Kaktuszos-suli

Debreceni Pozsgástár
155. oldal

Zusammenfassung: Der Autor fasst die Möglichkeiten der Entwicklungen eines Sammlers, die auch für die Panelwohnungen geeigneten Kakteen- und Sukkulentenarten und deren Haltungsweise zusammen.
Abstract: The author sums up the possibilities how you can develop your collection of cacti in a fiat in a block of flats. What kind of species or genuses can be offered for the cactus collectors living in a tempered fiat and how they can breed them.

Az egyesület elnöksége már régóta sürgeti egy rovat megindítását, amelyből a kezdő kaktuszgyűjtők ötleteket meríthetnek és sok jó fogásra tehetnek szert a kaktuszgyűjtés terén. Valójában ennek a rovatnak az életre hívását és életben tartását az olvasóknak kell majd biztosítani, hiszen az Önök kérdésein és probléma felvetésein fog alapulni, pontosabban az arra adott válaszokból fog állni. A cím talán egy kicsit bohókás, de saját tapasztalataim alapján a legtöbb „magára hagyott" kezdő kaktuszos végigjárja azt a sokszor tetemes tanulópénzzel járó utat, amelyet leginkább egy iskolához hasonlíthatunk.
Mi is történik a mindent gyűjtő első osztályosok körében. Először is szert tesznek ismerősöktől, nagyszülőktől, esetleg – ritkább esetben – felső tagozatos kaktuszgyűjtőktől néhány nagyon elterjedt kaktuszra. Úgy gondolom, hogy a gyűjtők nagy része az általam „nagymama" kaktuszoknak nevezett növényekkel kezdte (Echinopsis eyriesii) és hibridjei, Mammillaria gracilis, Chamaecereus silvestrii, esetleg néhány Opuntia faj). Ezek a növények könnyen tarthatók, sok baklövést elviselnek, de kevesen vannak. Jön az első probléma.
Már néhány éve nevelem őket, de sehogyan sem akarnak virágozni! Ráadásul egy kicsit torz lett az alakjuk.
Azok akik megfogadják más gyűjtők, szakkönyvek, esetleg a hozzáértő eladó tanácsait és a következő évben virágzásra bírják növényeiket, már második osztályba léphetnek. Ebben az időszakban a sikerélmények további növények beszerzését indukálják. Ekkor már beszélhetünk fertőzésről is. Az alsó tagozat legvégén a kaktuszgyűjtő némi jártasságra tett szert. A legtöbb nemzetséget felismeri, sok gyűjteményt és sok növényt látott, és valamilyen szempont szerint kezdi rendezgetni meglévő növényeit, illetve tervezgetni, milyen „típusú" növényeket szeretne még beszerezni.
A következő lépcső a szaporítás igénye (felső tagozatba lépett). Olyan növényeket szeretne beszerezni, amelyek vegetatív úton jól szaporíthatok, hiszen rengeteg sarjat hoznak. A felső tagozatban a továbbképzés a magvetés igényének megjelenése. Először is olyan növényeket igyekszenek beszerezni, amelyek előreláthatólag, úgynevezett öntermékenyülők (erről részletesen később). Vagyis elég egyetlen növény ahhoz, hogy magot tudjon produkálni.
A hatodik osztály után már olyan megvetésről beszélünk, ahol számos saját és máshonnan beszerzett mag jön szóba. A magvetés sikeres és azon ábrándozik, hogy neki már sikerülni fog a legnehezebben csírázó növényeket is magról felnevelni. Akinek már ez is sikerül, az elvégezte az általános iskolát, pontosabban a nyolc osztályos kaktuszos-sulit.
Remélem senkit sem bántottam meg ezzel a skatulyázással. Vannak az országban olyanok, akiknek nagyon látványos és érdekes gyűjteményeik vannak, de soha nem vetettek magról kaktuszt, és nem is tervezik. Ezen gyűjtők egy része már egyáltalán nem számít kezdőnek, sőt sokszor egy hetedikes, nyolcadikos megrögzött magvető is tanulhat tőlük. Ezek a tapasztalt „öreg rókák" az általam elképzelt kaktuszos-suli olyan kivételeit képezik, amelyek egy bizonyos állomás tökéletesítésében játszanak nagy szerepet.
Az osztályok kialakítása, annak helyessége tehát vitatott. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mi ennek a gyermekes dolognak az értelme. Igazából semmi, csupán játék a gondolatokkal, azzal hogyan fejlődik egy átlagos kezdő kaktuszgyűjtő gondolatvilága, technikája. Mindenkiben él az igény, hogy továbblépjen, de vannak akadályok, amik kudarcokhoz vezethetnek, rosszabb esetben a gyűjtés végét jelenthetik. Nekünk azonban az a célunk, hogy kudarcok helyett sikerélmények érjék az embereket és a játék" tanulságos és szórakoztató legyen.
Két kérdést válaszolunk meg az alábbiakban. Az egyik, hogy melyek azok a kaktuszok amelyek lakótelepen is jól tarthatók. Ez leginkább az alsó tagozatosok számára íródik, hiszen a régi gyűjtők erre már tudják a választ. A következő kérdés, hogy melyek az öntermékenyülő kaktuszok – sokkal inkább a felsősöket érintik. Mindkét kérdésre adott válasz azonban mondhat újat bárkinek és így mindenkihez szól.

