A nemzeközi és hazai kaktuszos élet jelesei

Eredet: a Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság, Debrecen Cikk-tára

Tisztelet szellemében - A nemzetközi és hazai kaktuszos élet jelesei.

A kaktuszgyűjtők nemzetközi társadalma mélységes tisztelettel adózik azon embereknek, akik tudásukkal, tapasztalatukkal, munkásságukkal hozzájárultak, hogy rendelkezzünk a szükséges tudományos ismeretekkel szeretett szenvedélyünk eredményes műveléséhez. A teljesség igénye nélkül kívánjuk áttekinteni és röviden bemutatni ezen személyeket - a rendelkezésünkre álló irodalom szabta határok között.
† Dr. Erostyák Mihály és Kiss László
Orosháza

John F. Akers:
Az USA-ban élő jelentős kaktusztudós. 1943-1947 között Peruban gyűjtött. Róla lett elnevezve az Akersia nemzetség.
Dr. Edward F. Anderson (USA):
1932-2001. Kaktusz rendszerező tudós, aki Equadorban és a Galapagos- szigeteken kutatott, elsősorban a Thelocactusok, Opuntiaák, Turbinicarpusok nemzetségét kutatta. Több nemzetséget is revízió alá vett és rendezett rendszertanilag. Az IOS elnöke is volt. 1992-től a Dessert Botanical Garden-ben dolgozott. A The Cactus Family című könyv szerzője. A Mexikó veszélyeztetett kaktuszai (1994) könynek a társszerzője. Róla (is) lett elnevezve a Turbinicarpus andersoni és a Mammillaria perezdelarosae v. andersoniana.
Wilhelm Andreae:
1895-1970. Jelentős és közismert kaktusz tudós. Krainz: A kaktuszok című könyvének társszerzője. Corypantha, Gymnocalycium, Neochilenia és Parodia faj lett elnevezve róla.
Prof. János Daniel Anisits:
1856-1911. Gyógyszerész, természetkutató és növénybarát, aki a XIX. és XX. századforduló körül (1883-1907) Paraguayban élt Asuncion városban, ahol volt a vegytani és bakteriológiai laboratórium vezetője, igazgatta a városi vízművet, 1889-től a Colegio Nacional professzora. Több útleírás és szakcikk szerzője. 1907-1909 között Budapesten élt és dolgozott. Több hazai intézet részére adományozott gazdag anyagot. 1909-1911 között Berlinben Császári Biológiai Intézet bakteriológusa. Többször gyűjtött és küldött élőhelyi növényeket Prof. Karl Schumann részére Berlinbe, aki ezek közül a Gymnocalycium, Monvillea fajokat nevezte el róla. Ezenkívül ő találta meg a Gymnocalycium denudatum fajt, és nevét még három pálmafaj is őrzi: Bactris anisitsii, Diplotenium anisitsii, Scheelea anisitsiana.
Prof. Dr. Mag. Helmut Antesberger:
1938-1997. Melocactus szakértő. Gimnáziumi tanár és a Salzburgi Egyetem munkatársa. A 1990-es évek elejétől többször is bejárta a Melocactus-os élőhelyeket. Több faj felfedezője és leírója, pl.: Melocactus citrispinus, barbarensis, laui, bozsingianus, inclinatus. A. Lau róla nevezte el a Melocactus ansterbergerianus -t.
A. E. Areces:
Kaktuszokkal foglalkozó kubai botanikus.
Prof. Dr. Jose Arechevaleta:
1834-1912. Spanyol származású gűjtő. Paraguayi botanikus, majd a Montevideoi Természettudományi Múzeum igazgatója. Az uruguayi kaktuszélőhelyek kutatója és leírója. A The Uruguaya című mű szerzője. Nevét Wigginsia (Notocactus, Parodia) és Opuntia faj viseli.
Curt Backeberg:
1894-1966. Az eddig élt legnagyobb kaktuszkutató, leíró, gyűjtő. 1929-től 7 alkalommal végzett gyűjtőmunkánkat, felkeresve az élőhelyeket, összesen mintegy 85 ezer km-t utazott. Több utat a Kaktusz-Haage cég finanszírozott. Nagy számban fedezett fel és írt le új kaktusz fajokat. Tövises vadon c. leíró munkája sokak előtt ismertté és népszerűvé tette. Ez a könyv sok botanikai érdekesség mellett a táj és az emberek érdekes leírását is tartalmazza. Ennek előfutáraként már 1929-ben megjelent a Kaktuszvadászat Texas és Patagónia között c. műve. 1934-től tudományos folyóiratok számára folyamatosan írt cikkeket, melyek egy része a II. világháborúban tönkrement. A levelek egy része Britton és Rose szisztémájának továbbfejlesztését tartalmazta, mely tudományos harc volt a Schumann-féle rendszer támogatóival szemben. További tevékenysége volt a vadon élő kaktuszok tudományos tanulmányozása. A kaktuszok rendszertanához tartozó földrajzi elterjedés kutatása, sajátos látásmódjának köszönhetően rövidesen közismert lett. 1958-1961 között 6 kötetes könyvben (címe A kaktuszfélék) ismertette az addig ismert és leírt kaktusz fajokat, mely Britton és Rose 1923-beli hasonló című könyvének megjelenése óta a legteljesebb összefoglalást adja. Már halálát követő évben (1967) került sor a Kaktusz Lexikon kiadására, mely záró összefoglalása volt egy termékeny életműnek. Nevét viseli a Backebergia nemzetség, valamint Lobivia, Mammillaria, és Parodia faj.
Vesrum (Vernon) Baileyi:
Az USA délnyugati területén gyűjtötte és kutatta a kaktuszokat. Ő találta meg a róla elnevezett Echinocereus baileyi-t 1906-ban.
John Gilbert Baker:
1834-1920. A kewi herbariumban dolgozott. Botanikus és szakkönyvíró.
Hugo Baum:
1867-1950. A Rostocki Botanikus Kert főinspektora. 1925-ben egykori tanítványával H. W. Viereck-el Mexikóban ugyanazon farmon kutattak, ill. Viereck sógorával (Georg Sauer) számos kaktuszt gyűjtve először fedezték fel a Dolichothele nemzetség egyedeit. Mammillaria és Dolichothele faj viseli nevét.
Gebr. Baumann:
Kertészeti kereskedés tulajdonosa volt, és kaktuszokkal is foglalkozott. Cleistocactus faj lett róla elnevezve.
Alfred Bayr:
Sokáig volt az Osztrák Kaktuszbarátok Társaságának igazgatója. Gymnocalycium faj viseli nevét.
Abbé Béguin:
A XIX. Században az Astrophytumok keresztezésével vált híressé. Thelocactus és Gymnocactus faj lett róla elnevezve.
Adolf Benecke:
Berlin közelében kaktuszkertészete volt. 1891-ben kezdte a kaktuszgyűjtést átvéve H. Hildmann gyűjteményét. Jó ismerőse F.A. Ehrenbergnek. kaktusz importőr is volt. Dolichothele, Hertrichocereus, Mammillaria faj viseli a nevét.
Dr. Lyman Benson:
Kaktuszkutató, a California Pomona College Botanikai szakának vezetője, Kalifornia, Arizona és Texas Kaktuszvilágát tanulmányozta és felülvizsgált több nemzetséget. Ismert könyve Az Egyesült Államok és Kanada kaktuszai. Opuntia faj és Pediocactus alfaj örökíti meg nevét.
Alwin Berger:
1971-1931. Ismert kertész, szerző és kaktusztudós. Az akkor nagy hírű, La Mortola Szukulens Kert kurátora volt Olaszországban. Nagynevű botanikusok közeli ismerőse, munkájuk segítője. 1923-ban egy felkérésre New York államba utazott 3 és fél évre, ahol botanikai kutatómunkát végzett. Könyvet írt a kaktuszok fejlődésvonaláról, általában a kaktuszokról és illusztrált könyvet a szukkulens növényekről, nemzetségenként. A Bergerocactus nemzetség és a Cleistocactus, Opuntia, Agave, Sedum faj viseli a nevét.
Josef Berger:
Krakkói könyvnyomtató mester, aki nagy kaktuszbarát volt. 1882-ben kitűnő könyvet írt A kaktuszok hazája címmel.
Dr. Jean Louis Berlandier:
1805-1851. Svájci botanikus, aki Mexikóban gyűjtött. Echinocereus faj örökíti meg nevét.
Prof. Dr. J. Bigelow:
1787-1879. Orvos professzor és botanikus volt Bostonban. Dr Engelmann munkatársa. Cylindropuntia faj állít emléket munkájának.
Hiram Bingham:
1875-1956. Botanikus, kutató, a Yale Egyetem professzora. A Neobinghamia nemzetség, Lobivia, Seticereus faj lett róla elnevezve.
