívánok tisztázni. Sajnos személyes élményeim nincsenek gazdag pozsgás élőhelyekről, de a Góbi sivatagban látottak és számos könyv tényanyaga elég élénken él bennem ahhoz, hogy ne legyen gond a pozsgásokról írni. Hol és hogyan élnek ezek a növények, erről már általánosságban volt szó, előző cikkünkben. Arról azonban nagyon kevés, hogy milyen nemzetségekkel hol lehet találkozni a világban és, hogy hol vannak azok a helyek, amelyek különösen gazdagok pozsgás növényekben.
Érthető módon először arról a kontinensről kell szólni, ahol a legkevesebb a pozsgás fajok száma. Ha az Antarktisztól eltekintünk, ez a kontinens nem más mint Európa, amely elsősorban a mérsékelt övben, viszonylag csapadékosabb földi felszínen helyezkedik el, így sivatagos és félsivatagos élőhelyek hiányoznak. A pozsgás növények itt az edafikus okok* miatt száraz sziklás, esetleg homokos, ill. sós, sziksós területekre szorulnak. Az európai pozsgások zöme a Sedum, Sempervivum és Jovibarba (7 sz. kép) nemzetségekbe tartoznak. Sztyeppterületeken így nálunk is előfordulhatnak más többnyire nem feltűnő fajok, illetve nemzetségek (Suaeda, Limonium, Salsola, Salicornia stb.), amelyek főleg a szikesek növényei. A nátrium-karbonátos és -szulfátos talajok főleg ozmotikus okok miatt a növények zöme számára igazi sivatagot jelentenek. A szikes növények (halofiton) világa átvezet minket egy sokkal gazdagabb pozsgásflórába, ami Közép és Belső-Ázsiában tenyészik. Ezek a mérsékelt övi sivatagi növények az európai emberek többsége számára teljesen ismeretlenek, igaz, fajaik egyáltalán nem feltűnőek és nem nevezhetők dekoratívnak sem.
Ennek megfelelően senki nem próbálkozott - néhány kivételtől eltekintve pl.: Orostachys (8 sz. kép). Rosularia, stb. - a tartásukkal. Az ázsiai sivatagok jelentős kiterjedésűek, amihez képest a pozsgásvilág még mindig elég szegényesnek nevezhető. Talán változatosabb és fajgazdagabb pozsgásvilágot Belső-Indiában lehet találni (lásd korábbi Pozsgástár).