Melyek a lakótelepi környezetben tartható kaktuszok?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, hiszen ahány lakás, annyiféle tartási körülmény és ezeket összefoglalni nemigen lehet. Egy biztos, akármilyenek is a körülmények a lakásokban, a kaktuszok helye az ablakban (esetleg erkélyen) van, legalábbis vegetációs periódusban. Senkinek sem fog sikerülni a szoba közepén, szekrény polcain vagy tetején talajlakó (ezt azért hangsúlyozom, mert vannak epifita életmódú kaktuszok is, amelyek árnyékosabb helyeken lesznek igazán szépek) kaktuszokat nevelni. És van egy másik aranyszabály is, amit szem előtt kell tartani: mindenki a saját kárán tanul. Ezt csak azért jegyzem meg, mert biztosan lesz olyan társunk aki megfogadja az itt felsorolt jó tanácsok valamelyikét és szomorúan tapasztalja, hogy nem válik be. Ekkor sem kell csüggedni. A legjobb amit tehetünk, a növényeink állandó megfigyelése. A növények ugyanis viszonylag gyorsan elárulják, hogy jól érzik-e magukat, vagy ha valami nem tökéletes. Például, ha napos hely ellenére a tenyészcsúcs kivilágosodik és elvékonyodik, akkor sürgősen naposabb-fényesebb helyre kell őket rakni. Ha nyugalmi időszakban megindul a növényünk, akkor tanácsos a legnaposabb helyre rakni, finoman megöntözni, majd rábírni a kényszerpihenőre, ill. pihenőre, pl. a hőmérséklet csökkentésével, stb.
Ha valakinek nincs ablakpárkánya, sem erkélye, akkor az ablak elé tolt polc vagy komód teteje is megteszi. Ha az ablaknál megvan a hely vagy van erkély, felmerül a következő kérdés. Milyen kitettségű legyen az általunk kiszemelt ablak, erkély? A legmegfelelőbb a déli vagy a nyugati kitettség. A keleti és főleg az északi fekvés már elég sötét. Ha egészségesen fejlődnek kaktuszaink a következő probléma a teleltetés. A sikeres teleltetés az esetek legnagyobb részében 5-10 °C közötti hőmérsékleten, lehetőleg minél világosabb helyen történjen. Csakhogy ilyen a legritkább esetben adódik lakótelepen. Ekkor mérlegelni kell. Ha minden szobában állítani tudunk a hőmérsékleten és van olyan helyiség, amelyben létfontosságú a fűtés, akkor a legmegfelelőbb egy ilyen fűtetlen szoba. [(Tapasztalataim szerint egy jó megvilágítású fűtött helység a leghűvösebb, sokszor ez az ablak előtti rész (a hazai nyílászárók szigetelését ismerve) alkalmas bizonyos nemzetségek néhány fajának átteleltetéséhez, ha ott nem magasabb a hőmérséklet 22-23 °C-nál, ill. folyamatosan szárítottuk ki növényeinket és télen egyszer sem öntözzük. Ilyen néhány Turbinicarpus faj, de a Rebutia marsoneri is megtartható fejlődés nélkül és még virágzik is. (A szerk.)] Ha ezt nem tudjuk megoldani végső esetben az alagsorban lévő garázs vagy kerékpártároló is megteszi, ha fagymentes. Nem nagy baj, ha teljes a sötétség, hiszen ha elég hűvös van (10 °C alatt) – és nem öntözzük, akkor nem valószínű, hogy baj lesz. Azt azonban be kell látnunk, hogy a legnagyobb óvatosság ellenére is elpusztulhat valamelyik növényünk (általában a legféltettebb kincsünk). További kérdés, melyek az ilyen körülmények között leginkább tartható növények.
