Botanika

Ahol a víz minden cseppje kincset ér

Plantarium - 2018. 02. 10. szo - 16:55
“Hogy lásd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell” – hangzik fel  Zorán ismert dalában. Hazánk  legnagyobb részén magától értetődő természetes dolog, hogy igény esetén egyszerűen odasétálunk a csaphoz, megnyitjuk, és máris jön a jó minőségű ivóvíz. Isszuk, főzünk, tisztálkodunk, takarítunk vele és emellett még sok más célra is használjuk…   Kétségtelen helyenként a víz túl kemény, vagy néha klóros, esetleg arzénes,   tartalmazhat sok mangánt, vasat, ólomszennyezést is, ám ezek figyelembe vételével is  szerencsés helyzetben vagyunk itt, Európa szívében, ha vízről, ivóvízről van szó. A mindennapi vízhasználat a fejlett országok polgárai számára napjainkban  alapvető adottság, ám sok helyen a világban egyáltalán nem  természetes dolog az, hogy megnyitjuk a csapot és folyik a tiszta víz életünk és civilizált környezetünk egyik legfontosabb alappillére. Az egészséges, jó víz kincs, érték, hiszen a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz elengedhetetlen az egészséges  élethez,  a jólétünkhöz, fennmaradásunkhoz. Köztudott, hogy a vízhiány napjainkban Földünk számos területén jelent súlyos problémát A tiszta ivóvízhez való hozzáférés például Afrika legsúlyosabb gondjai közé tartozik. Etiópia sok nehézséggel küzdő, de rendkívül dinamikusan fejlődő afrikai ország. A természet bőkezűen ellátta értékekkel, lenyűgöző látnivalókkal, történelmi múltja is bámulatosan gazdag. Ugyanakkor a hatalmas ország óriási kiterjedésű kietlen, száraz szavannás, bozótos területein óriási gond a vízhiány. A Dél-etióp területeken élő embereknek naponta akár 10-15 kilométert kell gyalogolniuk az ivóvízért. A vízkincset rejtő kutak sárga műanyagkannás vándorai – általában nők és gyermekek – rendszerint  korán reggel indulnak és több óra múlva térnek vissza a teli általában 20-literes kannákkal a hátukon.

A vizeskanna is könnyebb, ha együtt visszük – Etiópia

 A kutak környékén már napkeltekor  nagy a jövés-menés. Egy-egy kút fontos  közösségi hely is. Egy kút az információ-, és eszmecsere szempontjából is jelentős hely.  A vízre várók amíg sorra kerülnek sok mindent megbeszélhetnek. A piacok mellett a kutak az itteni közösségi élet rendszeres színterei. Afrika kietlen területein sokszor az egyedüli vízforrást jelentik ezek a leggyakrabban pumpás rendszerű kutak, amelyeknek azonban legalább harmada működésképtelennek bizonyul, amikor szükség lenne rá.

 A képeken azt látni, hogy a nők és a gyerekek hordják naponta több kilométerről az ivóvizet. Miért nem segítenek ebben a nehéz fizikai munkában a férfiak? Mi ennek az oka?

 

A nők és gyermekek naponta akár több mint tíz kilométert gyalogolnak húszkilós kannákkal a hátukon, hogy tiszta vízhez jussanak a családok.  Valószínű ez a szokás pusztán egy törzsi tradíció. A hagyományos munkamegosztás szerint a hasonló feladatok a nőkre várnak. A férfiak vállukra vetett Kalasnyikovval őrzik a nyájat. Védik a ragadozóktól, vagy a fosztogató bandáktól.

 

A víz töredéke fogyasztható. A Föld felületének 71 százalékát víz borítja, ennek körülbelül 2,5 százaléka édesvíz, a többi a tengerek, óceánok sós vize. Az édesvízkészlet gleccserek és állandó hótakaró formájában található részét nem számítva az édesvíz 98 százaléka felszín alatti víz. Annak tudatában, hogy Földünk vízkészletének valójában csak 2%-a alkalmas fogyasztásra vagy öntözésre, ez elég riasztó adat – hiszen ha ilyen kevésből kell gazdálkodni, hogyan oldjuk meg a jövőben, ha már most is milliók szenvednek hiányt? Jelenleg több olyan intézkedés is folyik, melynek köszönhetően némileg le tudjuk lassítani ezt a folyamatot: ilyen például a vizek sótlanítása, vagy a szennyvíz tisztítása. Azt viszont semmiképpen ne felejtsük el, hogy mi magunk is sokat tehetünk készleteink megőrzésének érdekében – a víz valódi kincs, az élet feltétele. Ne pazaroljuk hát feleslegesen, minden csepp számít Bár hazánkban egyelőre elég víz jut emberi fogyasztásra, nem árt ügyelnünk a fogyasztási szokásokra. Mosogatás, fürdés, fogmosás, locsolás közben figyeljünk a mértékre, és ne pazaroljuk azt, ami nekünk megadatott, de másoknak valódi, ritka kincs, és mindannyiunk számára életünk egyik alapfeltétele.  

 

!

 

 

 

Kategóriák: Botanika

Zipaquirá – a Sókatedrális

Plantarium - 2018. 02. 10. szo - 15:40
Zipaquirá egy öreg kisváros Columbiában, a konkvisztádorok érkezése előtt muisca indiánok lakták. A város nevének jelentése az indiánok nyelvén: az uralkodó földje A  város legnagyobb látványossága a  muisca indiánok ideje óta működő híres sóbánya, amelyből fénykorában több kősót termeltek ki, mint a híres európai sóbányákból (Parajd, Wieliczka, Hallstadt stb.) együttvéve. Maga a bánya Zipaquirá központjából 15 perces sétával elérhető. Egyedül álló látványossága  a sóbányában kialakított „só-katedrális”/Catedral de Sal/.  A bányászok először csak egy  kisebb szentélyt faragtak ki a hegy mélyében, ezt az első sókatedrálist 1954-ben fejezték be. A bánya továbbra is működött, mígnem az üzemet veszélyesnek találták a katedrális szerkezeti épsége és biztonsága szempontjából  és 1990-ben bezárták. 1991-ben José Maria Gonzales helyi építész  a régi alatt 60 méterrel mélyebben egy új katedrálison kezdett dolgozni, amely 1995-ben készült el. A négy évig végzett, megfeszített munkában száznál több szobrász és bányász vett részt. Az új sókatedrálist a  nyilvánosság számra 1995-ben nyitották meg. Hossza 78 m, magassága 18 m, egyszerre 8400 ember fér el benne. Fontos zarándokhelynek számít, és bár hivatalos egyházi státusza és plébánosa nincs, vasárnaponként az itt tartott szentmiséken átlagosan több mint háromezer látogatót fogad. A sókatedrálisba lejtős bevezető úton jutunk, melynek két oldalán a keresztút stációi sorakoztak fülkékben, sótömbből kivájva. Aztán megérkeztünk a több hajóból álló, klasszikus egyházi szobrokat felvonultató, irtózatos belmagasságú szentélyhez, ami alatt további kilométereken kanyarog a jelenleg is aktív sóbánya. A templomot sóból faragták ki, három hajóval, oszlopokkal, keresztelőkúttal, szószékkel és feszülettel együtt. Belső tere a fehér sófalaknak és a különleges megvilágításnak köszönhetően misztikus fényben fürdik, barlangszerű kialakítása kitűnő akusztikát eredményez. A katedrális légiesen könnyed és felemelő látványt nyújtó műalkotás, amelynek hangulata vallástól függetlenül megérinti valamennyi látogatóját.  Egy híres bejegyzés az emlékkönyvben  így emlékezik az építmény hangulatára: „A sötétség körülölel. Az ember itt Istenre összpontosítja figyelmét, és közel kerül hozzá.” Ez a pár sor találóan  érzékelteti a hely egyediségét és spirituális erejét.

 

 

 
Kategóriák: Botanika

A Magdalena pingvinsziget

Plantarium - 2018. 02. 09. p - 15:49

Az Argentin fennhatóságú kopár sziget központi világító tornya messziről jelzi a Magellán pingvinek híres  lakókörzetét. A  pingvin nevét Ferdinand Magellánról kapta, aki 1519-ben látta meg  először a kedves kis termetű bohókásan totyogó, de villámsebesen úszó madarakat.

Magdalena-sziget. A San Isidoro világítótorony fontos tájékozódási pont.

Dél-Amerika partjainál, Argentína, Chile és a Falkland-szigetek tengerparti területein több helyen élnek Magellán pingvinek. Kopár, bokros területen, bokrok alatt és a földbe vájt üregekben fészkelnek. Általában két tojást raknak, amelyeket 40 napig melengetnek, mire kibújnak a  pihés pingvinfiókák. Korábban az olajszennyeződés jelentette a legnagyobb veszélyt a Magellán pingvinek számára,mára  azonban a klímaváltozás és a felmelegedő víz hatására elköltöző halak miatt távolabb kell menniük, hogy élelmet találjanak, ami nagy veszélyekkel jár.

A Magellán-szoros mentén több nagy Magellán-pingvin kolónia is található. Punta Arenas közelében a Tűzföld átjáróinak bonyolult szövevényében hegyek és gleccserek között néhol szűk csatornákon hajózva jutunk el  élőhelyeikhez. A Magdalena-szigeten is tízezrével fészkelnek és jól alkalmazkodtak az ide látogató turistákhoz.

 A Darwin kerület egyik gleccsere.

A Magellán-pingvinek gödröket ásnak maguknak – hogyan teszik ezt a kemény köves talajban számomra rejtély! A sziget kopár földje olyan, mint egy nagy szita melynek lyukaiban pingvinek bújnak meg. Barátságos madarak, a partra totyogva társaságba verődnek és van egy érdekes szokásuk: a csoportos menetelés, parádézás. Kisebb csoportokba verődve összehangoltan  menetelnek a parton általában halász útjaikról visszatérve.

Magellán pingvin hazatérőben

A Magellán-pingvin az egyik legkisebb pingvinfaj, kb. 40-50 centi magasak, ha éppen sétálnak, de ezt csak ritkán teszik, mivel általában lusták és fekszenek a földön. Pár ezer sétáló pingvin azért így is akad mindig. A sétálás azért fontos, mert egybehangzó vélemények szerint ezt olyan bénán teszik, hogy az már aranyos.