Ausztrália óriási kiterjedésű sivataga ellenére - Ázsiához hasonlóan -igen szegényes szukkulens flórával rendelkezik, amelyek nagy része teljesen ismeretlen számunkra.
Annál ismertebb Afrika (különösen Dél-Afrika) és Amerika pozsgásvilága. Amerika - óriási kiterjedésének megfelelően - rendkívül gazdag pozsgásflórát produkált. A kaktuszok mellett az Agavaceae, Liliaceae, Crassulaceae, Euphorbiaceae, Portulacaceae, stb. család számos nemzetsége és faja él. Ha fajgazdagsági centrumokat (divatos szóval diverzitási góc) akarunk kijelölni, akkor mindenekelőtt Mexikó és az USA déli államainak sivatagi, félsivatagi és xeromontán élőhelyeit kell megemlíteni. A déli kontinensen hasonlóan gazdag, óriási kiterjedésű területeket lehet találni az Andok belső magas fennsíkjain, a Csendes-óceán keskeny parti sávjában. Tudatosan a végére hagytam a pozsgáskedvelők aranybányájának nevezhető kontinenst Afrikát. Ha Afrika nagyobb kiterjedésű szárazabb tájegységeit elemezzük, akkor feltűnik, hogy a legkiterjedtebb sivatagi régió, a Szahara rendkívül szegény pozsgásflórával jellemezhető Az ezzel érintkező Etióp magasföld és a dél-arábiai részek már jóval híresebb szukkulens élőhelyek, ahol elsősorban a selyemkorófélék {Asclepiadaceae) kedvelői találhatnak igazi csemegéket (pl.: Pseudolithops spp, stb.). Hasonlóan különleges flórát találhatnak azok akik, eljutnak néhány közeli szigetre (Sokotra, Kanári-szigetek). Dél felé haladva, az Egyenlítő közelében legfeljebb a szavannákon találhatunk néhány pozsgásfajt (pl.: Sansavieria nemzetség fajai). Elérve azonban a gyémánt, és aranybányáiról híres dél-afrikai (Dél-Afrikai Köztársaság, Namíbia, Madagaszkár szigete) régiót, a világ leggazdagabb pozsgásflóráját ismerhetjük meg. Viszonylag kis kiterjedése mellett legalább annyi pozsgás növényfajjal (több, mint 10000 faj) büszkélkedhet, mint az amerikai kontinens egésze. Csak az Aizoaceae (11 sz. kép) család itt élő fajainak száma megközelíti az összes kaktuszfajok számát. Majdnem minden növénycsaládnak - amihez tartoznak pozsgás fajok - itt fajgazdagsági góca van. Az Euphorbiaceae, AIoaceae, Asciepiadaceae, (12 sz kép) Crassulaceae (9 sz kép) Portulacaceae, stb. családok legkülönlegesebb fajai, nemzetségei élnek itt (pl.: Euphorbia obesa, Gasteria armstrongii, Haworthia maughanii fajok, Trichocaulon, Brachystelma, Adromiscus (10 sz kép) Avonia nemzetségek fajait). Mi az oka vajon ennek a nagyfokú gazdagságnak? Hogyan lehetséges, hogy Földünk egyik legszárazabb területén a Namib-sivatag déli részén nem lehet lépni anélkül, hogy rá ne taposnánk 1-2 növényre? Ezekre a kérdésekre nagyon nehéz válaszokat adni. Valószínűleg igen ősi nagyobb kiterjedésű sivatagi gócok voltak már itt a jégkorszakok előtt is. A jégkorszakok nem végeztek olyan nagy pusztítást és átalakítást, mint az északi kontinensen, ahol pl.: a Szahara korábban jóval kisebb kiterjedésű volt.

Van azonban egy klimatikus különlegessége is az atlantikus partvidéknek. Ez pedig a hideg Benguela tenger áramlása. Ez nemcsak a szárazság okozója, de ennek köszönhetően jelentős hőmérséklet-különbségek alakulnak ki nappalok és éjszakák között. Ez rendkívül erős köd- és harmatképződéshez vezet, mivel a tenger felől párásabb levegő érkezik. Ez a köd, illetve harmat nagyon sok élőlény számára lehetőséget ad a vízfelvételre (szinte mindennap), a lehűlés pedig kedvez a túlzott párologtatás elkerülésének. A ködfelhők több völgyön keresztül hosszan benyúlnak a szárazföld belső részei felé, más völgyek azonban jóval szárazabbak maradnak. Ehhez a változatos mikro- és mezo-klimatikus sajátságokhoz hozzájönnek a legalább olyan változatos kőzettani és geomorfológiai viszonyok. Mindezek kombinációja már olyan fokú környezeti változatosságot eredményez, amely kedvezett és kedvez a faj képződésnek. Pl.: Knervslakte kvarcmedencéiben alakultak ki az Argyroderma és Oophytum fajok. Ehhez hasonló élőhelyeken, de a Kis-Karroo vidékén jött létre a Gibbaeum nemzetség (konvergens fejlődés). Szintén talajtani okoknak köszönhetően jött létre a Lithops salicola faj, amelynek latin neve is elárulja, hogy sós medencék növénye. A Lithops fajok közül a zöld színűek általában kvarctalajokon, a barna színűek pedig gránit alapkőzeten fejlődtek ki.
A dél-afrikai pozsgások megtartásának a kulcsa mégsem a megfelelő talaj kiválasztása, hanem a korábban említett napi vízigény olyan formában történő kielégítése, hogy közben a növények gyökérnyaki régiója a locsolás után pár órával megszáradjon. Hogy ezt hogyan lehet a legjobban elérni, erről lesz szó következő számunkban.
Folytatjuk.

Deli Tamás
Gyomaendrőd

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.