Robert Blossfeld:
Német és más ország béli magkereskedések tulajdonosa, aki gyűjtött Braziliában. 1945-ben Sao Paulóban halt meg.
Harry Blossfeld:
Az előbbinek a fia, aki 1913-ban született. Botanikus volt és ritka növények gyűjtője. Dél-Amerikában kiterjedten gyűjtött, számos újdonságot fedezett fel. Nevét őrzi a Blossfeldia nemzetség, és a Thrixanthocereus, Mammillaria, Mediolobivia faj. Braziliában maradt és a kaktusz élőhelyek leírójaként is sikeres volt.
Fridrich Bödeker (Boedeker):
1867-1937. Kölnben élő festő volt, számos kaktuszos cikk szerzője. A Mammillaria és Coryphantha nemzetség „ismeretlen” specialistája. Mammillaria határozó füzete a mai napig értékes, melyet 1933-ban adott ki. Mammillaria , Lobivia, Echunofossulocactus fajok viselik a nevét.
Dr. Norman H. Boke:
A botanika professzora Kaliforniában és Oklahomában. A Pelecypora és Thelocactus nemzetségeket tanulmányozta. Az Epithelantha bokei faj örökíti meg nevét.
Louisa Bolus:
1877-1970. Dél-Afrikában kutatott, sok új szukkulens fajt fedezett fel. Több új szukkulens nemzetség megalapítása fűződik a nevéhez.
Dr. Aimé Bonpland:
1773-1858. Orvos és botanikus Párizsban. Humboldt barátja és utazótársa az Orinoco vidékén tett útjánál. 1818-1821 között professzor volt Buenos Airesben, majd a braziliai Sta Ana Egyetemen. Itt intrikák tüzébe került, és mint a növényzet ismerője visszavonultan dolgozott. Humboldt és társai a rehabilitációjáért nem tudott eredményt elérni. Echinocereus, és Harrisia faj lett róla elnevezve.
Dr. Buedewijn K. Boom:
1903-1980. A Washingtoni Kultúrnövények Intézetének botanikusa. A Discocactus zentheri ssp. boomianus viseli a nevét.
Hans Borth:
1925-ben született. Osztrák kaktuszgyűjtő, civilben irodalmár. Több növény leírója. Gymnocalycium faj lett elnevezve róla.
Prof. Antonio Borzi:
1852-1921. Olasz botanikus, a palermói Botanikus Kert igazgatója, a palermói és messinai botanikai kertek megalapozója. A Borzicactus nemzetség viseli a nevét.
Franz Bozsing:
1910-1990. Ismert osztrák kaktuszgyűjtő volt. Gymnocalycium szakgyűjteményt tartott fenn Salzburgban. Több növény leírója. Róla nevezte el Schütz a Gymnocalycium bozsingianum-ot, ezen kívül Melocactus faj is lett róla elnevezve.
Geo. M. Bradt:
Lousville-ben élt. Kiadója a Southern Florist and Gardener folyóiratnak. Grusonia fajt neveztek el róla.
Mary Cathatharina Brandegee:
1844-1920. Botanikus, a kaliforniai kaktuszfajok kiváló ismerője és leírója. San Francisco-ban dolgozott. Mammilaria faj viseli a nevét.
Dr. T. S. Brandegee:
1843-1925. Botanikus, részt vett dr. Haydens Koloradó-expedíciójában 1875-76-ban. Echinocereus faj lett róla elnevezve.
Fred H. Brandt:
Az USA-ban levő Huntington Botanikus Kert igazgatója volt. A Parodiák kutatója és leírója. Echeveria fajt (változat) neveztek el róla.
Prof. Helia Bravo-Hollis:
1902-2002. A Mexikó-Chapultepec Biológia Intézet, és a Mexikói Egyetem professzorasszonya, nemzetközi hírű kaktusztudós, több fajfelfedezője és leírója. Társszerzője a Las Cactaceas de Mexico háromkötetes műnek (1978. 1991). Nevét a Heliabravoa, Helianthocereus, Bravocactus nemzetségek, és Ariocarpus, Mammillaria, Opuntia (heliae, heliabravoana, bravoana) fajok viselik.
A.J. Brederoo:
Az 1970-es években több dél-amerikai fajt írt le, Buininggel együttműködve. Melocactus faj viseli a nevét.
Th. Bridges:
1805-1865. Botanikus Madarász (ornitológus) és terepkutató. Kaliforniában Bolíviában és Chilében kutatott. Copiapoa, Trichocereus faj lett róla elnevezve.
W. E. Browning:
Egykori igazgatója volt az Institudo Ingles-nek (Angol Intézet) Santiago de Chile-ben. Browningia nemzetség lett róla elnevezve.
Dr. Nathaniel Britton:
1858-1934. Megszervezte a New York-i Botanikus Kertet, melynek őlett az első igazgatója. Több botanikai témájú könyv társszerzője:
Pl. Britton & Rose The Cactaceae. Monvillea faj viseli a nevét.
Albert F. H. Buining:
1902-1976. Kaktusztudós, 28 éven át a holland Pozsgás Egyesület vezetője, nemzetközi kaktusz (IOS)- és pozsgás szervezetek tagja (Succulenta, DKG). Több utazást tett Kelet- Braziliába és más országokba is, ahol tudományosan tanulmányozta a kaktuszokat, és több fajt is felfedezett. A Buiningia nemzetség, valamint Aylostera, Parodia, Notocactus, Uebelmanniana fajok őrzik nevét és munkásságát.
Dr. Franz Buxbaum:
1900-1979. Ausztriai professzor. Ismert kaktusz leíró és kutató tudós. Évtizedeken keresztül tanulmányozta a kaktuszok morfológiáját. A kutatásai alapján könnyebb volt a növények rendszertani osztályozása, és tudományos módszert dolgozott ki ennek elérésére. A kaktuszok rendszertani osztályozása terén végzett munkássága alapján vált nálunk ismertté. A magok szerkezetének tanulmányozásával új módszert alkalmazott a filogenetika rendszertani alkalmazásához. Különös gondossággal kutatta a virágokat is. 1959-ben Könyvet adott ki Kaktuszgondozás biológiailag helyesen címmel. Számos tudományos értekezés szerzője. H. Krainz Kaktuszok c. könyvének szerzőtársa. A Neobuxbaumia nemzetség és Parodia, Coleocephalocereus, Mammillaria faj is fenntartja nevének nagyságát.
Prof. Dr. Martin Cardenas:
1899-1973: Bolíviában a Cochabamba Egyetem rektora, jelentős kaktusztudós és gyűjtő, előszeretettel a bolíviai fajokra. Három új nemzetség leírója: Bolivicereus, Castellanosia, Samaipaticereus. Ezen kívül Echinopsis, Gymnocayicium, Parodia, Sulcorebutia faj lett róla elnevezve.
Andrew Carnegie:
1835-1919. Tudományos előmozdítója, Britton és Rose A kaktuszok c. 4 kötetes művének kiadásában segédkezett. A Carnegia nemzetség viseli a nevét.
Prof Dr. Alberto Castellanos:
1897-1968. Éveken át volt Spegazzini asszisztense Buenos Auresben. Argentina kaktuszflórájának egyik leírója. Később Braziliában tevékenykedett. A Német Kaktusztársaság tagja, a Dél Amerikai Botanikus Kongresszus egyik alapítója. Nevét a Castellanosia nemzetség és Gymnocalycium faj viseli a nevét.
Jean- Francois Cels:
1810-1888. Francia kertész, kaktusz-, és orchideatermelő. Oreocereus fajt neveztek el róla.
Jaques Martin Cels:
1743-1806. Botanikus, pártfogója a párizsi kertészetnek. Mammillaria faj lett róla elnevezve.
Dr. Robert T. Craig:
1851-1928. Chicagóban a botanika professzora. Rose munkatársa. Észak-Amerika kaktuszai c. könyv szerzője, többigényes tudományos mű szerzője. Mammillaria faj őrzi nevét és munkásságát.
Dr. Willy Cullmann:
Jelentős kaktusztudós, és szerző. Különösen a Lobivia és Rebutia nemzetségeket, és a Peruban előforduló Cereus-okat tanulmányozta. Loxanthocereus és Thrixanthocereus faj lett róla elnevezve.
Erich Dams:
A Monatschrift für Kakteenfreunde kiadója volt K. Schumann halálát követően. Gymnocalycium fajt neveztek el róla.
Auguste Pyrmus De Candolle:
1778-1841. Genfi botanikus. Több növény leírója.
Michelangelo Console:
1812-1897. A Palermoi Botanikus Kert professzora. Lemaire munkatársa. A Consolea nemzetség, és Myrtillocactus faj lett róla elnevezve.