A területen abszolút a pingvineké az elsőbbség, ezt parkőrök felügyelik, és ha ők úgy látják, hogy pingvin át szeretne sétálni a látogatók számára kijelölt úton, akkor megálljt parancsolnak, amíg a pingvin át nem fárad a túloldalra. Itt azért inkább percekről beszélünk, mint másodpercekről. Természetesen a pingvineket simogatni, etetni, dobálni,  vagy bármi módon abuzálni szigorúan tilos. Pont elég az nekik, hogy nap mint nap el kell viselniük ennyi ember társaságát.

Halászatra készülő pingvincsapat

A parádézás  ezeknél apingvineknél azt jelenti, hogy 5–10 fős csoportokban, összehangoltan, egy ütemre mozogva sétálnak a parton egy-egy – akár hetekig is eltartó – halászat után. „A parádé a tengerpartnak azon a részen zajlik, ahol fészkelnek és pihennek” – állítja az Animal Behavior című szaklapban megjelent cikk.

„Valószínűleg nem pusztán szórakozásból menetelnek csoportosan, hanem azért, mert valami miatt megéri” – véli Andre Chiaradia, a tanulmány egyik társszerzője. Chiaradia, az ausztráliai Phillip-sziget Természetvédelmi Terület pingvinökológusa szerint a nyereség az állatok számára az lehet, hogy amennyiben a vízben is csoportosan, összehangolva mozognak, hatékonyabban elriasztják a ragadozókat, valamint könnyebben hozzájutnak a zsákmányhoz. Azokban az években viszont, amikor kevesebb a táplálék, a pingvinparádé sem olyan látványos.

Otthon a pingvincsalád

A Magdalena-szigeten pingvinek és sirályok között.

Kategóriák: Botanika

Seljalandsfoss – Egy séta a vízfüggöny mögött

Plantarium - 2018. 02. 08. cs - 14:52

A sablon és közhelyek szerint Izland a jég és a tűz országa, de legalább annyira a vízesések földje is. A sziget közepéről eredő folyók rövidek, hamar elérik a tengert és az erős vulkáni tevékenység szabdalta felszínen a szintkülönbségeket gyakran vízesésekkel „ugorják át”. Ismerünk hatalmas vízhozamú óriásokat, mellettük azonban sok időszakos zuhatag is a táj szépségeit fokozza. A Seljalandsfoss Izland egyik híres,festői szépségű  elegáns vízesése. A “foss” szó önmagában vízesést jelent, kiejteni is úgy kell, ahogyan írják. Egy lapát szerű kiugró széles, lapos bazalt szikláról, negyven méter magasból zuhan le a víz, amely  a sekély alázuhanó folyócska miatt ezernyi apró cseppre porlik, az errefelé nem túl gyakori napsütésben a szivárvány színeiben pompázik. A látogatók biztonságosan bemehetnek a lezuhanó víz mögé és  vízfüggöny mögül   leskelődhetnek,nézhetik a tájat, fotózhatnak. A vízesések mindig nagy hatással vannak az emberre, van bennük valami megindító, végzetszerű  és varázslatos. Emlékeztetnek arra, hogy mennyire kis pöttyök vagyunk a természet nagy palettáján. A Seljalandsfoss  más,- amellett hogy lenyűgöz inkább felemel bája, könnyedsége, tiszta kedves hangja. Mint Mozart zenéje!

Kategóriák: Botanika

Reynisfraja/Izland – Egy lávabarlang históriája

Plantarium - 2018. 02. 08. cs - 14:36

A bazaltláva kőzetekben a homogén bazaltba zárt, és a  felszínhez közeli kisebb-nagyobb gázhólyag-üregek könnyen feltárulhatnak. Általában az óceánpartokon – ahol a lávafolyamok véget érnek – jelennek meg ezek a kőfülkék, amelyeket aztán a természet pusztító erői elsősorban  a szél a hullámzás és a fagy  tovább bővítenek és formálnak/ abrázió /. A barlang tehát eredetét tekintve  elsődleges/szingenetikus/, hiszen a forró lávában keletkezik óriási gázbuborék formájában. Mai arcát azonban ezután – másodlagosan –  nyeri el, azaz végső kifejlődését tekintve  posztgenetikus.  A tömör, masszív, ellenálló bazaltkőzetek hűléses eredetű elválásai,  különösen a bazaltorgonák határfelületei és harántrepedései  kedvezőek az ilyen abráziós folyamatokhoz. Az abráziós barlangok a mállás törmelékéből felépülő  terasz folyamatos szélesedése és a  felszín fokozatos emelkedése következtében egy idő után eltávolodnak a partoktól. Az abráziós lávabarlangok a karsztos területek barlangjaihoz hasonlítva rövidebb idő alatt jönnek létre, és kialakulásukban a kémiai mállásnak nincs számottevő szerepe.

 

 

 

Kategóriák: Botanika

Solheimajökull—-egy gleccserbarlang szín és formavilága

Plantarium - 2018. 02. 08. cs - 14:19
A  gyakran kimondhatatlanul nyelvtörő izlandi helynevek között is  élenjáró Eyjafjallajökull jég­me­ző egyik gleccsernyelve a Sólheimajökull. Mintegy  150 m tengerszint feletti magasságig nyúlik le ez a tenger felé kúszó gleccserág, melyre több helyen könnyen fel lehet kapaszkodni. A jég felszíne persze csúszós, és biztonsággal csak vezetővel és megfelelő felszereléssel lehet rajta túrázni. A felszín még így is érdekes mert  tele van különféle formájú kiszögellésekkel, üregekkel, árkokkal, hasadékokkal. Az egész egy jégutánpótlását elvesztett olvadó, pusztuló jégár. A globális felmelegedés emlékműve, mementója is lehetne!  A közeli híres vulkán a Hekla kitöréséből bőven jutott vulkáni hamu és fekete bazaltpor a fehér jégnyelvre. A vulkán pora a sík részeket finoman megszórta, a kiálló részeket egyenlőtlenül, helyenként vastag rétegben beborította. Az eredmény egy valószerűtlen szürrealista táj lett: komor, sötétszürke jégsivatag fekete ormokkal és szakadékokkal..   A jégmező fokozatosan zsugorodik, az olvadó jég vize cseppekben, vagy harsányan zubogva keres utat magának. Idővel a jégfal oldalából nyíló méretes üregek, folyósok, és barlangok keletkeznek a haldokló jégkolosszus belsejében. Az olvadékvíz patakja mutatja az utat befelé a jég  birodalmába.

 Egy –egy nagyobb üregbe bemerészkedő szeme elé csodálatos egyszeri és megismételhetetlen látvány tárul: az olvadó jég állandóan változó színű és formájú belső világa.  Azért vannak bizonyos állandó elemek ebben a folyton változó képben. Az átjutó fénytől függően dominál a kék és a zöld nem „ötven”, hanem sokkal több árnyalata, tónusa! Az erős olvadás miatt a belső jégfelszín lekerekített formákban gazdag, csak ritkán találunk éles kontúrokat néhány  még viszonylag friss hasadékban. .
Kategóriák: Botanika

Összeboruló sárkányfák alagútja

Plantarium - 2018. 02. 08. cs - 10:31
A  Le Jardin d’Essai du Hamma Algéria híres botanikus kertje. A főváros Keleti részén az Arcades-hegy  lábánál a Hamma Öböl/ Bay of Hamma/ körzetében sajátos védett mikroklímájú területen helyezkedik el a Földközi-tenger és a hegyvidék között. A városi botanikus kertekhez  viszonyítva  szokatlanul nagy területen  közel 58 hektáron sétálgathatunk a csodálatos  komplexumban, amelyet a városi metróval  közvetlenül is könnyen  elérhetünk a Jarden d’ Essay megállótól. 1831-ben az akkori  francia városvezetés kezdeményezte a  part menti mocsárvidék lecsapolását a főváros Hamma nevű városrészben/ a körzet mai neve Mohamed Belouizdad kerület/.  Avisard  tábornok a város ideiglenes kormányzója 1832-ben írta alá az itt létesítendő akkor még csak öt hektáros kert  alapító okiratát. Az intézmény megalakulása pillanatától egy többfunkciós  komplexum, amelynek fontosabb botanikai egységei manapság: a bemutató növénykert, a napjainkban mintegy 20 hektáros arborétum, egy növényszaporító részleg, és egy modern mezőgazdasági oktató és tudományos kutatóintézet.  1837-re a kert területe már 18 hektár. Az állatkertet 1900-ban hozták létre. Joseph Ange kezdeményezésére, aki a párizsi múzeum igazgatója volt. 1914-ben a Hamma kert közkert lett. 1930-ban kezdték kialakítani a hegy oldalában épült Nemzeti Múzeumot és a  mezőgazdasági oktató és kutató intézetet. A Második Világháború jelentős károkat okozott a növényállományban és az épületekben. A kert  helyreállítása 1946-47-ben megtörtént és ettől kezdve a nemzeti örökségi helyszínként szerepel. A polgárháború idején a kertet 1993-ban bezárták. A nyilvánosság számára. hivatalosan újra 2009-ben nyitották meg. Jelenleg a kert évente több mint egymillió látogatót fogad. A lenyűgöző  méretű  kertben az árnyas, hűvös  sétányokon pompás fikusz, pálma  és platánsorokon  sétálva, vagy a  díszes szökőkutak mentén megpihenve tapasztalhatjuk, hogy rengeteg család látogat ide.  Itt bőven van hely, ahol végre szabadon  szaladgálhatnak, játszhatnak, akár focizhatnak is a gyerekek,  és a nagyváros nyüzsgésétől, a rohanástól mentesen társalkodhatnak a felnőttek. A kertből egyszerűen elérhetünk egy felvonóhoz, amely eljuttat a park felett emelkedő Mártírok Emlékműhöz  a Riadh el-Feth-hez. A város fölé magasodó közel 100méteres karcsú  vasbeton  építményt a nyolcvanas években a kanadaiak építettek az algériai forradalom  áldozatainak emlékére. A felvonó  és az emlékmű környéke pazar kilátást nyújt a kertre, a kikötőre,  az ötmilliós fehér metropoliszra és a Földközi-tengerre. Ahogy belépünk a kertbe szinte  azonnal látható a kert főtengelye a tenger felé haladó tágas sétány, amely két részre osztja a területet.  A  nagyobb rész az un Francia Kert, amely nevéhez illően francia stílusjegyeket visel számos mediterrán növénnyel elegyítve.  Az Angol Kert   jobban megőrizte angolos jellegét  több árnyékos fasort rejt, a közöttük található dús  növényzet gyakran egy természetes vegetáció látványát kelti. A kert legtöbbet fotózott, szinte minden látogató által felkeresett fasora egy sárkányfákkal szegélyezett árnyas  sétány.  A két oldalról  összeboruló  ágak természetes zöld alagútjában egy séta valóban feledhetetlen élmény!

