A Debreceni Pozsgástár 2017. 3. újságjából

Hírlevél

Kiss László Austrocactus longicarpus - egy új faj Argentínából.
A Sarnes-házaspár jóvoltából a dél-amerikai Austrocactusokról egyre több terepi leírást kapunk, amelyek többször is új fajokról tudósítanak. Kiss László orosházi gyűjtő cikkében az új fajt, az A. longicarpust ismerteti a hazai gyűjtőkkel, közreadva a termesztésben szerzett saját tapasztalatait is.

„Az előző években feloltott, majd gyökereztetett Austrocactusok által szerzett tapasztaltakat megerősítve, a leválasztott sarjak 2-3 hét alatt elkezdtek gyökeresedni. Úgy tapasztaltam, hogy az Austrocactus fajok többsége kimondottan jó növekedési eréllyel rendelkezik, de addig nem számíthatunk erre, amíg a gyökérrendszer ki nem fejlődik, és meg nem erősödik. Erre 1-1,5 év multával bízhatunk. A feloltott növényeknél valószínűleg gyorsabb a fejlődés üteme, de azt nagyban befolyásolja a választott alany faja (Opuntia, Echinocereus reichenbachii v. baileyi, Echinocereus triglochidiatus, stb.) Minden esetre azt a következtetést levonhatjuk, hogy a magról való szaporítás és a vegetatív úton való szaporítás közül ez utóbbi választása esetén kapunk gyorsabban eredményt. Azt viszont szem előtt kell tartanunk, hogy ez genetikai szempontból hátrányosabb, de célszerű a gyorsabb magfogás és a gyűjtemény kialakítása céljából végezni. Mivel az Austrocactusok nem önporzók, ezért a szaporítványok klónonként való nyilvántartása és jelölése elengedhetetlen."

A Közelről és távolról cím egy 1909-ben Amerikából országunkba küldött képeslap körüli bonyodalmakat takarja. Lehetne szerkesztőségi leveleknek is nevezni a korabeli Kert lap szerkesztőségébe küldött levelek alapján. Ezért nem találunk a címhez szerzőt. A Kert lap rovatának címe, a „Közelről és távolról" nagyon beszédes, mert nem az látszik közelről, mint távolról, no meg messziről sokféleképpen lehet „vakítani" az embert, ahogyan ezt ma is sokan sok helyen megteszik. A képeslap fekete-fehérben jelent meg a lapban. Az eredetit, a színest szövevényes úton sikerült megszereznem, melyet most teljes terjedelmében megcsodálhatnak kedves Olvasóink. A levelek (képeslap) feladói Igali Svetozár, a „Kert" lap alapítója és felelős szerkesztője, valamint Mágocsi-Dietz Sándor botanikus, egyetemi tanár.

Nagy Sándor Mexikó a „Kaktusz Eldorádó" olyan írás, amelyből olvasmányosan megismerhetjük Földünk kaktuszokban leggazdagabb területét, országát.
Nem magas tudományos ismertetés, mert nem ez volt a szerző szándéka, hanem mindenki számára könnyen érthető fogalmazvány, olyan, amely többeket elindíthat az érdeklődés, a gyűjtés útján. Lehetnek vitatható tézisek, olyanok, amelyek egyik nézőpontból vitathatók, míg egy másikból nem. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a téma szakirodalma könyvtárnyi, nagyon-nagy könyvtárnyi! Ebből hozott össze a szerző rövid „vázlatot" más elfoglaltsága terhére, amelyért minden elismerést megérdemel.

„Az aztékok jelképének központi alakja egy, a fügekaktuszon ülő, csőrében kígyót tartó sas, amely az aztékok eredetmítoszára utal, korábbi jelképük az aztékkaktusz volt. A mai Mexikó államcímere már a nyolcadik változat, melyet a nagy világesemény megrendezésétől, az 1968. évi Nyári Olimpia Játékok óta használnak, melybe szintén beemelték ezeket az azték motívumokat. Ez jól szimbolizálja azt a tényt, hogy az őslakos amerikai népek, törzsek élete, kultúrája elválaszthatatlanul összefonódott a természettel, annak ajándékaival. Nincs a világon még egy olyan ország, ahol a kaktusz család (Cactaceae) nagyobb faj és egyedszámmal képviselné magát, mint Mexikóban. A kaktuszok mindig élelmet, vizet és építőanyagot adtak a sivatag lakóinak. A szúrós fügekaktusz, a saguaro és az orgonakaktusz édes gyümölcsöt terem. A fügekaktusz ma is a mexikói konyha egyik alapanyaga. A hordókaktusz vízforrásul szolgál, míg más fajokat tüzelőanyagként vagy élő kerítésként is lehet hasznosítani. Az őslakos népek, mint a huicholok, a hallucinogén peyote kaktusz kifőzött leve fogyasztásával léptek kapcsolatba isteneikkel. De a látomások előidézése mellett gyógyításra is felhasználták a növényt."