Thomas Coulter:
?-1928. Chicagoi botanikus professzor. Feldolgozta Észak -Amerika kaktuszait. Rose-val több alkalommal vett részt gyűjtő úton.
Dr. W. Cullmann:
A kaktuszok jelentős Francia ismerője. Könyvet írt a Lobivia és Rebutia nemzetségről. Az MKOE levelező tagja. Loxanthocereus, Thrixanthocereus és Wilcoxia faj őrzi nevét.
Erich Dams:
Monatschrift für Kakteenfreunde kiadója (K.Schumann halálát követően). Gynnocalycium faj viseli a nevét.
Franz De Laet:
1866-1928. Kaktuszbarát és importőr, jelentős export-import bonyolító, aki nagy kaktuszkertészetet működtetett. Coryphantha és Echinocereus faj és Wicoxia viperina ssp. culmanniana viseli nevét.
Dr. Alberrt Dietrich:
1795-1856. Botanikus, a Berlin- Dahleni Botanikus Kert custosa. Számos új kaktuszfaj leírója.
Leon Diguet:
1859-1926. Le Havre-ból származó gyűjtő Mexikóban kutatott és két új fajt fedezett fel, ezek a Cephalocereus alensis és a Wicoxia viperina. A Ferocactus, Mammillaria, Neoevansia faj őrzi emlékét.
John Jakob Dillenius:
1687-1747. Német származású botanikus, aki Oxfordban is mőködött. Több faj leírója. Opuntia fajt neveztek el róla.
Dr. Prof. Kurt Dinter:
1868-1945. Német származású terepkutató, a szukkulensek kiváló ismerője. Délnyugat-Afrika hegyeiben kutatott. Lithops faj viseli a nevét.
John Donald:
A dél-amerikai kaktusznemzetségek elismert kutatója. Nevéhez fűződik (F.H. Buininggel együtt) a Rebutia nemzetség két alnemzetségre való bontása, és ezeknek 3-3 sectio-ra (fajcsoportra) történő felosztása.
J.A. Mc. Dowell:
Mexikói terepkutató és exportőr. Thelocactus faj viseli a nevét.
Bruno Dölz (Doelz):
1906-1945. Berlini kaktuszgyűjtő. A Német Kaktuszgyűjtők Egyesületének (DKG) elnöke volt több alkalommal. Emlékét Oreocereus faj őrzi.
Bartheelemy Ch. Joseph Dumortier:
1797-1878. Belga botanikus, (parlamenti elnök), több kaktuszfaj leírója. Nevét Isolatocereus faj őrzi.
G. D. Duursma:
1969-ben halt meg. Holland kaktuszszakértő. Hosszú évekig szerkesztette a Succulenta folyóiratot. Lobivia és Mediolobivia faj viseli a nevét.
Dybowski:
Térképészként dolgozott Braziliában. Neki tulajdonítható a az Austrocactus dybowski megtalálása, melyet róla nevezett el (és írt le) 1908-ban Gosselin.
W. H. Earle:
Az arizoniai Pfönixben levő Dessert Botanical Garden (Sivatagi Botanikus Kert) igazgatója. Arizóniai és mexikói szukkulens növények szakértője. Kiadója a Saguaroland kiadványnak. Harrisia faj lett róla elnevezve.
Atanasio Echeverria:
Tehetséges növényrajzoló. 1788-ban III. Károly spanyol király által indított mexikói expedícióban vett részt (vezette: Martin Sesse és Dr JOse Mocino). Rajzai a Flora Mexicana könyvet illusztrálták. Prof. DeCandolle róla nevezte el az Echeveria szukkulens nemzetséget.
Karl August Ehrenberg:
1801-1884. Beutazta az Antillákat és Mexikót, sok kaktuszt győjtött és írt le. Gyűjteményét Salm-Dyck és F. A. Haage gyűjteményének adta el, az idő tájt jelentős pénzért. Magértékesítéssel is foglalkozott. Echinocereus és Thelocactus faj viseli nevét.
Fridrich Eichlam:
1911-től Guatemalában gyűjtött. Európába való hazautazása közben halt meg. Discocactus, Mammillaria, Myrtillocactus, Ritterocereus faj lett róla elnevezve.
W.H. Emory:
Katonaként, az Egyesült Államok nyugati részében kiépítendő vasútvonal nyomvonalának kijelölésére vezetett expedíciót. Nagy érdeklődéssel tanulmányozta Engelmann munkáját, és megfigyeléseket is végzett. Bergerocactus és Ferocactus viseli a nevét.
Dr. Georg Engelmann:
1804-1884. Orvosként és kaktuszok ismerőjeként USA-ban elkísérte Emory őrnagyot. Maga is gyűjtött és irt le kaktuszokat. Kiadott könyve a Cactaceae of the Boundary a mai napig is iránymutató. Testvére is gyűjtő volt. Echinocereus, Opuntia fajt neveztek el róla.
Dr. Adolf Engler:
1844-1930. A berlini Botanikai Intézet professzora, és annak igazgatója volt. Korának egyik legjelentősebb növény rendszertanásza. Horridocactus, Notocactus faj lett róla elnevezve.
Prof. Dr. P. H. Esser:
1859-1945. A Kölni Botanikus Kert igazgatója volt. Mammillaria faj viseli a nevét.
J. B. Eyries:
Neves kaktuszgyűjtő Le Havre-ban (Fr.o.). A Reise nach Brasilien könyv szerzője. Nevét Echinopsis faj viseli.
H. Fechser:
1919-ban született. Évtizedeken át végzett fáradtságos gyűjtőmunkát, és az általa megfigyelt fajokról máig helytálló leírásokat közölt. Blossfeldia és Parodia fajt neveztek el róla.
August Fendler:
1813-1883. Botanikus és utazó. Új Mexikóban és Venezuelában győjtött. Az általa felfedezett Echinocereus-t Engelmannak küldte, aki azt róla nevezte el.
Dr. C. F. Fiebrig:
1869-1951. Paraguayban Asuncion város Botanikus Kertjének és Múzeumának megalapítója és igazgatója volt. Aylostera és Echinopsis faj viseli nevét.
Mr. Field:
1922-ben botanikai expedíciót finanszírozott Dél-Amerikába. Clistanthocereus faj lett róla elnevezve.
William R. Fitch:
Dr Rose úti-vezetője. Az Antillákon gypjtött kaktuszokat, köztük néhány új fajt Echinocereus faj lett róla elnevezve.
Friedrich Fobe:
1864-1941. Gondozója és vezetője a Hempel - féle kertészetnek. Neoporteria, Echinocereus faj viseli nevét.
Karl Friedrich Foerster:
Szakíró és néhány új kaktuszfaj leírója. Az egyik a Hanbuch der Kakteenkunde című (Leipzig, 1846)
J. Forbes:
1763-1861. Bedfordban a Hercegi Kertészet nagy, látványos gyűjteményének volt a gondozója. Cereus és Echinopsis faj lett róla elnevezve.
Francis Blackwell Forbes:
1839-1908. Bedford hercegének Woburn Abbey-i Kertjének vezetője. Korának neves kaktuszismerője.
Robert Foster:
Az USA-ban megjelenő Cactus & Succulent Journal újság társkiadója, Glass-sal együtt a Mammillaria glassii és a Mammillaria goldii leírója, és több faj felfedezője és leírója. A Peniocereus fosterrianus lett róla elnevezve.
Manuel Fraile:
(1850- ) A spanyolországi Salamanca-ból származik. Az USA Állami Kaktuszgyűjteményének gondozója Washingtonban. Frailea nemzetség és Mammillaria faj viseli a nevét.
Gerhart Frank:
Bécsi mérnök. Amerikában gyűjtött. Tudományos munkát végzett a kaktuszokról. Sulcorebutia és Lobivia faj lett róla elnevezve.
Alberto Wojtech Fric:
1882-1944. Közismert prágai kaktuszgyűjtő volt. Ismételt utazásokat tett a különböző kaktusz élőhelyeken, részben a Haage kertészet számára. Számos Új fajt és változatot fedezett fel. Élőhelyi megfigyeléseivel és saját szép elrendezésű gyűjteményével hozzájárult a fejlődés-rendszertan eredményeihez. Parodia, Gymnocalycium, Echinopsis, Wigginsia, Mediolobivia, Stenocactus faj őrzi nevét és munkásságát.
Dr. Josef Gaertner:
1732-1791. Orvos botanikus és több új kaktuszfaj leírója.
Karl Friedrich Gaertner:
Meghalt 1850-ben. Orvos a braziliai Blumenauból. Epiphyllopsis fajt neveztek el róla.
Galeotti:
?-1850. A brüsszeli botanikus kert igazgatója, Mexikóban több új kaktuszfajt gyűjtött.
