A Lodé-rendszerig vezető út 2.

Hírlevél

Történelmi előzmények és az ipse dixit uralma

Írta: Fábián László

2. RÉSZ: MEGJELENTEK A TERMÉSZETES RENDSZEREK?

A háború előtti években az angolok vették át a kezdeményezést, nemcsak a kaktuszok családját termesztették és osztályozták, hanem egyéb pozsgásakat is. Ez a hagyomány az angol gyűjtőkre ma is érvényes. A legtöbb botanikusuk az egyéb családokkal foglalkozott leginkább, ezeknél is elvégezték a megfelelő revíziókat. Mivel az egyéb szukkulensek több tucat családban foglalnak helyet és én a kaktuszfélékről értekezem, ezt a részt nem taglalom, mert néhány oldal már nem lenne elegendő az összes család történetének megírásához. Bevallom, bár egy kissé itt is otthon vagyok, erre a feladatra már nem mernék vállalkozni. A háborús időben Európában újra elcsitult a kaktuszok iránti érdeklődés, Amerikában is csak néhány ember foglalkozott velük, sok botanikust bevonultattak az amerikai seregbe. A folyóiratok többsége sem jelent meg egészen a világvész befejeztéig. Az európai kaktuszozás újabb fellángolását két német embernek köszönhetjük, az egyik Friedrich Ritter, a másik Curt Backeberg volt. A két kaktológus a kezdetektől fogva versengett egymással, ami sokban befolyásolta mindkét ember nézetét a kaktuszok rendszerére. Ha Ritter közzé tett egy új leírást, Backeberg azonnal átértékelte a fajt, és egy másik nemzetségbe tette át. Magáról Ritterről nagyon keveset tudunk. Született 1898-ban, az iskoláit a húszas években végezte el, mint geológus, később megszerezte a botanikai képzettséget is. Nem sokkal tanulmányai befejeztével kiutazott Mexikóba, innen azonnal kaktuszokat kezdett küldeni húgának, Hildegarda Winter asszonynak, aki egy kertészeti céget vezetett. Innen kerültek ki a nagyvilágba Ritter gyűjtései, mint magvak vagy élő növények. Dél-Amerikába utazott 1930-ban, ahol főleg Peruban, Bolíviában és Argentínában gyűjtött, és megszámlálhatatlan mennyiségű új fajt fedezett fel. Tevékenykedését 1972-1979. évek között Paraguayban végezte. Ezt követően hazatért Németországba, ahol megírta négy kötetes könyvét: Diagnozen von neuen Kakteen címen és kiadta saját költségen. Ezt követően visszavonult és már a kaktuszokkal sem akart foglalkozni, meghalt 1989-ben. Könyveiben gyakran foglalkozik az egyes nemzetségek és fajok hová tartozásáról, de nem készít az egész családra kiterjedő rendszerezést. Pedig ezt ő is megtehette volna, mivel csaknem 60 évet töltött el a különféle lelőhelyeken. Az egyik könyvében kiértékelte azokat a távolságokat és magasságokat, melyeket, legtöbbször gyalogszerrel tett meg. A Föld-Hold távolságot néhányszor bejárta volna!