A növények kiválasztásához tudunk ugyan tippeket adni, de ezek egy adott környezetben nem biztos, hogy beválnak. Itt is a legfontosabb az állandó megfigyelés, főleg a kezdeti időszakban. A kísérletezés a legjobb tanácsadónk. Mindent ki kell próbálni, tartja a közmondás. Nekem például sohasem voltak problémáim a Lithopsok tartásával. Amióta azonban fóliában és üvegházban tartom őket, sokkal nagyobb számban tapasztalok pusztulást, igaz már sokkal többen is vannak. Ismerek olyan személyt, akinek nagy álma, hogy Lithopsokat tartson, de sohasem akar összejönni, pedig állítólag mindenféle tanácsot megfogadott már. Neki is csak azt tudom mondani, hogy kísérletezni kell, ha van türelme hozzá.
Tekintsünk át végre néhány növénynemzetséget, amiket nyugodt szívvel tudunk ajánlani lakótelepi lakásokba is. Ott olyan nemzetségek fognak elsősorban szóba kerülni, amelyek fajai elviselik, sőt igénylik a melegebb (15 °C körüli) teleltetési hőmérsékletet. Feltételezem, akik olvassák eme írásomat, már tisztában vannak azzal a „közmondással", hogy nem minden pozsgás kaktusz, de minden kaktusz pozsgás.
Amikor egy növény, növénycsoport tartási körülményeiről érdeklődünk, mindig érdemes megnézni származási helyét és az ott uralkodó éghajlati sajátságokat. A közhiedelemmel ellentétben a kaktuszok legnagyobb fajgazdagsággal nem a sivatagokban vannak elterjedve. Pl.: Mexikó legfajgazdagabb területei (magas) hegységi ún. xerodermán jellegű területeken vannak, ahol inkább sziklagyep* jellegű élőhelyek az uralkodóak. Most az a kérdés, hol is vannak olyan éghajlatú területek amelyek kaktuszai nálunk melegebb körülmények között tarthatók. Ezek a területek Közép- és Dél-Amerika valamint a hozzájuk kapcsolódó szigetvilág trópusi, szubtrópusi* éghajlatú területei. Igen ám, de ezeken a területeken a természetes vegetáció a trópusi esőerdő, ahol csak fán élő (epifiton életmódú) kaktuszok élnek. A trópusi őserdők között, de leginkább azok szélein azonban vannak, sokszor óriási kiterjedésű ún. trópusi lombhullató erdők. Ilyen élőhelyeket elsősorban Brazíliában találunk nagy kiterjedésben. Ez a típusú erdő főleg Brazília déli részén fokozatosan átmegy a füves ligetes katinga vegetáció típusába. Itt már nagy számban élnek kaktuszok. Sokszor a magas fű között, bokrok alján sziklás aljzatú erdei tisztásokon és nem utolsósorban a tengerpartokon. Valójában ezeket a kaktuszokat keressük. Mielőtt rátérnénk néhány tetszetősebb nemzetség tárgyalására, meg kell jegyeznem, hogy éppen ezek a kaktuszok számítanak sokszor ritkaságnak. Legtöbbször nem azért, mert nehéz a tartásuk vagy nehéz beszerezni a magokat, hanem mert a kaktuszgyűjtemények nagy része nem ezen nemzetségek fogadására van berendezkedve, éppen a teleltetési hőmérséklet magasabb volta miatt. Mindezzel csak azt kívánom érzékeltetni, hogy nem biztos, hogy könnyű lesz őket beszerezni, ha valaki ezen növények gyűjtésére „vetemedne."
A nemzetségek leírásánál eltekintek a részletesebb morfológiai* jellemzésről, azt számos szakkönyvben megtalálhatjuk.