Jakob Gasser:
1870-1932. Kaktuszimportőr és kereskedő. Mammillaria faj viseli a nevét.
Howard E. Gates:
Kaktuszkereskedőés gyűjtő, főleg Alsó-Kaliforniában. Ferocactus, Lophocereus, Mammillaria, Perskiopsis faj lett róla elnevezve.
Dr. Georg F. Gaumer:
és fia gyűjtpők voltak a Karib-szigeteken és a Yucatan félszigeten. Anisocereus, Mammillaria, Nopalea faj viseli a nevét.
August Ghiesbreght:
Kaktuszokat gyűjtött Mexikóban, amiket azután Belgiumba küldött. Armatocereus faj lett róla elnevezve.
Karl Gielsdorf:
1888-1973. 1914-1954 között a Berlin- Dahleni Botanikus Kert főfelügyelője. Gymnocactus (Turbinicarpus) fajt neveztek el róla.
Charles Glass:
1934-1998. Kaktusz szakértő. Az USA:
Cactus and Succulent Journal szerkesztője volt 1966-92 között Robert Foster-rel több expedíciót vezetett Mexikóba, számos új faj felfedezője. Több régi és új élőhely felfedezőjeként együtt dolgozott Fitz Mauricz-czel, (Pl. M. multihamata, sin. marcosii). 1991-től Mexikóban élt. Guanajuato államban San Miguel de Allende-ben segített botanikus kertet létrehozni. Sokat tett a kaktuszok, és élőhelyük védelméért. Mammillaria faj lett róla elnevezve.
Dudley B. Gold:
A Mexikói Kaktusz-és Pozsgás Társaság titkára. Törpe kaktuszokat győjtött Mexikóban. A Mammillaria goldii leírója. Thelocactus (Gymnocactus) is viseli a nevét.
Robert Gosselin-Roland:
1854-1925. Francia szukkulens kutató és kaktuszgyőjtő. Dr Albert Weber munkatársa. Opuntia faj viseli a nevét.
Alfred Gräser:
1895-1973. (máshol:1896-1974) Nürnbergi kertész. A kaktuszok szakértője, neves szakíró.
Robert Gräser:
1893-1977. A DKG tiszteletbeli tagja. Sikeres kaktuszszakértő, győjtötte és termesztette a kaktuszokat. A Gäsner testvérekről egy hibrid Rhipsahyllopsis fajt neveztek el.
Richard Grässner:
1875-1942. Apjától örökölt jelentős gyűjteményt fejlesztette. Braziliában gyűjtött. Felfedezője és leírója a később róla elnevezett Brazilicactus graessneri-nek. (A Grässer testvérekről egy hybrid Rhipsaphyllopsis-t neveztek el.)
Dr. Josiah Gregg:
1806-1850. Közép Amerikában szervezett győjtőutakat és több új faj felfedezője. Epithelantha alfaj, Peniocereus és Sedum faj viseli a nevét.
Dr. August H. Grisebach:
1814-1879. A Göttingeni Egyetem professzora. A Göttingeni Botanikus Kert igazgatója. A nyugat-indiai és az argentínai flóra ismeője, több új kaktuszfaj leírója.
Hermann Grosse:
-1903. 1898-ban Paraguayban gyűjtött kaktuszokat a Haage cég részére. Cleistocactus fajt neveztek el róla.
Hermann Gruson:
1821-1895. Magdeburgban nagy gyűjteménye volt, melyet a városra hagyományozott 1889-ben főkertészét (A. Mathsson) Mexikóba küldte gyűjtőútra. Nevét a Grusonia nemzetség, Echinocactus és Mammillaria fajok őrzik.
H. Gueldemann:
A DKG egyik nagyon aktív tagja volt. Mammillaria faj lett róla elnevezve.
Robert Gülzow:
Berlini Kaktuszkereskedő volt. 1927-ben egy új Mammillaria fajt importált Mexikóból, melyet Fr. Bödecker róla nevezett el. (M. guelzowiana)
Dr. Max Gürke:
1854-ben született, 1911-ben halt meg. A Berlini Botanikai Múzeum professzora. Prof. K. Schumann utódja a Német Kaktusztársaság elnökeként. Coryphantha, és Gymnocalycium faj viseli a nevét.
Friedrich Adolph Haage:
1796-1866. A Kakteen-Haage cég megalapítója. Fiatal Korától kezdve vonzódott a kaktuszokhoz, ritka szakmai ismeretekkel rendelkezett. Európa legnagyobb és legteljesebb gyűjteményét hozta létre. Mammillaria fajt neveztek el róla.
Ferdinand Haage:
1830-1921. Az előbbi fia és munkásságának folytatója. A világ valamennyi jelentősebb kaktusz-tudósával kapcsolatban állt.
Ferdinand Haage:
1859-1930. Előbbi fia és tevékenységének folytatója, s 1888-ban vette át a cég irányítását. Valamennyi kaktusz fajt jól ismerte és sikeresen szaporította. Növényei minden bel- és külföldi kiállításon aranyérmet és elismerést nyertek.
Walther Haage:
1899-ben született. Fia és követője az előzőnek, a cégalapító dédunokája. Kaktusztudós, számos könyv szerzője, melyek az egész világon ismertek és 8 nyelvre fordították le. Nevét a Haageocereus nemzetség, Lobivia, Monvillea, Parodia fajok viselik.
Adolf Hahn:
Berlin- Lichterfeldi gyűjtő, kaktuszkertész. Mammillaria faj lett róla elnevezve.
Pater Justinian Lorenzo Hammerschmid:
Tiroli származású, 1947-től Boliviában élőmisszionárius, több kaktuszfaj felfedezője. Echinopsis és Gymnocalycium fajt neveztek el róla.
Dr. Fr. Haselberg:
A németországi Stralsundban élt, és nagy kaktuszgyűjtemény bírtokosa. Brasilicactus faj őrzi a nevét, és emlékét.
Scott E. Haselton:
37 évid volt a Cactus and Succulent Journal of America folyóiratnak, de ezen kívül számos más kaktuszos könyvnek a kiadójaként is ismert. Haseltonia nemzetség és Copiapoa, Rebutia (Sulcorebutia) faj lett róla elnevezve.
Adrian H. Haworth:
1768-1833. Az angliai Chelsea-ban élt. Angol származású szukkulens kutató, gyűjtő, kertész és botanikustöbb faj leírója. A Mammillaria nemzetség és több új faj leírója. A Haworthia nemtetség viseli a nevét.
Wilhelm Hennis:
1896-1969. Beutazta 1929-ben Venezuelát és Columbiát. 1933 májusától Venezuelában telepedett le, s főleg Sogamoso környékén gyűjtötte a Werdermann által M. columbiana bogotesis formának nevezett növényt. Ő fedezte fel a Wiggnsia vorverkiana fajt. Ezen kívül tőle származik a Bödecker által M. hennisii-ként leírt faj is. Malacocarpus, és Mammillaria faj őrzi nevét.
A. Herment:
A Monville Gyűjtemény vezetője, később a Caeni Botanikus Kert (Franciaország) igazgatója. Pilosocereus faj lett róla elnevezve.
Dr. Hans Herre:
1895-1979. Diplomás kertépítő inspektor, a dél-amerikai szukkulens flóra kutatója, aki közkedvelt volt segítőkészsége miatt. 1925-1963 között Stellenbosch/ Kapstadt Botanikus Kertjének kurátora volt. Az I.O.S. munkatársa. Életművének megkoronázásaként jelent meg 1971-ben kitűnő munkája a kristályvirágfélék nemzetségéről. Ferocactus és Mammillaria faj viseli a nevét.
Prof. Dr. Wilhelm Herter:
Az I.O.S. alapító tagja. Róla kapta a nevét a Notocactus herteri.
Mr. Hertling:
Azureocereus (Browningia) faj lett róla elnevezve.
William Hertrich:
1878-1966. Az E. Huntington Botanikus Kert (San Marino,Texas) vezetője. Lobivia, Mammillaria, Ferocactus faj lett róla elnevezve.
Prof. Dr. Theodor Herzog:
1880-1961. Botanikus Münchenben és Jénában. Híres kutató, földrészeket utazott be, s Dél-Amerikában új fajokat fedezett fel. Két expedíciót vezetett Argentínában, Bolíviában, Chilében és Brazíliában. Több könyv szerzője. Cleistocactus, Helianthocereus, Matucana, és Neocardenasiana fajok elnevezésével ismerték el munkáságát.
Heyder:
Berlini kaktuszgyűjt. Mammillaria fajt neveztek el róla.
Prof. Dr. Cristobal M. Hicken:
1934-ben halt meg Buenos Aires-ben. Prof Rose munkatársa volt. Pterocactus és Tephrocactus fajok viselik a nevét.