Curt Backeberg Lünenburgban született és tanult, itt szerezte meg az üzletkötői jogosítványát. Az első világháború alatt az ukrajnai fronton szolgált, később Verdunnél, majd kelet Poroszországban. A háborút követő évben elvette feleségül a szintén lünenburgi Emma Marks hölgyet. Eleinte Hamburgban különféle kereskedelmi cégnél dolgozott, majd önállósította magát. 1927-ben a hamburgi kikötőben összefutott A. V. Frič-csel, aki teljesen lenyűgözte történeteivel, innen ered a kalandok iránti vágya és a kaktuszok szeretete. Az 1928-1938-as évek során hét utat bonyolított le a két Amerika és Európa között. Egy időben saját költségen utazott, hogy a megrendeléseket egyenesen az érdeklődőknek tudja kézbesíteni. Később főleg a Haage cégnek gyűjtött, amely ezentúl finanszírozta a költségeit is. Ezekről az útjairól népszerű könyveket jelentetett meg. Backeberg útjai során keskeny filmeket is készített, ezekből dokumentációs sorozatot szerkesztett. A második világháború alatt nem járt Amerikában, mert mint hadi tudósító filmeket készített a frontról és az elfoglalt területekről. A Sukkulentengartens Les Cèdres botanikus kertben dolgozott 1951-től 1955-ig Saint-Jean-Cap-Ferrat-ban. Itt nyílt lehetősége teljes mértékben a kaktuszokkal foglalkoznia, az itt megszerzett tapasztalatok alapján írta meg a hatrészes Die Cactaceae művét. A másik kiterjedtebb műve a Kakteenlexikon, amely 1966-ban jelent meg, ez csak a hatkötetes mű kivonatának tekinthető. Halálát követően ezt a könyvet Haage többször kiegészítette, így összesen hat kiadást ért meg. Meghalt 1966-ban, szívelégtelenségben, halála után a hagyatékában rengeteg elbeszélést, néhány regényt, rádiójátékot és verseket találtak, túlnyomó részükben kiadatlanul. Ma a kaktuszos hagyatékai a zürichi Sukkulenten-Sammlung intézett gyámsága alatt található. A hatrészes kiadvány terjedelme 4.041 oldal, amelyben 3.550 kép és 35 táblázat van, a fényképek többsége fekete-fehér, de 618 színes is jelen van. A könyvet 1984-ben újra nyomtatták, a második kiadást a Gustav Fischer Verlag Stuttgart-New York kiadó jóvoltából. A 2. kiadvány összsúlya 10,6 kg, az ára 450 €. Az eredeti mű értéke ma már ennek a többszöröse. Hol vannak azok a szép idők, amikor ez csak néhány száz koronába került! A nemzetségek számát 233-ra duzzasztotta, az általa elismert fajok száma 3.700 volt. Az Index részben több mint 20.000 szinonimát közöl. A kaktuszfélék családját Schumannhoz hasonlóan három alcsaládba osztotta. Az alcsaládokat tribuszokra és szubtribuszokra bontotta szét, figyelembe véve a nemzetségek egymáshoz viszonyuló morfológiai és elterjedési tényezőit. A nemzetségen belül is alkalmazta a különféle alakcsoportokra való besorolást. Elismerte a faj, változat, alváltozat és a forma, alforma kategóriát, az alfaj megnevezést nem alkalmazta. A különféle elnevezési kategóriákat úgy határozta meg, miben térnek el egymástól és nem úgy, hogy mi köti őket össze. Ezt a stílusát sokan kritizálták, mert csak üzleti érdekeket láttak mögötte. Ennek ellenére rendszere könnyen elsajátítható és alkalmazható minden gyűjteményben. Számomra éppen emiatt vált szimpatikussá ez a rendszer, mert az elhangzott név alapján azonnal képes vagyok a növényt besorolni. Ha valaki a mai kusza rendszerek használatában azt mondja nekem, hogy Echinopsis, nem értem meg azonnal, mert ma idesorolnak minden növényt, amely Dél-Amerika nyugati partvidékén tenyészik. Ha Backeberg értelmezésében mondja azt nekem valaki, Echinopsis, azonnal tudom, hogy hol élnek, hogyan néznek ki és hány fajuk van. A Trichocereus, a Soehrensia és a Lobivia nem Echinopsis! Az bizonyosan igaz, hogy sokkal több nevet és habitust kell megjegyezni, de jóval kisebb a lehetősége annak, hogy két fajt összekeverjünk, keresztezzünk csak azért, mert más szerzőnél a munkamenet ez: mindent összevonni, ha hasonlítanak egymásra, ha nem. Kevesebb név, kevesebb tanulás, de sokkal több lehetőség a gének összekeveréséhez és a tudatlanság növeléséhez.