A szubtrópusi éghajlatot kedvelő sárkányfák/ Dracaena nemzetség/ a babérlombú erdők alsó szintjének, az úgynevezett cserje formációnak leggyakoribb fái  különösen a Földközi-tenger szigetein: a Kanári-szigeteken, a Zöld-foki Köztársaság területén, Madeirán, az Azori-szigeteken. Lokális reliktum fajként ismertek pl  Dél-Marokkó nyugati partvidékén, vagy a Jemenhez tartozó Szokotra szigetén. A D. americana Mexikótól Costa Rica-ig honos, A szubtrópusi dracénák (Dracaena) nemzetségébe örökzöld fák, cserjék tartoznak. Az APG II rendszerben a molekuláris genetikai vizsgálatok, illetve az összenőtt lepellevelek,  a  kétkörös 6 porzó és a kevés magvú bogyótermés alapján napjainkban a csodabogyófélék (Ruscaceae) családjába soroják őket. Mintegy negyven, főként óvilági trópusi cserje vagy fafaj tartozik ide, amelyek közül többet dísznövényként is tartanak. A sárkányfa a törzs sérülésekor kicsorgó vörös színű, ragadós polifenol vegyületeket  tartalmazó  nedvről kapta a nevét. Az egyszikű fa törzse fiatal korában szürke, sima felületű, később kívül egyenetlen, lemezes  belül szivacsos-rostos. 12 méternél ritkán nő magasabbra, a korona jellegzetes ernyőformájú. Lassan növekszik, tízévente mintegy egy métert. Üstökben álló, fehér vagy vöröses szegélyű, kardszerű levelei 3–5 cm szélesre és 40–60 cm hosszúra nőnek, a végük gyakran igen hegyes. Illatos, krémfehér virágai kora nyáron nyílnak hatalmas elágazó fürtvirágzatban. A kétivarú virágokban 6 porzó- és 3 termőlevél található, a 6 lepellevél rövid, harang alakú csővé forrt össze. Az 1-3 magvú, gömb (illetve az ajgal alfajé szabálytalan) alakú, sárga bogyótermés nyár végére érik be. A 6–8 mm-es, világosbarna magok 25 °C-on két hónap alatt kicsíráznak. A növények törzse első virágzásukig (15-30 éves korukig) magányos, az elágazások a hajtáscsúcson  a virágzat elszáradása, majd lehullása után alakulnak ki. A keletkező 5-10 új hajtás mind saját végálló üstököt, levélcsokrot növeszt, a fokozatosan  így kialakuló elágazások alakítják ki a sárkányvérfa sajátos, ernyőszerű lombkoronáját. A sárkányvérfára az egyszikűek között ritkaságként jellemző, hogy, a növény másodlagos megvastagodásra képes. Az itt fellépő speciális növekedési formát „dracaenoid” megvastagodásnak nevezik: a kéreg alatti merisztéma befelé, a törzs tengelye irányában termeli a szállítónyalábok és az alapszövet elemeit,  míg kifelé a kéreg elemeit gyarapítja. Lassú növekedésük miatt a másodlagosan vastagodó, elágazó törzsű üstökösfák közepes vagy kis termetűek maradnak. Egyes példányaik akár ezer évig is elélhetnek. Koruk nehezen becsülhető, mivel a szivacsos-rostos szerkezetű törzs nem képez évgyűrűket; az életkor meghatározásában a virágzások gyakorisága (évesnél ritkább), illetve a korona elágazások száma szolgálhat támpontul.
Kategóriák: Botanika

Ingapirca

Plantarium - 2018. 01. 21. v - 16:44
A  Cuencától 40 kilométerre  északra elhelyezkedő  Ingapirca Ecuador legnagyobb romvárosa/az  Ecuador-i Machu Picchu/ – hasonlóan  a legtöbb korabeli inka romvároshoz  aránylag kis területen található. Ráadásul csak nyomokban tartalmaz inka épületeket a központi Nap Templomon kívül. Számos egyéb itt álló rom épület az inkák előtt ezen a területen élő népcsoport a  kecsua nyelvet beszélő canari/kanari törzs alkotása, törzsi kultúrájának emléke. Állítólag erőd vagy katonai állomás volt egykor ez a komplexum,  bár sok női holttestet is találtak az itt feltárt sírokban. Röviddel a spanyol hódítók megérkezése előtt az inkák uralmuk alá vonták a területet,  keveredtek az őslakosokkal. Ezért nem meglepő, hogy Ingapirca az inka és canari építészeti stílusok keverékjegyeit  mutatja.. A város Puma és  Félhold alakja tükrözi a holdimádó  canari civilizációt, míg a Nap templom inka falai szépen mutatják a napimádó  inka kultúra hatását. A canari és inka építészek valószínű együtt építették a várost ugyanolyan típusú kőből , de az őslakosok nem törődtek a pontos illesztésekkel és a felszín finom polírozásával. Az általuk beépített kövek felszíne sokkal durvább és egyfajta habarcsot is használtak a pontatlanul illesztett kövek együtt tartására. Az inka építész polírozta,  pontosabban vágta és illesztette a kőzetet, és nem használt habarcsot. A komplexumot  tehát canari és inka mesterek közösen  építették  az inka főisten  Huayna Capac tiszteletére . A város ekkor kapta ma ismert nevét, és érdekes módon a lakosai az egyéni szokásaik nagy részét,  hitviláguk fontosabb elemeit külön-külön megtartották. Az  inka hatalom mai szóval élve toleráns volt, nem követelte, hogy a canari őslakosok feladják autonómiájukat, pedig vallásuk alapja nagyon különbözött. Az inkák napimádók voltak, a canari emberek pedig a holdat tekintették a fő istenségnek. A Nap templom, mint minden más inka városban, a legmagasabb pontra épült és tájolása  itt is a napjáráshoz lett igazítva. Egy elliptikus  épület, amely egy nagy sziklára épült és úgy lett elhelyezve, hogy a napsütéses napokon egy pontos napszakban a fény a templom tetején lévő kis kamra kapujának közepén esik át.Eredetileg a kamrát úgy helyezték el, hogy a beeső napsugárzás átmenjen az ajtó közepén. A Nap Templom tetején elhelyezett kis kamra  túlnyomó része  mostanra  leesett. A Nap-kultusz éltette az egész országot. Úgy gondolták, hogy személyesen maga a napisten a fián (Manco Cápac) és a lányán (Mama Ocllo) keresztül adta át a civilizáció ismereteit és kellékeit az emberiségnek, minthogy nem tetszett neki az emberi vadság és fejletlenség. Így indította útjára a napisten az inka kultúrát. A prekolumbián időkre  visszatekintve megannyi indián kultúrával találkozunk az inka területeken, melyek  közös vonása volt az égitestek tisztelete és a napkultusz. Ennek írásos és egyéb tárgyi emlékeit a hódítók elpusztították, vagy elrabolták.  Így vélhetően sok történeti dokumentum, melyek az ősi dél-amerikai indián kultúrák szoláris kultuszainak részleteit tartalmazták, örökre megsemmisült.  
Kategóriák: Botanika

Ecuador – egy könnyű séta az Egyenlítő mentén

Plantarium - 2018. 01. 20. szo - 16:40
Ecuador egyik legnagyobb nevezetessége és egyben névadója az egyenlítő. Egyenlítő van máshol is, de a vonala szinte végig nehezen megközelíthető dzsungeleken, illetve óceánokon fut végig. Quito az egyetlen kellemes klímájú nagyváros az amerikai kontinensen, ahol az északi és a déli félteke határa kényelmesen felkereshető: maga az ország neve, az Ecuador is innen jön, spanyolul ugyanis a szó azt jelenti, hogy Egyenlítő.  Az Egyenlítő Emlékpark mintegy 20 km-re a fővárostól található park  több érdekes látnivalóval szolgál pl a 30 méter magas emlékmű a benne lévő Néprajzi Múzeummal, a planetárium, avagy a quitói Miniatűr-múzeum. A fő attrakció – természetesen egy sárga vonal, a föld középvonala. A két félgömb határát jelző sárga vonal azonban téves helymeghatározáson alapul. A világ közepét és az egyenlítő pontos vonalát Ecuadorban az amerikaiak mérték ki a legmodernebb GPS rendszerrel. Éppen emiatt a hivatalosan felépített emlékmű nincs jó helyen, 240 méterrel arrébb húzták fel anno, mint ahova kellett volna. Ahhoz képest, hogy a múltban, az inkák korában még nem álltak rendelkezésre komoly műszerek, nem is tekinthető nagynak ez a tévedés. Lenyűgöző a táj ezen a környéken, a parkot körülölelő hegyekkel, de nem feledkezhetünk meg elkészíteni fényképeinket, ahogyan az egyenlítőn állunk, vagy ahogy egyetlen lépéssel sétálgatunk az északi és déli félteke között. A sárga vonal mentén   remekül lehet demonstrálni néhány érdekes jelenséget:  pl az un Coriolis-erőt. Jól látszik, hogy melyik irányba forog a lefolyó víz az északi és a déli féltekén. Északon az óramutató járásával ellentétesen megy le a víz, délen annak megfelelően.. Az egyenlítő vonalán pedig egyáltalán nincs centrifugális hatás, örvény nélkül ömlik ki a víz. A Coriolis-erő valóban létezik, de csak nagyobb víz- és légtömegek (pl. a ciklonok) mozgását befolyásolja: a lavórból lefolyó vízörvény túl kicsi és túl rövid ideig tart ahhoz, hogy ténylegesen ezen múljon a forgásának iránya. Sokkal inkább  gyakran ügyes cselekről van szó, ahogy vélhetően a tojás-egyensúlyozós és a becsukott szemmel egyenes vonalon haladós (az Egyenlítő vonalán nehezebbnek bizonyuló) kísérletek esetében is. Ugyanakkor talán a legörömtelibb pillanat  sokak számára, hogy pontosan az egyenlítő vonalán állva kevesebb a testsúlyunk.  
Kategóriák: Botanika

Az „ Ördög Orra” vasútvonal

Plantarium - 2018. 01. 20. szo - 10:50
Az egykor Quito-t Guayaquil-lel összekötő Ferrocarril Transandino ma már csak turista látványosságként üzemelő rövid, de legizgalmasabb szakasza(Inca Trail) az un “Nariz del Diablo” pályaszakasz. Az 1899-től 1908-ig építették és az ország két nagyvárosát összekötő vasútvonalat, elkészítésének idején mérföldkő  volt a vasútépítés történetében.