G. Hinton:
Nuevo Leon államban találta meg az Aztekium hintoni és a Geohintonia mexikana fajokat. Ezeken kívül Thelocactus és Coryphantha faj viseli a nevét.
Werner Hoffmann:
1925-ben született. Dél-Amerika több országában igen sikeresen kutatott és gyűjtött. Aylostera, Lobivia, Mammillaria, Sulcorebutia fajok lettek róla elnevezve.
William Jackson Hooker:
1785-1865. Neves angol botanikus és kaktusz szerző, a Kew Garden igazgatója volt. A zárvatermőkkel foglalkozott. Epiphylum faj viseli a nevét.
Leopold Horst:
Braziliában gyűjtött, részben Buining-gal együtt. Több új faj felfedezője. Többek között az Uebelmann nemzetségé is. Munkásságának a Discocactus, Frailea, Gymnocalycium, Notocactus, Opuntia, Wigginsia fajok róla való elnevezésével állítottak emléket.
Dr. C. C. Hosseus:
Elhunyt 1950-ben. Argentínában, Cordobában a botanika professzora, a Kakteen-Haage cég részére gyűjtött kaktuszokat. Róla nevezték el a Gymnocalycium -, Lobivia-, és a Tephrocactus hossei fajokat.
Alexander von Humboldt:
1769-1859. Világhírű természetkutató. Hihetetlen alapos, széleskörű tudással rendelkezett, mellyel a tudományt több területen is előrevitte. 1799-1804 között Dr Aimé Bonpland társaságában beutazta Amerika trópusi övezetét, miáltal gazdag botanikai ismeretekkel (kaktuszokkal is) gazdagította a tudományt. Kaktuszokkal kapcsolatos anyagát Dr Karl Knuth dolgozta fel. Nevét Mammillaria, Pereskia, Seticereus faj is őrzi az utókornak.
David R. Hunt:
Angol botanikus, kaktusztudós. a Kew Garden munkatársa. Mammillaria rendszer kidolgozója. A C.I.T.E.S. Cactaceae Cheklist szerzője és összeállítója.
Alvaro Obregon:
Mexikói Államelnök. 1925-ös években. Az Obregoni denegrii róla lett elnevezve.
Hanns Oehme:
1944-ben hunyt el. Festő és jelentős kaktuszbarát, aki Drezda környékén élt. Az Oehmea nemzetség viseli a nevét. Igen sokat publikált az1930-as években.
C. R. Orcutt:
1900 környékén élt, a kaliforniai San Diego-ban volt kaktusz-kertész. Olivia nevű feleségéről nevezték el a Mammillaria olivae-t. Róla Coryphantha, Escobaria, Ferocactus, Mammillaria, Pachycereus faj kapta a nevét.
J. G. Ortega:
Mexikói botanikus. Az 1920-as években gyűjtött. Echinocereus, Mammillaria lett róla elnevezve.
Friedrich Czistoph Otto:
1783-1856. A Berlini Botanikus Kert inspektora, több új kaktuszfaj leírója, többnyire Link professzorral együtt. Fia (Ed Otto) folytatta a munkáját. Coryphantha, Notocactus viseli a nevét.
Ed Otto:
Venezuelában és Kubában kutatott, később a Hamburgi Botanukus Kert igazgatója lett.
Wolfgang Papsch:
2001-ben a MKOE Anisits János Dániel Emlékérem elismerésében részesült.
John Parkinson:
1847-ben született Londonban. Mexikói konzul, és Ehrenberg barátja. Mammillaria fajt neveztek el róla.
Dr Domingo Parodi:
A paraguayi flóra első kutatója, róla nevezte el Spegazzini 1923-ban a Parodia nemzetséget.
Josef Barley Pentland:
Boliviai brit konzul volt. 1836-38-ban kutatta Bolivia és Peru kaktuszos élőhelyeit. Lobivia és Tephrocactus lett róla elnevezve.
Dr. Louis Pfeiffer:
1805-1872. Orvos és jelentős kaktuszszakértő. Nagy gyűjteménye volt Kassel-ban. Több publikáció fűződik a nevéhez. Több kaktuszfaj leírója. 1838-39-ben Kubában tettutazást.
K. Pflanz:
Konzul volt a bolíviai Villa Montes-ben. Kaktuszkedvelőként ő fedezte fel a Gymnocalycium pflanzii-t, s Pereskia is viseli a nevét.
Dr. Frederico Amandus Philippi:
1809-1904. Jelentős természetkutató. A Santiagói Nemzeti Múzeum Igazgatója volt Chilében. A Philippicereus nemzetség és Erdisia ill. Maihuenia faj őrzi nevét.
Piltz:
Düren-ben magkereskedéssel foglalkozik. Több utazást tett kaktuszos élőhelyeken és sok új faj lett róla elnevezve (Gymnocalycium, Frailea)
Dr Karl von Poelnitz:
1896-1945. Új kaktuszfajok leírója. Neves szukkulens szakíró.
Prof. Dr. E. Fr. Poeppig:
1798-1868. Orvosként működött és természetkutató volt Kubában. 1827-1832 között Chilében, Peruban, és Brazíliában is kutatott. Maihuenia faj lett róla elnevezve.
Ch. Polaski:
USA Oklahoma államában élt. Növénygyűjtő, aki barátságban volt C. Backeberggel. A Polaskia nemzetség, valamint Turbinicarpus, Lobivia faj viseli a nevét.
Dr Hermann Poselger:
1883-ban halt meg. Orvos és kémikus, de a Kaktuszoknak is nag hozzáértője volt. 1849-1854 között az USA-ban és Mexikóban győjtött. Egészen fiatal korától érdeklődött a kaktuszok iránt. Jelentős gyűjteménye a Berlini Botanikus Kertbe került. Cochemia (Mammillaria) Echinocereus , Coryphantha, Wicoxia faj őrzi munkássága emlékét.
John Potts:
Bányamérnök, később Chihuahuaban, Mexikóban a pénzverde vezetője volt. 1842-től Gardens társaságában új Echinocereus fajt fedezett fel, de bátyjával együtt is több új fajt talált. Ferocactus, Mammillaria, Opuntia, Thelocactus faj őrzi a nevét.
Dr. Ernst Priessnitz:
Az Osztrák Kaktuszgyűjtő Egyesület elnöke Mammillaria faj viseli a nevét. A MKOE által 1993-ban Anisits János Dániel Emlékérem elismerésben részesült.
Dr. C. G. Pringle:
1838-1911. Amerikai botanikus, 1880-1885 között Amerikában gyűjtött. Ő találta meg a Mammillaria pringlei-t, melyet róla neveztek el.
Jos. Anton Purpus:
1860-1933. Darmstadtban a botanikus kert fő inspektora, a pozsgás növények kiváló ismerője. Észak -Amerikai kaktuszokat gyűjtött 1887-ben, de a későbbiek során más országokban is gyűjtött. Pilosocereus, Rhipsalis faj viseli nevét.
Dr. C. A. Purpus:
1853-1914. Mexikói növénygyűjtő. Hylocereus faj lett róla elnevezve
Leopold Quehl:
1849-1922. Postatiszt, a kaktuszok kiváló ismerője, Prof. Schumann munkatársa volt. 1892-ben a kaktuszbarátok számára eligazodást segítő kiadványt adott ki. Segítette és ösztönözte a Német Kaktusztársaság megalapítását. Gymnocalycium faj őrzi nevét.
Dr. R. Rathbun:
1852-1918. Amerikai természet-kutató. A Rathbunia nemzetség róla kapta a nevét.
Prof. Dr. Werner Rauh:
1913-ban született. A Heidelbergi Egyetem Botanikai Tanszékének igazgatója. Számos kaktusz és pozsgás növény felfedezője. Több utazást tett feleségével Peruban és amerika több országában, ezen kívül Afrikában és Madagaszkáron is. Több könyvet és kiadványt közölt a kaktuszokról és pozsgásokról. 1978-ig az IOS elnöke. Armatocereus, Tephrocactus, Weberbauerocereus faj viseli a nevét.
Walter Rausch:
1928-ban született. Bécsi kaktuszbarát és gyűjtő. 1962-től sikeresen gyűjtött Dél-Amerikában. Számos új, közkedvelt fajt köszönhetünk neki. 1975-ben és 1985-ben Lobivia monográfiát adott ki. Echinopsis, Lobivia, Mediolobivia, Notocactus, Parodia, Rebutia, Sulcorebutia faj róla lett elnevezve.
Pierre Rebut:
1830-1898. Bortermelő, később ismert kaktuszkertész Lyon közelében. 1891-ben Weber-től kapta a később róla elnevezett Rebutia fajok első példányait.