Volt még néhány útleírásos könyve, és a közismert Wunderwelt Kakteen kiadványa, amely szintén több kiadást élt meg. E könyv célja az volt, hogy a kaktuszokat minél szélesebb körben megismertesse. A legtöbb művében nagy hangsúlyt fektetett a növények otthonukban való, a bennszülöttek általi felhasználásának. Hunt professzor így jellemezte Backeberg munkásságát: "A nomenklatúrában csak káoszt hozott, amely feltehetőleg nagyon sok évszázadnak ad majd munkát az összefüggéseinek kibogozásához!" Ezt a kritikát olyan ember írta, aki később még nagyobb káoszt fog létrehozni! Backeberg rendszerét könyveik megírásánál a magyar szerzők többsége is felhasználta. Megemlítem Szűcs Lajos, dr. Nemes Lajos, dr. Mészáros Zoltán nevét, de másokat is említhetnék. Mindegyikük magasztalja ezt a rendszert hibái ellenére is. Az biztos, hogy ilyen kiterjedt tanulmányt sem előtte, sem azóta, senkinek sem sikerült létrehoznia. Backeberg rengeteg fajt írt le, vagy sorolt más nemzetségekbe, illetve rendelt alá más taxonoknak, mint kisebb faji besorolást. Róla Helia Bravó Hollis elnevezte a Backebergia nemzetséget, azonban az újabb generációk összeolvasztó munkáinak eredményeként ma a militaris faj a Pachycereus nembe lett átsorolva.
A következő híres és németajkú kaktológus az osztrák Franz Buxbaum, Liebenauban született 1900-ban, ezért 1918-ban az első világháborúba még besorozták háború utolsó szakaszában. Hazatérve folytatta tanulmányait, filozófiát, természettudományt és kémiát tanult. A liliomfélék rendszerezéséből és összehasonlító anatómiájából 1922-ben doktorált, ezt követően a grazi botanikus kert alkalmazta. A bécsi egyetem botanikai intézetében dolgozott 1923-ban, majd innen két hónapra Tunéziába utazott, ahol különleges élőhelyeket tanulmányozott és új fajokat írt le. A nagy válság idején, 1926 és 1930 között munka nélkül maradt, ekkor tudományos cikkek írásából tartotta el magát. A kaktuszokkal a huszas évek elején kezdett foglalkozni, eleinte csak, mint ismertetőjük. A fürstenfeldi reálgimnáziumban 1930-ban kapott alkalmazást, kezdetben segédtanárként dolgozott. Ebben az évben nősült meg, és felesége nemcsak a magánéletben segítette, hanem munkatársává vált, ő készítette Buxbaum növényanatómiai rajzait. Buxbaum ugyanis munkája mellett folytatta a kutató munkát. Szoros kapcsolatba került Hans Krainz-cal a zürichi pozsgás gyűjtemény gondnokával és Curt Backeberggel, akivel hamarosan megszakította barátságát, mert mindkettejüknek eltérő véleménye volt a nemzetségek és fajok viszonyáról. Szakmai ellentétük személyes harccá alakult át. Mivel a második világháborúban a birodalmi hadseregben szolgált, ennek befejezésekor nem kapott munkát. 1949-ben rehabilitálták, ezután a judenburgi gimnáziumban tanított. Behatóan foglalkozott a magasabbrendű növények rendszerezésének módszertanával, és kaktuszmorfológiai kutatásait is fejlesztette. Az IOS 1950-ben való létrehozásában nagy szerepe volt. A Carlos Faust alapítvány 1951-ben meghívta tanácsadónak és kutatónak a blanesi (Gerona, Spanyolország) kaktuszgyűjteményébe és a monacói Jardin Exotique-ba. Abban az évben alapította meg a növénymorfológusok nemzetközi szervezetét. A grazi egyetem rendszeres botanikai tanszékének docensévé nevezték ki 1954-ben. A rendszertani-filogenetikai munkáit angolul, az USA-ban jelentette meg. Több amerikai egyetemen előadott, jó kapcsolatot épített ki néhány neves amerikai botanikussal. Arizonában és Dél-Kaliforniában a terepen tanulmányozhatta a kaktuszokat. Tanulmányútjain ökológiai tapasztalatokat szerzett, ezeket felhasználta a kaktuszok helyes tartásáról szóló munkáiban. Megromlott egészségi állapota azonban nem engedte a további terepmunkákat. A CSSA díszdoktorává választotta 1969-ben. Meghalt az ausztriai Furstenfeldben 1979. február 7-én. Számos morfológiai és rendszertani dolgozata miatt a kaktusztudomány legjelentősebb, XX. századi kutatójaként tartják számon. Két legfontosabb kaktuszokkal foglalkozó műve a Morfologie der Kakteen (1960) és a Kakteen-pflege.