 Az Andokban található vasútvonalak gyakorlatilag nem üzemelnek.  A turisták általában Alausí  városkában szállnak vonatra, azonban néhányan hosszabb Riobambából induló útra is vállalkoznak (ha éppen üzemel).

A  Riobamba-Sibambe-Alausi útvonalon közlekedő vonat  általában csak a hét bizonyos napjain jár.  Az eredeti útvonal legizgalmasabb szakasza az Alausi és Sibambe közötti mintegy 10 kilométeres szakasz, mely során a vonat a Nariz del Diablo (Ördög Orra) meredek szikláján közel 800 métert ereszkedik. Ezen a szakaszon a szerelvény néhány kilométer / órás sebességgel halad és jó néhány visszafordító tarkítja a hegyoldalt Az útvonal kiépítése rengeteg emberéletet követelt. Erről a vasútvonalról az a hír járja, hogy a világon – több okból is – a legnehezebben megépített vasútvonal. Egyrészről, mert az Andok láncai között kellett elvezetni a vonalat, másrészről az emberi erőforrás hiánya, és az itt jellemző klíma sem segítette a munkálatokat. A sok esőzés miatt a trópusi betegségek folyamatosan fenyegették a munkásokat és a földcsuszamlások is gyakoriak voltak. Az építkezés legnehezebb pontja az Ördög Orrának nevezett szakasz volt, ahol egy rendkívül meredek emelkedővel kellett megbirkózniuk az építkezőknek. A munkások körében az a hiedelem járta, hogy az Ördög Orrát a Sátán átkozta meg, mert nem akarta, hogy megépüljön a vasút. Ezt a sok haláleset is alátámasztotta, hiszen az Ördög akarata ellen irányuló minden tettért emberáldozattal kell fizetni. A vasútvonal megépülése után sokan továbbra is inkább gyalog vagy lóval tették meg ezt a szakaszt, mert a vasúton utazók közül többen rosszullétre panaszkodtak a helyszínhez közeledve. Hogy ez csupán a helytől való félelemnek köszönhető, vagy annak hogy valójában megjelent nekik az Ördög, azt talán senki nem tudja biztosan megmondani. Mindenesetre szép kis legenda kerekedett az eseményekből.  Alausí  nagyon hangulatos és tiszta, egy tágas térrel a közepén és szűk utcákkal szegélyezett kis város, ami egyértelműen a vonat létezésének köszönheti hírnevét. Az vasút hegyek-völgyek között, csodálatos vidéken vezet keresztül. Kb 1 óra múlva érkezünk a híres megállóhoz. A vonat innentől kezdve meredeken ereszkedik alá. Itt ér át a vasútvonal az Andokon és 2500 métert kell ereszkednie a tengerpartig tartó 80 km. alatt! A pálya az Alausi alatt lévő völgyben egy folyómedert követve halad tovább. Egy pontnál  viszont a szintesés már túllép egy vonat képességein. Hamarosan már csak magasról követhetjük a medret, majd elfogy alólunk a hegy. Itt túl meredek minden hegyoldal, nem lehet csak úgy lejönni róla. A vonat más eszközökhöz folyamodik. Elmegy a hegy széléig, majd visszafelé kezd gurulni egy másik pályán, immáron egy szinttel lejjebbre. Ezt még egyszer meg kell ismételnie ahhoz, hogy leérjünk a völgybe. És ezzel meg is érkeztünk a végállomásra. Ez a hegyorom, illetve a rajta levezető vasútvonal a Devil’s Nose. Egy világvége hely egyébként. Mert habár itt jelez a térkép egy falut, de annak csak romjait látjuk. Út sehol, és ember se rajtunk kívül. Szerencsére a vonat azért majd visszahúz bennünket Alausiba, és csak ott kell leszállnunk véglegesen. Megállunk az oromtól 1km-re, és majd mindenki lekászálódik a szerelvényről. Majd egy órát állunk itt míg a vonat visszaindul. Mivel itt tolatni hosszabb távon nem egy életbiztosítás, még az emelkedő előtt egy kitérőnél a vonatot újrarendezik. Így lesznek az elsőkből utolsók, utolsókból meg elsők. A visszaút újabb fotózási lehetőségeket kínál. A városhatárnál a sínpár elég meredeken kezd emelkedni. Ezt már a mozdony sem bírja szó nélkül, és gyakran visszacsúszik, mire képes leküzdeni az emelkedőt. A  régebbi kocsik nem légfékesek, hanem egy-egy vasutas fékezi azokat a kocsik végén a tetőn ülve, egy nagy kerék elforgatásával.Visszacsúszáskor nekik kell megfogni a szerelvényt, majd a mozdony újbóli nekifutásakor lassan de időben útjára engedni.
Kategóriák: Botanika

Constantine – a hidak és szurdokvölgyek városa

Plantarium - 2018. 01. 20. szo - 09:45
Kaszentína vagy Constantine nagyváros Algéria északkeleti részén, az azonos nevű  tartomány székhelye. Lakossága 448 ezer fő volt 2008-ban, az agglomerációs övezetében kb. 1 millióan élnek.  Algéria 3. legnagyobb városa. Kereskedelmi központ, iparváros (cement-, élelmiszer-, textil-, gépipar) és jelentős közlekedési csomópont.  A félmilliós nagyváros festői környezetben fekszik. A hegyekből lezúduló vizek által formált szurdokok feletti sziklákon épült, 600 méter magasan. Az egyes  városnegyedeket különböző stílusú és funkciójú hidak kötik össze. Gyakran nevezik Constantine-t a hidak városának is.  A Nagy Konstantin római császárról elnevezett városban található Algéria egyik legszebb hídja is, a Sidi M’Cid, de van jó pár klasszikus közúti híd, sőt acélsodronyból készült gyalogos függőhíd is. A környező és távolabbi nagyvárosokba jól kiépített közút vezet és vonat jár.  A várost Nagy Konstantin római császár építtette a Numidiai Királyság ősi városának, Cirtának a helyén, amelyet a rómaiak Kr. u. 311-ben leromboltak, mivel az megtagadta az adófizetést. Innen ered mai neve. A Római Birodalom bukása után a vandálok foglalták el, később Bizáncé lett, majd 710-ben az arabok foglalták el, akik a nevét Kaszentínára változtatták. A 12. században egy virágzó város, amely az észak-olasz városállamokkal kereskedett. A 16. században oszmán-török, majd a 19. században francia fennhatóság alá került. Történelmi emlékei közül számos épülete a római hódítások előtti időből származik. Itt maradtak meg Észak-Afrika legjelentősebb pun építőművészeti emlékei.
Kategóriák: Botanika

El Kantara – a sivatag kapuja

Plantarium - 2018. 01. 20. szo - 06:36
El Kantara   hatalmas sziklák közül bukkan elénk.   Hosszú   ideig az    egyik legfontosabb kereskedelmi csomópont volt Algériában. Egy stratégiai átjáró a Szaharába:  káprázatos szorosok, szakadékok és lenyűgöző hegyek uralják a tájat. Igazi fotós paradicsom! A Római kor óta lakott vidék, amit a környéken található romok is bizonyítanak.  A lenyűgöző még az ókorban épült ma is átkelőként szolgáló kőhídja. Az elbűvölő El Kantara oázist az ókorban „Herkules cipője” néven is emlegették. Az oázist közrefogó hatalmas hegyvonulatok, az alattuk zöld szőnyegként elterülő pálmaligetek és a mindezt középen kettészelő folyó együtt alakítják a táj szépségét. Láthatjuk itt a római kor számos hagyatékát és azt római hidat, melybe III. Napóleon belevésette nevét és arcmását, ezzel állítva emléket az oázisban tett látogatásának. Az oázisnak is  nevet adó   El Kantara közel 10ezer lakost számláló oázisközpont-kisváros az Aures hegység szélén fekszik. Biskra és Batna között félúton található Neve az arab híd szóból származik.. A vidéket vízzel ellátó forrás a Skhoun a legnagyobb vízhozamú a régióban. Az éghajlat hideg télen és forró nyáron. A város átszeli a 3.számú Algéria autópálya és a Batna-Biskra vasútvonal. Első lakói az itt letelepedett berber törzsek voltak.  A Kr.u. első században a rómaiak érkeztek a térségbe, később arabok települtek ide, majd következtek a muszlim hódítók.1844-ben a francia hadsereg elfoglalta a régiót.1955-56-ban a függetlenségi harcok idején a környéken ádáz harcok dúltak. A konszolidáció idején a körzetet több részre osztották: Ouled Ali Ha mhamed, Ouled Belli és Ouled Mhamel.A városkomplexum  lakossága fiatal, 60% -uk életkora  kevesebb, mint 30 év. El Kantara természeti szépségei mellett  gazdag történelmi örökséget őriz.  A  Dachra Dhahraouia és Casbah ókori római kori múzeuma és a kőtár nemzetközi hírű. Emellett  El Kantara természeti szépségeinek irodalmi szövegek és értékes képzőművészeti alkotások állítanak emléket.
Kategóriák: Botanika