Néhány nemzetség tehát:

  • Melocactus: Közép- és Dél-Amerika, valamint a hozzájuk kapcsolódó szigetvilág trópusi területein elterjedt nemzetség. A kaktuszok körében jól ismert meleg igénye miatt, csak kevesen tartanak néhány fajt belőlük. Gyűjtés szempontjából előnyös, hogy nagy részük öntermékenyülö és rendkívül jól kelnek magról, valamint a magoncok sem érzékenyek. Jól tarthatók, ha télen tudjuk a 10-15 °C-os hőmérsékletet biztosítani. Hátrányuk, hogy néhány sajátságos fajt (pl.: M. azureus) leszámítva eléggé hasonlóak egymáshoz és a virágzási korukat sokszor csak 10 év után érik el. A virágok ún. cephalium-ból törnek elő, kicsik, leginkább lilás-rózsaszínűek. A cephalium azonban kialakulásától a növény pusztulásáig megtartja piros, esetleg más színét, a tövisei és szőrei által. Mindenkinek tudom ajánlani a nemzetséget. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a nemzetség történetének magyar vonatkozása is van, hiszen a Kubában élő fajok nagy részét Mészáros Zoltán, a Kertészeti Egyetem professzora írta le és ismertette meg a világgal. Ezen fajok beszerzési lehetőségeiről sajnos semmit sem tudok, de mindenképpen érdemes lenne őket minél szélesebb körben elterjeszteni.
  • Arroiadoa: Szintén cephalium képző fajok alkotta nemzetség Brazíliából. Hosszú vékony szárai egy idő múlva elfekszenek. Emiatt sok embernek nem tetszenek, de vannak a nemzetségnek törpe fajai is (pl.: A. dinae subsp. nana) amelyek „kompakt" külsejük* és rendkívül érdekes virágaik miatt érdemesek a nevelésre. Hazai gyűjtemények nagy részéből hiányzik, magjai külföldről beszerezhetők.
  • Pilosocereus: oszlopkaktuszok nemzetsége. Ezen név alá korábban a Mexikóban élő fajokat sorolták, de a rendszertan mai állása szerint ide sorolhatók a brazíliai fajok is. Leginkább tőből elágazó vékonyabb néha elfekvő fajok alkotta nemzetség. Rendkívül tetszetősek a hamvas azúrkék bordák élén lévő areola szőrök, amelyek a cephalium kifejlődése után még nagyobb számban láthatók. Helyigényes, de mindenképp gyűjtésre érdemesek a nemzetség fajai.
  • Discocactus: Talán a legszebb brazíliai, a legritkább és a legnehezebben tartható növénynek számítanak. Legtöbbször lapított gömb alakú fajok tartoznak ide, a virágaik fehérek, nagyok, éjjel nyílnak és rendkívül érdekesek. Tövisrendszerük változatos, szintén cephaliumképzők. Sokszor, főleg hazánkban feloltva láthatók. Ezek az egyedek azonban kövérek, nagyok gömbölyűek és töviseik sem olyan dekoratívak, mint saját gyökéren élő társaiké. A magjai elég jól csíráznak, a magoncok sem különösebben érzékenyek, de nagyon lassan nőnek. Véleményem szerint érdemes valamely „steril" közegben saját gyökéren tartani és tápoldattal szabályozni növekedésüket. így sokkal könnyebben elkerülhetjük a gombás megbetegedéseket. Haladóknak való növények, ritkaságuk, szépségük és változatos felépítésük miatt mindenkinek tudom ajánlani őket.
  • Uebelmannia: Igazi kuriózumok. Leginkább oltva tartják és árusítják ezeket a nem mindennapi ritkaságokat. Bár virágaik a kaktuszok között meglehetősen szerények, maga a növénytest azonban annál érdekesebb. Brazíliában élő néhány fajból álló nemzetség, melynek fajai sokszor a sűrű fás vegetáció árnyékában, kvarc alapkőzeten tenyésznek, beszerzése, főleg hazai körülmények között, meglehetősen nehéz.