A Buxbaum-féle rendszer is Schumann rendszerén alapul. A családot három alcsaládra osztja fel, és a nemzetségeket fejlődéstörténetileg igyekszik besorolni, ehhez a magvak és a virágok morfológiáját veti be. Ezt a rendszerezési módot már Frič is alkalmazta saját rendszerében, Buxbaum ezeket a szaporodási egységeket figyelte meg, és alkotott belőlük úgynevezett fejlődési vonalat. Tribuszai és szubtribuszai sokban eltérnek Backebergétől. A nemzetségek számát 160-ra redukálta. Annak ellenére, hogy a nemek számát lecsökkentette, sok új nemzetséget hozott létre, természetesen sajátságos felfogása szerint. A faj fogalmát is átértékelte, és sok "jó" taxon a szinonimika tárházába került. Tisztán a magvakra és a virág szerkezetére alapozott rendszerének volt egy hátulütője. Nem vette figyelembe a konvergens fejlődés lehetőségeit. Talán ezért került az Astrophytum nemzetség egy vonalba, a Pampa vonalban a Notocactus és a Frailea nemzetség mellé. Ebben az esetben a magvak mérete, hasonló alakja és színe miatt döntött így. Az Astrophytum nemzetség északon alakult ki, ezért a nemzetségek közti hatalmas távolság miatt a rokoni kapcsolat szóba sem jöhet. Az olyan tévedés is, mint a Gymnocalycium, Neowerdermannia, Discocactus és a Melocactus nemzetségek egyazon szubtribuszban való elhelyezése minden, de nem természetes. Az egész rendszer tévedésekre alapul, annak ellenére, hogy Buxbaum professzor növénymorfológus volt, a többi testi bélyeget nem helyezte egymás mellé, és nem ezek összehasonlításával végezte el a rendszerezését. Nem szeretném a jelen pillanatban tovább fejtegetni e rendszer hiányosságait, mert ez egy egész könyvet kitehetne, s nem is a mostani témám alapja. Mindent összevetve, a rendszer bizonyos körülmények között használható, bár nagyon kevés szerző alkalmazta, vagy alkalmazza.