Lalibela sziklába vájt templomai

Plantarium - 2018. 01. 19. p - 09:53
Lalibela, a „13. század Jeruzsáleme” vulkáni    tufába vájt 11 templomával egyedülálló örökséget őriz. A Wollo provinciában található település 2500 m-es tengerszint feletti magasságban fekszik, és 8484 lakója van (az 1994-es népszámlálás adata),  akik közül csaknem mindenki az Etióp Ortodox Egyház tagja. A kisváros világszerte híres tizenegy monolitikus templomáról, amelyek – túlnyomórészt a többszintesek kivételével – vörös bazaltlávába lettek kifaragva. A templomok építése a 12-13. században, a Zagve dinasztiához tartozó Gebra Maskal Lalibela császár uralkodásának idején kezdődött, akit Szent Lalibela néven is emlegetnek. Valószínűleg összességében mintegy 100 év kellett az építéshez. Ma ezek a templomok a Világörökség részét képezik.
Lalibela Etióp Ortodox Egyháza hosszú múltra és hagyományra tekint vissza, és sok etióp keresztény számára  fontos zarándokhely. Ahogy Egyiptomnak a piramisok, úgy Etiópiának a lalibelai sziklatemplomok jelentenek világraszóló kincset. Tizenegy földalatti templom, mind a sziklába vájva; senki nem tudja hogyan készültek, bár a legenda szerint az angyalok keze van a dologban. Mindegyik templom más és más méretű, némelyik kifejezetten hatalmas, és lenyűgöző. További földalatti folyosók, átjárók és udvarok csak azért készültek, hogy összekössék Isten földalatti házait. Ezer éve zajlanak itt az ortodox szertartások, és semmi sem utal arra, hogy az elkövetkező ezer évben ez máshogy lesz! A minden oldalról zord hegyekkel körülvett Lalibelában olyan érzése támad minden utazónak, mintha több évszázadot repült volna vissza az időben. Etiópia egyik legnagyobb turisztikai vonzereje ebben a 11 monolitikus 13. századi templomban, az úgynevezett Új Jeruzsálemben rejlik. A 2630 méter magasan fekvő kolostorváros elszigetelt és távoli, ennek dacára máig fontos zarándokhely, ahová egyre többen látogatnak el. Lalibela templomait a természetes sziklaágyban faragták ki, így azok teteje a talajjal egy szintben húzódik. Az építmények egy részét teljesen elfedik a mély árkok, míg mások barlangok mélyén rejtőznek. A templomokat alagutak és keskeny átjárók komplex labirintusa kapcsolja össze egymással, bennük kriptákkal, mesterséges üregekkel, keskeny járatokkal, tágas barlangokkal.

A 11 templomot egy évszázadon belül építették, mely igen gyorsnak számított annak idején, így nem véletlen, hogy a legenda úgy tartja, hogy a templomokat valójában nem is emberek, hanem az angyalok emelték. Az mindenesetre biztos, hogy több tízezer munkás dolgozhatott egyszerre a templomokon. A lenyűgöző Bet Medhane Alem a legnagyobb templom, alapterülete 33×23 méter, magassága (illetve mélysége) nem kevesebb mint 11 méter. A vele földalatti összeköttetésben álló Bet Maryam templom kisebb, de díszítésben talán szebb nála.

 A templomoknak nem csak az építési módszerei ismeretlenek előttünk, de az ok is, amiért a sziklába vájták ezeket. A Bet Amanuel rendelkezik talán a legszebb faragásokkal Lalibela templomai között, míg a Bet Merkorios templomban egy 15. századi freskóban gyönyörködhetünk..  A templomcsoport környékén minden hely biblikus elnevezésre utal: a közelben Jordánnak nevezett folyó folyik, az egyik helyen megtekinthető Ádám sírja, a közelben pedig a Sion-hegy magasodik… Egyértelmű, hogy a szándék egy második Jeruzsálem felépítése volt. A Kebra Nagaszt/ az Etióp népi eposz/ szerint etiópia császárai a  bibliai Salamon király leszármazottai. Amint az a Bibliában olvasható (Királyok I. könyve, 10. rész, ill. Krónikák II: 9), Sába királynője meglátogatta a bölcs Salamont, a zsidók királyát. A Kebra Nagaszt szerint azonban egyszerű látogatásnál több is történt, aminek a végeredménye az lett, hogy Sába királynője, Makedá, Etiópiába hazatérve kilenc hónap múlva fiúgyereknek adott életet. A fiú, Menelik tizenéves korában útra kelt, hogy meglátogassa apját Jeruzsálemben. A látogatás megint csak több volt közönséges találkozásnál, minthogy annak végeztével Menelik és barátai (isteni sugallatra) egyszerűen ellopták a zsidók Frigyládáját, amely Isten és választott népe közötti szövetséget jelképezi. Hazatérve Menelik lett Etiópia első császára (a birodalmon addig nők uralkodtak). A történetből két igazán lényeges következtetés adódik. Egyfelől döntő a trónöröklés kérdésében, hiszen csak Menelik leszármazottai formálhatnak jogot az uralkodásra. Másfelől a Frigyláda Isten akaratából Etiópiába került, vagyis Isten az új Jeruzsálemet Etiópiában építi fel, ezért az etiópok hazájukat kezdték „új Szentföldnek” tekinteni. Talán ez lehetett az épületkomplexum építésének hátterében.  A később Etiópiába érkező katolikus misszionáriusok borzadva tapasztalták, hogy a magukat kereszténynek tartó Etiópok számtalan „zsidó” szokást gyakorolnak6 körülmetélés, szombat megtartása, zsidót isztálkodási és étkezési szokások stb/. Ebből származott az a magát sokáig tartó feltételezés, miszerint az etiópok a kereszténység felvétele előtt zsidók lettek volna. A templomokat ezután a papok egymást követő nemzedékei tartották életben, akik megőrizték a díszes felületeket és a kéziratokat. Az út felől tekintve a komplexum szinte láthatatlan, a horizontot pedig az Abuna Joseph-hegy 4200 méter magas tömbje uralja. A sziklába vésett templomairól híres város Etiópia első számú látványossága. Csak találgatni lehet hogy építtetői miért választották a sziklavájás nehéz és hosszadalmas munkáját egyszerűbb módszerek helyett. A zsidó és pogány szokásokat is használó etióp kereszténység különös tisztelettel imádja Szűz Máriát, a neki szentelt templom a hívők egyik legkedveltebb imahelye
Kategóriák: Botanika

A Hauran bazaltfennsík

Plantarium - 2018. 01. 19. p - 06:43
Haurán Szíria vulkánikus vidéke a fővárostól Damaszkusztól D-re a Hermon hegységből fakadó vizek öntözte széttördelt lávamezőket és kisebb nagyobb vulkáni kúpokat tartalmazó terület. Mezőgazdaságát tekintve termékeny vidék, Szíria éléskamrája. Már az Ókorban virágzó mezőgazdaság és kereskedelem jellemezte ezt a vidéket.  A történelem viharos hadi útjai inkább a Földközi tenger partja mentén húzódtak, a Hermon hegység oltalmában a viszonylagos békében a helybeliek nyugodtan művelhették kertjeiket és építkeztek. Nagyvárosaik palotáinak és intézményeinek  építéséhez a környéken mindenütt bőségben található fekete bazaltot is felhasználták. A kőzet ugyan nehezebben megmunkálható, mint a régi korok kedvelt építési alapanyaga  a mészkő, ellenben sokkal ellenállóbb! A fennsík ókori városaiban az épületek statikailag fontos alapjai és a  tartószerkezetek általában bazalból, a pompás díszítések pedig importált mészkőből, vagy helyi vulkáni tufából, esetleg homokkőből készültek. Bazalt építőanyaguk miatt  már az Ókorban „Fekete Városok”-nak nevezték Hauran nagyobb városait: Ezraa-t, Shahba-t, Qanawat-ot és a régió fővárosát Bosra-t. Hála a terület helyzetének és az ellenálló építőköveknek a régi épületek jó megtartásban  maradtak fenn és sajátos hangulatban együtt élnek a mai lakóépületekkel. Bosraban sok helyen az utca egyik oldalán ókori paloták, a másik oldalon mai lakóépületek sorakoznak. A hatalmas bosrai amfiteátrum 15000 személy befogadására volt alkalmas.

Bosra – Amfiteatrum a római korból.

Tiszteletre méltó építész szaktudás kellett a felépítéséhez, hiszen a nézőtér a rómaiak  gyakori szokásától eltérően nem domboldalnak támaszkodik, hanem teljesen sík területen áll immár csaknem kétezer éve jó állapotban. Hasonlóan bámulatot váltanak ki az Al Souidaai ásatásokból előkerült remek mozaikok és szoborportrék.  Damaszkuszból a „Fekete Városok” felé utazva még  Sahba előtt találjuk a természet és emberi tevékenység különös csodáját: egy külszíni grafitbányát egy vulkáni kúp megbontott oldalában. A grafit a természetben számos helyen előfordul és hosszú ideig csak ásványi eredetű grafit volt forgalomban. A grafitbányák azonban általában felszín alattiak és semmit sem mutatnak a grafit sajátos szerkezetéből. A Hauran-i külszini bánya grafitsziklái, fekete függőleges oszlopcsoportjai, omladékai és onladékai utópisztikus látványt nyújtanak. Mintha egy másik, egy grafit alapú bolygón lennénk! A lomha tapadós grafit mindent feketére színez, mindent bevon amihez csak hozzá ér. De nagyon konzervatív, mindig helyben marad, így nem száll a fekete szénpor semerre. A Hermonból alázúduló szélviharok üres kézzel mennek tovább. A mai Sahba ókori nevén Philippopolisz városát a Hauran vidékről származó római császár Arab Fülöp/Phillippus Arabs/ alapította családi kultuszának ápolása és talán későbbi temetkezése céljára. Az ambiciózus építkezés rövid uralkodását/244-249/ követően halála után félbemaradt,  a városka pedig sosem ért el nagy jelentőséget. Eusebius ókeresztény író szerint Philippus Arabs volt az első keresztény vallású császár a Római Birodalom trónján, de ezt a megállapítást a történészek megkérdőjelezik. Mindössze annyi bizonyos, hogy a császár fokozott türelmet gyakorolt az új vallás követői iránt.