Ficzere Miklós A Posoni kert pozsgás növényei és a nem létező agávéja - Egy téves azonosítás nyomában.
A szerző néhány éve a pozsgás növények ismeretének múltjával, történelmével foglalkozik, melynek során egyre több, eddig ismeretlen tények, adatok kerülnek napvilágra, amelyek sok mindenben megváltoztatják és jelentősen kibővítik eddigi tudásunkat. A Posoni kertben több pozsgás növény is ismertetésre került, de ezekből mindig csak a kétféle kaktuszt emelték ki a különböző szakirodalmak, pedig ha az aloé Lippay János által ismertetett jellemzőit figyelmesen elolvasták volna a botanikusok, könnyen rájöhettek volna, itt nem agávéról van szó! Idézet magyarul egy német nyelvű könyvből 1714-ből, s ebben az a mondat, amely tévútra vitte az azonosítást, figyelmen kívül hagyva mindazt, amit Lippay írt:

„Innen a kertész ahhoz a táblához vezetett, - írja Müller - hová az úgynevezett narancsházból rakják ki az olasz fákat, növényeket (hortus italicus). Volt ott mindenféle gyümölcsfa, gránátalma, citrom, narancs, babér stb., számszerint 167, többnyire vörösre festett és zöld vaspántokkal övezett vedrekben. E valóságos ligetben még 780 különféle kis és nagy, égetett agyagedény volt, márványozottan barnára, zöldre és tarkára festve. Az ilyeneket az anabaptisták égetik. Némelyiken aranyozott angyalfej van, bár ami e díszítést illeti, az újrakeresztelők nem szívesen készítik. A többi növény közt volt áloé is, hosszú, hegyes, a széleken tövises, húsos levelekkel, körülbelül másfél rőf magas, állítólag minden hetedik esztendőben hoz egyetlen virágot. Leveleit a török asszonyok vízbe teszik, elrothasztják, azután pedig a megmaradó vékony rostokból vásznat szőnek a török ruhához.*"

Leccinum J. García Morales Turbinicarpus Tamaulipasban. 1. rész. Leccium „Lex" Garcia biológus, szakember a növénytanban és az entomológiában (hatlábú rovarok tudománya), de mesterfokozatot ért el az erdészeti tudományban is a Nuevo Leóni Egyetemen. A kaktuszokat 1994 óta tanulmányozza, és néhány új, tamaulipasi kaktuszfajt fedezett fel és írt le. A természet lelkes rajongója, aki nemcsak új taxonokat fedez fel, hanem egyúttal természetfotós is. Ebből adódóan rengeteg élőhelyi képpel illusztrálja mondanivalóját, ami nehéz helyzetbe hozta a főszerkesztőt. A nagy kérdés volt, maradjanak-e ki képek írásából? Nos, nem maradtak ki, mivel hasonló felvételeket ritkán láthat a magyar kaktuszkedvelő a hazai szakirodalomban.
A terepi munkája során a természetben az első Turbinicarpus példányokkal több, mint 15 évvel ezelőtt találkozott. Abban az időben nagy volt a láz új fajok felfedezésére, főként cseh, német, olasz és pár amerikai gyűjtő jeleskedett ezen a téren. A természetvédelmi törvények szigorítása nyomán azonban sok európai, japán és észak-amerikait megbüntettek, vagy kitiltottak Mexikóból a begyűjtött növények miatt. Leírása első részében a Gymnocactus alnemzetséghez tartozó növényekkel foglalkozik, a többivel a második részben.

Fábián László Alberto Vojtech Fric, egy rendkívüli életút. 11. rész.

„Nem róhatjuk Fric fejére, hogy némely nézete a világról és történéseiről egy kissé sajátságos, sokszor csak fantáziájának eredménye. A kor akkori tudása a maihoz képest nagyon egyszerű volt. Tudományos eredmények hiányában főleg elméleteket és nézeteket gyártottak, ismertettek, melyek egyáltalán nem feleltek meg a valóságnak. Gyakran még az okozatokat sem vették figyelembe, akkor honnan ismerték volna fel az okokat? Ennek ellenére fontosnak látom leírni Fric elképzeléseit és felfedezéseit, bár sokan majd legyintenek gyerekes filozófiáján, azonban figyelmes elolvasásukat követően talán felfedezik bennük haladó nézeteit is. Az elért eredményei ezzel szemben nagyon is modernek, sokukat a mai napig nem tudták túlszárnyalni, de még csak kiértékelni sem. Sok kísérlete viszont nagyban elősegítette az emberiség élelmezési gondjainak megoldását, példaként a szójafajták nagy hozamú fajtáinak nagyüzemi előállítását is említhetem, melyeket akklimatizált Közép-Európa klímájához (...) Az első komoly összecsapása Fric-nek a hitleri Németországgal már 1935-ben megvolt. Albert Einsteinről elnevezett egy növényt, a másikat Adolf Hitlerről nevezte el, és ezt a tettét közre is adta. Röviddel a megjelentetést követően Fric látogatókat kapott. A Bozinka előtt megállt egy agyonfényesített Mercédesz, melyből két férfi szállt ki, kevésbé csúnyább uniformisban. Az egyikük oldalán kard lógott, bizonyosan magas rangú személyről lehetett szó. Az üvegházba lépve kinyújtott, felemelt karral üdvözölte Fricet, és érdeklődni kezdett az „adolf hitler" növényről. A vezér nevének kiejtését követően újra fellendítette a jobbját. Fric hosszasan vizsgálgatta a személyt, és a szurtos köténye mögül csak úgy leengedte az egyik kezét."

Ficzere Miklós főszerkesztő

Címkék
Szerző: 
Flag Counter
Flag Counter since 28. february, 2013.
Flag Counter számlál 2013. február 28-tól.