Prof. Dr. Eduard von Regel:
1813-1892. Zürichi kertigazgató majd a Szentpétervári Botanikus Kert és Múzeum igazgatója. Több új kaktuszfaj leírója.
Dr. Carlos Reiche:
1860-1929. Chilében, Santiagóban élő kaktuszbarát. 1900-ban ő küldte Schumann professzor részére a később róla elnevezett gömbkaktuszt a Reicheocactus nemzetséget és a neoreichei, pseudoreicheianus fajokat, de Neochilenia, Tephrocactus fajok is a nevét viselik.
Friedrich Reichenbach:
Drezdai mérnök. Gyűjtött Mexikóban, s 1893-ban F. Haage róla nevezte el az Echinocereus reichenbachii fajt.
Prof. Dr. Eduard von Regel:
1813-1892. A thüringiai Gotha-ból származik. Zürichben volt kertigazgató, később Szentpétervári Botanikus Kert, és Múzeum igazgatója. Megalapítója volt a Gartemflora (Kerti virágok) című folyóiratnak, ezen kívül több kaktuszfaj leírója. Eriocereus, Harisia faj őrzi a nevét.
Walter. Reppenhagen:
1911-1996. 1934-ben St. Veit/Glan-ban (Ausztria-Karintia) telepedett le, s nyitott kertészetet. 1959-ben kezdte el utazásait, melyet még 30 követett. Első sorban Mexikó Mammillaria élőhelyeit kutatta fel. Gyűjtő számai meghaladták a 3000-et. 1990-1991-ben jelent meg a ma is alapműnek számító könyve Die Gattung Mammillaria címen, melyben részletes leírásokat közölt az egyes fajokról. Különösen értékessé tették az egyes élőhelyek talajtani, klimatikus, éghajlati és a flórára vonatkozó leírásai. A Mammillaria reppenhagenii lett róla elnevezve.
Carl Rettig:
Sikeres német kaktusztermelő kertész. Arequipa és Mammillaria faj lett róla elnevezve.
Riccobono:
A palarmói Botanikus Kert munkatársa a XIX. Században. Több kaktuszfaj leírója.
Friedrich Ritter:
1898-?. Biológiával, geológiával, paleontológiával foglalkozott a Marburgi Egyetemen. 1920-ban kivándorolt Mexikóba. Ott gyűjtött különös előszeretettel ritkaságokat és ez által különösen sok kaktuszfajt figyelt meg (fedezett fel és fedezett fel újra). 1952-ben Dél-Amerika különböző részein gyűjtött. Közismert volt precíz botanikai azonosításáról, a még le nem írt fajokat a felfedezési hely számával (gyűjtő helyi számmal) jelölte. A világ kaktuszbarátai nagyon sok újdonságot köszönhetnek neki. A Ritterocereus nemzetség, valamint Aztekium, Echinopsis, Espostoa, Eulychnia, Bymnocalycium, Lobivia, Mammillaria, Matucana (Submatucana), Mediolobivia, Opuntia, Oreocereus Parodia, Rebutia faj örökíti meg munkásságát.
Dr. W. V. Roeder:
1974-ben hunyt el. A Kakteen-Haage cég adminisztrátora és szállítási felelőse volt. Coryphantha fajt neveztek el róla.
Benedikt Roezl:
Prágai. 1874-ben Mexikóban tett utazást majd Peruban és Boliviában gyűjtött. Erfurtba szállított a Kakteen-Haage kertészet részére. Seticereus faj viseli a nevét.
Ellen Rooksby:
Az USA béli Pasadenaban élt. Hoszú ideig kiadója volt a Sivatagi növények élete című folyóiratnak, főképpen A Kakteen und andere Sukkulenten részére tudósított. A Rooksbya nemzetség őrzi munkássága emlékét.
Prof. Dr. Jos. Nelson Rose:
1862-1928. A Washingtoni Nemzeti Múzeum professzora. Sok munkatársával együtt, amerika csaknem valamennyi élőhelyét beutazta. 1912-ben meglátogatta a nagyobb európai gyűjteményeket is, valamint Európa összes nagyobb botanikus kertjét. Fő kiadója volt egy négykötetes kaktuszos monográfiának (Britton és Rose), mely Backeberg lexikonjának megjelenéséig a legfontosabb forrásmunka maradt. Munkásságával a tudomány rendkívül sokat haladt előre. A Roseocactus (Ariocarpus), Roseocereus nemzetség, Cryptocereus, Cylindropuntia, Echinocereus, Escobaria (Neolloydia), Peniocereus, Rhipsalis, Selenicereus faj lett róla elnevezve.
Georg Ross:
Lobivia, Mammillaria faj viseli a nevét.
Gordon Douglas Rowley:
1921-ben született Londonban. Botanikus, Egyetemi oktató, a kaktuszok egyik legkiemelkedőbb szakértője. Egyetemi docensként gyakorlati kaktuszkertet alakított ki. Számos tudományos kötet és pozsgás hetilap kiadója volt. Nagy értékű szakirodalmi gyűjteményt hozott létre. Csodálatos, helyenként humoros leírásai voltak e témában. Nagyon szép kaktuszokról készített fotói és filmjei is ismertté tették, a róla elnevezett Pygmaeocereus és Echinopsis fajok mellett.
Paulus Rötter:
USA-ban San Luisban élt. Engelmann prof. munkatársa. Echinocereus faj kapta róla a nevét.
Robert Runyon:
1921-ben gyűjtött az USA déli részén prof. Rose részére. Róla lett elnevezve az Escobaria, és Lepidocoryphantha faj.
Paul G. Russel:
Botanikai asszisztens Washingtonban. Gyűjtött nyugat Indiában, Brazilia és Argentína területén 1904-ben, és később prof. Rose részére Dél-Amerikában. Rhipsalis, Schlumbergera, Subpilosocereus, Tephrocactus fajt neveztek el róla.
Teodor Rümpler (Ruempler):
?- 1891 Új fajok leírója volt. Együttműködött K.F. Foersterrel a Handbuch der Kakteenkunde 2. kiadásában.
Josef és Kathryn Sabo:
Califonniában élő kaktuszbarátok és gyűjtők. Mexikóban ők fedezték fel a róluk elnevezett Mammillaria soboe-t. Ez a növény szinte csak virágzáskor fedezhető fel, mert szinte a föld alatt él.
Otokar Sadovsky:
1893-1990. Neves cseh származású kaktuszkedvelő és szakértő. W. Haage-val együtt a Kakteen-Sterne (Die Astrophyten) című könyv szerzője.
W. E. Safford:
Mexikóban és Kubában gyűjtött 1907-ben. Nevét a Dolichothele (Mammillaria) faj viseli.
I. Saglion:
Jelentős franciaországi gyűjtő. Gymnocalycium faj viseli a nevét.
Paul Saint-Pie:
Francia illetőségű kaktuszkert tulajdonos, sikeres tenyésztőés jelentős gyűjteménnyel rendelkezett. Eulychnia, Mammillaria, Parodia fajt neveztek el róla.
Josef Fürst von Salm-Reifferscheid-Dyck:
1773-1861. Az akkori Franciaország leghíresebb botanikusa volt. Igen jó kapcsolata volt korának tudósaival. Különösen pozsgás kutatásai és több tudományos kiadványa tette híressé. Echinopsis, Parodia faj viseli a nevét.
Hernando Sanchez-Mejorada:
1926-1988. Prof. Helia-Bravo asszisztense volt Mexikóban, a Mexikói Kaktusz Társaság elnöke, illetve a Mexikói Botanikai Intézet Igazgatója is volt. Prof Helia Bravo-Hollis munkatársa a Mexikói kaktuszok könyv megírásában. Az I.O.S. elnöke is volt. A mexikói természetvédelem és a veszélyeztetett kaktuszok megőrzésének kidolgozásában is részt vett. Echeveria, Mammillaria és Thelocactus faj lett róla elnevezve.
Georg Sauer:
Sógorával (A. W. Viereck) 1930 körül sikeresen gyűjtöttek Mexikóban. Thelocactus (Gymnocactus) fajt neveztek el róla.
Friedrich Scheer:
1793-1869. A kaktuszok ismerője. A londoni Kew Botanikus Kert részére gyűjtött növényeket. Ancistrocactus, Echinocereus, Lobivia, Opunta faj viseli a nevét.
Dr Michael Josef Scheidweiler:
1799-1861. A botanika és a kertépítés professzora Gentben (Belgium), a kaktuszok kiváló ismerője. Mammillaria faj lett róla elnevezve.
A. Schelhaese:
Kasseli kaktuszkertész a XIX. Század végén. Mexikóban győjtött. Mammillaria faj lett róla elnevezve.