Számomra a legtekintélytelenebb kaktológus dr. David Richard Hunt professzor, aki a kew-i botanikus kert dolgozója volt. Született Londonban 1938-ban, botanikát tanult. 1968 és 1982 között a Curtis's Botanical Magazine folyóirat szerkesztője. Az 1964-es és a 2005-ös évek alatt a szukkulenseket tanulmányozó nemzetközi szervezet (IOS) titkára és kiadója, de több más szervezet tagja és vezetőségi tagja is. Főbb specializációja: a kaktuszfélék családja és a kommelinavirágúak (Commelinaceae) családja. A kaktuszfélék családján belül a Mammillaria nemzetségre szakosodott, már itt megmutatkoztak radikális elgondolásai a nemzetségekre és fajaikra. Ismert művei:
The Genera of Flowering Plants (1967) (A virágzó növények nemzetségei), The Genera of Cactaceae (1979) (A kaktuszok nemzetségei), The Families and Genera of Vascular Plants (1993) (Az edényes növények családjai és nemzetségei), CITES Cactaceae Checlist (1992, 2000 a 2. kiadás), és Nigel Taylor, Graham Charles szerzőkkel közösen a The New Cactus Lexikon (2006) (Az új kaktuszlexikon). Munkásságát csak a kaktuszokon elvégzett műveiből ismerem, de ahogy a jelleme itt megmutatkozott, szerintem más családokban is csak vágott, szakított, fűrészelt és rombolt. A CITES Checklist-et az IOS kérésére állította össze, a szervezetnek csak egyetlen kritériuma volt, lecsökkenteni a nemzetségek és a fajok számát, ezt megtenni bármi áron, valamint eltüntetni a változatokat és a formákat. Az ellenőrző lista (Checklist) arra szolgált volna, hogy megkönnyítse a természetvédelmi szabályozásokat, a növényekkel való üzletelések visszaszorítását, ellenőrizhetőségét és forgalmazásukat. Ezt a listát elsősorban a természetvédelmi hivataloknak, vámhivataloknak, főleg repülőtéri alkalmazottaknak szánták. Mint minden erőszakos szervezet által létrehozott szabályzat, ez sem vált használhatóvá a valós életben, mert szabályokat végrehajtó intézmény nélkül nem lehet véghezvinni.
Hunt professzor az addig ismert nemzetségek számát 106-ra csökkentette, sok nemzetséget úgy vont egybe, hogy csak a hasonlóságukat vette figyelembe, vagy a szabályozások jogosságát. Ami a fajokat és alárendelt taxonjaikat illeti, ez már túlment minden józan észen! Radikális "fajgyűlölete" eredményeként a fajok száma 1.301-re apadt, ezen kívül elismert 301 alfajt, 71 ideiglenesen elfogadott heterotípust, 582 fajtát, tehát összesen 2.260 taxont. Kezdem azzal, hogy a Rebutia és a Sulcorebutia a névhasonlóságuk ellenére sem rokon nemzetségek. Itt is a nemzetségek konvergenciájáról van szó. A másik tény, aki rendelkezik az itt említett taxonok többségével, tudja bizonyítani, hogy a fajok túlnyomó része "jó" faj. Semmi más nem vezérelte a szerkesztőt, csak a növények habitusának a hasonlósága, vagyis ezt még a legjobb jóakarattal sem nevezhetjük természetes rendszernek.
Az eszeveszett zsugorításra bemutatok egy oldalnyi CITES kivonatot, hogy az olvasó képben legyen, de ha értelmét nekem valaki meg tudja ésszerűen magyarázni, jövök neki egy felessel!