Arab Fülöp császár portrészobra

Sahba mindmáig megőrizte az ókori városszerkezetét, így pl. a mai főút a hajdani felett húzódik. Számos helyen a rómaiak által épített kövezet van máig is használatban. A városfalaknak már csak a körvonalai láthatóak helyenként, az idők során az ókori kapuk is beomlottak, de a déli és az északi kapukat részben restaurálták. Az utakat díszítő oszlopsorok is eltűntek az idők folyamán, bár helyenként egy-egy kerítésbe vagy házba építve néhány oszlopdarab még látható. Viszonylag jó állapotban maradt meg a fórumon levő, közelítőleg négyzetes alaprajzú, észak felé impozáns bejárattal nyíló, egyébként puritán külsejű templom. A díszeiktől és szobraiktól már megfosztott templom tetejére vezető belső lépcső megmaradt, így innen jó rálátás nyílik a fórumra és a szintén jó állapotú színházra. Az ókori Philippopolisz városnak alig 42 méteres átmérőjű, kicsiny „theatruma” volt az utolsó, amit a rómaiak a keleti tartományaikban emeltek. A híres fürdő a mini színháznál sokkal romosabb, csak néhány boltíve áll még, de az alapterülete meg a függetlenül álló pillérei. alapján képet alkothatunk a terjedelmes komplexumról. A fürdő közelében egy ókori villa alapjaira épült  a „Sahba Múzeum”, ami helyi leleteket mutat be. Ezek közül  Philippus Arabs császár  potrészobra, illetve a házban talált, rendkívüli szépségű mozaikok a legkiemelkedőbbek. A múzeumot úgy építették, hogy a mozaikok megmaradtak eredeti helyükön, és fölülről lehet csodálni őket. Fantasztikus minőségben maradtak meg, ábrázolásaik pedig gyönyörűek. Hat padlórészlet látható, köztük egy Thétisz, egy „Ariadné és Dionüszosz esküvője”, illetve egy állatoknak muzsikáló Orfeusz  a leghíresebbek, – a másik három kevésbé látványos, de azok is rendkívüli szakmai tudásról és művészi színvonalról tanúskodnak.

Al Souiedaa – Mozaik.

 Ezen a tájon áll a híres ókori város a régió egykori és mai fővárosa: Bosra.  A  Nabateusok alapították /híres városuk a jordániai Petra ide már egészen közel van/, de virágkorát a rómaiak idején élte. A szomszédos Sahbából származó császár: Arábiai Fülöp( Arab Fülöp – Philippus Arabs)  rövid uralkodása idején/244-249/ sokat tett a Haurán környéki városokért. Bosrának pénzverési jogot adományozott és a várost metropolis rangra emelte. A település gyorsan fejlődött, hamarosan a környék legfontosabb kereskedelmi központjává nőtte ki magát. A VII. században az iszlám prófétája, Mohamed is megfordult itt, azóta mutogatják a  város szélén álló egyszerű házat, melyben egy egész estét átbeszélgetett egy Bahira nevű keresztény szerzetessel. Az iszlám hagyomány azt is feljegyezte, hogy a szerzetes meglátta benne az Isten küldöttét. A város határában megbúvó remetelaknál, a szent életű Bahira jósolta meg egy 12 éves kisfiú nagybátyjának ( Kr.u. 538 ), hogy a gyermek lesz a Föld utolsó prófétája. Ez a gyermek volt a későbbi Mohamad próféta, aki az iszlám vallást terjesztette el az egész arab világban. A sors különös érdekessége, hogy alig egy  évszázaddal később( Kr.u. 634) a próféta lobogója alatt egyesült arab seregek éppen a bosrai csatában hódították meg egész Szíriát.  Bosra volt az első szír város amely áttért az iszlám hitre.  A város egészen a XVII. századig jelentős állomása volt a Mekka felé tartó karavánoknak. Bosra napjainkig folyamatosan élő lakott város. Az ókori romok között mai házak, középületek, mecsetek ékelődnek egy-egy korinthoszi oszlopsor, egy egy római palota maradványai közé. A római kor  macskakövein mai napig járnak iskolába, bevásárlásra, vagy a pénteki imára a helybeliek /ilyenkor jut az ember eszébe, vajon a mai autópályáinkat 2000 év múlva fogja-e valaki bármire is használni…/. A nehezen megmunkálható sötét színű bazaltból kifaragott finom díszítések még a laikus szemlélőt is elkápráztatják.

Bosra – Lenyügözõ méretû amfiteatrum.

Ám az igazi csoda csak akkor tárul szemünk elé, ha belépünk a városfalakon kívül épült, kívülről erőd szerű, nem éppen látványos  ókori színházba. Az épület belső tere teljes épségben fennmaradt, a színpad, a több szintes nézőtér ma is használható, alkalmanként használják is. Stílszerűen ókori  zenés darabokat játszanak benne kitűnő akusztikája miatt. A 15000 férőhelyes színház talán az ország leglátványosabb ókori emléke, a római provinciák legnagyobb színházépülete.  Általában az amfiteátrumok a római provinciákban domboldalak mellett helyezkednek el, így oldották meg az ókori építészek a nézőterek szintemelkedését, ez az amfiteátrum azonban kivétel. Sík területen építették, hatalmas magasságú falai vannak, egyben erődként is szolgált, talán ennek is köszönhető fennmaradása. Körülötte vízmedencék maradványait láthatjuk. A fotókon is jól látszik a nézőtér meredeksége. A színpad felett helyezkednek el az öltözők, a nézőtér alatt hatalmas folyósokon közlekedtek a színészek és a kiszolgáló személyzet. Ezekben a hatalmas alagutakban mozgott az egész színházi infrastruktura. A hatalmas épület sötét vulkanikus bazaltkőből épült, ezért a falak feketék. A város fő nevezetessége  ez  a világon talán a legjobb állapotban megmaradt római színház, mely minden évben  a megrendezésre kerülő nemzeti zenei fesztivál helyszíne és a  Világörökség része.
Kategóriák: Botanika

Jökulsárlon

Plantarium - 2018. 01. 19. p - 05:29
Európa legnagyobb gleccserének a Vatnajökull-nak a lábánál kialakult tó. Izland legnagyobb gleccsertava, amely közvetlen kapcsolatban áll az óceánnal,  vizük keveredik. A tó félig sós vize így  télen sem fagy be. Az olvadékvíz tóban a  hatalmas gleccserből leszakadt jéghegyek sodródnak lomhán, lassú méltósággal. A víz felszínén úszó jégtömbökön a tiszta jég kékje és  a vulkánkitörések lerakódott porának befagyott szürkésfekete rétegei meseszerű látványt nyújtanak. Közöttük hajózva törpének érzi magát az ember/2.kép/ . A tavat az óceánnal egy gleccserfolyó köti össze. Ezen sodródnak kifelé az óceánhoz az olvadó, zsugorodó jégtáblák, jégsziklák. A partra vetődő jégtömbök lassan olvadva pusztulnak, fantasztikus múlékony, állandóan változó formákat mutatva. A globális felmelegedés miatt a gleccser fokozatosan hátrál, a tó az elmúlt 30 évben duplájára nőtt. Idővel az egész tó egy tengeröböl lesz.
Kategóriák: Botanika

Guilin – a kúpkarsztok mesevilága

Plantarium - 2018. 01. 18. cs - 10:42
Guilin (Kujlin) kínaiul „ illatcserje liget”. Valóban az édes illatú  kassziafák  és Osmanthus cserjék augusztustól októberig virágzanak a város parkjaiban. A kassziafa/ Cinnamomum cassia /  hántolt kérgének illata rendkívül kellemes, a belőle préselt olaj a helyi konyha fontos alapanyaga, az Osmanthus virág szintén kedvelt ehető csemege. Az itteni ételek persze egyáltalán nem hasonlítanak a Magyarországon fellelhető kínai Guilinéttermek választékához. Egy guilini vacsora izgalmas gasztronomiai kaland.. Guilin azonban karsztcsúcsairól és barlangjairól híres kedves kis turistaváros. A környékén végzett geológiai kutatások eredményei alapján tudjuk, hogy a területet mintegy 300 millió évvel ezelőtt tenger borította, melynek kiszáradása után –tektonikus mozgások következtében felszínre emelkedett – üledékes mészkő uralta a vidéket. A természet évmilliós eróziója, főként a szél és csapadék mállasztó hatására alakult ki a mostani, a változatos  formákat mutató mészkőcsúcsok rengetege, a kúpkarsztok mesebeli világa. Az erózió által kevésbé érintett részek csúcsokként emelkednek a lepusztult környezet fölé, míg a felszíni üledékes mészkő nagy része mára teljesen eltűnt. A kúpkarszt csúcsok két típusát láthatjuk a várost átszelő Li-folyón lefelé hajózva: a fenglin- karszt a karcsú tűcsúcsok, a függőleges falú kőtornyok míg a fengcon-karszt   a kúpos „cukorsüveg” hegyek neve. Guilinban a fenglin formák jellemzők, lefelé hajózva a táj fokozatosan változik és uralkodóvá válnak a fengcong  süveghegyek.Az erőteljes erózióban megmaradt alapkőzetben a karsztjelenségek állandó kísérői a víz által kivájt üregek, barlangok nagy számban találhatók. A Nádfuvola cseppkőbarlang/ Ludi Yan / a város északnyugati részén emelkedő Guangming hegycsúcs alatt rejtőzik.A Második Világháborúban a lakosság óvóhelye volt széles és mély alagútjaival. a felszín alatt harminc méterre.Ezrek életét mentette meg a barlang akkortájt. Sziklaképződményeit  ma már színes fényjátékkal világítják meg. Hatalmas cseppkő képződmények villódznak az éles fényben, így aztán mesebeli  színhatás igazi show-műsor fogadja a látogatókat. A túlhangosított kínai zene és a lézer játék már néha ambivalens érzést vált ki sok ide látogatóban. A barlang nevét különben a bejárat előtti nádfű bokorról kapta. A Li-folyón egy hajókázása a varázslatos Tű-hegyek mentén a lélegzetelállító karszt sziklaformációk és a teraszos rizsföldek világában egy életre szóló élmény. A sekély jade-zöld vízben mindenütt bivalyok, az ormokon budhista templomok, a sziklákon festmények, a vízen bambusz tutajok és rajtuk a  halászok kúpos  süvegükkel és a halászatra idomított kormoránokkal. A táj mintha kínai festményekről költözött volna ide.
Kategóriák: Botanika