Néhány pozsgás nemzetség:

  • Euphorbia: Rendkívül változatos, nagy elterjedésű, a világ egyik legfajgazdagabb nemzetsége. Az Antarktiszt kivéve az összes kontinensen megtalálhatók, hazánkban is sok fajuk él. A gyűjteményekben az Afrikából származó szukkulens termetű fajok a legelterjedtebbek, szinte egyetlen gyűjtemény sincs, ahol 1-2 fajukat ne tartanák. Sokuk a megtévesztésig hasonlít a kaktuszokra, bár egy felső tagozatosnak már illik felismerni a nemzetséget, és fajaikat elkülöníteni a kaktuszoktól. A legtöbb kaktuszszerű Euphorbia oszlop, csak kevés fajuk gömb alakú és általában ezek a ritkaságok. Virágaik néhány fajt leszámítva nem kifejezetten tetszetősek, aprók. A szukkulens termetű fajok nagy része kétlaki, ami azt jelenti, hogy egy női ivarú virágokkal rendelkező egyed és egy porzós egyed kell a sikeres beporzáshoz. Meglehetősen kevés, nagy magot fejlesztenek, amelyek megérve kirepülnek a toktermésekből. Erre ügyelni kell, ha valaki magot akar „fogni".
    Vannak olyan gyűjtők, akik kifejezetten ennek a nemzetségnek a gyűjtésére rendezkedtek be. Általában a kaktuszokkal együtt tarthatók, de optimálisabb, ha a teleltetési hőmérséklet 15 °C körüli. Nagyon szép és kaktuszok formagazdagságával vetekedő gyűjteményt lehet belőlük létrehozni. Magjaik általában igen drágák, és nem mindig jól kelnek, de a csírázásnak indult növényt többnyire könnyű megtartani. Leginkább vegetatív úton szokták szaporítani őket, kivéve a gömb termetű fajaikat. Levágott és beszárított hajtásdugványai hamar és jól gyökeresednek (frissen vágott vagy megsértett felületeiken tejszerű nedvet = kutyatej engednek, amely enyhén mérgező). Úgy gondolom, hogy a pozsgások között a legkönnyebben tartható fajaik minden kezdőnek sok örömet szerezhetnek. Fajaikon keresztül könnyen elsajátíthatjuk a pozsgás (kaktusz) nevelés fortélyait. Természetesen ne mindjárt a legritkább és legkényesebb fajokat akarjuk beszerezni. Melegkedvelő voltuk miatt sokkal inkább tarthatók panel házi környezetben, mint a kaktuszok.
  • Pachypodium: Madagaszkár szigetén Nyugat és Dél-Afrikában elterjedt néhány fajból álló nemzetség. Rendkívül érdekes alakjuk (sok fajnak palack alakú törzse van) miatt közkedveltek, bár a legtöbb faj nagyon ritkán látható gyűjteményekben. Tévesen madagaszkári pálmának is nevezik. Valójában a pálmákhoz semmi közük, annál inkább a nálunk is elterjedt kis télizöldhöz (Vinca minor -meténgfélék családja). A legelterjedtebb, virágboltokban is sokszor látható faja a P. lamerei, a legkönnyebben tartható a nemzetség közel 15 taxonja közül. Nyári növekedésű, melegkedvelő fajok, télen nyugalomra szorulnak és lehullatják leveleiket. Az ősszel leveleit eldobó egyedek tehát nem betegek, csak a megszokott téli nyugalomra készülnek. Innentől kezdve minimálisra kell csökkenteni a locsolást (éppen ne fonnyadjon nagyon a növénytest), mindaddig, amíg élénkzöld nem lesz újra a tenyészcsúcs (valamikor tavasz elején). A lombhullatást a növényeknél általában a napszakok hossza szabályozza, így több víz adásával sem tudjuk megakadályozni a levelek lehullatását, ne is erőltessük tehát.
  • Haworthia, Gasteria: Mindkét nemzetség a liliomfélék családjába (LiIiaceae) tartozik. A Fokföldi Flórabirodalom növényei, így Dél-Afrikában kell élőhelyeiket keresni. Élőhelyeiken általában füvek között, bokrok alatt vagy szinte teljesen a földbe húzódva, nyílt területen is megtalálhatjuk őket.