Schickendantz:
1895-ben halt meg. Tanár és kaktuszbarát Tucuman-ban (Argentina). Beutazta Argentina kaktuszos élőhelyeit egészen Patagoniáig. A gyűjtött növényanyag zömét dr. Weber számára küldte el. Gymnocalycium, Opuntia, Trichocereus faj őrzi nevét és emlékét.
Dr. Julius Wilhelm Schiede:
1836-ban hunyt el. Kassel-ban volt orvos. Gyűjtött Mexikóban, ott is halt meg. A Mammillaria schiedeana viseli a nevét.
Wolfgang Schiel:
1904-1978. Sok éven át sikeres kaktuszbarát, gyűjtő, aki Freiburgban élt. Igényes, jelentős, sok ritkaságot is tartalmazó gyűjteményt tartott fenn. Róla Lobivia, Mammilaria fajt neveztek el.
Selmar Hugo Schlosser:
1903-1987. Ausztriában született, majd szüleivel Németo.-ba telepedtek le. Kertész végzettséget szerzett. 1933-ban a Berlin-Dahleni Botanikus Kert kertfelügyelője. 1938-ban a kristályéjszakák után a véletlennek köszönhetően tudta elhagyni a náci Németországot, és Uruguayban, Montevideóban telepedett le, faiskolát nyitott és más vállalkozása is volt. 1964-től foglalkozott a kaktuszokkal, és a helyi kaktuszvilág érdekelte, mint a Frailea, Echinocactus, Gymnocalycium, Notocactus nemzetség. Évente keresett fel élőhelyeket másokkal társulva, pl.: Dirk van Vliet, Walter Rausch, Karl Heinz Prestle, Heinz Ruofi, Wolf -Rainer Abraham. Az ő érdeme volt, hogy 1987-ben létrejött az Internoto-főgyűjtemény (egyesület). Több fajt fedezett fel, és írt le. A Notocactus schlosseri fajt? fedezte fel, s az apjáról kapta a nevét.
Frederic Schlumberger:
A franciaországi Rouen-ben élő kiváló kaktuszkertész az 1840-es években. Normandiában jelentős gyűjteményt alapított. A Schlumbergera nemzetség lett róla elnevezve.
Arthur Schmiedchen:
1897-1972. Hosszú évekig kaktuszbarát volt Berlinben. Tiszteletbeli tagja a Német Kaktusz-Társaságnak. Lovivia, Mediolobivia, Turbinicarpus faj viseli a nevét.
Ferdinand Schmoll:
1950-ben halt meg. Festőűvész, később kaktusz exportőr Cadereyta-ban (Mexikó). Kaktuszgyűjtéssel és exportálással foglalkozott, nagyrészt felesége révén. Halála után 1951-ben, unokaöccse Willi Wagner és családja folytatta a vállalkozást. Mammillaria, Thelocactus, Wilcoxia faj kapta róla a nevét.
Robert Schomburgk:
1804-1865. Ismert kutató, szép növények egész sorát küldte Európába. Hosszú ideig állt az angol királyi ház szolgálatában. Hylocereus faj viseli a nevét.
A. Schott:
Dr. Engelmann úti kísérője volt az USA déli államaiban. Corynopuntia, Lophocereus faj lett róla elnevezve.
Dr. Carl Moritz Schumann:
1851-1904. A Berlini Botanikai Múzeum igazgatója. A Német Kaktusz-Társaság első elnöke volt. 1898-ban adta ki A kaktuszok összefoglaló leírása c. könyvét, és nagyszámú, és különleges tudományos leírást közölt a kaktuszokról. Bartschella (Mammillaria), Opuntia, Eriocactus faj is őrzi nevét és munkásságát.
Dr. Bohumil Schütz (Schuetz):
1903-1993. Szlovák kaktuszgyűjtőés szakértő. A Csehszlovák Kaktusz Egyesület elnöke, IOS tag. Az Astrophytum és Gymnocalycium nemzetségről irt monográfiát. Parodia és Gymnocalycium fajt neveztek el róla.
Prof. Dr. Gustav Schwantes:
1960-ban halt meg. Kölnben, majd Kielben tevékenykedett. Kitűnő ismerője és tudományos kutatója volt a pozsgás növényeknek. Echinopsis, Lithops faj őrzi nevét.
Fritz Schwarz:
Mexikóban gyűjtött, több új fajt fedezett fel. Coryphantha, Ferocactus, Thelocactus, Turbinicarpus faj kapta róla a nevét.
Theo Schwartz:
A Porfiria (Haagea, Mammillaria) schwartzii lett róla elnevezve.
Willi Schwebs:
1876-1934. Drezda közelében élő sikeres kaktuszkertész. Parodia faj viseli a nevét.
E. W. Scripps:
A biológiai kutató tanszék megalapítója a Kaliforniai Egyetemen. A Mammillaria scrippsiana viseli a nevét.
Friderich Sellow:
1789-1831. 1814-ben utazott Braziliában és botanikusként dolgozott. Malacocarpus faj lett róla elnevezve
Dr. John Adolph Shafer:
1863-1918. Együtt kutatott Dr Rose-val a nyugat Indiai szigeteken, Austrocylindopuntia, Echinopsis, Lovivia, Trichocereus faj viseli nevét.
Ernest W. Shurly:
1888-1963. Az angliai Kaktusz és Pozsgás Társaság fennállása óta a legnagyobb szaktekintélye volt. Először a Társaság levelező tagja, 1956-tól megválasztott elnöke volt. Számos más társaság is tagjának tudhatta. Több kiadványt jelentetett meg. Amerikában is elismert szaktekintély, s az Amerikai Kaktusz és Pozsgás Társaság tagja. A Mammillaria nemzetségről írt könyvet. A Mammillaria Társaság első elnöke, melyet 1962-ben alapítottak. Tudományos munkássága széles körben ismert. Halála után az elnöki teendőket a felesége vett át. Mammillaria faj elnevezésével állítottak nevének és munkásságának emléket.
Dr. Philippo Silvestri:
Zoológus Argentínában. Dr Spegazzin barátja, a Chamacereus silvestrii felfedezője, de ezen kívül Echinopsis és Tephrocactus is lett róla elnevezve.
Carl Skottsberg:
1880-1963. 1908-ban beutazta Chile déli részét, valamint Patagóniát és Dél-Amerika több részét és az ottani kaktuszokat kutatta. Svédországban a Göteborgi Botanikus Kert megalapítója. 1911-ben írta a Patagónia vadonja c. munkáját. Echinopsis és Pterocactus fajt neveztek el róla.
Oskar Smrz:
Kertész és kaktuszleíró. 1929-ben adta ki az első cseh nyelvű kaktuszos szakkönyvet. Echinopsis, Soehrensia faj viseli a nevét.
Hans-Wernwer Soehlemann:
1905-1972. Feleségével és gyermekeivel Kolumbia nagy részét beutazta. Több új lelőhelyet és több fajt fedeztek fel. Mammillaria faj őrzi nevét, melyet fedezett fel
Prof. Johannes Soehrens:
1934-ben hunyt el. Holstein-ből származik. Santiago de Chile-ben a Botanikus Kert igazgatója lett, korábban a chilei kaktuszok legjobb ismerője volt. Soehrensia nemzetség, Arequipa és Opuntia faj kapta róla a nevét.
Dr. Carlos Spegazzini:
1858-1926. Olaszországból származott. Professzora és igazgatója volt a La Plata-i Egyetem Biológiai Múzeumának (Argentína). Szerzője sok kaktuszfajnak. Aylostera, Echinopsis, Gymnocalycium, Monvillea, Parodia faj elnevezésével is megörökítésre került neve.
Fred Staines:
Bányatársasági tisztviselő volt San Luis Potosi-ban. Kaktuszokat is gyűjtött és az általa talált újdonságokból küldött a londoni Kew-Garden számára. A Ferocactus stainesii róla nyerte a nevét.
Paul Standley:
1906-1909 között Prof. Dr Rose részére gyűjtött az USA délnyugati részén. Echinocereus , Mammillaria, Ritterocereus faj őrzi nevének és munkásságának emlékét.
L. Strauss:
1862-1934. Hosszú időn át kaktuszbarát, a Német Kaktusz-Társaság alapító tagja. Pyrrhocactus, Cleistocactus faj őrzi nevét.
Ernst Stümer (Stuemer):
Kaktuszkereskedő Argentínában 1928 körül.
William Taylor-Marshall:
1957-ben halálozott el. Prof. Rose munkatársa, és jelentős kaktuszgyűjtő. Az Amerikai Kaktusz és Pozsgás társaság elnöke is volt. Phönix-ben igazgatta a Sivatagi Botanikus Kertet. Adalékokkal szolgált a kaktuszok tudományos revíziójához. A Marshallocereus nemzetségen kívül Harrisia, Mammillaria, Opuntia faj viseli nevét.