Axum– a sztélék mezeje Bougainvilleákkal

Plantarium - 2018. 01. 18. cs - 10:03
Axun/Axum/Aksum 2105 m magasságban a Simien hegység peremén az Etióp Magasföldön található ősi város, egy jelentős kulturális és vallási emlékhely. Sába királynőjének egykori városa templom-, és palotaromokkal (80%-a még mindig feltáratlan!), és olyan obeliszkekkel, amelyek kifaragása és felállítás módja a mai napig nem ismert. A város területén számos építészeti emlék maradt fenn már a legkorábbi történelmi időkből. Az első kisebb obeliszkek a Kr. e. 5000-2000 közötti időszakra datálhatóak. A város a IV.-VI. században élte fénykorát. Az Axumi Királyság ekkor Afrika politikai, gazdasági és kulturális központja. Ezana király uralkodása alatt  Axum kedvező fekvését kihasználva a város a Földközi-tenger és az Indiai-óceán közötti kereskedelmi útvonalak ellenőrzésével régió legfontosabb államává vált. Kapcsolata főleg a keresztényvidékekkel volt erős, ennek is köszönhető, hogy  a város már a IV.század-ban felvette a keresztény hitet. A krónikák szerint Frumentius türoszi misszionárus hozta el a vidékre a kereszténységet. A város ekkortól a birodalom (és a későbbi Etiópia) egyházi központjává vált és első fővárosa lett. Etióp Magasföldön található ősi város, egy jelentős kulturális és vallási emlékhely. Sába királynőjének egykori városa templom-, és palotaromokkal (80%-a még mindig feltáratlan!), és olyan obeliszkekkel, amelyek kifaragása és felállítás módja a mai napig nem ismert. A város területén számos építészeti emlék maradt fenn már a legkorábbi történelmi időkből. Az első kisebb obeliszkek a Kr. e. 5000-2000 közötti időszakra datálhatóak. Legismertebb, híres uralkodója Ai Zhana (320 -360 között uralkodott). Az Etióp Felvidék, Dél-Arábia(Jemeni Királyság) és a Római birodalom(Nagy Konstantin császár) közös szövetségi szerződésének megkötésével Axum a fontos afrikai kereskedelmi útvonalak feletti ellenőrzést gyakorolta egészen az Óceán partig.  A „Királyok Királya”  Ai Zhana is áttért a keresztény hitre,  és a kereszténységet hivatalos államvallás rangjára emelte. Ebben az időben Axum a világ egyik első keresztény vallású birodalmának fővárosa volt. A város a kapcsolatba került az iszlámmal is. Amikor Mohamed elmenekült Mekkából, lányát és vejét Axumba küldte a király oltalmába ajánlva őket.  A velük érkezett menekültek közül sokan később sem tértek vissza Arábiába és az Axumi Királyság magas tisztségeit is elnyerték. Az arab hagyományok szerint a király (titokban) felvette az iszlámot, míg az etióp emlékezet azt őrizte meg, hogy a muszlimok tértek át a kereszténységre.  A VII. századtól az iszlám közel-keleti és észak-afrikai terjeszkedésével megindult az Axumi Királyság hanyatlása mely a város gazdasági szerepének és lakosságának csökkenéséhez vezetett. Az etióp állam késő középkori újjászületésekor a központ délebbre, a magasföld belső régióiba került át, Axum egyházi vezető szerepe a közeli Lalibela mellett azonban később is fennmaradt. Ma Axum Etiópia legszentebb városa melyet évente rengeteg zarándok látogat meg. Elsősorban a január 6-án ünnepelt Vízkereszt/ timkat/ és a novemberben tartott Sioni Mária ünnepe vonz sok vendéget. A sztélék mezeje pedig az idelátogató egyre nagyobb számú turista számára egyedülálló látványosság. A turisták fogadására, a vendéglátásra szolgáló infrastruktura kiépülőben van. 1980-ban az UNESCO felvette a város régészeti helyszíneit a Világörökség listájára. A város legismertebb építészeti emlékei a III. századtól elterjedt, a királyok és a nemesek sírjait jelző sztélék és obeliszkek. A kőoszlopok közül a legnagyobb 33 méter magas. A földből kiemelkedő rész alatt több méter mélyen alapozták meg az építményt, és a jól kiszámított ellensúlyok miatt a sztélék zöme 2000 év alatt sem dőlt le. A köveket többnyire az építtető király vagy nemes emblémái,és ősi geez nyelvű bibliai feliratok  díszítik. A szürke  gránitból készült faragott, díszített kőoszlopok átlagos magassága 3-4 méter. Eredetileg hét kő obeliszk csoport állt, amelyek közül néhány már összeomlott, de még ebben az állapotban is fenséges látvány a sztélék mezeje. Az oszlopligetet sok helyen a Bougainvillea / murvafürt/ pompás bokrai díszítik. A növényt a hasonló nevű tengerész admirális fedezte fel Braziliában. A felfedezések után került át Európába, ahol ma a mediterrán vidékeken kivadulva és tovább terjedve a természetes növénytakaró része lett, emellett számos változatban kultivált kedvelt dísznövény. Papírvirágnak is nevezik a pergamenszerű levelei miatt. Csavarodott liánszárú bokros kúszó cserje szúrós képletekkel. Fő díszei a tömegesen virító színes fellevelek. A tölcséres apró virágok általában kettős bogban/hármasával egy csoportban/  állnak a  különböző színű fellevelek körében.

Bougainvillea – murvafürt 2.

Egy 24 méter magas, 1700 éves obeliszket az olaszok 1937-ben öt részre törve Rómába szállítottak és ott állították fel. A műemlék visszaadása (melyet egy 1947-es ENSZ határozat is előírt) komoly diplomáciai feszültségeket okozott a két ország között és az 1940-es években az oszlop a nemzeti ellenállás szimbólumává vált. Végül Olaszország 2005-ben adta vissza az obeliszket (egy Antonov-124-essel szállították három részre vágva részenként külön összesen három fuvarral Axumba), melynek helyreállítási költségeit (4 millió dollár) az olasz kormány állta. A műemlék 2008 óta újra a városban áll a sztélék mezején.  
Kategóriák: Botanika

Sigiriya –kéjlak, vagy budhista mintagazdaság?

Plantarium - 2018. 01. 18. cs - 09:08
A Sigiriya, vagyis Oroszlán-szikla néven ismert gránittömb Srí Lankán található, a fővárostól, Colombótól 160 kilométerre északkeletre. A sziklát és környékét az UNESCO a világörökség részének nyilvánította 1982-ben. Egyike a világ legnagyszerűbb régészeti és természeti csodáinak, amelyet évente több százezer ember keres fel.

A tekintélyes méretű vörösesbarna monolit kétszáz méter magasan emelkedik ki a körülötte lévő, buja, zöld őserdőből. Geológiai szempontból a Sigiriya szikla egy rég kialudt vulkán megkeményedett magmája, mely körül a természet minden mást elerodált és most a sík trópusi dzsungel közepén egyszer csak kiemelkedik egy hatalmas, 2oo m magas gránit hasáb.

A szikla lábánál, és a tetején romok vannak. A szingaléz Mahavamsa krónika szerint az V. században élt híres/hirhedt Kasyapa király rezidenciája volt ez a hely.  A nagy Dhatusena egyik fiát Kasyapa-nak hívták. aki élve befalaztatta az apját, majd jogilag a féltestvér bátyjára, –  a királynő fiára Mogallanara-, öröklődő trónt elbitorolta. Mogallana menekülésre kényszerült nyomában Kasyapa bérgyilkosával. Indiába ment, és megesküdött, hogy bosszút áll. Sereget gyűjtött, visszatért, és trónjáért harcot indított. Sigiriya alatt a csatában Kasyapa harci elefántja egy ingoványos helyre tévedt,  ezért a király visszafordult. Serege ezt látván azt hitte, meghátrált, és ők is visszavonultak, szétszóródtak cserben hagyva a vezért. A király a csatamezőn hirtelen egyedül maradt ellenségeivel szemben. Tudta, hogy a testvére nem fog megkegyelmezni neki és saját kardjába dőlt 495-ben 18 évnyi uralkodás után.. Alternatív történetek szerint Dhatusena király kezdte el az építkezést, majd halála után a fiú Kasyapa fejezte be a munkálatokat az apja iránti tiszteletből. Ismét más történetek arról szólnak, hogy Kasyapa egy kéjenc király volt, Sigiriya pedig csodálatos kéjlak palotája. A haláláról szóló történetek is a sztoritól függően változnak. A tudományosan hivatalos elmélet szerint, melyet az archeológia kutatások is alátámasztanak – Sigiriya sohasem volt királyi lakhely, inkább egy buddhista kolostor és gazdaság már a Kasyapa előtti időkben is. Ez az elmélet azonban hidegen hagyta a helyieket, így az idegenvezetők a romokat mint egy kegyetlen 500 ágyasával itt élő playboy király palotájának részeit mutatják be ma is. Az épületegyüttesben sziklatemplomok, fürdők, tavak, barlangok és Ázsia legrégebbi tervezett kertjei találhatók. Itt láthatóak a világörökség részét képező “Sigiriya-i asszonyok” freskói,  és a tükörfal/a fal tégláit hajdanán tojásfehérjével és mézzel fényesítették ki, olyan eredményesen, hogy csillogása és képhatása a tüköréhez vált hasonlóvá/, ez abban a korban annyira különleges jelenség volt, hogy versek születtek róla. Az egészet úgy kell elképzelni hogy a keskeny úton az egyik falra festették a fedetlen keblű hölgyeket, a másikat pedig addig kezelték, csiszolták (újra és újra), míg a sima felület vissza nem tükrözte a freskókat. A mai látogató mintegy húsz erotikus sziklafestményt csodálhat meg. Eredetileg 200 ehhez hasonló falfestmény borította a sziklák felszínét.  A freskók  különböző nőket ábrázolnak – ázsiai, afrikai jellegűt – más-más arcformával, ékszerrel és ruhával – de azonos keblekkel. A legenda szerint ezek a hölgyek mind Kasyapa király háremének voltak a tagjai. Egy másik jobban elfogadott modern elmélet szerint Tara, a tantrikus buddhizmus egyik legfontosabb alakjának megjelenési formáit ábrázolják a freskók, ezért egyformák az asszonyok keblei. Híres látványosság emellett az  Oroszlán terasz, valamint a szikla lábánál elterülő  Vízikert..  A XII század derekán a tükörfal még feljegyzésekre ihlette a szerzeteseket és a látogatókat.  A XIV században pontosan nem ismert okokból / talán a ma is a sziklahasadékokban itt élő agresszív ázsiai óriásméhek túlszaporodása miatt?!/ a hely hirtelen elnéptelenedett, feledésbe merült. 1828-ban újra felfedezték a romokat. A területen két palota komplexum található: egyik a szikla lábánál, ez volt a téli palota (a száraz évszakban lakták), a másik a szikla legtetején, az volt ez a nyári palota. A sziklát széles körben egy 6 méter mély vizesárok vette/veszi körül tele krokodilokkal. A téli palotához nagy  víztárolók tartoztak medencékkel, csatornákkal, kertekkel. Több forrás is tör itt elő a mélyből, azok vizét is felhasználták amellett, hogy természetesen az esővizet is gyűjtötték. A források táplálták részben a szikla tetején lévő medencéket és csatornákat is. A téli kertekből a gyakorlatilag függőleges falu szikla tetejére egy közel 1200 lépcsős úton lehet felmenni kitérőkkel, pihenőkkel. Az   erődítmény legfelső szintjére az un „Oroszlán terraszról” egykor egy hatalmas, kőbe faragott oroszlán száján keresztül vezetett az út, mára csupán a helyszínnek nevet adó fenevad mancsai maradtak meg.  Innen kemény és bátorságpróbáló úton néhol keskeny, dróthálóval védett vaslépcsőkön mehetünk fel a szikla tetejére /a korabeliek bambusz állványokon vagy a még hajmeresztőbb úton, a sziklába vágott mélyedéseken közlekedtek!/. A meredek úthoz hozzá kell még képzelni a sziklafal mentén szinte állandó hatalmas szelet is. .A tetőről – részben a lépcsőzés miatt is – lélegzetelállító a panoráma. Nem csak Srí Lanka óriási kiterjedésű őserdővel borított síkságát tárja elénk, hanem a palota nagyszabású és művészien megszerkesztett alaprajzát is szimmetrikusra tervezett sziklára telepített kertjeivel. A vízikertek a legbámulatosabbak, fejlett vezetékrendszer látja el őket, mely több szinten működött, és csatornákat, víztározó medencéket, föld alatti kerámiacsöveket és hűtőberendezést is tartalmazott. A falnál található vízikertektől elkülönülő kisebbekben valaha sok pavilon, árnyékos udvar, frissítő medence és ciszterna volt. A Sigiri feliratokat az archeológus Senarath Paranavithana fejtette meg. Kutatásait a népszerű kétkötetes Sigiri Graffiti-ben tette közzé, valamint ő írta a Story of Sigiriya című könyvet is.
Kategóriák: Botanika