  • A Haworthia-knak két nagy – morfológiailag jól elkülöníthető – csoportja van. Gyakorlatias szemmel nézve vannak a kövirózsaszerű, vékonyabb bőrszövetű fajok és vannak az inkább törpe Aloe-kra vagy Agave-kra emlékeztető keményebb levelű fajok (ez utóbbiak a ritkábbak). Virágzatuk teljesen egységes, első ránézésre egyformának tűnnek kicsiny, érdekes, fehéres virágaik. A puhább típusú fajok levélhegyein fényáteresztő (ablakos) sejtek vannak, amelyeknek köszönhetően jut be a betemetett növény asszimiláló* felületéhez a fény. Van közöttük néhány nagyon sajátságosan kinéző (H. maughanii, H. truncata), melyek levelei mintha vízszintesen le lennének vágva. Ezen levágott levélhegyek végén vannak az ablakok.
    A Gasteria-k legtöbb faja jóval nagyobb, mint az előző nemzetség fajai, de még így sem fogják kinőni a lakást. Levelei átellenesen helyezkednek el két sorban, és nyelv alakúak. Virágaik szintén hosszú száron helyezkednek el, de a Haworthia-kénál sokkal dekoratívabbak, hiszen piros színűek (nagyon hasonlítanak az Aloe-k virágaira).
    Mindkét nemzetség fajai az ún. rövid-nappalos növények közé tartoznak, ami azt jelenti, hogy a vegetációs periódusban napi 10-11 órán át kapnak fényt. Ez élőhelyeiken és nálunk is a téli, ill. tavaszi hónapokra esik. A probléma azonban az, hogy nálunk a téli hónapokban - főleg, ha tartósan ködös-felhős az égbolt – ennél csak kevesebb időtartamban és főleg az igényeltnél jóval kisebb intenzitásban kapnak napfényt. A fénymennyiség ezenkívül tovább csökken a lakásokban. A gyakorlatban ezt az ellentmondásos helyzetet kell ügyesen kezelni. Először is szerencsére a rövid-nappalosságuk nem olyan erős, mint más növények esetében, vagyis a nyári időszakban is nevelhetjük, vigyázva arra, hogy túl ne hevüljenek. Illetve közvetlen napfény ne érje őket a déli órákban. A téli időszakot is könnyebben átvészelhetik, ha nem öntözzük őket állandóan (elég havi egyszer-kétszer öntözni). Ha a túlöntözés vagy nem megfelelő talaj használata mellett a gyökereket elveszítik, nem kell megijedni. Átültetéssel a gyökérképződést újra lehet indítani. Szaporításuk nem nehéz, a sarjadó fajok sarjainak leválasztása szinte mindig sikerhez vezet. Szerencsés esetben sikerülhet levéldugványai, illetve magvetéssel is. A magfogáshoz két magról nevelt fajazonos növény egymással való beporozása szükséges. A beporzásnál legtöbbször a virágokat oldalról fel kell hasítani, és lecsípni a portokot, majd a másik növény virágjának bibéjéhez kell dörzsölni. A magvetésnél vigyázni kell a gombákra, és arra, hogy 2-3 levél megjelenéséig nedvesen tartsuk a talajt.
    Minden kezdő pozsgáskedvelőnek tudom ajánlani. Nevelésük kevés szabály betartása mellett rendkívül egyszerű. Sajnos – néhány sajátságos kinézetű ritkaságot kivéve – a nagyobb gyűjteményekből is hiányoznak.

A fentiekben említett nemzetség fajain kívül még nagyon sok olyan pozsgás csoport létezik, ami ajánlható lakótelepi lakásokba. A fentiek a klasszikus példákat jelentik. Aki azonban másféle növényeket akar tartani, annak a továbbiakban is csak azt tudom írni, hogy ki kell mindent próbálni, és kísérletezni kell. Egy kis odafigyeléssel és gyakorlattal szinte bármit meg lehet oldani lakótelepi környezetben is. Folytatjuk!

Deli Tamás
Gyomaendrőd

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.