Peter Thiele:
Kaktuszbarát és kertész a Haage kertészetben, később Marnier-nél Cap Ferrat-ban (Franciaországban), majd a SPI kaktuszcég vezetője. Parodia faj viseli a nevét.
G. Thurber:
1821-1890. New York közelében élő kaktuszgyűjtő. Cylindropuntia, Marshallocereus faj kapta róla a nevét.
E. Tiegel:
1936-ban hunyt el. Kaktuszgyűjtőés több faj leírója. Lobivia és Mammillaria fajt neveztek el róla.
Prof. Dean James William Toumey:
1864-1932. 1898-ban gyűjtött tucson környékén, Arizonában és az USA délnyugati részén. A Toumeya papyracantha lett róla elnevezve.
Prof. Dr. Carl Troll:
1899-ben született. Térképész és botanikus. 1926-1929 között Dél-Amerikában nagy kutatóútra vállalkozott, s 2 új fajt (Oreocereus trolli, Vatricania guentheri) fedezett fel. Oreocereus és Watricania faj viseli a nevét.
Werner Uebelmann:
Svájci kaktuszbarát és gyűjtő. Sikeres kaktuszkertész és importőr. 1967 óta gyűjtött újdonságokat Braziliában, Uruguayban, Paraguayban Horst társaként. Uebelmannia nemzetségen kívül Gymnocalycium, Notocactus, Parodia, Soehrensia fajt neveztek el róla.
Dr. Enst Uhle:
Brazil kaktuszgyűjtő, több brazíliai kaktuszfaj (pl.: Cephalocereus purpureus) felfedezője 1900 körül.
K. Uhlig:
Kaktuszkertész és kereskedő Waiblingen-ben. Parodia faj róla lett elnevezve.
K.-H Uhlig:
kaktuszkertészet tulajdonosa Rommelshausenben. Frailea faj viseli a nevét.
Dr. Jan Valnicek:
1899-1967. Ismert cseh kaktuszbarát, a Gymnocalycium nemzetség kiváló ismerője volt. Több tudományos cikk szerzője, társszerzője az 1960-ban kiadott Kaktuszok c. könyvnek Pazont és Subik mellett. Gymnocalycium faj lett róla elnevezve.
Louis Vatrican:
Monacoi, francia gyűjtő. A Jardin Exotique Tiszteletbeli igazgatója. Az IOS elnöke volt. Nevét a Vatricania nemzetségnév őrzi.
Dirk van Vliet:
Sikeresen gyűjtött Dél-Amerikában új kaktusz fajokat, különösen új Notocactusokat. Notocactus őrzi a nevét.
Ernesto (Ernst) Vatter:
Gyűjtő és kutató Angliában. Új fajok leírója. Gymnocalycium faj viseli a nevét.
Prof Dr. Friedrich Vaupel:
1927-ben halt meg. A Berlini Botanikai Múzeumban dolgozott, s a Német Kaktusz-Társaság elnöke volt 1910-1927 között. Coryphantha, Echinofossulocactus, Mammillaria, Selenicereus fajt neveztek el róla.
Gabriel Veres:
Magyar származású szlovákiai kaktuszgyűjtő. Jelentős télálló szakgyűjteménnyel rendelkezik az Echinocereus, Escobaria, Pediocactus, Sclerocactus nemzetségből. 2003-ban könyvet jelentetett meg Észak-Amerika télálló kaktuszai címmel.
Ambroise Verschaffelt:
1886-ban hunyt el. Kertész és egy kertészeti lap kiadója Gent-ben (Belgium) Austrocylindopuntia faj viseli a nevét.
Hans Wilhelm Viereck:
Elhalálozott 1945-ben. Mecklenburgi származású, családjával kivándorolt Mexikóba. A Haage cég számára 1930 körül sok új és ritka fajt gyűjtött. Echinocereus, Gymnocactus, Mammillaria faj viseli a nevét.
W. Vorwerk:
-1934. A Berlin-Dahleni Botanikus Kert igazgatója. Wigginsia faj lett róla elnevezve.
Willi Wagner:
Schmoll unokaöccse, hagyatékának folytatója, családjával Mexikó egyik legszebb kaktuszkertjét építette ki. Mammillaria és Thelocactus fajt neveztek el róla.
Dr. Albert Weber:
1830-1903. Orvos. A francia hadsereg orvos ezredese volt és ekként járt Algirban, Olaszországban, Kínában és végül 1964-1867-ig Mexikóban harcolt. Ott tett szert kaktuszos ismeretekre és Párizsban Schumenn idejében a legjobb kaktuszismerők egyike lett. A gyűjtésben támogatta őt Saussier százados, akiről Thelocactus lett elnevezve Weberbauerocereus nemzetség és Matucana faj viseli a nevét.
Willi Wegner:
Elhunyt 1970-ben. A Hallei Botanikus Kert kertmestere, kiváló kaktusztermesztő. Lobivia faj őrzi nevét.
Wilhelm Weingart:
1858-1936. Kaktuszszakértő botanikus, a thüringiai Georgenthalban. A Weingartia nemzetség lett róla elnevezve.
Joh.Cristoph Wendland:
1755-1828. A Hannover-Herrenhausen botanikus kert felügyelője. Szakíró több faj leírója.
Prof. Dr. Erich Werdermann:
1892-1959. A Berlini Botanikai Múzeum tudósa. Több új faj leírója, beutazta Brazíliát, Mexikót, és Afrikát. Coryphantha, Echinopsis, Notocactus, Pseudopilocereus fajt neveztek el róla.
Walter Wescamp:
Gyűjtő. Parodia kutató, és több faj leírója. Parodia faj lett róla elnevezve.
Willy Wessner:
Kaktuszszakértő, több faj első leírója. Lobivia nemzetség kiváló ismerője.
A. W. Whipple:
Katona és térképész volt. Expedíciókban vett részt a Mississippi-től a Csendes Óceánig. Cylindropuntia, Sclerocactus faj viseli a nevét.
General Timothy Wilcox:
1909 körül Mexikóban és Guatemalában gyűjtött. A Wilcoxia nemzetség és Mammillaria, Opuntia faj lett róla elnevezve.
Karl Ludwig Willdenow:
1765-1812. A Berlini botanikus Kert igazgatója. 1810-benfejezte be híres munkáját, a Species platarum -t.
Hildegard Winter:
1893-1975. Friedrich Ritter testvére. Ő maga is gyűjtött, testvérétől kapott növényekkel és magokkal sok kaktuszbarátot segített. Nevét a Winterocereus (Hildewitera) nemzetség, valamint a Lobivia, Mammilaria, Matucana, Weberbauerocereus faj őrzi.
Charles Wright:
1811-1885. Botanikus professzor Texasban. Részt vett az USA-Mexikó határ kijelölésében és eközben kaktuszokat is gyűjtött. Vezetett botanikai expedíciót Kubába is. Több faj is őrzi a nevét: Mammillaria, Glandulicactus.
K.-Ernst Zahn:
1883-1930. Erlangeni Botanikus Kert kertfelügyelője, a pozsgás növények kiváló ismerője. Mammillaria fajt neveztek el róla.
Dr. H. Zeilmann:
1924-1963. Münchenben élő jogtanácsos, kaktuszszakértő, a Német Kaktusz -Társaság tiszteletbeli tagja. Mammillaria faj viseli a nevét.
Dr. Leo Zehntner:
Brazíliában élő természetkutató, Prof. Rose számára nyújtott segítséget. A Zehntnerella nemzetség, valamint Discocactus, Melocactus, Pereskia faj lett róla elnevezve.
Karl Ludwig Zeyer:
1799-1858. Ecklon-nal beutazták Dél Afrikát és az ottani növényvilágról jelentek meg írásai. Mammillaria zeyeriana viseli a nevét.
Dr. J. Gerhard Zuccarini:
1797-1848. (Olasz származású.) Müncheni botanikus professzor, a kaktuszok kiváló szakértője. Siebold-dal együtt adták ki a Flora japonica c. könyvet. Nevét Mammillaria faj őrzi.
Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.
A nemzeközi és hazai kaktuszos élet jelesei | Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság

Hiba

Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; backup_file has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/drgyuroz/public_html/mkpt/sites/all/modules/backup_migrate/backup_migrate.module 279 sor).
  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/drgyuroz/public_html/mkpt/includes/bootstrap.inc:1640) drupal_send_headers() függvényben (/home/drgyuroz/public_html/mkpt/includes/bootstrap.inc 1499 sor).
  • Error: Class 'Drupal\form_builder\FormBase' not found form_builder_cron() függvényben (/home/drgyuroz/public_html/mkpt/sites/all/modules/form_builder/form_builder.module 360 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.