A Perito Moreno gleccser

Plantarium - 2018. 01. 18. cs - 08:52
A  Perito Moreno-gleccser a Los Glaciares Nemzeti Park hatalmas gleccsere Argentínában, egyike Patagónia legismertebb turistalátványosságainak. Csipkés tetejével, beszakadt  jégalagútjaival,  jegének tiszta  mélykék erezetével maga a földreszállt természeti csoda. Mindössze néhány jégmező van a világon, amelyik a globális felmelegedés ellenére is tovább növekszik,  a Perito Moreno gleccser is ilyen. Mivel a hóolvadás következtében az Andokból érkező csapadék táplálja, ennek köszönhetően a jégfolyam egyre nagyobb területen nyúlik be az Argentino-tóba.. Úgy tűnik nem minden gleccser reagál ugyanúgy az éghajlatváltozásra. Ez az óriási jégfolyam fittyet hány a globális felmelegedésre. Ennek okát valószínű a vízgyűjtő területén gyakoribb és   nagyobb mennyiségű csapadékkal lehet  magyarázni. A 34 km-es, híres gleccser  a tó  aljzatára támaszkodik, jégprofilja a vízszint fölé 50-60 m magas falakkal emelkedik. Télen előrenyomul, nyáron kissé visszahúzódik. Téli terjeszkedése során egészen az L-alakú tó szemközti partjáig is elér, és természetes gátként kettéválasztja a tavat. A tavat egyik oldalról folyók táplálják, másik oldalon folyó vezeti el a vizét, így mikor a jég kettéosztja a tavat, több m vízszint különbség is lehet a két tórész között. Mikor a jég nem bírja tovább ezt a különbséget, általában komoly médianyilvánosság mellett összeszakad ez a jégtorlasz, majd kezdődik minden elölről. 1917 és 2006 között 17 szer képződött jéggát a tavon, ebből is látszik milyen gyorsan növekszik a gleccser.(2 m/ nap!!!). Ez az igen látványos természeti folyamat nem szabályos ciklusban ismétlődik, gyakorisága egy és tíz év közé tehető. A gátszakadás általában a tavaszi hóolvadás idején történik. A Moreno-gleccser hírnevét lenyűgöző méretei és szépsége mellett a homlokán lejátszódó látványos jégomlásoknak is köszönheti. Gyakran háztömb nagyságú jégtömbök szakadnak a tóba. Legfőképp azért, mert a helyszín buszokkal is könnyen megközelíthető  a közeli El Calafatetól . A jól kiépített kilátóteraszokról pedig sok száz ember figyelheti és fotózhatja egyszerre a 4 km széles gleccservég jégszirtjeinek tóba  zuhanását.  A gleccser Földünk egyik leggyorsabban növekvő és pusztuló jégkolosszusa, állandó látható és hallható mozgásban van. A kilátópontokon folyamatosan hallani lehet a recsegő, csattanó hangokat, amit a mozgáskor fellépő feszültség okoz. Néha kisebb, néha nagyobb darab jégtáblák töredeznek le a hatalmas “jégfolyóról”

A tó és a gleccser együttese egy dinamikus, folyton változó tájat alkot, amely évente turisták ezreit vonzza ide, akik: megcsodálhatják a csillogó fehér és a mélykék pazar színjátékát, a természet elemi erejét.
Kategóriák: Botanika

Komodo – a sárkánysziget

Plantarium - 2018. 01. 18. cs - 08:35
Komodo az Indonéz szigetvilág kis szigete. A mintegy 17500 sziget közül mégis az ismertebbek közé tartozik az alig 390 km² kiterjedésű és 2000 helyi lakost számláló      földdarab.  Kopár trópusi hegyek, helyenként zöld  fűvel borított hegyoldalak, olykor néhány fa és bokor is feltűnik, a parthoz közeli részeken összefüggő szavanna  A hajón érkező számára az első pillantásra  a híres sziget elég kietlen hely benyomását kelti. A sziget hírét nevét a komodói varánusznak, népiesen a komodói sárkánynak köszönheti. Földünk legnagyobb gyíkjának természetes élőhelye, mely a nevét is a szigetről kapta.  A komodói sárkány egyáltalán nem okád tüzet és mindössze egyetlen feje van. A varánuszokhoz tartozik , nevét a holland  tudós Ouwens 1912-ben írta le először, aki a hatalmas gyíkot Varanus komodoensisnek nevezte el. Ismertebb neve: komodói sárkány vagy komodói varánusz. A holland kormány, felismerve a faj veszélyeztetettségét, 1915-ben a gyíkok védelmét rendelte el. A komodói sárkány mára egyfajta élő legendává vált. A felfedezése óta eltelt évtizedekben számos ország indított expedíciót a szigetre a faj vizsgálatára. A 30 kilométer hosszú Komodót és a mellette található kisebb Rinca szigetet kivéve másutt nem él az  óriásgyík. Gyenge hosszútávúszó lévén kénytelen beérni a környékkel. Az elszigeteltségnek azonban előnye is volt, mégpedig a háborítatlanság. A komodói sárkánygyík  a szigeten mindig  csúcsragadozó volt,  tartósan a táplálkozási lánc  végén sikerült magát pozícionálni. A stresszmentes körülményeknek  köszönhetően   a legnagyobb példányok mérete eléri a 3 méter feletti hosszúságot és 100 — 120 kilogrammos súlyt. Ráadásul a szigetet mintha neki teremtették volna. A kietlen és száraz vidék jelentős részét magas hegyek és a lesből való támadásra kiválóan alkalmas erdők és bozótosok tarkítják. Komodo ideális sárkánynevelde és sárkányhajlék. A Komodói Nemzeti Park turisták számára fenntartott üdülőfalujában Loh Liangban lehet szállást szerezni, és itt van az igazgatóság épülete és az ügyeletes parkőrök szállása is. Az üdülőfalun kívül csak egy szerény halászfalu áll még a tengerparton innen fél óra járásra, a változatosság kedvéért Komodo a neve! A szigeten a  sárkánygyíknéző túrákat csak vezető kíséretében lehet csinálni.  Komodón nem lehet csak úgy önállóan bóklászni, óriásvaránuszokat becserkészni.. A parkőrök külön figyelmeztetnek, hogy a sárkánygyík veszélyes,  lesből támad, és kevés az esély a menekülésre. Ha szükséges villámgyors vágtára/18km/óra sebességgel/ is képes az óriáshüllő, ha érdekei úgy kívánják. Villás nyelvét azért dugja ki, mert csak így tudja a szagokat érzékelni. A komodói sárkányok nemcsak a vaddisznókat. szarvasokat és a helybéliek kecskéit tekintik eledelüknek, hanem fiatalabb sárkánytársaikat is. Ezért a kicsinyek kénytelenek a fa koronái közt élni, míg fel tudják venni a harcot a többiekkel. A kannibál sárkányok a döghúst sem vetik meg, és jobb híján óvatlan helyieket és eltévedt magányos, esetleg árnyékban elszunnyadó turistákat is jóízűen fogyasztanak. A sárkánygyík harapása is mérgező/ a nyálában élő baktérium miatt/, ezért a sebesült akkor sem él sokáig, ha elmenekült. Eddig összesen 8 emberi áldozatot írtak a sárkánygyíkok számlájára a szigeten, úgyhogy még a vadőrök kíséretében sem árt az óvatosság a Világörökség részét képező nemzeti parkban.
Kategóriák: Botanika

Oldalak

Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.
Feliratkozás Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság hírolvasó - Botanika csatornájára