Hunt professzor, Nigel Taylor és Graham Charles közreműködésével jelentette meg a The New Cactus Lexikon című könyvét, amely nem más, mint a CITES képes melléklete. Itt valamivel több fajt említ, mert azóta sok új faj került napvilágra, számuk 1.438, valamint 378 alfaj. A változatok és a formák már itt elvesztek mindörökre, még említve sincsenek! Annak ellenére, hogy a könyv címe lexikon, alig tartalmaz értékes információkat. A nemzetségeket csoportokba rendezik, és az ABC nagybetűivel jelölik őket. Itt sem figyelhető meg semmilyen logika, a szerzők egyetlen célja a magamutogatás, amit mi találtunk és írtunk le, az érvényes, a többi kuka! Az alcsaládokból csoportok lettek, ez is egy újítás, eddig mindenki elismerte ezeket. A könyv két részes. Az első rész csak száraz szöveg, felvételek és ábrák nélkül. A bevezető legfőbb hangsúlya, hányan járultak hozzá a műhöz, főleg, ki készítette a képeket. Ezt követi a nemzetségek abc sorrendbe szedett listája, mint általában, az általuk elismertek vastag betűvel vannak közölve, a szinonimák csak egyszerűen. A lista másik részében, szintén abc sorrendben található a nemzetségek és fajok listája. A megnevezést csak nagyon silány, néhány soros jellemzésben adják meg, vagy csak a legfontosabb adatokat említik, ami még csak meg sem közelíti Backeberg vagy Haage alaposságát. A szövegrész teljesen áttekinthetetlen és alkalmazhatatlan. A második kötet vaskosabb, úgy 2.500 színes felvételt tartalmaz. Hogy a csoportok képeinek besorolását milyen logika vezette, nem értem, ugyanúgy, mint a teniszben használt pontozást. A nemzetségek csoportjai össze-vissza vannak, kezdik a C-vel, végeznek a B-vel, köztük helyezkednek el a D, a sor most egy kicsit érthető, majd visszatér az A csoportra. Valamilyen okból az I betű kimaradt!? A kaktuszok fejlődéstörténete is fordított. Kezdik a legalacsonyabb szinten tartott cereuszokkal, a másik két alcsalád a könyv végére került! Ez lenne a fordított evolúció??
Az egyszerű kaktuszkedvelők nem sok hasznát veszik a képmellékletnek sem, mert annak ellenére, hogy minőségük megfelelő, általában lelőhelyi karaktereket mutatnak be. Néha a képek alatt megjelenített szinonimákban sincs köszönet, mert általában a képen szereplő példány éppen nem a faj típusa, hanem valamelyik beolvasztott szinonimája, legjobb esetben változata. A rengeteg furcsaságból szemezgetek néhányat.




A könyvbeli képen Notocatus erythracanthus faj látható, az aláírás viszont Parodia mammulosus, másik képen Gymnocalycium stenogonus, az aláírás Gymnocalycium michanovichii, egy következőn Rebutia senilis, az aláírás Rebutia minuscula. Ez a megtévesztés is csak azt szolgálja, hogy az emberekből kivesszen a valódi, a háromdimenziós faj képe, ezek a megjelenésükben mégis csak eltérő karakterek nyugodtan megérdemelnék legalább az alfaj jelzőt, ha már a varietas és a forma nem felel meg nekik. Az egész rendszer azt az érzést hozta ki belőlem, célja egyetlen, a jelenleg ismert fajok eltörlése. Talán a cél, hogy a kultúrákban összekuszált fajokat, hibrideket, majd kiegészítik új fajokkal, amelyeket mi már valamikor régebben, más néven ismertünk. A mai fiatal termesztőknek már nincs alkalmuk beletekinteni a régi fajok habitusába. Jól emlékszem rá, sok ma termesztett növény elődei másképpen néztek ki. Ez a mű pontosan az ellenkezőjét lett hivatott elérni, nem a klasszikus megjelenést fenntartani, hanem azokat az újakkal eltorzítani. Hunt nagyon csúnya mondattal jellemezte Backeberg munkásságát, aki nagy pontossággal és kitartással végezte el rendszerének kidolgozását. Hunt munkáira csak egy szlogennel tudok válaszolni: mivel a szerző és munkatársai nem szeretik kivinni a szemetet, inkább kiadták nyomtatásban! Még az sem javított nálam megítélésének hitelességében, hogy idővel belátta, ha ma kellene kiadnia ezt a művet, nem adna rá engedélyt. Nem a kaktuszkedvelőknek okozott kárt, hanem a növényeknek. A kaktuszosnak alkalma van arra, hogy reális képet alkosson és alkalmazzon. Tudom, a növényeinknek abszolút mindegy, milyen névvel illetjük, de a gyűjteményekben élő példányok az átnevezésekkel és deformációkkal sérelmet szenvedtek, leértékelődtek.

Fejtegetéseimet folytatom a 3. részben.
Fábián László
Udvard, Szlovákia

Címkék
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.